Postai világnap - október 9.

 

Amióta létezik írás, az emberek mindig szükségét érezték annak, hogy levélben is tartsák egymással a kapcsolatot. A leveleket és egyéb küldeményeket azonban sokáig csak igen bonyolult módon lehetett továbbítani. A „posta” szóra és az általa jelölt intézmény megszületésére sokáig kellett várni.

Kik hozták-vitték kezdetben a leveleket? 

A honfoglalástól a 16. századig Magyarországon csak a királyok, fejedelmek, egyéb főurak és a vármegyék vezetői alkalmaztak kifejezetten az üzenetek szállításával foglalkozó embereket. A leveleket és egyéb küldeményeket, olykor ajándékokat hírnökök és futárok vitték szét, lovon. Mindenki másnak – tehát a köznép tagjainak – az egyéb, merőben eltérő célokkal utazó, lehetséges szállítókat kellett megkeresniük. Ilyenek voltak a vándorlegények, a szerzetesek és a kereskedők, akik egyébként is folyamatosan úton voltak. Egy idő után a céhek megalakulása is segítette a szállítások megszervezését. A 15. század végétől kezdve például a Kassa-Debrecen-Várad vonalon lévő községekből illetve Szegedről a mészáros céh tagjai szállították a küldeményeket. Ők a veszélyes és rossz minőségű utakon amúgy is fegyveres kísérettel hajtották az állataikat a piacokra, így náluk nagyobb biztonságban voltak a küldemények, mint esetleg egy magányos vándorlónál.

Mi az a delizsánsz?

 Néhány postamúzeumot kivéve a „delizsánsz” szóval ma már csak irodalmi művekben vagy régi tudósításokban találkozhatunk, amelyekben annyi mindenképp kiderül, hogy járműről van szó. „Liszt delizsánszon utazott, de nem lehetett pontosan előre tudni, mikor érkezik a Kocsi. Ezért a város már kora reggel díszbe öltözött, az ablakokat virággal és gyertyákkal ékesítették” –írta egy tudósító, 1846-ban, egyúttal azt is érzékeltetve, hogy mekkora eseményt jelentett, ha híres személyiséggel érkezett a városba egy delizsánsz. Ezt megelőzően, csaknem száz éven át a delizsánsz sokféle embert és emellett sokféle csomagot is szállított, ez ugyanis a postakocsit, hivatalos nevén a kocsipostát jelentette. 1748-ban Mária Terézia adta ki azt a Postai Pátenst, amely a kornak megfelelően modernizálta a postai szolgáltatásokat, és egyebek közt különválasztotta a levél- és a kocsipostát. Ennek értelmében pénzt és csomagot csak olyan helyre lehetett küldeni, amely kocsipostával volt összekötve, és amelyik kocsi levelet vitt, az nem vitt egyebet. Ez volt a „malléposta” (az e-mail kifejezésből ma is jól ismert ”mail” szóból). A pénzes és csomagküldeményekre egyébként még sokáig használták gyűjtőnévként a kocsiposta nevet. Ekkor a delizsánsz embereket még nem szállított – ezt majd III. Károly teszi lehetővé, akinek uralkodása alatt tizenkét postavonalat építettek ki, és bevezették az embereket is utaztató társaskocsit. Ezek már meghatározott útvonalon és menetrend szerint közlekedtek.
A 19. században megjelent egy új járműtípus, a gyorskocsi. Ez először 1824. március 1-én indult el a Bécs-Pozsony vonalon, és ezzel sikerült visszahozni a Mátyás-kori posta sebességét.
A többi vonalon továbbra is delizsánszok közlekedtek, amelyek egy részét az 1830-as években a magán postakocsi vállalatok is fenntarthatták.
A postakocsi hálózat kiépülése a fogadók építését is föllendítette, hiszen a hosszú utakon embernek, lónak is meg kellett pihennie valahol.

Posta, postaláda

Bár a mai világban a levelezéseink nagy része már elektronikus formában zajlik, a postaládák egy darabig még biztosan nem tűnnek el a mindennapjainkból.

1852. november 23 - először szereltek fel postaládákat, Angliában, Jersey szigetén voltak az első postaládák.

 

 

• „A kiépülő utakon a postaállomásokra épülő rendszeres postajáratok a XV. század közepén Franciaországban indultak meg először.
• Idővel a futár- és ló-váltást lehetővé tevő postaállomások behálózták a kontinens nagy részét, s a XVIII. században már kialakultak - a menetrend szerint, zárt kocsikkal közlekedő, személyek és postaküldemények továbbítását egyaránt végző -  postajáratok  s forgalmuk gyorsan növekedett.
• Ez a tevékenység több országban (Anglia, Franciaország, Habsburg Birodalom) állami monopóliummá vált. A Habsburg Birodalomban az első személyszállító postakocsi Bécs és Pozsony között 1752-ben indult.
• Megjelent a delizsánsz (deligeance - gyorskocsi), amelynek sebessége elérte a 6-8 km-t óránként. De ezzel is elégedett pl. Joachim C. von Hoffmannsegg német természettudós, aki 1793-ban utazik Magyarországon. „Teljességgel lehetetlen, hogy a posta gyorsabban szolgálja ki az embert, mint ebben az országban. Gyakran a friss lovak hamarabb be voltak fogva, mint ahogy a kocsit megkenni sikerült, és egyetlenegyszer sem fordult elő — mint nálunk -, hogy azért kellett volna megállnunk, mert nem voltak lovak az állomáson, vagy egyebek. Csak így lehetséges két nap alatt, és pedig reggel 5-től este 9-ig 360 mérföldet megtenni, ennyire van ugyanis is Buda Bécstől, és én másnap este már ott is voltam. A magyar posta lovas kocsin 1825-től folytatott személyszállítást.” (Dr. Kovács Ferenc Közlekedéstan SzIF – 2002)

Indul a posta ...

• Buda és Bécs között Mátyás király uralkodása idején rögzült az első rendszeresen használt útvonal, amely Kocs községet is érintette és a kocsi/gyorsszekér naponta 70 km-t is megtett ugyanazokkal a lovakkal.        Ennek a kocsi szekérnek, mint szállító járműnek, valamint az erre épülő közlekedési rendszernek több változata lett a későbbiekben és az adott kor fejlődése, fejlesztése nyomán. 
• 1752. október 15-én indult a delizsánsz, amelynek sebessége még csak 6-8 km/óra volt. 
• Majd 1825. május 23-án gyorsposta kocsi járat indult Buda és Bécs között – és később a járatok behálózták az egész Kárpát medencét, beilleszkedve az európai postakocsi közlekedési rendszerbe. Ez a járat a század utolsó harmadáig üzemelt és 27 (28) óra alatt tette meg az utat Budától Bécsig. 
• A pihenő és ló-váltó állomások kb. 16-18 km-re voltak egymástól. A XIX. századi négylovas postakocsira 16 utas ülhetett és az 5 fős személyzetből hárman a kocsin, a lovas legény az egyik első lovon, a fullajtár pedig a kocsi előtt párszáz méterrel lovagolt.
• „A kocsinak alkotása és csinossága oly helyesen vagyon elkészítve, hogy semmi egészséges utazó nem panaszkodhatik. Egyszerre a cs. Kir. Késérő konduktorral együtt 12 személy utazhatik vele, úgyhogy 8 személy a kocsiban megfér, egy elöl födözött ülésben a konduktorral ülhet, és kettő hátul, födél nélkül való ülésben.” (Hazai Tudósítások, 1825). 
• Budától Bécsig egy személy 15 forint, 14 krajcár pengő pénzt fizetett 1849-ben. Egy üveg tokaji bor 1 forint 12 krajcárba került, egy budapesti színházi előadás egész páholyának díja 5 forint volt Görgey tábornok kiadási pénztárnaplója szerint.