Amióta létezik írás, az emberek mindig szükségét érezték annak, hogy
levélben is tartsák egymással a kapcsolatot. A leveleket és egyéb
küldeményeket azonban sokáig csak igen bonyolult módon lehetett
továbbítani. A „posta” szóra és az általa jelölt intézmény
megszületésére sokáig kellett várni.
Kik hozták-vitték kezdetben a leveleket?
A honfoglalástól a 16. századig Magyarországon csak a királyok,
fejedelmek, egyéb főurak és a vármegyék vezetői alkalmaztak kifejezetten
az üzenetek szállításával foglalkozó embereket. A leveleket és egyéb
küldeményeket, olykor ajándékokat hírnökök és futárok vitték szét,
lovon. Mindenki másnak – tehát a köznép tagjainak – az egyéb, merőben
eltérő célokkal utazó, lehetséges szállítókat kellett megkeresniük.
Ilyenek voltak a vándorlegények, a szerzetesek és a kereskedők, akik
egyébként is folyamatosan úton voltak. Egy idő után a céhek megalakulása
is segítette a szállítások megszervezését. A 15. század végétől kezdve
például a Kassa-Debrecen-Várad vonalon lévő községekből illetve
Szegedről a mészáros céh tagjai szállították a küldeményeket. Ők a
veszélyes és rossz minőségű utakon amúgy is fegyveres kísérettel
hajtották az állataikat a piacokra, így náluk nagyobb biztonságban
voltak a küldemények, mint esetleg egy magányos vándorlónál.
Mi az a delizsánsz?
Néhány
postamúzeumot kivéve a „delizsánsz” szóval ma már csak irodalmi
művekben vagy régi tudósításokban találkozhatunk, amelyekben annyi
mindenképp kiderül, hogy járműről van szó. „Liszt delizsánszon utazott,
de nem lehetett pontosan előre tudni, mikor érkezik a Kocsi. Ezért a
város már kora reggel díszbe öltözött, az ablakokat virággal és
gyertyákkal ékesítették” –írta egy tudósító, 1846-ban, egyúttal azt is
érzékeltetve, hogy mekkora eseményt jelentett, ha híres személyiséggel
érkezett a városba egy delizsánsz. Ezt megelőzően, csaknem száz éven át a
delizsánsz sokféle embert és emellett sokféle csomagot is szállított,
ez ugyanis a postakocsit, hivatalos nevén a kocsipostát jelentette.
1748-ban Mária Terézia adta ki azt a Postai Pátenst, amely a kornak
megfelelően modernizálta a postai szolgáltatásokat, és egyebek közt
különválasztotta a levél- és a kocsipostát. Ennek értelmében pénzt és
csomagot csak olyan helyre lehetett küldeni, amely kocsipostával volt
összekötve, és amelyik kocsi levelet vitt, az nem vitt egyebet. Ez volt a
„malléposta” (az e-mail kifejezésből ma is jól ismert ”mail” szóból). A
pénzes és csomagküldeményekre egyébként még sokáig használták
gyűjtőnévként a kocsiposta nevet. Ekkor a delizsánsz embereket még nem
szállított – ezt majd III. Károly teszi lehetővé, akinek uralkodása
alatt tizenkét postavonalat építettek ki, és bevezették az embereket is
utaztató társaskocsit. Ezek már meghatározott útvonalon és menetrend
szerint közlekedtek.
A 19. században megjelent egy új járműtípus, a gyorskocsi. Ez először
1824. március 1-én indult el a Bécs-Pozsony vonalon, és ezzel sikerült
visszahozni a Mátyás-kori posta sebességét.
A többi vonalon továbbra is delizsánszok közlekedtek, amelyek egy
részét az 1830-as években a magán postakocsi vállalatok is
fenntarthatták.
A postakocsi hálózat kiépülése a fogadók építését is föllendítette,
hiszen a hosszú utakon embernek, lónak is meg kellett pihennie valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése