Távközlés Világnapja

Kezdetben vala a füstjel és a dobszó. Valamikor régen így jeleztek az egymástól távol élő emberek, ha valamit sürgősen tudatni akartak a másikkal. Később ezek szerepét a futárok és a postagalambok vették át. De egyik sem volt tökéletes. Utóbbi nem bírta el a többoldalas, díszes pecséttel lezárt levelet, így csak rövid üzenetek küldésére volt alkalmas, előbbi elvitte ugyan, de mit ért vele a feladó, ha a címzett nem tudott olvasni?
A sötét középkorban az írás-olvasás tudománya jobbára a papok és az írnokok kiváltsága volt, így aki feltétlenül levélben akart üzenni, de eme képességeknek nem volt birtokában, az velük íratta meg. De a legszebb szóvirágokkal díszített szerelmes levélből is elveszik a romantika, ha egy harmadik fél tolmácsolásában kell meghallgatni...

 A technikai fejlődés előrehaladtával a távközlés eszközei is fejlődtek, megszületett a távíró, a telefon, majd később a rádió és a televízió. Ma pedig már az interneten szörfözünk, mobiltelefonnal a kezünkben vagy táskánkban rohanunk a dolgunk után...

Május 17. a Távközlés Világnapja, május 18. az Internet Világnapja a Nemzetközi Távközlési Egyesület kezdeményezésére. A Távközlés Világnapját 1968 óta tartják.

Mára a távközlés nem csupán az emberi hang továbbításáról szó, hanem adatok, videók, multimédia továbbításáról is.

Május 18-án tartják az Internet Világnapját.

Az internet, a  világméretű számítógépes hálózat, kapcsolatot teremthetünk a világ bármely részén élő felhasználókkal, a legrövidebb idő alatt juttathatjuk el üzenetünket az elektronikus levél, az e-mail segítségével, sőt még vásárolhatunk is anélkül, hogy elmozdultunk volna számítógépünk mellől.

Mit is jelent a mobiltelefon életünkben?

Mint a mai kor legtöbb vívmányának, magának a mobiltelefonnak is megvannak az előnyei és a hátrányai, a veszélyei is.

Mit is jelent a mobiltelefon életünkben? Azt, hogy egy pillanat alatt el tudunk érni bárkit, aki szintén rendelkezik vele, illetve mi magunk is könnyen elérhetővé válunk. Rendkívüli módon felgyorsítja az információ-áramlást, s ugyanakkor kontrollérzést jelenthet.

A telefonnélküli állapotban történő szorongást magyarosítva nomofóbiának mondhatjuk, ami az angol No Mobile Phone Phobia mozaikkifejezésből eredeztethető.

A OnePoll brit piackutató cég 2012-es felméréses alapján az emberek kétharmada fél és szorog, ha nincs nála a mobiltelefonja - olvasható a Yahoo hírportálján.

Nemek szintjén a férfiak 70 százaléka, a nőknek pedig 61 százaléka beszélt olyan tünetekről, amelyek alapján elmondható róluk, hogy nomofóbiások. A kutatás során az is kiderült, hogy jóval több férfinek van két telefonja és a nőkhöz képest jelentős többségük hordja magánál mindkettőt, hogy egy pillanatra se essen ki a kommunikációból, ha eltűnne az egyik. Mindent egybevetve, az ezer fő 41 százalékának van két mobilkészüléke.

Generációk szintjén is különbség mutatkozott a nomofóbia tekintetében. Míg az 55 év felettiek kevesebb mint fele fél, ha nincs nála a mobilja, addig a 18 és 24 év közti korosztályban már 77 százalékos aránnyal találkozhatunk.

/origo/

A mobilfüggőség egyik ismérve az lehetne, ha valaki nem tudja kikapcsolni a telefonját, ha az életének minden pillanatában úgy érzi jól magát, hogy bármikor elérhető legyen – nehogy valami „fontos” dologról lemaradjon. Ez a fajta elérhetőség az egyik legfontosabb dolgot veszi el az embertől, hogy jelen legyen abban a pillanatban, éppen ott és akkor, az itt és most-ban.

Mivel számtalan előnnyel jár, csak határokat kell szabni a használatának. Ha az ember nyaral, jól érzi magát valahol, intim, meghitt pillanatokra vágyik, akkor legyen az a legfontosabb mindennél!

Hírközlés

Sok ezer évvel ezelőtt, valószínűleg sokat törték a fejüket az emberek, hogy nagyobb távolságokra hogyan juttassák el a híreket. Amíg a kiáltás elhallatszott, addig átkiabáltak egymáshoz. Amíg a szem ellátott, integettek. Ám megtalálták a módját, hogyan szálljon a szó, a jel, távoli városokig. A hírközlés talán első legegyszerűbb módja a jeltűz. A jeltüzeknek nappal a füstje, sötétben a fénye világított egyik ponttól a másikig, és vitte a hírt. A jeltüzeknek egész rendszerét építették ki egy-egy birodalomban. A rómaiak idején például magas gerendalábakon állott a bronz-tűzhely, mellette a tűz őre, s ahogy megpillantotta a másik hegyen fellobbanó lángot, ő is rőzsét vetett a parázsra, hogy tovább juttassa az üzenetet: „Jön az ellenség” vagy „Érkezik a császár”.

A közvetlen, szóbeli üzenetet futárok vitték. Volt aki gyalog, volt aki futva, volt aki lóháton tette meg az elég nagy távolságokat a rábízott üzenettel. A körülzárt, ostromlott várakból leginkább postagalamb vitte ki az üzeneteket. Sokszor egy-egy ilyen kis szárnyas hírnök sok ezer ember életét mentette meg. A postagalamb azóta is híven szolgálja az embert, ámbár ma már a fejlett hírközlési technika korában tenyésztése egyre inkább sporttá válik. Meg kell említenünk, mint a hírközlés ősi eszközeit: a dobokat. A jeltüzek a szemnek beszéltek. A dobok a fülnek üzentek. Sötétben, világosban, esős időben vagy napsütésben egyaránt áthatoltak az erdők sűrűségén, a völgyek távolságain, s hangjuk, a ritmus, a jel vitte az üzenetet. Afrika és Ausztrália bennszülött népei még ma is használnak ügyesen kivájt fatörzseket, jól kifeszített állatbőröket ilyen célra.

/forrás: Lászlóffy Aladár/

És hol tartunk ma?

Játékbolt karácsonyi kínálatában láttam "az első mobilod" játékot, piros , gombjait nyomogatva más-más zene szólal meg, ajánlott korosztály: 0 éves kortól..
Nem lehet elég korán elkezdeni....