Régi tárgyak..

Szeretem a régi tárgyakat. A régi tárgyak beszélnek, lelkük van. Ezeket valaki a két kezével készítette és beletette a szeretetét. Tovább élnek akkor is, ha gazdát cserélnek.


NAGYANYÁM VÁMKENDŐJE

Ezer emlékkacatot őrző szekrénykémben van egy kendő, mely nem
csak attól becses, hogy 132 éves Nagyanyámé volt.
/Mert én őket a drágákat halálukban is tovább éltetem évszámaikban. /

E kendő több szempontból is örök emlék.
Emlék első sorban azért, mert ezt nagyanyám, és gyerekei saját kezűleg
készítették. Funkcióját nézve gyúrókendő volt, de mint mindjárt kiderül,
sokkalta fontosabb szerepet játszott a család életében.

A harmincas években nem volt ritka az ilyen tél, mint a mostani.
Csakhogy az emberek előre készültek rá, ki hogy tudott,
.Nagyszülémék kétszobás parasztházban éltek nyolcan.
A tél közeledtével a nagyobbik szobát lakták be zsúfoltan, hogy azt
az egy helyet kelljen fűteni csak. A másik szoba szinte üres lett.
Nem sokáig. Amint beparancsolta az embert a tél, az üres szobában
felállították az eszvátát, a szövőalkalmatosságot.
S mivel egész évben gondoltak erre, úgy intézték, hogy ekkorra elegendő fonál
legyen a háznál. Aztán nagyanyám, és a hadra fogható gyerekek felváltva
a szövőszékhez ültek. Több hasznos darab is elkészült, mire eljött a tavasz,
köztük egy különleges mintázatú gyúrókendő, melyet Édesanyám egy
történettel együtt megőrzött a szegényes hagyatékból.

Mert e kendő csak történetével együtt teljes. E kendő sokszor segítette ki a
családot. Hogyan ?

Miskolc vásáros város volt mindig, ahová adott napokon több órát utazva
is bejöttek a vásárosok, de még a mindennapiért megküzdő batyulós nénék is.
Néha csak a semmiből fizetendő adóra, vagy hogy az éhenhalás ellen
pár falatra elég pengőre áruljanak valamennyit.
/Ne tudják meg milyen egyik napról a másikra élni, Reggel nem tudni, honnan
lesz délben ebéd. /
Így ügyeskedett a jövedelem nélkül hat gyereket nevelő drága Nagyanyám is.
Csakhogy nem volt ez ilyen egyszerű., mint leírtam.
Az éber adószedőket nem lehetett kikerülni. Nálunk Miskolc külvárosában,
Hejőcsabán megállították a szekereket, de a batyus néniket is, és előre fizettették
a piaci helyvámot, s csak ezt rendezve indulhattak tovább.
Hogyan lehetett ezt még bevétel fillér nélkül megoldani.?
Akkoriban még a hivatalnokok is emberibbek voltak, és itt lép be a képbe a szép
mintás kendő. A vámosok a pénz nélküliek gondjára is találtak megoldást.
Mint az ifjak játékában, zálogot kértek és fogadtak el, melyet vásár végeztével
hazafelé jövet ki lehetett váltani. Így töltött e becses kendő számtalanszor fél
napot a vámosok szekrényében. Bármily rossz volt is a vásár, a kendő sosem
maradt kiváltatlan. Vigyáztak is rá, liszt sosem került rá.

Drága Zsuzsanna Nagyanyám ! E becses emléket mint létem zálogát őrzöm
mindvégig.


Szerzője Csabai Lajos

- köszönöm szépen az engedélyét, hogy a blogomban
szerepelhet szép írása-

Érdekes helyek -pogány emlékek

Szamárkő

Az érdekes sziklatömböt Zamárdi nyugati faluvégén, a Kiserdő dombhajlatai között találjuk meg. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek végén "tűzgödröt" látunk. A sziklához délről egy kör alakú, nehéz, faragott kő támaszkodik. A közelben álló kisebb kövön pedig két nyom látható. A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A két nyom pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma.

Eddig a legenda. A régi öregek azt vallják, hogy a követ a tihanyi tűzhányó dobta át ide. Vagy a vízözön hagyta itt. Egy régebbi balatoni ismertető pedig azt írja: "A Szentföldről hozták a keresztes vitézek" Mindez mese. A valóság az, hogy a kő helyben képződött a vulkáni utóműködés idején. A mélyből feltörő gőzök és gázok, a forró víz és a benne lévő ásványi anyagok cementezték össze a homokot szilárd kőzetté. A szürke homokkőben megkövült csigák láthatók.

Évezredekkel ezelőtt egy ismeretlen nép a kő körül "termékenység-varázslatot" mutatott be bizonyos szertartások között. A pogány isten-anya és napisten tiszteletére terményeket és állatokat áldoztak fel, égettek el, hogy bő termésük és sok állatuk legyen. Később a kelták is megülték e helyet, és a kő körül földvárat építettek. A honfoglalás óta a kő határjelként szerepelt. 1942-ben Margittay Richárd író és villatulajdonos kutatta a kő eredetét és szerepét. A követ fehér ló áldozati kövének tartotta. Ajánlotta a kő megásását. 1961-ben a Balatoni Intéző Bizottság megásatta a kő környékét, de semmi értékesebb lelet nem került elő.

A kő mellett, mélyen, kővésőket, kicsi, agyagból égetett női istenszobrokat, idolokat találtak, töredezve, cserepek kíséretében. A leletek egy része a megyei múzeumba került. Lóáldozat tehát nem volt, de varázslás: igen!

Az ősi áldozókövek, kultuszhelyek emlékeit őrzi Magyarországon ma is jó néhány helynév: a Hargitai oltárkő, Áldomás feje, Tűzhalom, Pogányvár, Tündérvár, Boszorkány-kő, Bálványkő, Bálványos. Az erdélyi Pogányvárról szól az a hiedelem, hogy a várnak különben már nyomás sem viselő hegy üregei minden kilencedik évben megnyílnak, s belőlük tündérek járnak a közeli kútra vizért.


A Kézdivásárhelytől északnyugatra fekvő Bálványosfürdő fölé emelkedik az 1040 m magas meredek sziklahegy, melynek tetejét az ősi Bálványos vár romjai koronázzák. Bálványos várát a hagyomány szerint Az Apor nemzetség építtette I. István korában. Miután a király legyőzte a pogány Gyulát, Apor idemenekült és várában zavartalanul áldozhatott az ősi bálványoknak. Jókai így ír róla: „Négy emeletre volt a torony építve: azokban álltak a bálványok. ... Esztendőben egyszer, a csillaghullás napján (ma Lőrinc napjának nevezik) eljöttek a föld alatti úton e toronyba a táltosok, a gyulák, a horkázok és rabonbánok. Ez volt az óév utolsó napja. Az égről is ekkor dobálják le az ócska csillagokat, s újakat gyújtanak meg helyettük; a földön is kioltogatják mindenütt a tavalyi tüzeket, s új tüzet gyújtanak Bálványos várában: onnan osztják azt szét a vidéken élő híveknek. Ekkor hát fáklyafénynél végigjárják a vallás fejei mind a négy emeletét a toronynak, s kezeikkel érintik a négy bálványt.


Az egyiket a Föld isten adta. Csodálatos, félig ember, félig hal alakú kő az: így termett a földben, senki sem csinálta más, mint maga a föld... A másik bálványt a Víz isten alkotta: mai nap özönfának nevezik. Óriás fatörzs, ami a Fekete Ügy vizében koromfekete kővé vált. Fejsze nem fogja, s szikrát ad az acélütésre. ... A harmadik a Lég isten bálványa: egy roppant nagy lebkő, ami itt esett le a Bálványos mellett, letört darabjából készült az a pallos, amivel a székely fejedelmek megtették a „napvágást”... A negyedik a Tűz isten bálványa. A kovásznai sárokádó pokolkéménynek egyszer eszébe jutott sár helyett tüzet és olvadt érceket okádni; akkor dobta ki ezt a bálványt; olyan az, mint egy kétfejű ember, térdén guggolva. Mind a négy bálványt maga az istenség alkotta, az küldte.


A várból az első hajnalhasadásra lejönnek a hatalmasak a tűzhalomhoz. A rabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a billogos, a perestoldó, a garaboncok, a fegyveres vitézekkel. A tűzhalom két oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon az öregek telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az asszonyok.


Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott parazsat, s azt a gyula, egy illatos füvekből készült pemetével tiszta forrásvizet fecskendezve a tűzre, mind eloltogatja. A tűzoltás alatt nem szabad beszélni. Így kell akkor tenni, mikor az eleven parázs hideg, holt szénné átválik...


Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy fakereket. Annak a küllői kilencféle fából készültek. Ennek a keréknek az agyán egy hosszú kőrisfa rudat tolnak keresztül; ezt kell két szűz legénynek addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az meggyulladt tőle, így támad az új tűz...


A tűzáldozat eltartott késő estig. Már az „áldomáscsillag” is feljött az égre, mire vége lett az ünnepi szernek. Akkor aztán szerteszét minden halmon kigyulladtak az örömtüzek.”