Vers vasárnapra - Reviczky Gyula: A fény

  

 

A fénytől kérdé egykor az erő:
Mondd, nem unatkozol, semmittevő?
Mit én építek vagy, ha kell, lerontok,
Te csak szemléled s nincsen semmi dolgod...
S felelt a fény: Hol én hiányzom, ottan
Erő hiába működik: kaosz van.                            

Március 21. Költészet Világnapja

Ma, a tavasz első napján van a Költészet Világnapja, ami egyébként nem azonos a Költészet Napjával, vagyis április 11-vel.
Az ünnepnapot az UNESCO tűzte arra a napra, amikor az északi féltekén beköszönt a tavasz, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség napjára.

Nekünk magyaroknak van mit ünnepelni. A csodálatos magyar nyelv olyan irodalmi nagyságokat adott a világnak, mint Petőfi és Ady, József Attila és Radnóti Miklós. És még hosszan, nagyon hosszan lehetne folytatni a sort.

Babits Mihály: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatosan, hogy minden fűszál
lágy leple alatt egyenesen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze múltba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

Vers vasárnapra

Dsida Jenő : Tanács

Ne legyen lelked soha vad, viharzó,
Ne legyen lelked nyugtalan soha,
Ne zúgjon rajta soha át
A szenvedélyek átkos vihara!

Mert lásd, a dühös, féktelen vihar
A tó vizét is csúnyán felkavarja
S felszínre kerül mélység-rejtekéből
A rút iszapos alja…

Legyen a lelked mindig csendes,
Fohászos, békés, altató;
Legyen lelkednek örök mintaképe
A napsütéses, tiszta tó!

Álmok tündére fürdik ott
Kora hajnaltól késő estig,
Éjjel pedig sugaras-szépre
A mennyországnak csillagai festik.

Babits Mihály - A SZÖKEVÉNY SZERELEM

 
 

Annyi év, annyi év;
a szerelem tart-e még?
 

Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyujtott,
meggyujtott és elfutott,
itthagyott,
itthagyott.
 

Mintha két szép fa ég
puszta környék közepén
és a lángjuk összecsap,
s most a két fa egy fa csak:
pirosak,
pirosak.
 

Nem is két fa, két olajkut
és a lángjuk összecsap -
mélyek, el nem alszanak.
A szerelem messze van már
és kacag,
és kacag.
 

Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?
Úgy tudlak már csak szeretni
mint magamat szeretem,
égve s égetve, kegyetlen
 

s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem.

Vers vasárnapra

Szabó Lőrinc:  Ősz

Este van és ősz ... És megállok:

oly hihetetlen ez az ősz!

A régit még szinte elérem,

oly közel van, oly ismerős.

Mint a ma reggel, oly közel van

a régi ősz, a tavalyi ...

Egy év telt el reggeltől estig

és alig  történt valami.

Egy egész év és nyoma sincsen -

az idő egyre rövidebb;

lehunytam szemem: reggel volt,

kinyitom újra: este lett!

 

 

Kezdet s vég egybefut ... Óh, hogy

zuhan az élet! hogy zuhan!

Egy perc, és minden összecsap, és

még egy s mindennek vége van.

Este van és ősz… És megállok: oly hihetetlen ez az ősz! A régit még szinte elérem, oly közel van, oly ismerős. Mint a ma reggel, oly közel van a régi ősz, a tavalyi… Egy év telt el reggeltől estig és alig történt valami. Egy egész év és nyoma sincsen – az idő egyre rövidebb; lehúnytam a szemem: reggel volt, kinyitom újra: este lett. Kezdet s vég egybefut… Óh, hogy zuhan az élet! hogy zuhan! Egy perc, és minden összecsap, és még egy s mindennek vége van.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

Vers vasárnapra

Kányádi Sándor: Novemberi verselő

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régtől nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud November,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák s a varjak.

Ezen a napon - Reményik Sándor

Idővel

Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,

A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyújtják ki felénk apró árny-kezük:
Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velük.

 A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakja, verseit számos nyelvre lefordították.


 Kolozsváron született, és 51 éves korában 1941. október 24-én  ugyanitt halt meg. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Temetésekor Bánffy Miklós  mondta a sírnál: „mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar.”
 

Vers vasárnapra

Aranyosi Ervin: Színes cseppek…

 

Pár csepp sárga, pár csepp piros,
csepegteti szerte-széjjel.
Színnel telik a “papiros”,
ahogy fest a lenge széllel.
A nyár zöldjét felcserélte,
itt az őszi új ruhája.
Csak az ősz napjait élte,
s benne búja és a bája.

Szeptember - vers vasárnapra

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat.

Vers vasárnapra

"Vendég vagy a világban, és ez a világ szép vendégfogadó.
Van napsugara, vize, pillangója, madara.
Van virágja, rengeteg sok.
Tanulj meg örvendeni nekik.
Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is"

(Wass Albert)

Vers vasárnapra

Emlékezés   

Gyorsabb voltál, mint a nyár,

gyorsabb, mint az ifju báj,
gyorsabb, mint az éjhomály,
égi tünemény:
s mint a föld, ha tél van, és
mint az éj, ha álma vész,
mint a szív, ha sárba néz,
árva lettem én.

A fecske Nyár visszajön még,
bagoly Éj is hozza csöndjét,
de a hattyu Ifjuság szép
mennye elszállt hűtelen:
veled szállt, s most egyre várlak,
még az álmom, az is bánat;
a bokorról napos ágat
hasztalan kér a telem.

Liliom násznyoszolyára,
rózsa az asszony hajába,
ibolya a lány virága
árvácska lesz az enyém:
élő sírra, mert az lettem,
azt szórjatok könnyezetlen,
barát ne sírjon felettem,
se félelem, se remény.

Shelley, Percy Bysshe

Fordította:

Szabó Lőrinc

 

PERCY BYSSHE SHELLEY: EMLÉKEZÉS Gyorsabb voltál, mint a nyár, gyorsabb, mint az ifjú báj, gyorsabb, mint az éjhomály, égi tünemény: s mint a föld, ha tél van, és mint az éj, ha álma vész, mint a szív, ha sírba néz, árva lettem én. A fecske Nyár visszajön még, bagoly Éj is hozza csöndjét, – de a hattyú Ifjúság szép mennyre elszállt hűtelen: veled száll, s most egyre várlak, még az álmom az is bánat: a bokorról napos ágat hasztalan kér a telem. Liliom nász-nyoszolyára, rózsa az asszony hajába, ibolya a lány virága – árvácska lesz az enyém: élő sírra, mert az lettem, azt szórjatok könnyezetlen, barát ne sírjon felettem, se félelem, se remény. (Fordító: Szabó Lőrinc)

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

PERCY BYSSHE SHELLEY: EMLÉKEZÉS Gyorsabb voltál, mint a nyár, gyorsabb, mint az ifjú báj, gyorsabb, mint az éjhomály, égi tünemény: s mint a föld, ha tél van, és mint az éj, ha álma vész, mint a szív, ha sírba néz, árva lettem én. A fecske Nyár visszajön még, bagoly Éj is hozza csöndjét, – de a hattyú Ifjúság szép mennyre elszállt hűtelen: veled száll, s most egyre várlak, még az álmom az is bánat: a bokorról napos ágat hasztalan kér a telem. Liliom nász-nyoszolyára, rózsa az asszony hajába, ibolya a lány virága – árvácska lesz az enyém: élő sírra, mert az lettem, azt szórjatok könnyezetlen, barát ne sírjon felettem, se félelem, se remény. (Fordító: Szabó Lőrinc)

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

PERCY BYSSHE SHELLEY: EMLÉKEZÉS Gyorsabb voltál, mint a nyár, gyorsabb, mint az ifjú báj, gyorsabb, mint az éjhomály, égi tünemény: s mint a föld, ha tél van, és mint az éj, ha álma vész, mint a szív, ha sírba néz, árva lettem én. A fecske Nyár visszajön még, bagoly Éj is hozza csöndjét, – de a hattyú Ifjúság szép mennyre elszállt hűtelen: veled száll, s most egyre várlak, még az álmom az is bánat: a bokorról napos ágat hasztalan kér a telem. Liliom nász-nyoszolyára, rózsa az asszony hajába, ibolya a lány virága – árvácska lesz az enyém: élő sírra, mert az lettem, azt szórjatok könnyezetlen, barát ne sírjon felettem, se félelem, se remény. (Fordító: Szabó Lőrinc

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

PERCY BYSSHE SHELLEY: EMLÉKEZÉS Gyorsabb voltál, mint a nyár, gyorsabb, mint az ifjú báj, gyorsabb, mint az éjhomály, égi tünemény: s mint a föld, ha tél van, és mint az éj, ha álma vész, mint a szív, ha sírba néz, árva lettem én. A fecske Nyár visszajön még, bagoly Éj is hozza csöndjét, – de a hattyú Ifjúság szép mennyre elszállt hűtelen: veled száll, s most egyre várlak, még az álmom az is bánat: a bokorról napos ágat hasztalan kér a telem. Liliom nász-nyoszolyára, rózsa az asszony hajába, ibolya a lány virága – árvácska lesz az enyém: élő sírra, mert az lettem, azt szórjatok könnyezetlen, barát ne sírjon felettem, se félelem, se remény. (Fordító: Szabó Lőrinc

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

Tóth Árpád: A tavaszi sugár

A tavaszi sugár aranyburokba fonta
A zsenge bokrokat s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.
A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén,
A park-őrző, borús csillámu rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.
Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltünt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott...

Vers vasárnapra

      Áprily Lajos 

 

                     Mennék eléd

 

      Mennék eléd, mert itt vagy már közel.

      A déli oldalon leselkedel.

      Gyökerek hallják könnyű léptedet,

      átküldesz egy-egy halk leheletet,

      mely szűzies még és illattalan,

      de sejtető, jó langyossága van.

      Csak arcom érzi még, nem sejti más,

      varázs van benne, keltető varázs.

      Ahol jársz, néma éberség fogad,

      keresed a rügyes sombokrokat,

      hogy langyosságoddal rájuk lehelj

      s kipattanjon a sárga kis kehely.

      Feljössz az élre, melyet hó erez,

      íj válladon, a hátadon tegez,

      benne az arany nyílakat hozod,

      melyekkel a telet megnyilazod.

      Mennék eléd, s mint fényváró anyám,

      még utoljára elkiáltanám

      nevedet, melyből napfény sugaraz:

      Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

 

1905. január 26.-án született Tamkó Sirató Károly

Tamkó Sirató Károly (Újvidék, 1905. január 26. – Budapest, 1980. január 1.) József Attila-díjas (1976) magyar költő, művészetfilozófus, műfordító.

Egyike azon keveseknek, akik megújították a magyar gyermeklírát: a hagyományhoz oly szorosan kötődő műfajt új témákkal, új formanyelvvel és látásmóddal gazdagította. A húszas években dadaista gesztusaival nagy feltűnést keltő, szürrealista elemekkel élő költő, műfordító a hetvenes évektől kezdve fordult a gyermekversek felé. Köteteinek megjelenése mindig élményszámba ment, a Pinty és Ponty, a Szélkiáltó, a Tengerecki Pál és a Tengerecki hazaszáll mára már klasszikussá vált.

Kattentotta [Korszakváltás]

Messze, messze Afrikában,
a Zámbézi folyó partján
élt egy apró Hottentotta.
Kinn játszott a folyóparton,
sziklák között a homokba.
Talált egy különös követ...
- Mi lehet ez?... - latolgatta,
latolgatta,
fontolgatta
az apró kis hottentotta;

Arra ballag Öregapó
A legbölcsebb hottentotta.

Hozzárohan,
megkérdezi:

- Öregapó!
Mi ez a kő?
Itt találtam a homokban.

Nézi, nézi Öregap,
a legbölcsebb hottentotta:
- Mi ez a kő?
Azt sem tudod?!
Ide hallgass, édes fiam!

Ez egy ős-kőkori fegyver!
Egy szakóca.
Egy marokkő!
Lehet harmincezer éves...
Egyik ősöd pattentotta!

Bámul a kis hottentotta...
Kezében az ős szakóca,
lehet harmincezer éves,
egyik őse pattentotta...
Ám éppen kezébe illik.
Harcol vele. Csapkod. Vagdos.
Csillog-villog, mint a szikra.

Öregapó!
Bölcsek bölcse!
Te legnagyobb hottentotta!
Pattints nekem még egy ilyet...
...ide a másik markomba!

- Hogy még egy ilyet pattintsak?...
Hová gondolsz édes fiam?!
Messzi múlté ez az ipar...
Hát hol élsz te?
Más divat jár Afrikában!
Hát nem tudod,
réges-régen nem élünk már
a Pattintott Kőkorszakban!

- Hát hol élünk? Öregapó!

Hogy hol élünk?
Ide figyelj:
a - Kattintott Fénykorszakban!

Imígyen szólt Öregapó,
a legbölcsebb hottentotta.
És mivelhogy alkonyodott,
s éj szállt volna
a
bungalóra
(nyelvével egy nagyot csettint!)
s a villanyt
fel
- kattentotta!

Szembeszél

Hogyha
fúj
a
szembeszél,
okos
ember
nem beszél!
Lélegzik az orrán át.
Nagy hidegben
ősz-esőben
így
játssza ki
a náthát!

BÍZTATÓ

Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!

Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.

Minden beérik, révbe fut:
És győzött az, ki várni tud.


Mamagol


A csillagpor a világűrből
a Föld légterébe - hatol.
A porzó sár a szellők szárnyán
felhők között - száll valahol.
A sas - suhog.
A fecske - rebben.
Róka - lopódzik.
Barlangi medve - barangol.
A gyalogos - gyalogol.
A kutya - kutyagol.
A lovas - lovagol.
S a borneói bunder-bébi
Az anyja hátán - mamagol.

Vers vasárnapra

B. Radó Lili:
Ne mondd...

Ne mondd, hogy "úgy is jó!" Ne mondd...
Ne mondd, hogy "mindegy!" Nem igaz!
Napod ezer parancsot ont,
s ha nem igyekszel, lemaradsz!

"Úgy is" semmi sem sikerül!
Ha minden "mindegy", célt nem érsz -
csak úgy, ha küzdesz emberül!
Győzni az fog, ki tettre kész...

De azt, hogy "úgy sem", azt se mondd!
Csatát veszt, aki csügged, és
a tett helyett csak könnyet ont...
Az "úgy sem" az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen...
Kövessünk el bár száz hibát,
a győztes az lesz - higgy nekem! -
kit jó szándék hajt s értelem,
és helyrehozni nekilát.

A gyász hozzátartozik az élet élményeihez, s a bánatot, az élet bevégződését, világunk össze­omlását egyikünk sem kerülheti el. A túléléshez szükséges megtanulni a gyásszal és szenvedéssel bátran szembenézni, és bizakodni gyógyu­lásunkban és életünk újjáépülésében. Ahogy a veszteség elkerülhetetlen, tudnunk kell, hogy a gyógyulás is szükségszerűen bekövetkezik.

Judy Tatelbaum

Vers vasárnapra

WASS ALBERT-ÁLOMTÜNDÉR

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem... kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!

Add a kezed, úgy halkan, csendesen. Te nem lettél még hozzám hűtelen. Mikor mindenki csalfán elhagyott, Gyújtottál bennem reménycsillagot. Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta Te elvittél az álmodó avarra. S te mutattál mindent, ami ott terem A bűvös, varázsos álom-réteken. Ha megtépett az élet rózsabokra, Vittél mogorva tölgyfa-templomodba. Ha vérző szív volt mellemen az érem, S töviskoszorú messiási bérem, Te glóriává változtattad azt, Virágot hintettél rám és tavaszt. Ha voltam bűnös, lázadó Kain, Vittél az eszme-Krisztus után, S hogy az igazság sugározzon rám, Vezettél fönt a néma Golgotán. Ha rám viharzott lent az ember átka, Vittél a béke messze csillagára. Féltem... kezed kezembe tévedett. Óh, örökre áldott legyen neved!

Today Deal $50 Off : https://goo.gl/efW8Ef

Vers vasárnapra

Babits Mihály: Karácsonyi ének

-részlet-

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük hogy "megszületett"!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

1887. nov. 14-én született Áprily Lajos, szül. Jékely Lajos

    Nem egy kritikusa a legnagyobb erdélyi magyar költőnek tartja.Hangulatok énekese, "néma lázadó", alapélménye a természet, az erdélyi táj, lírai jelképeit jórészt belőle meríti.

 

Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,

s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad. 

   Szállj, Ábel füstje

Szállj, Ábel füstje, terjedezve szállj,
mindenfelé, ahol szívet találsz.
Szűnjék harag, gyűlölség és viszály,
a béke lelkét vidd, amerre szállsz.

 Intérieur

Ősz könnyezik az ablak üvegén.
Ketten vagyunk: a kályhatűz meg én.
Alig pislákol bennem már a dal,
de a tűz dala milyen fiatal!
Ülök s öregesen bóbiskolok -
a bükkfatűz hogy dalol és lobog!

 

Egy szép vers

Lányi Sarolta - Valami halk virulást

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,
csak amiként a fű a fához
s a csillaghoz a mécsvilág,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit,
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,
sötéten át is szívbe fénylőt
s valami halk virulást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!


Lányi Sarolta költőnő a magyar szerelmi lírának talán legleheletszerűbb finomságait hozta.
1975. november 10-én halt meg.

 

Vers vasárnapra

Aranyosi Ervin: Őszi szél

Eljött az Ősz, eljött megint,
a Nyár, mint vándor búcsút int,
átadja most kihűlt helyét.
Kitöltötte az idejét.
Elsápadnak a levelek,
kis életük most lepereg,
színük fakul s kitudja, tán
egy sem marad ott fenn a fán.

Rajtuk tapos az őszi szél,
körtáncba kezd pár holt levél,
s ahogy a bús, vén ősz fütyül,
táncot ropnak a fák körül.
Az útra szép szőnyeg kerül,
amint az avar szétterül.
Süvítve fut a szél tovább,
s hajbókolnak az őszi fák.

Az őszi szél, bizony nagyúr,
hol elcsitul, hol megvadul.
Néha felhőket tol fölénk,
lucskos esőt loccsant közénk,
néha még langyan simogat,
vagy napokon át sír sokat.
Mikor kifárad megpihen,
fodrot simítva a vízen.