A keresztény ünnepi kalendáriumban e hónap kiemelkedő napjai közé tartozik február 2., gyertyaszentelő Boldogasszony, másként Mária tisztulása. Ennek a tavaszkezdő napnak fontos szerepe van a zsidó és a keresztény mitológiában is, hiszen jelképesen a megújuló és újrakezdhető világ szimbólumait találjuk bennük. A katolikus templomokban a nagymise előtt ezen a napon gyertyát szentelnek, amely jelképezi az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángjait. A szentelt gyertya egyike a legrégebbi hazai szentelményeknek.
A magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a tűznél szentelték meg a gyertyát, amit aztán a későbbi századokban is gondosan őriztek a sublótban és a ládafiában, vagy a szentképek rámái mögé erősítetve. Régen minden katolikus falusi házban volt szentelt gyertya, aminek nagy szerepet tulajdonítottak az emberi élet során, a bölcsőtől a koporsóig. Gyakran vihar idején gyújtották meg, védelmező céllal. De égett, ha beteg volt a családban, befalazták az új ház falába, a haldokló kezébe is ezt adták. A gyerekágyas anya szobájában is ez égett éjjel-nappal, egészen a keresztelőig, "nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék".
Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.
Nagy Lajos: képtelen természetrajz c. ,,átfogó szakmai enciklopédiából" :
"A medve utálja a telet...
Gyertyaszentelőkor előjön a barlangból és szétnéz; ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél, ha pedig csúnya idő van, akkor künn marad, mert tudja, hogy nemsokára kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite, ha szép idő van, kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál, hogy nem pont gyertyaszentelőkor bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő tájban, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit későbben, csak azért, hogy a néphit egyáltalában ne tudjon rajta eligazodni."
Balázsolás /(febr. 03./
Szent Balázs püspök a legenda szerint egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg, aki halszálkától fuldoklott. Ezért egyes vidékeken a balázsolást "torkoskodásnak" vagy "toroknyomásnak" is nevezik. Néhány vidéken almát szentelnek ezen a napon, amit később torokfájás gyógyítására használnak. Régebben borszentelést is végeztek Balázs napján, és a Balázs-bor is szentelménynek számított. Az áldás alatt mormolt szavaknak a néphit rendkívüli erőt tulajdonított, ezért a férfiak sokfelé így imádkoztak: "Ments meg uram engem a torokfájástól, a kígyómarástól, de főleg a rossz asszonyoktól"
Balázs napja már inkább illeszkedik a farsangi vígságok sorába, hiszen akik ünnepelnek ilyenkor, azok maguk is minden csínyre hajlandók.
A diákok, a sok alkalmi csibészség mellett védőszentjük napján kéregettek maguknak és mesterüknek - a magister kamrája régebben is kongott az ürességtől, akárcsak a diákgyomor.
Szent Balázs egyike a tizennégy segítő szentnek, és a torokfájás mellett sok testi nyavalya gyógyítója is. Tisztelete a XIV. századi pestisjárvány óta ismert, és tegyük hozzá nem véletlenül, mert a fekete halál kezdeti tüneteiben torokfájással, majd fulladási rohamokkal jelentkezik. Balázs napja gonoszűzésre is alkalmas volt. Baranyában úgy tartották, hogy ha ekkor eső támad, a nyár elején elveri a jég a termés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése