Lengyelország egyik legizgalmasabb városa - Wrocław

Wrocławot, Alsó-Szilézia központját nem véletlenül tartják az egyik legszebb városnak. A Sziléziai-síkságon, az Odera két partján terül el, a folyó holt- és mellékágai átszelik a települést, amely történelmét és népességét tekintve az egyik legjelentősebb az országban.

Alsó-Szilézia ősi fővárosa bővelkedik látnivalókban, az egyik legrégibb és legszebb lengyel város.
A városnak öt nagyobb folyója van, sokan a hidak városának is nevezik, a településnek a második világháborút megelőzően 303 hídja volt, ebből 220 ma is áll.

Mesebeli kisváros - Selmecbánya

Festői környezet tárul elénk, ha Selmecbányára érkezünk.   A város egy valaha 4000 méteres – mára a földtörténeti korok kopásai miatt csak 600 méter magas – tűzhányó közepén fekszik.

A mai Szlovákia területén helyezkedik el,  ez a mesebeli kisváros, mely Trianon előtt Magyarországhoz tartozott. Mai néven Banska Stiavnica. Hírnevét a színes- és nemesfém érceiről kapta, melyet több mint ezer évig bányásztak itt.

 

Selmecbánya 1726.-ból

Selmecbánya egy ősi bányaváros, ahol főként ezüstöt bányásztak. A középkorban mesés gazdagság rejtőzött itt a vulkanikus hegyek mélyén. A legenda szerint egy pásztor erre sétálgatott, amikor észrevett két gyíkot, amelyek egy kő alól bújtak elő. Egyiknek a hátán ezüst-, másiknak a hátán aranypor volt. A pásztor felfordította a követ és alatta rátalált az első ezüst- ill. aranyércre. Ezen a helyen, a Glanzenberg hegy tetején alapították meg az új várost, Sebenitzet, amely nevét a pásztor után kapta, akit így hívtak.

 Selmecbánya története a kezdetektől fogva összefonódott a bányászattal. Környékét már egy 1156-os dokumentum is, mint a bányászok földjét említi. Szászországból és Tirolból már a 12. század első felében is érkeztek bányászati szakemberek, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a település európai szinten is meghatározóvá tudott válni. Selmecbánya elsősorban az ezüstnek, valamint az aranynak volt kitűnő lelőhelye. 1328-ban a Magyar Királyságban elsőként lett hivatalosan is bányaváros, fantasztikus fejlődése a reneszánsz idején teljesedett ki. Ekkoriban évente több mint 20 tonna ezüstöt és fél tonna aranyat termeltek ki a környékbeli hegyekből. A bányászat Selmecbánya történetében korántsem csak iparágként volt meghatározó, de még az oktatást is befolyásolta. Itt alapították meg a világ első olyan egyetemét, ahol a bányászatot, mint tudományágat oktatták.  A város meggazdagodott polgárai gyönyörű épületekkel hirdették jómódjukat, önzetlenül támogatták az oktatást és a kultúrát. Az “Ezüstváros” a Habsburg Monarchia bányászati központja lett a 18. századra és az egyik legvirágzóbb települése Európa ezen részének. Selmecbánya híre messzire szállt, lakóinak száma egyre növekedett, a 18. században már több mint 20.000 ember élt itt. Számos technológiai újítást itt használtak és vezettek be először, nem csak a Magyar Királyságban, de közülük sok Európában, mi több, világviszonylatban is újdonságnak és egyedülállónak számított.  A város meseszerű fejlődése azonban nem tudta túlélni a 19. századot. A bányák lassan kimerültek, Selmecbánya gazdasága hanyatlani kezdett. Nagyjából 100 évvel ezelőtt a bányászat abbamaradt, de a város ma is sokat profitál ipari múltjából, hiszen a turisták szívesen töltik az időt Selmecbánya gyönyörű épületei között sétálva és keresik fel a ma már történelmi látványosságnak számító bányáit.

A Kálvária Közép-Európa talán legszebb templomát és stációit sorakoztatja fel a meredek hegyoldalban, a város fölött, a vulkán kráterének szélén. A 1744-től hét évig építtette a jezsuita szerzetesrend a város adományaiból.

   A Klopacska  egy bányászjelvénnyel díszített tornyos reneszánsz-barokk épület. Egykor a tornyában felfüggesztett keményfa deszkán való kalapácsütésekkel jelezték a bányászok számára a műszak kezdetét. Bányász temetések alkalmával pedig lassú gyászütemben szólaltatták meg. Hangja a város katlanában szétterjedve mindenhová elhallatszott, ezért a "bányászharang" évszázadokig hozzátartozott a város életének megszokott ritmusához.

A városháza épületének különlegessége az óratorony, amely Selmecbánya hét csodájának egyike: itt a kismutató jelzi a perceket, a nagymutató az órákat.

                                                   

/"Selmecbányán vagy fölfelé mászik az ember, vagy lefelé ereszkedik, tertium non datur /harmadik lehetőség nincs"  írtaMikszáth Kálmán.../

 

 



 

Szeged napja

1719.május 21: 1719-ben III. Károly király aláírta Szeged szabad királyi várossá nyilvánításának oklevelét. Az adománylevélben szereplő címer lett a város új címerének alapja is.


Szeged megyei jogú város, Magyarország harmadik legnagyobb városa Dél-Alföldön.

Szeged történelme, helytörténete nagyon régre vezethetõ vissza. A Szeged környéki vízparti rész régóta vonzza ide az embert. A legrégebbi emberi nyomokat az itt megtelepedõ mamutvadászok hagyták körülbelül 24 ezer évvel ezelõtt. Késõbb a hidegebbre forduló idõ miatt az emberek elvándoroltak.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a vidék az újkõkor kezdeti szakasza óta (Kr. e. 5000) lakott. Ekkor tértek át a termelõ életmódra az itt letelepedett emberek. 1500 évvel késõbb az itt élõ népek fokozatosan áttértek a földmûvelésre. A bronzkor kezdetekor (Kr. e. 1900) új déli és keleti népcsoportok jelentek meg Szeged területén. Késõbb a több ezer tiszántúli földpiramist létrehozó kurgánok telepedtek le. Az ilyen sírokat "kunhalmoknak" nevezzük. A középsõ bronzkorban balkáni eredetû földmûves-közösségek jelentek meg, akik már többlettermelésre is képesek voltak. A kocsi használata általánosan elterjedt volt már náluk, sõt temetkezés során már hamvasztás is elõfordult. Móra Ferenc tárta fel elõször Szõreg környéken található nagy kiterjedési temetõjüket.

A vaskor (Kr. e. VII-VI.) alatt írott források szerint, agathürszosz és szignünna népcsoportok jelentek meg Szeged környékén. Feltehetõen a Tisza elnevezése is tõlük származik: a "tijah" (ejtsd tidzah) szó folyót jelenthetett. A vas használatát a késõbb (Kr. e. III:) megjelent kelta törzsek tették általánossá, mely jelentõsen fellendítette a fegyverkereskedelmet.

Szeged környéke a fejedelmi törzs szálláshelyéhez tartozott, a tiszántúli területet pedig Ajtony törzse foglalta el. A település lakossága István király uralkodása idején már magyar volt. Szeged és környéke királyi birtok lett, mely egyházi igazgatás szempontjából a kalocsai érsekséghez tartozott. A XII. századra a település várossá vált kedvezõ adottságai miatt. Számos út Szegednél futott össze, és a Maroson leúsztatott fát és sót innen szállították tovább. A sóutak és raktárak védelmére földvár épült, mely mellé bekerített városrészt emeltek. Szeged neve először 1183-ban fordult elő oklevélben "Cigeddin" formában. Az 1222-es Aranybullájában is meg van említve a város: só az ország közepén másutt ne tartassék, csak Szalacson, Szegeden valamint a határvidékeken.

A Római Birodalom korában elõször a Dunántúl (Pannónia), majd késõbb Kr. u. II. század elején Dél-Erdély (Dácia) lett római tartomány. A császári futárszolgálat a két provincia között Szegeden át közlekedett. Szeged késõbbi vára helyén római õrség és postaállomás vigyázta a dáciai só- és aranyszállítást. II. század elejétõl jazig-szarmata törzsek telepedtek meg, valószínûleg a Római Birodalom határvédelme érdekében. Prolemaiosz leírásaiból ismerhettük meg Szeged település legrégebbi nevét Partiszkon, vagy ahogy a rómaiak nevezték Parthiscus. 270 körül a szarmata uralomnak a gepidák vetettek véget (keleti germán törzs), akiket késõbb (410 körül) a hunok igáztak le. Attilának, a hunok királyának, székhelye feltehetõleg valahol Szeged környékén, vagy attól nem messze volt található. A hun birodalom bukása után (454) a terület ismét a gepidáké lett. 568-ban a gepidákat az avarok gyõzték le, és a terület több mint 200 évig fennhatóságuk alá tartozott.

Az avar birodalom bukása 790-es években kezdõdött, amikor is Nagy Károly hadjáratot indított ellenük. A Dunántúl elvesztése után a Tiszántúltól is meg kellett válniuk, amit a bolgárok foglaltak el tõlük. Az avar birodalom maradványait a honfoglaló magyarok kebelezték és olvasztották be 896-ban.

1241-et követõen épült vára révén a déli Tisza vidéknek fontos központja lett. 1247 elõtt nem sokkal Szeged elnyerte a városi rangot. Az építkezés és a kézmûipar jelentõsen fellendült, a vásártartási jog pedig tovább erõsítette Szeged szerepét. XIV. század során Szegedbõl virágzó kereskedõváros lett. A törökök elõrenyomulásával katonai jelentõsége is fokozódott. 1394 õszén a Szegeden tartózkodó Zsigmond király a várost jelölte ki a török ellen szervezett hadainak gyülekezõhelyéül. 1405-ben törvény született a vár és a város megerõsítésérõl. A XV. század elejétõl a város lett a dél felé irányuló hadjáratok kiindulópontja. A szegedi naszádosok innen szállították a seregeket a déli végvárakhoz. 1444-ben I. Ulászló itt kötött békét a törökkel, majd négy nappal késõbb a megállapodást felrúgva, innen indított hadjáratot a törökök ellen.

1456-ban Hunyadi János innen indult Nándorfehérvár felmentésére. A Hunyadiak idején tulajdonképpen Szeged volt az ország központja. 1458-ban országgyûlést is tartottak, ahol elhatározták a huszárság rendszeresítését a hadseregben. 1498-ban Szeged II. Ulászlótól szabad királyi város rangot kapott, és ezáltal az Itáliába irányuló marhakereskedelem központja lett. A Dózsa György féle felkeléshez (1514) sokan Szegedrõl is csatlakoztak. Krónikások szerint a felkelés bukása után György lefejezett fejét Szapolyai János Szegedre küldte Pálfy Balázs szegedi fõbírónak, akinek állítólag Dózsa örökbe fogadott fia volt.

1522-re Szeged az ország egyik legnépesebb városa volt több mint 7000 fõvel (ugyanannyi mint Budáé, Pesté vagy Kassáé).

1526. szeptember 28-29-én Ibrahim nagyvezér seregei elfoglalták a várat, a várost pedig kifosztották és felgyújtották. A támadás után az egykor virágzó város fejlõdése több, mint másfél évszázadig vissza volt vetve. 1528-ban -a török csapatok elvonulása után- a lakosság visszavonult a romos városba. Szeged török megszállás alá került, mely alatt korszerûsítették a várat, és benne állandó helyõrséget helyeztek el. A hódoltság területén Szeged jobb helyzetben volt, mint a legtöbb város. A szultáni birtokok egyik központjaként védelmet élvezett, és nem volt kitéve az idõk során állandóan változó, mohó spáhi földesurak kényének-kedvének. A török hódoltság idején a város jelentõs kereskedelmi központ volt, így 1546-ra már 8000-re duzzadt a város lakossága.

1552 februárja újabb tragikus fordulópont volt a város életében. A Debrecenbe menekült Tóth Mihály volt bíró és Nagy Ambrus 1500 fõs sereggel tért vissza a város felszabadítására. Az éj leple alatt támadtak, de a várat nem sikerült elfoglalniuk, ezért dühükben a városban fosztogatni kezdtek. A budai pasa felmentõ serege késõbb legyõzte az ostromlókat. A visszafoglalási kísérlet legnagyobb vesztese maga Szeged volt. A környezõ falvak elnéptelenedtek, az elvándorló magyarok helyére törökök és szerbek települtek. A század végére a népesség 1500-ra zsugorodott.

1686. október 23-án a császári csapatok felszabadították Szeged várát. Miután a vár osztrák tulajdonba került, innen irányították a délvidék felszabadítására indított hadmûveleteket.

A Rákóczi szabadságharc idején 1704. április 18-án elsõ ízben indult kuruc támadás a város ellen, de a védõknek komoly áldozatok árán sikerült visszaverniük a támadást. Megfelelõ tüzérség hiányában a várat nem tudták bevenni a magyar csapatok. 1719. május 21-én Szeged ismét szabad királyi város rangját kapta. Ekkor készült a ma is használatos szegedi címer.

1721-ben megnyílt Szeged elsõ gimnáziuma - a piaristáké. Az 1728-ben lezajlott boszorkányperek, szegénység és természeti csapások miatt rossz híre volt a városnak. 10 évvel késõbb pestis járvány pusztított, mely során 500-600, késõbb pedig 925 embert halt meg. A század végén "Szeged Széchényiének" nevezett Vedres István tevékenységének köszönhetõen jelentõsen fejlõdött a város. Jelentõs kulturális esemény volt 1801-ben a Bécsbõl áttelepül Grünn Orbán nyomda létesítése. 1833. szeptember 3-án Széchényi István a Duna gõzhajóval háromnapos látogatásra érkezett Szegedre.

1848. március 17-én gõzhajóval érkezõk számoltak be a pesti eseményekrõl, majd a másnapi gyûlésen felolvasták a 12 pontot. Az októberben Szegedre érkezõ Kossuth Lajos beszédet mondott és elrendelte a várban raboskodók szabadon bocsátását. 1849 júliusában a kormány Szegedre menekült, Kossuth pedig a Klauzál téren a Kárász ház erkélyérõl elmondta utolsó magyarországi beszédét. A kormány tovább menekült Aradra, augusztus 3-án pedig Haynau hadseregével bevonult a városba, és legyõzte Szõregnél a védelemre berendezkedett magyar, lengyel és olasz katonákat.

1854-re megépült a Pest-Szeged közötti vasútvonal, majd a vasúti híd megépülésével Temesvár felé is elindult a vasúti forgalom. A kiegyezés után (1867) újabb lendületet kapott Szeged gazdasági és szellemi élete: nyomdák, üzemek, gyárak épültek. 1869-ban Pick Márk megnyitotta terménykereskedelmét, a belváros utcáit pedig kezdték kikövezni. Ezt a nem várt fellendülést törte meg történelmének legtragikusabb eseménye.

Nagy árvíz és következményei

1879. március 5-én Szegedtõl 20 kilométerre északra a Tisza védõtöltése átszakadt. Hét nappal késõbb a hömpölygõ víztömeg a vasúti töltést is átszakította, és az ár kora reggelre elérte a várost. A víz szinte az egész várost elpusztította: az összesen 5723 házból 265 maradt meg. A víz 186 napon át borította a 70 ezer lélekszámú várost, mely idõ alatt 150 ember halt meg. Az újjáépítés 1880-ban kezdõdött meg, melyet Tisza Lajos királyi biztos irányított. Lechner Lajos tervei alapján az egész várost újjá kellett építeni, mely nem kis feladat lehetett. Négy év alatt a régi kacskaringós utcák helyett kirajzolódtak a körutas-sugárutas szerkezet. Tulajdonképpen az árvíznek köszönhetõ, hogy Szeged olyan pompázó várossá vált, mint amilyen ma is.

/Forrás: Szeged Portál/

Szép városok - Szeged

Szeged városa hazánk harmadik legnagyobb települése.

A Tisza parti Szegednek igen nagy történelmi múltja van, melyet a folyó 1879-es áradása is nagyban meghatározott, a nagy árvíz után alakult ki a mai városkép is.

A legnagyobb rombolást Magyarországon az 1879-es szegedi árvíz okozta, a március 12-én hajnali 2 órakor betörő víz gyakorlatilag elpusztította a várost.

  "A világszerte ismertté váló katasztrófa kiváltó oka elsősorban a Tisza felső szakaszának szabályozásából eredt, a folyó kanyarulatait ugyanis sok helyütt átvágták, a gyorsan lezúduló víz pedig az alsó, még szabályozatlan szakaszon nem tudott a kanyargós mederben elfolyni. A Tisza a felemás szabályozás miatt 1870-es évek során már többször fenyegetett katasztrófával – amit a város közelében Tiszába ömlő Maros is tetézett – de végül 1879-ben csapott le Szegedre.

A tragikus éjszakán az árhullám a várostól 20 kilométerre északra áttörte a gátat, és „hátulról” öntötte el a várost, három hónapig víz alatt tartva szinte Szeged teljes egészét, elpusztítva majdnem minden épületet.

Szeged katasztrófájának híre bejárta az egész világot, nem csupán Európából, de Kínából, Indiából, Afrikából, szinte a világ minden pontjáról érkeztek adományok az újjáépítésre. Gyakran világhírű magyar művészek (pl. Munkácsy Mihály, Liszt Ferenc, Zichy Mihály) is segítették a várost, párizsi, brüsszeli és londoni adománykoncerteket szervezve. A lerombolt Szeged négy év alatt Európa egyik leggyönyörűbb városaként születhetett újjá.

Ekkor alakították ki mai, körutas-sugárutas szerkezetét, és természetesen megemelték a város épületeinek szintjét, mintegy másfél méterrel. Egységes eklektikus stílusban épült palotáival Szeged építészettörténeti unikumnak tekinthető. Az árvíz után készültek olyan híres épületei, mint például a Piarista Gimnázium, a Szegedi Nemzeti Színház vagy a Törvényszéki Palota./Rubicon/"

Szeged városának egyik országos hírű ipari különlegessége a papucs. A papucsról szóló nyelvtudományi kutatás szerint a papucs oszmán-török eredetű szó, és nyelvünkben a hódoltság idején, a XVI. század második felében (1572) bukkan föl.

Az 1879-es árvíz után felélénkülő, az utcák kikövezésével a sártól megszabaduló Szegeden a szegény lakosság körében új lábbelidivat születik: a papucs. A törököktől eltanult alacsony sarkú, kevésbé kimunkált papucsot már a 16. század óta viselték Szegeden, de csak ház körül. A szegényebb, fiatal csizmadiák ezt az olcsóbban kivitelezhető papucsot kezdik formájában, anyagában variálni és tökéletesíteni úgy, hogy utcai viseletre, sőt ünnepi alkalmakra is megfeleljen.

 A  papucsos kisipar, tanúskodván a török, balkáni kapcsolatokról, a Dél-Alföldön, elsősorban Szegeden ért el magas színvonalat. Már a török időkben készítettek papucsot Szegeden, diadala azonban csak a 19. században főleg a "nagy árviz" után kezdődik, amikor az iparosodási hullám hatására a város utcáit kikövezik. Azelőtt a sártengerrel borított utak miatt az asszonyoknak is csizmában,  bocskorban kellett járniuk. A papucs az asszonyok ünneplő viseletének jellegzetes darabjává vált. Ebben mentek a lányok, menyecskék, asszonyok piacra, táncba, templomba is. A papucs szépségét növelte az új, virágos hímzés, szalagozás vagy zsinórozás, a bojt, a csillogó flitter vagy a gyöngy. A fej díszítését általában a papucsos felesége végezte, aki anyagi helyzetük miatt dolgozótársa kellett, hogy legyen urának.

A hódoltság idején úri viseletnek számító papucs felsőrésze bőrből, sarka vasból készült. (A népmonda szerint Szegeden Hóbiárt pasát papucsuk vassarkával verték agyon haragos menyecskék.) A felső részt keleti eredetű fordított varrással öltötték a talp visszájára a papucskészítő mesterek. A női ünnepi  papucs bársonyból, szövetből és ebelasztból (finom vászonanyag) is készülhetett. A  szegedi papucs különlegessége volt, hogy flitterrel és gyöngyvarrással is készítették.

  A szegedi papucs virágkorában rengetegféle papucs közül  választhattak a lányok, asszonyok. A selyömkendő, selyömkötő anyagából készült selyömpapucsot, a bársonypapucsot és a különlegességnek számító csillogó fliterrel díszített pillangós, másként aranypillés selyömpapucsot ünnepekkor vették elő, míg a szövetpapucs hétköznapi viselet volt, amelyet a férfiak sem vetettek meg. A díszes topánkákat főleg az eladósorban lévő lányok kedvelték, s bálokon, lakodalomban viselték. Azt tartották, hogy a Szegeden készített  papucs még a legsebesebb tánc közben sem esik le a lányok lábáról. A hímzett papucs a 20. században terjedt el, ekkor jelentek meg a mezei virágokkal, pipaccsal, nefelejccsel, kalásszal díszített darabok, melyeket szalaggal és bojttal cifráztak.

Az "örök város"

 .A monda szerint Róma hét királya közül az első, Romulus Kr.e. 753. április 21-én alapítja meg a várost a Tiberis partján. Ezzel az időponttal kezdődik a római időszámítás („ab urbe condita” – „a Város alapításáról”)

. A legenda ikertestvérekről, Romulusról és Remusról beszél, akiket titokzatos módon nemzenek, majd születésük után Tarchetius albai király kitétet. Egy anyafarkas menti meg és neveli őket. A mítosz szerint Romulus Róma hét dombja egyikén, a Palatinuson építi fel és veszi körül erődítéssel a települést. Róma városa két nép, a latinok és a szabinok egy közösségben való egyesülésével alakul ki. A négy dombon – Palatinus, Esquilinus, Viminalis és Quirinalis – lakó rómaiakra erős hatással van az etruszk kultúra. Róma és a legendás alapító, Romulus neve egy „ruma” nevű etruszk családtól származik. Az újonnan alapított várostól északra, a Tiberis és az Arno között fekszik az etruszkok hatalmi területe; ők valószínűleg Kr.e. 900 körül vándoroltak be Kis-Ázsia területéről. Itália déli része és Szicília a görögök és a punok kulturális és gazdasági érdekszférájába tartozik./Forrás: Magyar Kurír/

A 2000 éves város, Szombathely

Szombathely az Alpok lábánál, Pannónia nyugati peremén fekszik. Krisztus után 43-ban Claudius Római császár alapította Colonia Claudia Savaria néven


Neve a szombatonként tartott vásárokra utal. Latinul Sabaria (vagy ahogy ma mondják Savaria), ami a Sibaris névből származik. Sibaris a mai gyöngyös patak ókori neve, ami átszeli a várost.

A terület már az ősidőkben is lakott volt, erre régészeti leletek is utalnak. A római birodalom idején itt haladt át a borostyánkő út, ami fontos kereskedelmi útvonal volt. A település egyre növekedett, Kr. u. 43-ban Tiberius Claudius császár colonia rangra emelte, így neve Colonia Claudia Savariensum lett. Mivel római jogú város lett rohamos fejlődésnek indult. Virágzásának tetőpontját Nagy Konstantin császár uralkodása idején érte el, Savariát Pannónia Prima tartomány székhelyévé tette, a népesség egyre nőtt és nagyszabású építkezések folytak ( színház, bazilika, közfürdő, hivatali és középületek).

441-445 között Attila hun király elfoglalta a várost, majd 458 -ban bekövetkezett földrengés porig rombolta . Ezek után is mindvégig lakott maradt, bár a népesség mindig változott, gótok, longobárdok, avarok, szlávok, frankok, majd 900 körül a morva uralmat megtörve a magyarok elfoglalták a várost. 1042-1044 közötti harmadik Henrik és Aba Sámuel közötti harcokban sokat pusztult a város, ezt tetézve a tatárjárás alatt ismét teljesen elpusztult.

Az újjáépítés után 1407-ben városi rangot kapott. Majd harmadik Frigyes császár fiának Miksának a birtokába került. 1491- ben( pozsonyi szerződés) ismét Ulászlóé lett a város. 1578-ban vas vármegye székhelye lett és ismét fejlődésnek indult. 1605-ben Bocskai István hadjárata vetet véget ismét a virágzásnak. Majd a török seregek tartották rettegésben a várost.
A Rákóczi-szabadságharc alatt, többször más más kezére került. A későbbi pestis járvány csaknem kipusztította a várost. Az új betelepülők főleg német ajkú polgárok voltak, ismét virágzásnak indult.
1777-ben Mária Terézia megalapította a szombathelyi egyházmegyét. 1809- ben 110 napig Napóleon serege tartotta megszállva a várost. 1817- ben a város kétharmada leégett, 1831-ben kolera pusztított.
Az ismét fejlődésnek indult várost, Éhen Gyula polgármester fejlesztette tovább, majd Brenner Tóbiás polgármester folytatta. Majd az első világháború visszavetette a fejlődésben, csak az 1920-as évektől lendült fel újra az élet.

Szombathely legszebb késő-barokk palotája a XVIII. század végén épült Hefele Menyhért tervei alapján, az egykori középkori vártemplom közelében. A földszinti boltozott kocsibejárójából díszes lépcsőház vezet a palota legszebb termébe, melynek belső terét Anton Maulbertsch falképei és mennyezetfreskói díszítik. 1991-ben II. János Pál pápa a palota erkélyéről mondott áldást a hívőkre. A Püspöki Palota általában nem látogatható.

Kincstára - Sala Terrena
Sala Terrena A Püspöki Palota földszintjén látogatható a Sala Terrena, hazánk első múzeuma, ahol az egykori középkori várban, majd Szily János püspök által gyűjtött római korból származó feliratos kövek láthatók; a köveket valaha Mátyás király is megcsodálta. A terem falait Dorffmaister Savaria antik emlékeit megörökítő freskói díszítik.

Programok 2012-ben:

Agora Gyermek Művészeti Fesztivál
Nemzetközi Film és Zene Fesztivál
Quadrille Európai Táncfesztivál
Kulináris Majális
Savaria Nemzetközi Táncverseny
Szentivánéji Vigasságok

A világ egyik legtitokzatosabb városa

Tiahuanaco - Az istenek városa

Keletkezésénél csak a pusztulása rejtélyesebb. Az egykori Tiahuanaco városa a Titicaca-tó körüli hegyekben, 3850 méter magasan uralkodott egy birodalom felett, majd minden előzmény nélkül omlott össze, bámulatos épületeket és megannyi kérdést hátrahagyva.

Az európai embernek szokatlan magasságnak, a kis légnyomásnak és a levegő alacsony oxigéntartalmának köszönhetően ott fenn még a járkálás is valósággal kínszenvedés, elképzelni is nehéz, miként mozgathatták meg itt azokat a roppant súlyú kőtömböket, melyek össztömege elérte a 20000 tonnát. Tiahuanaco és mellette Puma Punku városai virágkorukat Kr. u. 400-900 között élték, de építésük kora visszanyúlhat akár több ezer évet is.

Az ásatások felszínre hoztak olyan agyagedényeket, melyeket a régmúlt művészei őshüllő ábrázolásokkal díszítettek, rejtély honnan vették hozzá a modelleket, mert nyilvánvaló tényként fogadtuk el eddig: az ember és az ősállatok soha nem léteztek együtt a földön. Felbukkantak furcsa rajzok is, egyiken mintha egy szülés levezetése lenne, egy másikon pedig úgy tűnik, mintha különböző belső szerveket ültetnének át vérátömlesztéssel egybekötve!

Az archeológusok találtak egy 290 napos kalendáriumot, benne jól leolvasható a napéjegyenlőség, a csillagászati évszakváltások időpontjai, valamint a holdfázisok. A romok között világosan felismerhetők egy kikötő nyomai, a kőtörmelékeken pedig számos tengeri eredetű jel látható. Ma a Titicaca-tó 25km-re északra fekszik a várostól. Megállapítható, a víz mintegy 10000 éve nyaldosta az épületek partját. Számos olyan bronztárgy került elő, melyekről egyáltalán nem tudni hogyan készülhettek, hiszen a város virágzásának idején tudomásunk szerint még nem ismerték a fémfeldolgozást. Vagy mégis?

A legfigyelemreméltóbb épület a 15m magas és 180x140m területű Akapana-piramis hat T-alakú terasszal ellátott kultikus építménye. A kötőanyag nélküli összeillesztésénél a hatalmas kőkockák között hajszálnyi rés sincs. A tömböket rézkapcsokkal fogták össze. Fontos emlék még az egyetlen, nagy, zöldesszürke andezittömbből kifaragott, frízekkel borított Napkapu, mely 4m széles és 2.75m magas, a közepén egy széles nyílással, mely egy fal részeként funkcionálhatott egykoron.

Egyedülálló a „vízvezeték” is, mely csövek külső és belső felületei egyaránt simára csiszoltak, peremük pontosan egymásba illeszkedik, még derékszögű elemek is fennmaradtak, ám ezek ebben az állapotukban aligha szolgáltak vízvezetésre, ugyanis alsó részük hiányzik.

A világ egyik legtitokzatosabb városáról több szakértő is kinyilvánította véleményét, mely szerint ezek a páratlan épületmaradványok 10000 évesnél is régebbiek. A romantikus szemlélő teljesen tanácstalan ezen a nem emberi léptékű, gigantikus kőtömbök láttán, melyek még ebben a romos állapotukban is lenyűgözőek.

Forrás földrejtélyek,

Városok, legendák

Lőcse

Szeretne legendává válni? Ehhez gyönyörűnek, szerelmesnek, hűtlennek és árulónak kéne lennie vagy olyan személynek, akiről szívszorító regényt ír egy híres író, és  amelyben az élete erőszakos halál által ér véget. Korponay Júliának sikerült mindezt megvalósítania - ő volt ugyanis a lőcsei fehér asszony, egy olyan történelmi személy, aki élete egy részét a 17. és a 18. század fordulópontján élte át Lőcsén.

Ožďanyban született, Losonc mellett egy grófi családban. Egy császári századoshoz ment feleségül Lőcsére, amely az akkori monarchia fontos városa volt. Abban az időben harcok zajlottak Magyarországon, főleg a vallási ellentétek miatt. Ebben ay időben a császári labancok védték az erődökkel ellátott Lőcsét a felkelő kurucok ellen. Vezérük Rákoczi volt, akinek oldalán szolgált tiszti rangban Andrássy gróf, a híres nőcsábász. Amikor a lőcseiek megadták magukat,    a fiatal kapitány feleségét azzal gyanusították meg, hogy a  felkelők jóképű vezérét és katonáit egy titkos bejáraton a városba engedte. A festő fehér ruhában festette le őt, a képet  eredetileg a  várfalon helyezték el, a híres lőcsei Probstnerov család kertjében.

Jókay Mór, magyar író írt regényt erről a történetről, mindamellett nem lehet tudni, hogy mi volt előbb, a kép vagy a regény.






Lőcse (szlovákul Levoča, németül Leutschau, latinul Leutsovia) város Szlovákiában, Eperjestől 40 km-re nyugatra, a Lőcse patak völgyében. Az Eperjesi kerület Lőcsei járásának székhelye. Az egykori Szepes vármegye legjelentősebb települése.

Területén már a 9. században szláv erődítmény állt.települést a 12. században kezdték benépesíteni a szászok, ez azonban nem a mai helyén állott, és a tatárjárásban elpusztult. A mai várost a tatárok kivonulása után a Menedékkőről visszatérő szepesi szászok alapították a Hernád lapályának jól védhető, kiemelkedő részén. Oklevélben 1245-ben említik először. 1271-ben már a szepesi városok szász tartományának fő helye, 1772-ig a szepesi szász kamaragrófság székhelye. Falai a 13. században épültek, majd a 15.–16. században alakították ki ma is látható védműveit, melyek 44 ha területet kerítenek be, és ezzel az ország legjelentősebb települései közé számított. 1321-től árumegállító joga volt, majd 1323-ban szabad királyi város lett. Kereskedelme fokozatosan nemzetközi méreteket öltött, fejlett kézműipara, vásárai voltak. 1332-ben és 1431-ben tűzvész pusztította. 1440 és 1450 között a husziták többször támadták a várost, Mátyás innen indult kiűzésükre. 1526 után nagy szerepe volt a trónharcokban, majd a 17. századi harcokban. A város már a 16. század első felében protestáns hitre tért. A 16. században közel száz évig folyt az ellenségeskedés a szomszédos Késmárkkal, mely fegyveres összetűzéssé is fajult. 1550-ben és 1599-ben újra tűzvész pusztította. 1560-ban 2500, 1622-ben 1600, 1645-ben 2214 lakos pusztult el a dühöngő pestisjárványokban. 1630-ban Breuer Lőrinc itt állította fel nyomdáját, mely 1754-ig működött. Nyomdái és iskolái évszázadokig híresek voltak, számos neves személyiség tanult és tanított itt.


Kassa, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Szepesvár, Szepescsütörtök, Krasznahorka, Besztercebánya, Rimaszombat, Léva, Ipolyság, Érsekújvár, Dunaszerdahely, Pozsony mind-mind a magyar történelem színhelyei voltak, éppen úgy, mint Szatmárnémeti, Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, Gyergyó, Gyimes, Csík, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Déva, Arad, Temesvár.

A szlovákiai (az egykori felső-magyarországi) Lőcse városa és a helyi gótikus templomban található oltár, Lőcsei Pál mester alkotása is felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájára.