1535. március 10-én Tomás de Berlanga püspök felfedezte a Galápagos szigeteket.
Dél-Amerika nyugati partjaitól ezer kilométerre fekszik az Ecuador fennhatósága alá tartozó Galápagos-szigetek. Ez a vulkanikus eredetű szigetcsoport az egykoron tömegesen itt élő óriásteknősökről kapta a nevét (spanyolul ugyanis a galápago teknőst jelent).
A Galápagos Nemzeti Park 19 szigetet foglal magába. Ezek közül a legnagyobbak az Isabella-, a Santa Cruz-, a Ferdinanda-, a San Salvador- és a San Cristobal-sziget, amelyen áthalad az Egyenlítő. A Csendes-óceánból vulkánkitörések során kiemelkedett szigetek felszíne megszilárdult lávaréteg.
A szigetek éghajlatát és élővilágát a tengeri áramlatok határozzák meg. Júniustól novemberig partjait a hideg dél-egyenlítői áramlat éri. Ez a hideg évszak ideje, augusztusban és szeptemberben ennek az áramlatnak az ellenfolyása a szintén hideg egyenlítői ellenáram határozza meg a hőmérsékletet a szigeteken. Decembertől májusig a meleg El Nino áramlat mossa a szigetvilág partjait, amely a Panamai-öbölben keletkezik és az északkeleti passzátszelek mozgatják. Ez az időszak a meleg vagy esős évszak, ilyenkor főleg a magasabb részeken a legtöbb csapadék. Ezek a tengeráramlatok teszik lehetővé a különböző helyekről származó fajok együttélését.
Az élővilág a dél-amerikai kontinensről repülve, úszva vagy fatörzseken sodródva jutott el Galápagos-ra. Ezért rendkívül gazdag itt az állatvilág madarakban, tengeri emlősökben és hüllőkben. Szárazföldi emlősből csak két faj képviselteti magát, kétéltű pedig egyáltalán nem él a szigeteken. Amikor ezek a fajok megérkeztek új lakóhelyükre, akkor örökre elzárták magukat a szárazföldtől, fejlődésük itt ment végbe, új fajokat, alfajokat hozva létre.
A növényeket szintén a tengeráramlatok és a passzátszelek sodorták a szigetcsoportra. A tengerparti sávot a mangrove-erdők jellemzik. A legnagyobb területet a kopár tengerparti sáv foglalja el, amelyek jellemző növényei a kaktusz- és szentjánoskenyérfélék. De a magasabban fekvő részeken találkozhatunk örökzöldekkel, orchideákkal és broméliákkal, valamint gombákkal és mohafélékkel. A legmagasabb részekre a páfrány- és pázsitfűfélék a jellemzőek.
A Galápagos-szigetek állatvilágát az endemizmusok (csak az adott helyen élő fajok) gazdagsága jellemzi. A szárazföldi emlősöket a denevérek, és néhány egérfaj képviseli. Tengeri emlősökből már nagyobb a választék, élnek itt fókák, cetek és delfinek. A legnagyobb számban madarak vannak a szigeteken, amelyekből sok csak itt él a világon. A hüllők közül olyanokkal találkozhatunk, mint az egyedülálló szárazföldi elefántteknős, amiből 11 alfaj él itt. Páncélzatuk a környezetüknek megfelelően alakult, ezért minden szigeten más-más alfaj él. A tengeri leguán szintén egyedülálló, az egyetlen gyíkfaj, amelyik tengervízben él.
A szigetek leghíresebb állatai a galápagonak nevezett galápagosi óriásteknősök vagy elefántteknősök (Geochelone nigra) – és persze a szigetről szigetre különböző Darwin–pintyek, amik valójában nem is a pinty- hanem a sármányfélék – és mára a világ legalaposabban tanulmányozott vadállatai közé tartoznak. Különlegesek az itt élő leguánok. Itt él a galápagosi medvefóka (Arctocephalus galapagoensis).
További madárkülönlegessége a kéklábú szula (Sula nebouxii)
A hím kéklábú szula hódító tánca az egyik legkomikusabb látvány, amit csak a természet nyújtani képes.
A hím, udvarlási rituáléja során, e méretes lábakat emelgetve parádézik a tojó előtt, akit teljesen lenyűgöz a látvány.
A nem mindennapos lábak később már egészen más célt szolgálnak: a madár a tojásain nyugtatja tappancsát, így védelmezi és tartja melegen.Amikor pedig kikelnek a kis pelyhes fiókák, egy teljes hónapon keresztül hártyás lábfején nevelgeti, védelmezi őket a ragadozóktól és az időjárás viszontagságaitól.
A szigetek körüli vízben egyebek közt tengeri leguánok (Amblyrhynchus cristatus), a szárazon pedig varacskosfejű leguánok (Conolophus subcristatus) élnek.
A partok csapadékszegények, ott a növényzet szárazságtűrő kaktuszos bozót. A nagyobb szigetek belsejének hegyoldalait már 1000–2000 mm csapadék öntözi, így ott kialakulhatott a trópusi esőerdő.
Az 1835-ös esztendő fontos fordulópont a szigetcsoport történetében. Ekkor kötött ki partjainál Charles Darwin, az ifjú természettudós, aki az itt tapasztalt jelenségek alapján alakította forradalmi felfedezését, az evolúcióelméletet. Ez az elmélet az alapja mindannak a tudásnak, amivel manapság a természettudósok vizsgálják a fajok fejlődését és a természet működését. A Galápagos-szigetek neve mindörökre összeforrt Charles Darwin és az evolúcióelmélet nevével.
