Hírközlés

Sok ezer évvel ezelőtt, valószínűleg sokat törték a fejüket az emberek, hogy nagyobb távolságokra hogyan juttassák el a híreket. Amíg a kiáltás elhallatszott, addig átkiabáltak egymáshoz. Amíg a szem ellátott, integettek. Ám megtalálták a módját, hogyan szálljon a szó, a jel, távoli városokig. A hírközlés talán első legegyszerűbb módja a jeltűz. A jeltüzeknek nappal a füstje, sötétben a fénye világított egyik ponttól a másikig, és vitte a hírt. A jeltüzeknek egész rendszerét építették ki egy-egy birodalomban. A rómaiak idején például magas gerendalábakon állott a bronz-tűzhely, mellette a tűz őre, s ahogy megpillantotta a másik hegyen fellobbanó lángot, ő is rőzsét vetett a parázsra, hogy tovább juttassa az üzenetet: „Jön az ellenség” vagy „Érkezik a császár”.

A közvetlen, szóbeli üzenetet futárok vitték. Volt aki gyalog, volt aki futva, volt aki lóháton tette meg az elég nagy távolságokat a rábízott üzenettel. A körülzárt, ostromlott várakból leginkább postagalamb vitte ki az üzeneteket. Sokszor egy-egy ilyen kis szárnyas hírnök sok ezer ember életét mentette meg. A postagalamb azóta is híven szolgálja az embert, ámbár ma már a fejlett hírközlési technika korában tenyésztése egyre inkább sporttá válik. Meg kell említenünk, mint a hírközlés ősi eszközeit: a dobokat. A jeltüzek a szemnek beszéltek. A dobok a fülnek üzentek. Sötétben, világosban, esős időben vagy napsütésben egyaránt áthatoltak az erdők sűrűségén, a völgyek távolságain, s hangjuk, a ritmus, a jel vitte az üzenetet. Afrika és Ausztrália bennszülött népei még ma is használnak ügyesen kivájt fatörzseket, jól kifeszített állatbőröket ilyen célra.

/forrás: Lászlóffy Aladár/

És hol tartunk ma?

Játékbolt karácsonyi kínálatában láttam "az első mobilod" játékot, piros , gombjait nyomogatva más-más zene szólal meg, ajánlott korosztály: 0 éves kortól..
Nem lehet elég korán elkezdeni....