Ám a ruházat igazi kialakulását attól számíthatjuk, mikor az emberek felfedezték a szövés mesterségét. Már az ókori egyiptomiak is tudtak nagyon finom gyapotszöveteket szőni. Az ő sok ezer éves „divatjuk” főképp a tarka mintákat, a csíkozásokat kedvelte. Nagyon ügyesen tudták már festeni is a ruhaanyagokat. A föníciaiak és asszírok öltözködése még pompázatosabb, a gazdagok drága, arany- és ezüstszegélyű kelmékbe öltözködtek.
A régi görögök viseletét a ruhák szabadon lehulló redőzete jellemezte. Könnyen magukra tekerhető leplek, köpenyszerű felső ruhák voltak e viselet fő darabjai – a
rómaiak majdnem változatlanul átvették tőlük ezt a divatot. Néhány jellegzetes akkori ruhadarab, például a férfi-viselet darabjai: a tóga, a tunika – az ő elnevezésükben ismeretes.
A népvándorlás korában kezdték viselni a lovas népektől átvett ruhadarabokat: a nadrágot és a kabátot. A középkor öltözködése nagyon változatos, évszázadonként más és más, de egy szempontból ugyanaz: nagyon csukott, egészségtelen viselet, túlzsúfolt, túlcicomázott. A férfiak is selyemholmikat, színes díszeket, szalagokat, piros harisnyákat viseltek.
Az ausztriai Hallstattban, a só konzerváló hatásának köszönhetően a leletekből sok ruházati cikk is napvilágra kerül. Az észak-európai lápos vidékek is megőriztek mocsárba süllyedt tárgyakat, de egész emberalakokat is, úgy, ahogy egykor ruhástól szerencsétlenül jártak. A tőzegtalajban viszonylag jó állapotban maradtak fenn gyapjúholmik és egyéb textíliák is. Így például Dániában került elő egy közel 4000 évesnek tekinthető kétrészes női ruha, rövid ujjal, s egy bronzkorongos – akkoriban bizonyára nagyon divatos – öv egészíti ki ezt az őstoalettet. Némely vonatkozásban a „divat vonala” nem sokban különbözik a mai nyári viseletektől.
/Lászlóffy Aladár/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése