Szeretem a régi tárgyakat. A régi tárgyak beszélnek, lelkük van. Ezeket valaki a két kezével készítette és beletette a szeretetét. Tovább élnek akkor is, ha gazdát cserélnek.
NAGYANYÁM VÁMKENDŐJE
Ezer emlékkacatot őrző szekrénykémben van egy kendő, mely nem
csak attól becses, hogy 132 éves Nagyanyámé volt.
/Mert én őket a drágákat halálukban is tovább éltetem évszámaikban. /
E kendő több szempontból is örök emlék.
Emlék első sorban azért, mert ezt nagyanyám, és gyerekei saját kezűleg
készítették. Funkcióját nézve gyúrókendő volt, de mint mindjárt kiderül,
sokkalta fontosabb szerepet játszott a család életében.
A harmincas években nem volt ritka az ilyen tél, mint a mostani.
Csakhogy az emberek előre készültek rá, ki hogy tudott,
.Nagyszülémék kétszobás parasztházban éltek nyolcan.
A tél közeledtével a nagyobbik szobát lakták be zsúfoltan, hogy azt
az egy helyet kelljen fűteni csak. A másik szoba szinte üres lett.
Nem sokáig. Amint beparancsolta az embert a tél, az üres szobában
felállították az eszvátát, a szövőalkalmatosságot.
S mivel egész évben gondoltak erre, úgy intézték, hogy ekkorra elegendő fonál
legyen a háznál. Aztán nagyanyám, és a hadra fogható gyerekek felváltva
a szövőszékhez ültek. Több hasznos darab is elkészült, mire eljött a tavasz,
köztük egy különleges mintázatú gyúrókendő, melyet Édesanyám egy
történettel együtt megőrzött a szegényes hagyatékból.
Mert e kendő csak történetével együtt teljes. E kendő sokszor segítette ki a
családot. Hogyan ?
Miskolc vásáros város volt mindig, ahová adott napokon több órát utazva
is bejöttek a vásárosok, de még a mindennapiért megküzdő batyulós nénék is.
Néha csak a semmiből fizetendő adóra, vagy hogy az éhenhalás ellen
pár falatra elég pengőre áruljanak valamennyit.
/Ne tudják meg milyen egyik napról a másikra élni, Reggel nem tudni, honnan
lesz délben ebéd. /
Így ügyeskedett a jövedelem nélkül hat gyereket nevelő drága Nagyanyám is.
Csakhogy nem volt ez ilyen egyszerű., mint leírtam.
Az éber adószedőket nem lehetett kikerülni. Nálunk Miskolc külvárosában,
Hejőcsabán megállították a szekereket, de a batyus néniket is, és előre fizettették
a piaci helyvámot, s csak ezt rendezve indulhattak tovább.
Hogyan lehetett ezt még bevétel fillér nélkül megoldani.?
Akkoriban még a hivatalnokok is emberibbek voltak, és itt lép be a képbe a szép
mintás kendő. A vámosok a pénz nélküliek gondjára is találtak megoldást.
Mint az ifjak játékában, zálogot kértek és fogadtak el, melyet vásár végeztével
hazafelé jövet ki lehetett váltani. Így töltött e becses kendő számtalanszor fél
napot a vámosok szekrényében. Bármily rossz volt is a vásár, a kendő sosem
maradt kiváltatlan. Vigyáztak is rá, liszt sosem került rá.
Drága Zsuzsanna Nagyanyám ! E becses emléket mint létem zálogát őrzöm
mindvégig.
Szerzője Csabai Lajos
- köszönöm szépen az engedélyét, hogy a blogomban
szerepelhet szép írása-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése