Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyújtják ki felénk apró árny-kezük:
Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velük.
A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakja, verseit számos nyelvre lefordították.
Kolozsváron született, és 51 éves korában 1941. október 24-én ugyanitt halt meg. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Temetésekor Bánffy Miklós mondta a sírnál: „mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése