A bútor akkor jelenik meg az emberi történelemben, amikor az állandó lakóház. A barlanglakó ősember vagy a sátrakban lakó, vándorló nomádok még nem ismerték a bútort. De az ókori népek – egyiptomiak, asszírok, görögök, rómaiak bútorkultúrája nagyon fejlett volt. Bútoraikat nemcsak fából, hanem fa és fém kombinálásával készítették: kecses, bronzlábú asztalokat, fekvőhelyeket tudtak gyártani. Érdekes bútoraik díszítése és festése is.
Ám tulajdonképpen a középkorban kezdődik a bútorok fejlődése. Alak és díszítés szerint, úgynevezett stílus szerint, annyiféle bútort lehet számon tartani, ahány nagy korszaka volt az elmúlt évszázadoknak: volt gótikus bútor – például a lovagvárak berendezése; volt reneszánsz bútor – ilyen bútorok között lakott például Mátyás király.
.Kis ládatörténet
Egyiptomból, Mezopotámiából 3000 éves leletek kerültek elő.
A Római birodalom része lett Európa (Kr.e.2. század eleje). Így juthatott el Krisztus születése idején (időszámításunk kezdete)kontinensünkre ez a tárolóeszköz, melyet koporsóként is használtak. Először ácsolt ládát készítettek – egy darab szög nélkül, ékekkel erősítették egymáshoz a darabokat (a deszkákat, mint a zsindelyt csúsztatták a keretébe). Szinte mindig arra a célra szolgált, hogy értéket – gabonát, ruhát ételt - gyűjtsenek össze benne. Formája, mérete és darabokra szedhetősége miatt könnyen mozdítható volt. Ha a családnak menekülnie kellett üldözői elől, vagy más helyen telepedett le, gyorsan összerakta a ládát, s benne csak a legfontosabb dolgokat vitte magával. Később az ácsolt ládában már csak gabonát tartottak, s az újabb fajta, díszíthető asztalosládák szolgáltak érték-, ruhatárolásra a lakásban. Sokáig párhuzamosan használták az ácsolt- és az asztalos bútorokat.
A magyarok a vándorlások befejeztével, a honfoglalás után kezdték használni (9-10.sz. Árpád-korban). Szláv népek által ismertük meg a ládát, innen a neve: szuszék=gabonatároló) a 12. századtól vannak erre utalások. Funkciója ugyanaz, mint a többi európai népnél. Érdekesség, hogy a ládát rövidebb oldalára állítva egyajtós szekrényt (scrinium-latinul.) kaptak…
Míg nyitott tűzhely volt a konyhákban, sok korom került a ládákra, így addig kevés dísze volt, az is vésett, ez meglátszódott a koromréteg alól is. Később a kémény föltalálásával megszűnt a füst a házban (jött a kedves búbos kemence), ekkor kezdték festéssel is díszíteni a ládát. Kezdetben csupán vörös és fekete színekkel festették. Ez tudták ,,előállítani”, beszerezni. A festett mellett az egyszerűbb ládák is használatban voltak.
Így vált az ünnepek, az igazi értékek őrzőjévé, gyűjtőhelyévé a festett tulipános láda.
A férjhez menő lánynak, házasulandó legénynek életbevágó volt, hogy társat találjon, családja legyen – aki 16-18 éves koráig nem ment férjhez, vénlánynak számított, s az idősebb hajadont élete végéig csúfolták. A legények pedig 18 éves korukig, a katonai behívóig eljegyezték kedvesüket, hogy amikor visszatérnek meglegyen a templomi esküvő, s a lagzi, majd az utódok. Nagyon sok népdalunk szól leánykérésről esküvőről, katonaságról, lagzira készülődésről; a lányságtól, a szabad legényélettől való búcsúzásról.
A leányok 3-4 éves koruktól tanulták az asszonyok feladatait. Az esküvőig elkészítették a kelengyéjüket, melyet maguk varrtak, szőttek, hímeztek ( a jómódúak ügyes kezűt bíztak meg a feladattal). Ez azért is nagy kincsük volt, mert sok helyen ezután nem vehetett saját részére új ruhát, nem költhetett magára, csak ha összespórolta valahogyan a konyhapénzből, (apró, megtermelt zöldség eladásából, vagy a másnak kivarrt /hímzett ruha árából, stb) a rávalót. Tehát élete végéig azt használta, alakítgatta amit esküvőig magának elkészített, s összegyűjtött kelengyeládájába.
A LÁDA az első bútordarab Európában, s a bevonuló honfoglaló magyarok házaiban is. A 16. századot megelőzően csak templomok, kolostorok használatában lévő ruhatároló ládákat, szekrényeket díszítettek festéssel, majd csak jómódúak vásárolhatták meg. Az 1500-as évektől került be a parasztházak berendezései közé.
Bár a magyarok ismerhették a honfoglalás előtt is a festett bútorokat (hiszen az egész távol-keleten, ahonnan elvándoroltunk elterjedt volt évezredekkel ezelőtt is a festett bútor –tatárok, turkok, perzsák), mégis a szászok révén a német bútorfestés hatott ránk a Kárpát-medencében.
Ácsolt ládákról kevés emlék maradt fenn (mivel nem vált céhes iparrá), de készítőhelyeik nagy múltúak lehettek. Elsősorban bükkerdős övezetben helyezkedtek el az ácsolt ládakészítő háziiparos központok (14-15.sz). Az erdélyi szászoktól maradtak fenn ládák ebből a korból. Békés megyében tölgy fából készítették. Ezek kemény fák, melyek a tartósságot garantálták. (a legkorábbról való és évszámmal ellátott láda 1720-ban készült)
Nagy multú, faluzó-vásározó kereskedelem révén jutott el tulajdonosaihoz a termék évszázadokon át. Ennek csak az 1920-as trianoni békekötés vetett véget, miután a nagy fatermő vidékek (Gömör a Felvidékkel, Erdély is) újonnan létrehozott országokhoz lett csatolva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése