Nagyhét

A tavasz, a természet megújhodása az embert is a környezete megtisztítására készteti. Ezek a részint praktikus, részint mágikus cselekedetek a nagyhéthez kötődtek.

A nagyhét jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat.

Nagycsütörtökön megszűnik a harangozás: "a harangok Rómába mennek" a közismert szólás szerint, s legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. A szertartásra hívogatás ezekben a napokban kerepeléssel történik. A kereplő gyerekek munkájukért adományt gyűjtöttek. A kereplés szokásában nem nehéz felfedezni a gonoszűző zajcsapás ősi szertartásának nyomait.

Nagypénteken tartják a legszigorúbb böjti napot. Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem szítottak tüzet. A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket, mely a keresztény egyházban Jézus megfeszítésének emléknapja. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat.
Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek. A nagypénteki hajnali vizet aranyos víznek, aranyvíznek nevezték. Különös jelentőséget kapott ezen a napon. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség.

 A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek Nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: "Kígyók, békák távozzatok!" Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra. 
Hajdan évenként egyszer, nagyszombaton szítottak új tüzet. A szentelt tűz maradványának különféle praktikákban nagy szerepet tulajdonítottak, például kivitték a szántóföldre, szőlőbe, hogy a termést ne érje jégverés, hogy a föld termékeny legyen. A tűzgyújtás egykori hagyományát őrzi egy játékdalunk:

Tüzet viszek, nem látjátok, ég a ruhátok,

ha látnátok, oltanátok?

 HÚSVÉTVASÁRNAP: 

Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba.    A húsvéti étrend: sonka, kocsonya, kalács, amihez bort és pálinkát ittak.

Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel. Az útjukba eső mezei forrásokat kitakarítják.

 HÚSVÉTHÉTFŐ:

 A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudniillik gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt. A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. 4,6,8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek.

Mind a locsolás, mind pedig a vesszőzés jutalma országszerte az étellel-itallal kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A tojás ősi termékenységszimbólum, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe és a 12. század óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes anyagokat használtak. Leggyakrabban hagymalével festettek, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket. A zempléni falvakban zöld vetést és hagymahajat használtak a színezésre.

 

Nagyhét jeles napjai

A tavasz, a természet megújhodása az embert is a környezete megtisztítására készteti. Ezek a részint praktikus, részint mágikus cselekedetek a nagyhéthez kötődtek.


Nagycsütörtökön
 megszűnik a harangozás: "a harangok Rómába mennek" a közismert szólás szerint, s legközelebb nagyszombaton szólalnak meg újra. A szertartásra hívogatás ezekben a napokban kerepeléssel történik. A kereplő gyerekek munkájukért adományt gyűjtöttek. A kereplés szokásában nem nehéz felfedezni a gonoszűző zajcsapás ősi szertartásának nyomait.

Nagypénteken
 tartják a legszigorúbb böjti napot. Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem szítottak tüzet. A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket, mely a keresztény egyházban Jézus megfeszítésének emléknapja. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat.
Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek. A nagypénteki hajnali vizet aranyos víznek, aranyvíznek nevezték. Különös jelentőséget kapott ezen a napon. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség.

 A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek Nagyszombatvolt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: "Kígyók, békák távozzatok!" Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra. 

Hajdan évenként egyszer, nagyszombaton szítottak új tüzet. A szentelt tűz maradványának különféle praktikákban nagy szerepet tulajdonítottak, például kivitték a szántóföldre, szőlőbe, hogy a termést ne érje jégverés, hogy a föld termékeny legyen. A tűzgyújtás egykori hagyományát őrzi egy játékdalunk:

Tüzet viszek, nem látjátok, ég a ruhátok,

ha látnátok, oltanátok?

 HÚSVÉTVASÁRNAP:

 Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba. 

Húsvétvasárnapra virradóra történt a határjárás. E szokásnak egyházi külsőségei voltak, de célja a tavaszi vetések mágikus védelme volt és az, hogy a közösség fiatalabb tagjait megismertessék a határjelekkel. Az útjukba eső mezei forrásokat kitakarítják.

 HÚSVÉTHÉTFŐ

A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudniillik gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt. A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. 4,6,8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek.

Mind a locsolás, mind pedig a vesszőzés jutalma országszerte az étellel-itallal kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A tojás ősi termékenységszimbólum, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe és a 12. század óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes anyagokat használtak. Leggyakrabban hagymalével festettek, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket. A zempléni falvakban zöld vetést és hagymahajat használtak a színezésre.

 HÚSVÉTKEDD: 

Húsvétkedd a visszalocsolás ideje volt. "Nem mertek a legények a falun végigmenni dolgozni, a kerten szöktek el a mezőre. Végigállták a lányok az utat két oldalról. Ahogy jött a kocsival a férfi vagy a legény az ráfizetett"

Virágvasárnap

A húsvét előtti vasárnap, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenetről kapta, és az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik.

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!

Virágvasárnap különös ünnep. Egyszerre van jelen a szertartásban az öröm és a halál, a dicsőség és a szenvedés, a nép lelkendezése és gyűlölettől eltorzult kiáltozása. Ugyanazok az emberek, akik az első evangéliumi szakaszban még hozsannát kiáltanak, a másodikban, a passióban már Krisztus kereszthalálát követik.

Ezt a vasárnapot az emlékező körmenettel Jeruzsálemben kezdték el. Nagyon ősi eredetű ünnep, s napjainkig is a jeruzsálemi püspök személyében magának az Úrnak bevonulását ünneplik jelképesen a szent városba. Volt idő, mikor a püspök szamárháton vonult be, a hívek pedig ruhájukat terítették elébe. Ilyen körmenetről a magyar liturgiában is tudunk, például a pécsi egyházmegyében a hívek ruhájukat leterítették az útra. A papot barkaággal megveregették, a Szentírás szavára emlékezve, hogy „megverem a pásztort, szétszéled a nyáj.”

A templomban először a barkaágak megszentelését végzi a pap. Utána Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére körmenet. A virágvasárnapi szentmisén először halljuk a Passiót. Ez magyarul szenvedést jelent.

/kép: Fecske Orsolya/

Virágvasárnap nyitja meg az év legszentebb és mind liturgikus, mind tartalmi szempontból leggazdagabb hetét, a nagyhetet.

Virágvasárnapkor hivatalosan is megkezdődött a nagyhét, amikor a keresztény világban Jézus keresztre feszítésének utolsó napjaira emlékeznek.

A hivatalos egyházi ünnepen kívül a magyar néphagyomány az ősi tavaszváró szertartást végez a nagyhéten. A katolikusoknál a pap virágvasárnapkor szenteli meg barkát, mely az északi, „hideg” országokban a pálmát helyettesíti. A magyar néphagyomány úgy tudja, hogy az véd a rontás, betegség, vihar, jégeső ellen. Sok helyen ekkor volt szokásban a "Bújj-bújj, zöld ág" kezdetű játék, mely nem más, mint ősi és termékenység varázslás.

A múltat és a telet jelképező kisze bábut nemcsak farsangkor égettek, hanem virágvasárnapkor is. A szokás főleg az északi, palócok által lakott vidéken ismert. A hajadonok virágvasárnapkor egy szalmabábut, a kiszét menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, a határban levetkőztették, a szalmát darabokra tépték és mindegyik lány markolt belőle egy csomót, majd azokat bedobták a vízbe. A szalmadarab vízben való mozgásából azt figyelték meg, hogy vajon sikerül-e férjhez menniük az adott évben. Akinek a szalmacsomója szépen elúszott, az azt jelentette, hogy hamarosan kérője akad, akinek viszont szalmacsomója a partra vetődött, az még egy ideig pártában maradt. Néhány északi, palóc faluban úgy vélték, hogy a vizes szalmacsomó elmulasztja a szeplőket, ezért azzal arcukat bedörzsölték. Az Ipolyságban a bábu cipelése is szerencsét jelentett, úgy vélték, hogy az a lány, aki végigviszi a kiszét a falun, a böjti időszak letelte után elsőként megy férjhez.

Számos felvidéki magyar faluban virágvasárnapkor, kiszehajtás után a hajadonok festett tojásokkal és szalagokkal feldíszített fűzfaágakkal, villőkkel sorra járták a falut, megálltak a házak ablakai előtt és bekiáltották: „Van magoknak virágvasárnapjok?” Ha a házaik azt mondták, hogy igen, akkor a lányok énekeltek egy dalt. Amikor végeztek, a háziasszony kiment, letört egy ágat a villőről és óvatosan megveregette vele a lányokat. Az ősi mágikus szertartással azt kívánták elérni, hogy a köszöntőt mondó lányok minél előbb találjanak párt maguknak és menjenek férjhez.

Nagyhét

Virágvasárnapkor hivatalosan is megkezdődött a nagyhét, amikor a keresztény világban Jézus keresztre feszítésének utolsó napjaira emlékeznek.

"Virágvasárnap olyan, mint egy nyitány. Az a szerepe, hogy bevezesse a szent háromnap liturgiáját. (...) Egyben a (nagyböjti) előkészület csúcspontja a virágvasárnap, mert a megérkezést jelenti (...) Jeruzsálembe. Ezen a napon a pap a vértanúságot jelképező piros ruhát vesz fel. A misén Máté, Márk, Lukács evangéliumából olvassák fel a passiót, meghatározott rendben, egyik évben ebből, másik évben amabból."

A hivatalos egyházi ünnepen kívül a magyar néphagyomány az ősi tavaszváró szertartást végez a nagyhéten. A katolikusoknál a pap virágvasárnapkor szenteli meg barkát, mely az északi, „hideg” országokban a pálmát helyettesíti. A magyar néphagyomány úgy tudja, hogy az véd a rontás, betegség, vihar, jégeső ellen.
 
A Kárpát-medencei katolikus magyarság sok településen ezt a hetet csonkahétnek is nevezi. A reformátusok bűnbánó hétnek emlegetik és ebben az időszakban minden nap, gyakran naponta kétszer mennek templomba. 

A múltat és a telet jelképező kisze bábut nemcsak farsangkor égettek, hanem virágvasárnapkor is. A szokás főleg az északi, palócok által lakott vidéken ismert. A hajadonok virágvasárnapkor egy szalmabábut, a kiszét menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, a határban levetkőztették, a szalmát darabokra tépték és mindegyik lány markolt belőle egy csomót, majd azokat bedobták a vízbe. A szalmadarab vízben való mozgásából azt figyelték meg, hogy vajon sikerül-e férjhez menniük az adott évben. Akinek a szalmacsomója szépen elúszott, az azt jelentette, hogy hamarosan kérője akad, akinek viszont szalmacsomója a partra vetődött, az még egy ideig pártában maradt. Néhány északi, palóc faluban úgy vélték, hogy a vizes szalmacsomó elmulasztja a szeplőket, ezért azzal arcukat bedörzsölték. Az Ipolyságban a bábu cipelése is szerencsét jelentett, úgy vélték, hogy az a lány, aki végigviszi a kiszét a falun, a böjti időszak letelte után elsőként megy férjhez.

Számos felvidéki magyar faluban virágvasárnapkor, kiszehajtás után a hajadonok festett tojásokkal és szalagokkal feldíszített fűzfaágakkal, villőkkel sorra járták a falut, megálltak a házak ablakai előtt és bekiáltották: „Van magoknak virágvasárnapjok?” Ha a házaik azt mondták, hogy igen, akkor a lányok énekeltek egy dalt. Amikor végeztek, a háziasszony kiment, letört egy ágat a villőről és óvatosan megveregette vele a lányokat. Az ősi mágikus szertartással azt kívánták elérni, hogy a köszöntőt mondó lányok minél előbb találjanak párt maguknak és menjenek férjhez.

A nagyhéti ünnep a tavasz jövetelét és a természet újjászületését jelképezi, a magyar néphagyományban ezért nagyhét első három napjában nagytakarítást végeztek, lelkileg is igyekeztek megtisztulni. 

Húsvét ünnepe

A húsvéti ünnep neve különbözô nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah. A szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett. A níceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, ekkor vált el a két ünnep ideje. A húsvét angol neve: passover, átrepülést jelent. Gyakorta használják az Easter elnevezést, mely a német Oster szóval együtt keresendô. Ôse egy germán istennô, Ostara az
alvilág úrnôje, ünnepe a tavaszinapéjegyenlôség idején volt. Lehet, hogy neve az East, a kelet szóból származik, s a napfelkeltére utal. A szó a magyarban nem található meg, de Csíkményságon a húsvéti körmenet neve: kikerülés, más vidékeken a feltámadáshoz kapcsolódik. A magyar szó: húsvét, az azt megelôzô idôszak, a negyvennapos böjt lezárulását jelzi.

A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlôség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés. Húsvét napja az 1582-bôl származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni elsô vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé. (Ezt mondja ki a niceai zsinat határozata is i. sz. 325-ben)

Húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah. E vallás tanítása szerint e napon ünneplik a zsidók az egyiptomi rabságbül való menekülésüket. Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban egy frissen leölt bárány vérével volt bekenve, így az ô házukat “elkerülte”.

Az Egyiptomból való kivonulás történetét írja le a Hagada. A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi idôszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat. Az elôkészületi idô a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére, önmegtartóztatására tanít. Ezt nagyobb, kisebb ünnepek követik s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul. A ciklus a karácsonyi ünnepi szakasz párja, de jóval régebbi annál. Latin neve: Septuagesima - hetvened, mert hetven napig tart, húsvéti idônek is nevezik.

A böjt utolsó hetének neve: nagyhét, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken fehérhét - fehérvasárnapig tart.