Mesebeli kisváros - Selmecbánya

Festői környezet tárul elénk, ha Selmecbányára érkezünk.   A város egy valaha 4000 méteres – mára a földtörténeti korok kopásai miatt csak 600 méter magas – tűzhányó közepén fekszik.

A mai Szlovákia területén helyezkedik el,  ez a mesebeli kisváros, mely Trianon előtt Magyarországhoz tartozott. Mai néven Banska Stiavnica. Hírnevét a színes- és nemesfém érceiről kapta, melyet több mint ezer évig bányásztak itt.

 

Selmecbánya 1726.-ból

Selmecbánya egy ősi bányaváros, ahol főként ezüstöt bányásztak. A középkorban mesés gazdagság rejtőzött itt a vulkanikus hegyek mélyén. A legenda szerint egy pásztor erre sétálgatott, amikor észrevett két gyíkot, amelyek egy kő alól bújtak elő. Egyiknek a hátán ezüst-, másiknak a hátán aranypor volt. A pásztor felfordította a követ és alatta rátalált az első ezüst- ill. aranyércre. Ezen a helyen, a Glanzenberg hegy tetején alapították meg az új várost, Sebenitzet, amely nevét a pásztor után kapta, akit így hívtak.

 Selmecbánya története a kezdetektől fogva összefonódott a bányászattal. Környékét már egy 1156-os dokumentum is, mint a bányászok földjét említi. Szászországból és Tirolból már a 12. század első felében is érkeztek bányászati szakemberek, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a település európai szinten is meghatározóvá tudott válni. Selmecbánya elsősorban az ezüstnek, valamint az aranynak volt kitűnő lelőhelye. 1328-ban a Magyar Királyságban elsőként lett hivatalosan is bányaváros, fantasztikus fejlődése a reneszánsz idején teljesedett ki. Ekkoriban évente több mint 20 tonna ezüstöt és fél tonna aranyat termeltek ki a környékbeli hegyekből. A bányászat Selmecbánya történetében korántsem csak iparágként volt meghatározó, de még az oktatást is befolyásolta. Itt alapították meg a világ első olyan egyetemét, ahol a bányászatot, mint tudományágat oktatták.  A város meggazdagodott polgárai gyönyörű épületekkel hirdették jómódjukat, önzetlenül támogatták az oktatást és a kultúrát. Az “Ezüstváros” a Habsburg Monarchia bányászati központja lett a 18. századra és az egyik legvirágzóbb települése Európa ezen részének. Selmecbánya híre messzire szállt, lakóinak száma egyre növekedett, a 18. században már több mint 20.000 ember élt itt. Számos technológiai újítást itt használtak és vezettek be először, nem csak a Magyar Királyságban, de közülük sok Európában, mi több, világviszonylatban is újdonságnak és egyedülállónak számított.  A város meseszerű fejlődése azonban nem tudta túlélni a 19. századot. A bányák lassan kimerültek, Selmecbánya gazdasága hanyatlani kezdett. Nagyjából 100 évvel ezelőtt a bányászat abbamaradt, de a város ma is sokat profitál ipari múltjából, hiszen a turisták szívesen töltik az időt Selmecbánya gyönyörű épületei között sétálva és keresik fel a ma már történelmi látványosságnak számító bányáit.

A Kálvária Közép-Európa talán legszebb templomát és stációit sorakoztatja fel a meredek hegyoldalban, a város fölött, a vulkán kráterének szélén. A 1744-től hét évig építtette a jezsuita szerzetesrend a város adományaiból.

   A Klopacska  egy bányászjelvénnyel díszített tornyos reneszánsz-barokk épület. Egykor a tornyában felfüggesztett keményfa deszkán való kalapácsütésekkel jelezték a bányászok számára a műszak kezdetét. Bányász temetések alkalmával pedig lassú gyászütemben szólaltatták meg. Hangja a város katlanában szétterjedve mindenhová elhallatszott, ezért a "bányászharang" évszázadokig hozzátartozott a város életének megszokott ritmusához.

A városháza épületének különlegessége az óratorony, amely Selmecbánya hét csodájának egyike: itt a kismutató jelzi a perceket, a nagymutató az órákat.

                                                   

/"Selmecbányán vagy fölfelé mászik az ember, vagy lefelé ereszkedik, tertium non datur /harmadik lehetőség nincs"  írtaMikszáth Kálmán.../