A delfinek

Az emberek szemében talán a legszimpatikusabb állat, a szüntelenül mosolygós képű delfin. Sok történet maradt fenn róluk, amint kimentik a fuldoklókat, vagy a hajókat helyes irányba navigálják. Arisztotelész, Aiszóposz, Hérodotosz, ifj. és id. Plinius és más ókori görög szerzők, elismeréssel írtak a hajótörötteket kimentő delfinekről. Már az ókorban halálbüntetéssel lakolt az, aki megölt egy delfint.

A kecses, intelligens, játékos és barátságos delfinek, egyedülállóan segítőkészek. Azt mondják, hogy a delfin királyi hal, mert az emberek iránt nagyon jó szándékkal viseltetik. A delfin szimbolizálja a tengert, annak erejét és hatalmát. A görögök a delfint a megváltás és a szellemi újjászületés állataként tisztelik. Azt mondják, hogy a delfin látványa a jó szerencse jöttére utal.

Az egyik görög mítosz megörökítette, ahogyan egy delfin megmentette Ariónt. Arión a leszboszi költő és zenész, egy alkalommal sikeres előadó körútjáról, Szicíliából vitorlázott hazafelé, amikor a hajósok megirigyelték a nála lévő sok pénzt, elhatározták, hogy megölik, és elveszik a pénzét. A költő azt kérte utolsó kívánságként, hogy elénekelhessen egy dalt. Miután siratóénekétől meghatódtak támadói, a tengerbe vetette magát, ahol egy delfin a hátára vette, és kivitte a szárazföldre. Arión jóval előbb érkezett meg Korinthoszba, mint a hajósok, akik hencegve mindent elmeséltek Arión barátjának, ezért elnyerték a méltó büntetésüket. E történet megörökítéseként, lett Arión lantjából a Lant, a delfinből, pedig a Delfin csillagkép az északi égbolton.

A delfin, a görög főistennek, a tengerek királyának, Poszeidónnak, a földi megfelelője. Delfinné változik az olümposzi isten, Apollón, hogy delfinként vigye el a jövőjükre kíváncsiakat a delphoi jósdába Püthiához, a híres papnőhöz.

Egyesek a habokból született Aphroditéval is kapcsolatba hozták a delfint. Egy legenda szerint, amikor Dionüszosz, a szőlőtermesztés és bor istene Indiából visszatérve görög földre  Naxosz szigete felé hajózott, a tengeri rablók fogságába került. De hiába verték bilincsbe, azonnal lepattant az a csuklójáról. A kalózok nagy ámulattal figyelték, amint szőlőindákkal és repkénnyel futtatta be az árbocot és a vitorlákat, és ezek után medvévé majd oroszlánná változott. Látván ezeket a csodákat, a tengeri rablók a tengerbe ugrottak, és delfinné változtak.

Egyes arab népek képzetében az él, hogy a delfinek szállítják a halottak lelkeit a túlvilágra. A görögök legendákban is gyakran előfordul, hogy a holtak lelkét a delfinek viszik a Boldogok Szigetére. Több indián törzs szintén úgy véli, hogy a delfinek közvetítenek az igazi világ és a túlvilág között. A keresztényeknél a szigonyra, vagy keresztre feszített delfin, Jézus Krisztus alakjához kapcsolódik, és a feltámadás valamint megváltás jelképe. Az alkimista hagyományban, mint a misztikus újjászületés szerepel. A delfint gyakran ábrázolják talizmánokon és a zászlókon.

Rossz ómen, és szerencsétlenség hoz, ha megsebesítenek egy delfint. Időjósként is alkalmazhatók, ha a delfinek jó időben játszadoznak, vagy közel mennek a parthoz, szeles idő várható. Ha delfinek dél felé úsznak, rossz idő lesz, ha észak felé tartanak, jó idő várható.


Amikor viselkedéskutatással foglalkozó tudósok elkezdték figyelni a delfinek világát, meglepő dolgoknak lettek tanúi. Néhány kutató vizsgálatok céljából delfineket akart befogni az Egyesült Államok partjai közelében. Erre meglehetősen kétes módszert alkalmaztak: egy csoport közelébe érve felrobbantottak egy kevés dinamitot a víz alatt. A robbanás zaja és lökéshullámai elkábítottak egy állatot, a tudósok pedig egy érdekes eseményt figyelhettek meg. Ez a kábult jószág, mivel a delfin emlős és tüdővel lélegzik, megfulladt volna, ha elmerül. De társai segítségére siettek: kettesével aláúsztak, és a víz színe fölött tartották orrlyukát, hogy levegőhöz juthasson. Mikor a segítőtársak kimerültek, két másik állt a helyükre, és addig folytatták így, míg a kábult delfin kellőképpen magához nem tért.

Ilyesfajta egymás közötti segítségnyújtást azóta többször és több helyen is megfigyeltek, ennél fogva létezését ma már tényként kezelik. Innen már csak egy lépés az, hogy szükség estén ne csak fajtársuknak próbáljanak segíteni a jóindulatú állatok. És valóban, történt erre is példa. Florida partjainál lökdösött ki a vízből egy fürdőző nőt a vízből egy delfin. Ami azt illeti, olyan helyzet is előfordult, hogy ezek a segítőkész állatok némileg túlzásba vitték a jó szándékot. Egy hatalmas, a tenger élővilágát bemutató akváriumban egy velük egy medencében levő kis termetű, betegségbe esett cápán próbáltak segíteni. A cápa azonban, kopoltyúval lélegző hal lévén, éppen a vízből kiemelve kezdett fulladozni.

Delfinek

Született vízimentők

Amikor viselkedéskutatással foglalkozó tudósok elkezdték figyelni a delfinek világát, meglepő dolgoknak lettek tanúi. Néhány kutató vizsgálatok céljából delfineket akart befogni az Egyesült Államok partjai közelében. Erre meglehetősen kétes módszert alkalmaztak: egy csoport közelébe érve felrobbantottak egy kevés dinamitot a víz alatt. A robbanás zaja és lökéshullámai elkábítottak egy állatot, a tudósok pedig egy érdekes eseményt figyelhettek meg. Ez a kábult jószág, mivel a delfin emlős és tüdővel lélegzik, megfulladt volna, ha elmerül. De társai segítségére siettek: kettesével aláúsztak, és a víz színe fölött tartották orrlyukát, hogy levegőhöz juthasson. Mikor a segítőtársak kimerültek, két másik állt a helyükre, és addig folytatták így, míg a kábult delfin kellőképpen magához nem tért.

Ilyesfajta egymás közötti segítségnyújtást azóta többször és több helyen is megfigyeltek, ennél fogva létezését ma már tényként kezelik. Innen már csak egy lépés az, hogy szükség estén ne csak fajtársuknak próbáljanak segíteni a jóindulatú állatok. És valóban, történt erre is példa. Florida partjainál lökdösött ki a vízből egy fürdőző nőt a vízből egy delfin. Ami azt illeti, olyan helyzet is előfordult, hogy ezek a segítőkész állatok némileg túlzásba vitték a jó szándékot. Egy hatalmas, a tenger élővilágát bemutató akváriumban egy velük egy medencében levő kis termetű, betegségbe esett cápán próbáltak segíteni. A cápa azonban, kopoltyúval lélegző hal lévén, éppen a vízből kiemelve kezdett fulladozni.

Delfiniskolák
A fenti kis akciók összehangoltsága, valamint az, hogy az egyes egyedekkel törődik a többi, azt jelzi, hogy a delfin a közösségben élő lények közé tartozik.
A tengerészek által „iskoláknak” elnevezett csoportjaik jellemzően 10-15 főből állnak, de figyeltek már meg az ezres létszámot meghaladó csapatot is. Mivel a közösségek együttmüködésének kulcsfontosságú eleme a tagok közötti kommunikáció, szinte kínálta magát az ötlet, hogy érdemes lenne megvizsgálni, hogy hogyan is csinálják ezt a delfinek.

Az ember számára legfontosabb érzékelési mód, a látás, nem lényeges e vízi emlősök világában. Tulajdonképpen akadnak olyannyira csökevényes látású delfinek is, melyek gyakorlatilag akár vakoknak is tekinthetők. Ilyen, mondjuk, a Gangesz folyóban élő fajta. E hatalmas folyam vize olyan mértékben eliszaposodott, hogy tökéletesen átlátszatlannak tekinthető, így a látásnak nem is lenne túlontúl nagy szerepe. Tiszta vizű akváriumokban lefolytatott kísérletek csak megerősítéssel szolgálnak arra, hogy a letakart szemű delfinek tájékozódásában vagy kommunikációjában semmiféle nehézség nem tapasztalható. Semmi problémát nem okozott például egy látásától megfosztott delfinnek medencéjében megtalálni a beleszórt haldarabokat; az sem tudta megzavarni, hogy a halakkal egyező mérető, vízzel töltött műanyag palackokat is dobáltak a vízbe, ezekre rá sem hederített. Előfordult, hogy a medencébe eresztett fémrudakkal amolyan akadálypályát létrehozva nehezítették feladatát, de így is tökéletes biztonsággal mozgott, a rudakhoz hozzá sem ért.

Különleges hangradar
Látásbeli hiányosságaikat a delfinek különlegesen kifinomult hallásukkal ellensúlyozzák. Míg a hangtartomány, amit az ember érzékel, a 20-tól 20 000 Hertz rezgésszámig terjedő sávba esik, addig ez az ő esetükben 200 és 200 000 Hertz közötti. Ha puszta matematikára egyszerűsítjük le a kérdést, akkor azt mondhatjuk, tízszer jobban hallanak nálunk. De a helyzet ennél persze bonyolultabb. A delfinek ugyanis hangkibocsátásukat és hallásukat tőlünk meglehetősen eltérő módon is használják. Ez a metódus leginkább a denevérek ultrahang-kibocsátáson alapuló tájékozódásával rokon. A delfin hanghullámokat lövell ki a víz alatt, melyek visszaverődése pontos információkkal szolgál számukra a környezetükben felbukkanó tárgyakról és élőlényekről. Ez a „műszer” hihetetlenül érzékeny. Az ultrahangjelek a testszöveteken, húson, bőrön, izmokon, zsíron, véren képesek áthatolni, visszaverődni a csontokról vagy a levegővel telt testüregekről fognak. Akár azt is mondhatnánk, hogy hangradarjuk alkalmazása közben egy fajta röntgenvizsgálatot tartanak. Az élettelen anyagokkal folytatott tesztek szintén hoztak furcsa eredményeket. Úgy tűnik, nemcsak a tárgyak méretét és formáját képesek érzékelni, hanem az alapanyagokban is képesek különbséget tenni. Nemcsak azt tudják megkülönböztetni, hogy műanyagról van-e szó, vagy fémről, de azt is észreveszik, ha különféle fémekről van szó, felismerik, hogy aranyból, ezüstből, rézből, alumíniumból, vasból vagy valami másból készült-e az adott dolog.

Delfin-ábécé
Szintén a hangokkal függ össze a delfinekkel kapcsolatos legizgalmasabb kérdés – a kommunikációs képességük. Az, hogy képesek egymással információkat közölni, bizonyos megfigyelések révén biztosnak tekinthető. Jó példa erre az az eset, mikor egy delfináriumban a legyengült egyedek állapotát erősítő injekciókkal akarták feljavítani. A baj akkor kezdődött, mikor az első állat szúrását megkapva azt fájdalmasnak ítélte. Vészjelzése hatására társai fejvesztetten menekültek az orvos és segítői elől, sőt, azt is igyekeztek megakadályozni, hogy a már befogott második példányt beinjekciózhassák. A legmerészebb állatok az állatorvos és társuk közé úsztak, és sikerült annyira megzavarniuk az embereket, hogy a megfogott delfin elmenekülhessen.

Forrás:
Zvara István

Régóta ismert, hogy a vízi emlősök, így a palackorrú delfinek által kiadott hangok egy igen összetett kommunikációs rendszer alkotóelemei. Tengerbiológusok nemrégiben egyenesen arról számoltak be, hogy a delfinek "nevekkel" azonosítják magukat, illetve társaikat- erre az élővilágban rajtuk kívül egyedül az ember képes.

inden egyes palackorrú delfinnek (Tursiops truncatus) egyedül rá jellemző füttye van, s ezt társai, "ismerősei" még akkor is felismerik, ha a füttyszót nem eredetiben hallják, hanem mesterséges hangon játszuk le nekik - mutatták rá kutatók, akik a Proceedings of the National Academy of Sciences hasábjain számoltak be eredményeikről.

A fenti megfigyelés nem jelent mást, mint hogy az egyedek kifejezetten a hangsor, s nem hangjuk alapján azonosítják egymást, vélekednek a szakemberek. Ilyen tekintetben a delfin még rajtunk, embereken is túltesz, minket ugyanis legalább két hangsor azonosít, s még teljes nevünk sem garancia arra, hogy nevünket nem viseli senki más. A palackorrúak mindegy egyes egyedét kizárólag a rá jellemző hangsor azonosítja, ily módon ez a delfinazonosító inkább a mi ujjlenyomatunkhoz hasonlítható.

Egy nemzetközi kutatócsoport 1975 óta vizsgálja a floridai Sarasota-öbölben élő palackorrú delfinek kommunikációját, így az évtizedek során bőséges hanganyag halmozódott föl. A kutatás vezetője, Vincent Janik (University of St Andrews, UK) elmondása szerint azt is megfigyelték, hogy az azonosító füttyök összetett "beszélgetésekbe" építve is elhangzanak, ami a csoportba verődést, esetleg az összetett vadászatok koordinálást szolgálhatja. "Amikor a delfinek útra kelnek, általában nem csevegnek sokat, viszont annál többet kommunikálnak akkor, amikor a különböző csoportok összetalálkoznak vagy vadászni készülnek.

A delfinek által alkalmazott összetett kommunikációt évtizedek óta vizsgálják a szakemberek. Kiderült, hogy amikor egymástól látótávolságon belül vannak, mozdulataik - fej- és uszonymozdulataik, állkapcsuk tartása - is részei a társas érintkezésnek, ám amikor nem látják egymást, a hangjeleké a főszerep. Egy korábbi kutatás során szintén bebizonyosodott, hogy a palackorrú delfinek fogságban a gondozójuktól hallott hangokat is beépítik kommunikációjukba: a fiatal delfinek gondozójuk "gyere jutalomfalatért" sípjelét utánozzák, amikor egymást hívják.

Már csak az a kérdés, vajon a nevek emlegetése azt jelenti-e, hogy a delfinek képesek egy harmadik társuk távollétében róla "beszélni". Ha ez bebizonyosodna, az a faj egészen különleges értelmi képességeiről adna tanúbizonyságot - hívja fel a figyelmet Vincent Janik. /forrás: origo/

Hogyan alszanak a delfinek?
Tengerben élő és fogságban tartott delfineket vizsgálva a biológusok megállapították, hogy ezek az állatok alvás közben körben haladva úsznak. Ez azért lehetséges, mert a delfineknek mindig csak az egyik agyféltekéje pihen. Egyes vélemények szerint ez a viselkedés azt a célt szolgálja, hogy egyben tartsa egy-egy csoport tagjait.Amikor ugyanis a delfinek ébren vannak, füttyjelekkel üzennek egymásnak, és így könnyen megtalálhatják társaikat. Éjjel azonban nem célszerű ezeket a hangjelzéseket alkalmazni, mert az nem kívánt feltünést kelthet. Ha viszont a csoport valamennyi tagja egyenletesen és nesztelenül körben úszik, akkor az állatok együtt maradnak anélkül, hogy közben nem várt vendégeket csalogatnának magukhoz.

Az Arany Delfin Legendája

Az Arany Delfin Legenda egy mitikus történet, amelynek egyaránt része a múltunk, a jelenünk és a jövőnk. Nyomtatásban – eredeti formájában – sosem jelent meg, mégis sokak életére volt sorsformáló hatással. Több mint három évtizede keresi az útját a fogékony szívekhez, ám üzenete időszerűbb, mint valaha. Azt beszélik, hogy akit megérint az Arany Delfin és befogadja a szellemét, az maga is

részévé válik a Legendának.


„Körülbelül egy órája ültem a magamféle tantrikus meditációban, amikor a kékségből – …bennggg!!... vagy inkább …pinnggg!!… – betöltött egy zúgó-éneklő-csengő-fütyülő delfin/bálna hang, mely áthatolt az egész lényemen, a szobán, a világon. Úgy tűnt, mintha az egész univerzum ebből a leírhatatlan vibrációból állna. Nem tudtam mozdulni sem. A hang robajlása folytatódott, és úgy éreztem (inkább, mint hallottam), hogy valami jelentés jön át rajta. Ezidőtájt már tíz éve meditáltam, de soha nem tapasztaltam ehhez foghatót. Kővé dermedtem. Majd először életemben megtapasztaltam az automatikus írást (amit egyébként egészen addig kétségesnek tartottam!). […]

Félig hódolattal, félig rémülettel néztem, ahogy a kezem felkapott egy közeli ceruzát, és roham tempóban írni kezdett. Az írás hajnalig nem állt meg, és minden éjszaka folytatódott közel két hétig, kiöntve magából egy hihetetlen fantasy történetet egy küszöbön álló csapásról és az emberi tudatosság egyidejű átalakulásáról, a szerepről, melyet a cetfélék játszanak ezekben az eseményekben és az én különleges munkámról, miszerint hírvivőjük leszek. Azt kaptam feladatul, hogy egyszerűen mondjam el a történetet, és kezdjem el ’összegyűjteni’ azokat at embereket, akiknek hasonló tapasztalataik voltak, vagy pozitív módon válaszolnak a cetfélék üzenetére. […]

Hangsúlyozták, hogy ne próbáljam ’eladni’ az ötletet senkinek, csak hagyjam, hogy az emberek megtalálják a saját útjukat a cet-tudatosságnak ebbe az új valóságába, vagy ahogy bennszülött testvérem, Burnam Burnam hívja, a delfin-álomba.” Így számol be Peter Shenstone arról a transzcendens élményéről, amely 1976 őszén, Ausztráliában az Arany Delfin Legenda megszületéséhez vezetett.


A Legenda útra kel

Peter Shenstone élete ezután gyökeres fordulatot vett: családjával a hegyekbe költözött, és életének következő 12 évét a Legendának szentelte. Hét évet szánt arra, hogy a delfin-szellemiség által ihletett mesét kidolgozza és papírra vesse. Művészi igényességgel terveket készített, illusztrációkat rajzolt, és a Legendát végül saját készítésű, kódex-szerű könyvekbe foglalta. A könyvek rendeltetése az volt, hogy a Legendát annak elbeszélésekor szemléltesse. Peter ugyanis további öt éven át járta az országot-világot, hogy delfin-mítoszát megossza az érdeklődőkkel.

Az amerikai Scott Taylor, akinek szerencséje volt személyesen is megcsodálni Peter legendás könyveit, így emlékszik vissza: „Ezek a könyvek önmagukban is figyelemre méltó művek voltak. Elragadó stílusban, fényes betűkkel, izgalmas kalligráfiával lettek megrajzolva, olyanok voltak, mint a kétdimenziós hologramok, amelyeken szinte keresztül lát a néző, és látja a felszínre jövő gondolatokat még mielőtt azok megérkeznének. Kivágott bekezdések, beillesztett grafikák, szuperhősök, mítoszok, ábrák, részletezett történetek, és rövid emlékeztetők a mesélőnek… egy inspiráló összeállítás misztériumokból és mágiából, mindez egy dobozban.”

A Scott Taylor által készített néhány fotót leszámítva az eredeti könyveket ma sem ismerjük. Peter Shestone útmutatása úgy szólt, hogy a Legendát élőszóban kell átadni, és a „sztori” kiadása helyett inkább a személyes prezentációhoz készüljenek anyagok. Peter szerint nem is a történet maga, hanem a Legenda esszenciája a fontos, amely ha megfogan bennünk, életre kel, és ha megtesszük a szükséges kapcsolódásokat, akkor teljesebbé teszi az életünket. A hírvivők azt is mondják, hogy a Legendának egyéni kibontakozási útvonala van minden ember lelkében. Mindenkit odavezet, ahová kell: a helyére.

„A bálnákkal és delfinekkel kapcsolatos mai tudományos munkák legjobbjai közül jópárat közvetlenül a legenda inspirált, és sok művész, aktivista, filmkészítő és terapeuta méltatja az Arany Delfint, amiért elvezette őket életük munkájához. Nagyon kevés jelent meg nyomtatásban az Arany Delfin Legendáról. Most van itt az idő, hogy megosszuk a világgal.”
- Scott Taylor író, cetkutató, a Legenda hírvivője

A Legendára többen úgy tekintenek, mint egy kulcsra, amely képes megnyitni egy mélyebb megértés kapuját, és megláttatni egy nagyobb képet, hogy mi is zajlik ma a világunkban.

Hírt vinni nem csak szavakkal, zenével is lehet, s utóbbi olykor könnyebben célt is ér, mert közvetlenül érinti meg az emberi lelket. Nem véletlen, hogy a Legenda is egy zenészt választott ki elsőként arra, hogy üzenetét széles körben népszerűsítse. A delfinek és a bálnák számos zeneművet ihlettek.

A szellemiség, aki a Legendát sugalmazta, nem adott instrukciókat Peter Shenstone-nak a további hírvivők személyére vonatkozóan. Egy nevet leszámítva: John Denver volt az egyedüli, akinek megkeresésére Peter konkrét megbízatást kapott, mondván, hogy kulcsszerepe lesz a Legenda üzenetének Amerikában való elterjesztésében. John Denver a ’70-es évek népszerű gitáros-énekese volt, környezetvédő és humanitárius aktivista, a tengerek és a világűr nagy rajongója. Cousteau-val barátok voltak, a Calypso pedig a kapitány híres hajója volt, amely az óceánok élővilágát kutatva járta a világot. John Denver egy bejátszásban elmeséli a Calypso születésének körülményeit is, miszerint sokáig kínlódott a dal megírásával, s mikor már majdnem feladta, egyszer csak, egy különös ihletésre ott termett az egész a semmiből…

A Legenda szülőföldjéről szólal meg az ausztrál Tribal Dolphusion formáció, amely le sem tagadhatná gyökereit: a delfinek hangját és üzenetét a dobok és a didgeridoo föld-ritmusaival elegyítve kísérlik meg a delfin-álom révületébe vinni a hallgatót.

Szerepel a „műsorban” néhány olyan részlet is, amelynek szerzői nincsenek közvetlen kapcsolatban a Legendával, de a delfinek és a bálnák inspirálták őket, és magukkal ragadó hanganyagokat alkottak. Például a kanadai természetfilmes, Dan Gibson, aki úttörő munkát végzett a természet hangjainak rögzítésében, Dr. Jeffrey Thompson, az agyhullám áthangolás amerikai kutatója, vagy a new age színtéren tevékenykedő Medwyn Goodall Angliából. Felbukkannak ugyanakkor olyan sztárelőadók is, mint Sting, a Delfinek c. IMAX filmhez átdolgozott slágerével, vagy Lisa Gerrard, a Bálnalovas zenéjével.