Erre a kérdésre ma sincs egyértelmű válasz. Amit tudunk, az az, hogy ezek a történelem előtti népcsoportok a Balkántól Írországig Európa nagy részén jelen voltak. A régészek a kontinens számos pontján feltárták településeiket, temetkezési helyeiket, s az itt talált leletekből sokat tudunk kultúrájukról, életmódjukról, társadalmukról.
Abban az időben, amikor Európa lassan átlépett a bronzkorból a vaskorszakba, a kelták számára a ló már nélkülözhetetlen volt a békében, a háborúban és a vallási életben is.
Azok a törzsek, melyek valószínűleg a száraz keleti sztyeppékről érkeztek a Duna völgyébe, nemcsak igavonásra használták ezeket az állatokat, hanem a lovaglás mesterei is voltak. A vas elterjedésével pedig fegyvereik is sokkal hatékonyabbá váltak. Ezzel elkerülhetetlenné vált, hogy megerősödjön a kelta társadalom harcos jellege.
A régészek először a 19. században, az ausztriai Hallstadtban bukkantak a közép-európai kelta társadalom első időszakának nyomaira. A Salzburg környéki hegyekben már a Kr. előtti 8. században sóbányászat folyt. A só akkoriban nagyon értékes volt, mert ezzel tartósították a húst. A kincset érő sót az Alpokon át szállították a mediterrán vidékekre.
A bányákból és környékükről számtalan lelet került elő. Ezek alátámasztják az ókori szerzők leírásait, melyek szerint a kelták világos hajú, magas és izmos emberek voltak, s erősen rétegezett társadalomban éltek. Legfelül az arisztokraták, a környék bányatulajdonosai álltak, ők jelentősen meggazdagodtak a kereskedelemből. Számos luxuscikk került elő a sírjaikból - ezeket görög kereskedőktől vásárolták. Egy Stuttgart környéki ásatáson a régészek megtalálták egy kelta törzsfőnök érintetlen sírját.
A lelet ritkaságnak számít, mivel a kelta sírokat a történelem során többször is kirabolták. Ebben a sírban azonban a holttest mellett ott voltak káprázatos ékszerei is: egy széles arany karperec, egy csodálatosan megmunkált tőr színarany hüvelyben, és a torque, ami a törzsfőnök hatalmát és tekintélyét szimbolizálta. Ezt a nyakpántot egyetlen darab aranyból kovácsolták ki. A régészek még a nyírfakéregből készített csúcsos süveget is rekonstruálni tudták. A cipőket pedig hibátlan ötvösmunkával domborított, vékony aranylemezek fedték
/origo/.
A nyomokat felemésztő idő és a történelem viharainak pusztítása nem könnyíti meg annak rekonstruálását, hogy az ősidőkben mely népek és mi módon álltak egymással kapcsolatban. Egy kevésbé ismert, ám számos logikus érvvel alátámasztott vélekedés szerint a keltákkal közös ősökkel rendelkezünk.
Az ír legendák szerint az első írországi telepesek Partholón és Nemed népe volt, akik Belső-Ázsiából származtak. Partholón és Nemed pedig Magóg fia volt. Több bizonyíték is arról tanúskodik, hogy a kelta egy belső-ázsiai, szkíta eredetű lovas nép, amely Európába érkezve letelepedett, és a Kárpát-medencében vált nemzetté. Az általuk tisztelt anyaistennőről, Danuról nevezték el a Dunát. Danu vagy Anu másik neve Panun volt, ebben a névben pedig nem nehéz felfedezni Pannóniát, vagyis az Istenanya, a Boldogasszony országát. A pannon-kelták állandó ádáz harcot folytattak a római megszállók ellen, ez pedig arra késztette a rómaiakat, hogy egyre nagyobb számban telepítsenek hadsereget a kelta vidékekre, és egyre kíméletlenebbül rombolják a kelta civilizációt. Ezért kézenfekvő, hogy a közös ellenséggel szemben létrejött a hun-kelta együttműködés, ami még Attila korában is működött (Attila orvosa és tanácsadója például egy gall druida volt). A hunok győzelme után felépült Buda – a győzelem keltául bouda... A III. század végére azonban hanyatlás következett be, mert nem tudták államszövetséggé szervezni a szétszórt törzseket. Több oldalról szorongatták őket: északon a germánok, keleten a dákok, délen a rómaiak. A kelták kiszorultak Közép- és Kelet-Európából, és napjainkban elsősorban az Atlanti-óceán partjain élnek. Ők az írek, a skótok, a walesiek, a cornwalliak, a Man-szigetiek, a bretonok, és az Észak-Nyugat Spanyolországban élő galíciaiak.
Pentatón zene, rovásírás, nyelvi elemek
A téma elkötelezett kutatója Timaru Kast Sándor számos összefüggést fedezett fel a kelta és a magyar kultúra között. A kelták zenéje szintén pentatonikus, és nagyon hasonlít a magyarokéhoz. Egyik legszebb táncuk egy páros tánc, ami kelta elnevezéséből és felépítéséből kiindulva a magyar csárdásnak felelhet meg. A népművészet, a népviselet, a népszokások, a botos táncok vagy a lovas felvonulások a magyar párjukhoz nagyon közel állnak. Az is elgondolkodtató, hogy Írország ma Nyugat-Európa legnagyobb lótenyésztője. Az ősi kelta írás a rovásírás volt. A kelta nyelvet rovásírással botokra és fatáblákra jegyezték föl, akár a magyart. Sajnos azonban Írországban is elégettek, elpusztítottak mindent, ami a régi idők emlékét őrizte. A kereszténység felvételekor ír földön megalakult az ír ókeresztény egyház, amely átmenetet képezett a druidák eszmevilágától a jézusi vallás felé. Működését azonban a római pápaság nem nézte jó szemmel, majd megerősödése után tűzzel-vassal irtotta. A nyelvészeti összehasonlítás részletes bemutatására ezúttal nincs lehetőség, de az tény, hogy rengeteg a hasonlóság az ír nyelv és a miénk között. Néhány példa: A hangsúly mindig az első szótagra esik. Hangharmónia van, tehát ha a szógyök mélyrendű, akkor a hozzá kötött rag is az, ugyanúgy, ha magasrendű. Ha páros szerveket írnak le, akkor a „fél” szót használják: pl. fél kar, fél kéz. Különvált az alanyi és a tárgyas ragozás, és a kelta nyelv is ugyanazzal a rag-, jel-, és képzőrendszerrel építi szavait, mint a magyar – és még rengeteg hasonlóságot lehetne felsorolni.
Hasonló monda- és hitvilág
A nyelv és a zene (vagyis a második anyanyelv) hasonlóságai mellett a két népnek hasonló mondáik vannak, hasonló meséket mesélnek, népművészetük, szokásaik is közeli rokonságra utalnak, és hasonló kultikus, illetve vallási világképpel rendelkeznek. Catherine és John Matthews „A kelta sámánizmus” című könyvükben írják, hogy a kelta vallás alapja egy sámánisztikus világkép. A druidaság olyan vallást képvisel, olyan jellemvonásokkal bír, ami az indoeurópai hitvilág számára idegen. A kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a keltáknak egyisten-hitük volt, és – akárcsak nálunk – az „istenségek” csak Isten különböző megjelenési formái voltak. Már az alexandriai Oregenész (Kr.u. 185-250) elmondta, hogy a kelta druidák egy istenhez imádkoztak még Jézus eljövetele előtt. Az Attila- és az Artúr-mondakörnek is vannak közös motívumai. Az excalibur szó szerint elmerült kardot jelent (Attila kardja). Szent Kolumbán mondája is figyelemreméltó: Iona-szigetén templomot kezd építeni, de amit nappal fölépít, éjjel összeomlik. Szent Kolumbán rájön, hogy mindig kijön a partra egy félig nő, félig hal alakú lény, amely megrázza a pikkelyeit, ettől az egész sziget megremeg, és összeomlanak a falak. A megoldás, akárcsak Déva vára esetében: valakit élve be kell falazni. A magasan szálló sólyom Isten jelképe. A kelta mondákban is van egy király, akit a madarak nemzenek, és mikor a hím az anyára száll, elindulnak . Ez ugyanaz, ami Emese mondájában is elhangzik.
