Virág történetek

A virágok évezredeken keresztül fontos szerepet töltöttek be az emberek életében. Részei voltak különböző ünnepeknek és rituáléknak, inspirációt adtak a művészeknek, költőknek és mesemondóknak, sőt még szerelem és szerencse dolgában is hatalmat tulajdonítottak nekik.

A virágok kecses formája a művészeknek és a kézműveseknek mindig inspirációt nyújtott. A 19. századi angol művész, William Morris virág és növénymintás képeiről vált híressé.
A történelem során mindig is használtak virágokat vallási és egyéb ünnepek alkalmával. 60.000 éves sírokban is találtak virágmaradványokat.

Virágok a mitológiában

A görög mitológia a piros anemónát, amelyet gyakran szellőrózsának is neveznek, Adónisz halálához kapcsolja. Ezt a jóképű fiatalembert két istennő is szerette, Perszephoné az alvilág- és Aphrodité a szerelem istennője. Adóniszt vadászat közben halálosan megsebesítette agyaraival egy vadkan. Az ifjú vére nyomán vörös szellőrózsák fakadtak a földből. A történet egy másik változata szerint az eredetileg fehér szellőrózsát Adónisz kiomló vére festette vörösre.

A nárcisz virágról szóló görög mítosz az emberi gyarlóság istenek általi büntetésének története.  


Narcissus kivételesen vonzó és jóképű fiatalember volt, aki visszautasította az érte epekedők szerelmét. A bánatba belepusztult Echo nimfa halála felbőszítette az isteneket, akik megbüntették Narcissust. Beleszeretett saját képmásába, amit az erdei forrás víztükre fölé hajolva pillantott meg. Önimádatában megpróbálta saját magát megölelni és vízbe fulladt, de a mítosz egy másik változata szerint megölte az önmaga utáni sóvárgás.  

A rózsa

Édes illatú virág, mely egy tüskés bokron nyílik és a mitológiában sok jelentése ismert. Az istennők imádásának jeleként rózsákat helyeztek szobraik elé, az ókori rómaiaknál pedig a szépséget jelképezte és Vénusz virágaként tartották számon a rózsát. A római mitológiában a halált és az újjászületést is szimbolizálta, ezért gyakran ültették sírokra is ezt a virágot.

 

Napraforgó

A virágtányér mindig a nap felé fordul. A görög mítoszban Klytia és Apollón napisten szerelmi története megmagyarázza a virágnak ezt a mozgását.

Klytia vízinimfa, de egyes források szerint babilóniai hercegnő volt, aki beleszeretett Apollónba. Kezdetben az isten viszonozta szerelmét, és mindig visszatért hozzá. Később ráunt a leányra, aki bánatosan követte fejével, ahogyan Apollón tüzes szekerével végigvonul az égbolton. Végül az istenek megsajnálták és virággá változtatták. A legenda egyes változatai szerint körömvirág lett belőle, de a legtöbb azt tartja, hogy Klytia napraforgóvá változott.

Forrás: virágok a mitológiában

Édenkert

 

A szem

Hórusz szeme

A szem, mint szimbólum mindig is a varázserő jelképe volt, hiszen a szem a fény befogadásának szerve, így a világosságot, a látást, a tájékozódást, ezáltal az értelmet, a tudást, sőt a belső látást, a megvilágosodást is jelképezheti.

A legnépszerűbb óegyiptomi szimbólum is szem formájú.

Hórusz a legismertebb egyiptomi isteni hármasság tagja, Ozirisz és Ízisz gyermeke. Általában sólyomként vagy sólyomfejű emberként ábrázolják. A mítosz szerint Ozirisz halála után Hórusz lépett apja örökébe, hogy az égi törvény földi helytartójaként uralkodjon a világon. Szembeszállt a káosz istenével, Széthtel, és átmenetileg legyőzte őt - még ha végleg nem is pusztíthatta el a rendezetlenséget, a világegyetem másik arculatát. Így harca jelképezi a lelki rendezettség és tisztaság elérése iránti folyton megújuló erőfeszítést is. Hórusz testesítette meg a törvényt is, ezért ő lett a mindenkori egyiptomi fáraók példaképe és legfőbb segítője.

Az Udzsat-szem jelentése

Hórusz szemét az egyiptomi kultúrában nagyerejő varázsszimbólumként tisztelték, hiszen a sólyomistennek, az égi törvény, a fény és a szellemi hatalom istenének, a fáraók példaképének szemét ábrázolja. A mítosz szerint Hórusz a Széthtel vívott harcban ugyan elvesztette a szemét, de a kegyes istenek egy újat készíttettek neki. Az udzsat kifejezés is erre utal, „újat", „épet" jelent. Maga a szimbólum az egyiptomi emberiségmítoszok összefoglalásaként is értelmezhető. A szem alatti könnycsepp az emberiség születésére utal (a mítosz szerint Ré napisten könnyeiből születtünk), a szem végében látható spirál pedig az emberiség jövőjét, a szellemhez felemelkedő hosszú, ciklikus utat szimbolizálja.

Az Udzsat-szemnek több jelentése is van. Aszerint, hogy jobbra vagy balra áll, a Napot vagy a Holdat jelképezi. Végtelen isteni tudást szimbolizál, melyet a világ érzékszerveinkkel történő megismerésével szerzünk. Ugyanakkor állandó elővigyázatosságra késztet, mert figyelmeztet az Istenek állandó jelenlétére, és arra, hogy ők mindig mindent látnak.

Odin elcserélt szeme

Bár a skandináv mitológia nálunk nem olyan ismert, mint a görög vagy a római, legendás történetekben nem kevésbé bővelkedik. Odin, más néven Wotan, olyan figurája, akinek furcsa kalandjait szívesen hallgatták a tűz fénye mellett az ősi vikingek.

Az óészaki vallás azon az egyébként meglepően gyakorlatias tételen alapult, hogy semmi sem örök. Nem tételezték fel, hogy isteneik és világuk mindig létezni fog. Mítoszaik csúcspontja egy sajátos apokalipszis, a Ragnarök, melyben az istenek és szövetségeseik kerülnek szembe az óriásokkal és szövetségeseikkel egy gigászi csatában, melynek vége mindannyiuk pusztulása, ami maga után vonja az emberek világának pusztulását is. A csatát számos esendő bűn előzte meg, az istenek bizony sokszor megcsalták és becsapták az óriásokat, még gyilkosság is terhelte a számlájukat. Tisztában is voltak vele, hogy a leszámolás előbb-utóbb elkövetkezik, azért is győjtötték az elesett harcosokat a halott hősök földöntúli honába, a Valhallába, hogy a szükség órájában majd szaporítsák seregeiket.

Odin a csatatéren arany sisakot, fényes páncélzatot viselt, nyolclábú paripa hátán ült és varázserejő dárdát forgatott. Ha trónján ült, lábánál mindig ott hevert két farkasa, Geri és Freki, akiket vadászkutyaként használt, a vállán pedig két hollója foglalt helyet. Ha útra kelt, hogy a világot járja, rendszerint bő köpönyeget öltött, és egy széles karimájú puha kalapot, melyet mélyen a szemébe húzott. A kalap nem csupán az időjárás viszontagságaitól védte, arra is szolgált, hogy eltakarja azt, hogy csak egy szeme van.

Szemet, tudásért

Odin, akit legjobban talán a féktelen tudásszomj jellemez, egyszer olyan helyzetbe került, hogy tudásvágyát csak fél szeme feláldozásával tudta kielégíteni. Mert Odin, istenhez vagy emberhez képest szokatlanul, tisztában volt a tudás fontosságával. Ha köpönyegét felöltve útnak indult, azzal a céllal tette, hogy ismereteket győjtsön a világról. Sosem sajnálta utazás közben az időt arra, hogy beszédbe elegyedjen bölcs emberekkel, eltársalogjon óriásokkal, manókkal, szellemekkel.

Két hollójának, melyek a Hugin, azaz Gondolat és Munin, azaz Emlékezet neveket viselték, szintén az információgyőjtés volt a feladata; minden reggel elküldte őket, hogy repüljék be a világot, és számoljanak be mindarról, amit láttak. De mindezeket a viszonylagosan hagyományos módszereket még mindig nem találta elegendőnek, azt akarta, hogy belekóstolhasson az általa ismert legmélyebb tudásforrásba.

Az istenek lakhelyén, Asgardon keresztül nőtt egy hatalmas, ősöreg kőrisfa, az Yggdrasil. Ennek az egész univerzumot betöltő örökzöld világfának a csúcsa az égbe nyúlott, legfelső ága Odin csarnokára borította árnyát, törzse áthúzódott az emberek világán, gyökere pedig az alvilágig ért le. E gyökerek között rejlett egy kút, mely minden tudás és bölcsesség forrásaként szolgált. A kutat Odin nagybátyja Mimir őrizte. A kútban levő folyadék még a jövőt is tisztán visszatükrözte, így még az idők hajnalán felkeltette az istenben a vágyat, hogy részesülhessen a benne rejlő titkokból. Felkereste hát Mimirt, és kérlelni kezdte, hogy ihasson belőle. Nagybátyja tudatában volt a kérés súlyának, és ehhez mérten magas árat szabott a szívességért. Odin egyik szemét kérte érte. Ám aki úgy szomjazza a tudást, mint ő, az nem habozik: saját maga tolta ki egyik szemét, és adta át a kút őrének. Mimir azt a mélybe süllyesztette, ahonnan aztán az selymes fénnyel ragyogott ki.


Az óészaki mitológia számos egyéb Odin-történetet tart számon. De már ennyi is pontosan közvetít valamit, amit a legendák fontosnak tartanak: ha eredményt akarsz, a nagy áldozattól sem riadhatsz vissza. Ha valóban fontos, amit el kívánsz érni, megéri a szenvedés. És ez még akkor is igaz, ha tudjuk: semmi sem fog örökké tartani. /forrás: Zvara István/

A medve az erdő ura..

   A medve zömök termetű, feje gömbölyded, arca megnyúlt. Többnyire éjjeli és féléjjeli állat, napnyugta után jár portyázni, a nappalt pedig odvas fában vagy sziklahasadékban lévő búvóhelyen alussza át. Mindenevő, gyümölcsöket és bogyókat eszik, de magvakat, gabonát, gyökereket, farügyeket is, ha nincs elég növényi táplálék, akkor csigákat, bogarakat, halakat, madártojásokat is elfogyaszt. Kinyomozza a méhkast is, ahol kedves csemegéje rejtőzik. Nem túl gyors, de kitartó mozgású. Legfejlettebb érzéke a szaglás, hallása is jó, látása középszerű.

Sok helyütt, főleg Amerikában és Szibériában az emberi nem őseként, ősszülőként tisztelték. Indián törzsek szerint a medve és a farkas az ősi természet utolsó megmaradt szimbóluma.

Az észak-nyugati partvidék indiánjai szerint egy mondabeli nő a medveistenhez ment feleségül. Tőlük származott a ’medvék népe’.
Szibériai mondák szerint az ember félig medve, félig ember elődöktől származik. Obi-ugoroknál és egyes indián törzseknél mai napig dívik a medvekultusz. Az elejtett medvét megnyúzták, kitömték, feldíszítve megvendégelték. Lényege, hogy kiengeszteljék, amiért meg kellett ölniük. A fiatal fiúk felnőtté avatásában a medveszellem főszerepet játszott. A medve az erdő ura, hatalmában áll a sebek gyógyítása. Ezért a sebeket őseink medvezsírral kenegették.

Az ősi Kínában férfias szimbólum, az erő megtestesítője. Ha valaki medvével álmodott, azt fiú születése előjelének tekintették. A kínai mesékben egyébként ugyanazt a szerepet játssza, mint a mieinkben a „gonosz farkas”.
A hatalom állatjelképeként elsősorban a kelták és a germánok tisztelték a medvét.


A medve Holdszimbólum is, ennek révén összeköttetésben áll az ember tudatalatti és tudattalan rétegeivel. Diána istennő, a Hold istene is kapcsolatban áll a medvével. Diána ősi itáliai holdistennő, a vadon természet, az erdők védője, aki pártfogolta a szaporodást, és a vadászatot. A görög Artemisznek felel meg. (Az ő nevében is fellelhető az artos-szó, mint Artúr királynál.

A vadászat görög istennőjét, Artemiszt néha medvékkel ábrázolták, és Brauróneia papnőit pedig „nősténymedvé”-nek nevezték. Az egyik görög mítosz az árkádiai királylányról, Kallisztóról – „a legszebb” helyi erdőistennőről – szól, aki Artemisz kíséretéhez tartozott, és miután Zeusztól teherbe esett, úrnője medvévé változtatta. Ember-fiút, Arkaszt hozta világra. Zeusz mindkettőt csillagkép alakjában az égre helyezte. Zeusz felesége Héra, Kallisztót az északi pólus soha le nem nyugvó csillagai közé száműzte, - mint „Ursa Maior” Nagymedvét – Arkasz, a fiú, pedig mint Ökörhajcsár csillagkép lett örök életű.

A Nagymedve egyik - hét csillagból álló - része a Göncölszekér, összefüggésbe hozható az isteni fény hét sugarával. Az ősi magyar mitológia szerint a szekeret egy Göncöl nevű tudós táltos találta fel, akiről azt tartják, hogy az égben tűnt el. A Nagymedvét ezért hívjuk Göncöl-szekérnek. Elterjedt hiedelem szerint e csillagképben lakoznak a holtak halhatatlan lelkei.
A csillagkép neve Közép-Amerikában ’Hunrakant’, „egylábú ember”, ebből ered a hurrikán, orkán elnevezés, mert erős viharok vannak a térségben, amikor eltűnik az égről.
Az indiai mitológiában a Nagymedve csillagkép hét csillaga, a „Hét Bölccsel”, más vonatkozásban pedig a Nap szekerét húzó hét lóval áll összefüggésben.

Mint alkímiai szimbólum a medve az ősanyagot jelképezi.
A ’Medvekút’, ’Medveforrás’ helyek a legenda szerint különös erővel bírnak. A belőlük ivó ember medvévé tud változni.

A medve ’Bär’ Berlin névadó állata, és Bern város neve is tőle ered. Oroszország szimbólumállata.


Forrás: részlet,Temesvári G.Állatok a mitológiában,
A MITIKUS MEDVE - A FÖLD SZÍVCSAKRÁJÁNAK VÉDELMEZŐJE.