XXI. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál

Szeptember első hétvégéjén huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden. 

A Múzeum előtti Vízi bástyán felállított Óriás Bográcsban a legjobb féle szegedi halászlé fő, amihez a paprikát az égből hozza a szegedi boszorkány annak rendje és szegedi módja szerint, ahogy a hagymát csakis Makóról hozzák a Maroson át a tutajjal.

A szegedi halászléről szól itt minden, s ezzel együtt a szögediségről, hagyományos gasztronómiai és kulturális értékeinkről, közösségépítésről és kulturált szórakozásról, betöltve azt a szerepet, amit vállal a fesztivál, nevezetesen hogy az ízletességéről híres Szegedi Halászlé főzési hagyományait tovább örökítse és a halat, mint egészséges ételt népszerűsítse.

Nemcsak a hagyományos ízek, de a magyar kézműves termékek színe-java is felvonul a Tisza-parton: az ország minden szegletéből idesereglett kézművesek portékái kerülnek terítékre, színesítve a rendezvény kínálatát és hangulatát.

Szeged napja

1719.május 21: 1719-ben III. Károly király aláírta Szeged szabad királyi várossá nyilvánításának oklevelét. Az adománylevélben szereplő címer lett a város új címerének alapja is.


Szeged megyei jogú város, Magyarország harmadik legnagyobb városa Dél-Alföldön.

Szeged történelme, helytörténete nagyon régre vezethetõ vissza. A Szeged környéki vízparti rész régóta vonzza ide az embert. A legrégebbi emberi nyomokat az itt megtelepedõ mamutvadászok hagyták körülbelül 24 ezer évvel ezelõtt. Késõbb a hidegebbre forduló idõ miatt az emberek elvándoroltak.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a vidék az újkõkor kezdeti szakasza óta (Kr. e. 5000) lakott. Ekkor tértek át a termelõ életmódra az itt letelepedett emberek. 1500 évvel késõbb az itt élõ népek fokozatosan áttértek a földmûvelésre. A bronzkor kezdetekor (Kr. e. 1900) új déli és keleti népcsoportok jelentek meg Szeged területén. Késõbb a több ezer tiszántúli földpiramist létrehozó kurgánok telepedtek le. Az ilyen sírokat "kunhalmoknak" nevezzük. A középsõ bronzkorban balkáni eredetû földmûves-közösségek jelentek meg, akik már többlettermelésre is képesek voltak. A kocsi használata általánosan elterjedt volt már náluk, sõt temetkezés során már hamvasztás is elõfordult. Móra Ferenc tárta fel elõször Szõreg környéken található nagy kiterjedési temetõjüket.

A vaskor (Kr. e. VII-VI.) alatt írott források szerint, agathürszosz és szignünna népcsoportok jelentek meg Szeged környékén. Feltehetõen a Tisza elnevezése is tõlük származik: a "tijah" (ejtsd tidzah) szó folyót jelenthetett. A vas használatát a késõbb (Kr. e. III:) megjelent kelta törzsek tették általánossá, mely jelentõsen fellendítette a fegyverkereskedelmet.

Szeged környéke a fejedelmi törzs szálláshelyéhez tartozott, a tiszántúli területet pedig Ajtony törzse foglalta el. A település lakossága István király uralkodása idején már magyar volt. Szeged és környéke királyi birtok lett, mely egyházi igazgatás szempontjából a kalocsai érsekséghez tartozott. A XII. századra a település várossá vált kedvezõ adottságai miatt. Számos út Szegednél futott össze, és a Maroson leúsztatott fát és sót innen szállították tovább. A sóutak és raktárak védelmére földvár épült, mely mellé bekerített városrészt emeltek. Szeged neve először 1183-ban fordult elő oklevélben "Cigeddin" formában. Az 1222-es Aranybullájában is meg van említve a város: só az ország közepén másutt ne tartassék, csak Szalacson, Szegeden valamint a határvidékeken.

A Római Birodalom korában elõször a Dunántúl (Pannónia), majd késõbb Kr. u. II. század elején Dél-Erdély (Dácia) lett római tartomány. A császári futárszolgálat a két provincia között Szegeden át közlekedett. Szeged késõbbi vára helyén római õrség és postaállomás vigyázta a dáciai só- és aranyszállítást. II. század elejétõl jazig-szarmata törzsek telepedtek meg, valószínûleg a Római Birodalom határvédelme érdekében. Prolemaiosz leírásaiból ismerhettük meg Szeged település legrégebbi nevét Partiszkon, vagy ahogy a rómaiak nevezték Parthiscus. 270 körül a szarmata uralomnak a gepidák vetettek véget (keleti germán törzs), akiket késõbb (410 körül) a hunok igáztak le. Attilának, a hunok királyának, székhelye feltehetõleg valahol Szeged környékén, vagy attól nem messze volt található. A hun birodalom bukása után (454) a terület ismét a gepidáké lett. 568-ban a gepidákat az avarok gyõzték le, és a terület több mint 200 évig fennhatóságuk alá tartozott.

Az avar birodalom bukása 790-es években kezdõdött, amikor is Nagy Károly hadjáratot indított ellenük. A Dunántúl elvesztése után a Tiszántúltól is meg kellett válniuk, amit a bolgárok foglaltak el tõlük. Az avar birodalom maradványait a honfoglaló magyarok kebelezték és olvasztották be 896-ban.

1241-et követõen épült vára révén a déli Tisza vidéknek fontos központja lett. 1247 elõtt nem sokkal Szeged elnyerte a városi rangot. Az építkezés és a kézmûipar jelentõsen fellendült, a vásártartási jog pedig tovább erõsítette Szeged szerepét. XIV. század során Szegedbõl virágzó kereskedõváros lett. A törökök elõrenyomulásával katonai jelentõsége is fokozódott. 1394 õszén a Szegeden tartózkodó Zsigmond király a várost jelölte ki a török ellen szervezett hadainak gyülekezõhelyéül. 1405-ben törvény született a vár és a város megerõsítésérõl. A XV. század elejétõl a város lett a dél felé irányuló hadjáratok kiindulópontja. A szegedi naszádosok innen szállították a seregeket a déli végvárakhoz. 1444-ben I. Ulászló itt kötött békét a törökkel, majd négy nappal késõbb a megállapodást felrúgva, innen indított hadjáratot a törökök ellen.

1456-ban Hunyadi János innen indult Nándorfehérvár felmentésére. A Hunyadiak idején tulajdonképpen Szeged volt az ország központja. 1458-ban országgyûlést is tartottak, ahol elhatározták a huszárság rendszeresítését a hadseregben. 1498-ban Szeged II. Ulászlótól szabad királyi város rangot kapott, és ezáltal az Itáliába irányuló marhakereskedelem központja lett. A Dózsa György féle felkeléshez (1514) sokan Szegedrõl is csatlakoztak. Krónikások szerint a felkelés bukása után György lefejezett fejét Szapolyai János Szegedre küldte Pálfy Balázs szegedi fõbírónak, akinek állítólag Dózsa örökbe fogadott fia volt.

1522-re Szeged az ország egyik legnépesebb városa volt több mint 7000 fõvel (ugyanannyi mint Budáé, Pesté vagy Kassáé).

1526. szeptember 28-29-én Ibrahim nagyvezér seregei elfoglalták a várat, a várost pedig kifosztották és felgyújtották. A támadás után az egykor virágzó város fejlõdése több, mint másfél évszázadig vissza volt vetve. 1528-ban -a török csapatok elvonulása után- a lakosság visszavonult a romos városba. Szeged török megszállás alá került, mely alatt korszerûsítették a várat, és benne állandó helyõrséget helyeztek el. A hódoltság területén Szeged jobb helyzetben volt, mint a legtöbb város. A szultáni birtokok egyik központjaként védelmet élvezett, és nem volt kitéve az idõk során állandóan változó, mohó spáhi földesurak kényének-kedvének. A török hódoltság idején a város jelentõs kereskedelmi központ volt, így 1546-ra már 8000-re duzzadt a város lakossága.

1552 februárja újabb tragikus fordulópont volt a város életében. A Debrecenbe menekült Tóth Mihály volt bíró és Nagy Ambrus 1500 fõs sereggel tért vissza a város felszabadítására. Az éj leple alatt támadtak, de a várat nem sikerült elfoglalniuk, ezért dühükben a városban fosztogatni kezdtek. A budai pasa felmentõ serege késõbb legyõzte az ostromlókat. A visszafoglalási kísérlet legnagyobb vesztese maga Szeged volt. A környezõ falvak elnéptelenedtek, az elvándorló magyarok helyére törökök és szerbek települtek. A század végére a népesség 1500-ra zsugorodott.

1686. október 23-án a császári csapatok felszabadították Szeged várát. Miután a vár osztrák tulajdonba került, innen irányították a délvidék felszabadítására indított hadmûveleteket.

A Rákóczi szabadságharc idején 1704. április 18-án elsõ ízben indult kuruc támadás a város ellen, de a védõknek komoly áldozatok árán sikerült visszaverniük a támadást. Megfelelõ tüzérség hiányában a várat nem tudták bevenni a magyar csapatok. 1719. május 21-én Szeged ismét szabad királyi város rangját kapta. Ekkor készült a ma is használatos szegedi címer.

1721-ben megnyílt Szeged elsõ gimnáziuma - a piaristáké. Az 1728-ben lezajlott boszorkányperek, szegénység és természeti csapások miatt rossz híre volt a városnak. 10 évvel késõbb pestis járvány pusztított, mely során 500-600, késõbb pedig 925 embert halt meg. A század végén "Szeged Széchényiének" nevezett Vedres István tevékenységének köszönhetõen jelentõsen fejlõdött a város. Jelentõs kulturális esemény volt 1801-ben a Bécsbõl áttelepül Grünn Orbán nyomda létesítése. 1833. szeptember 3-án Széchényi István a Duna gõzhajóval háromnapos látogatásra érkezett Szegedre.

1848. március 17-én gõzhajóval érkezõk számoltak be a pesti eseményekrõl, majd a másnapi gyûlésen felolvasták a 12 pontot. Az októberben Szegedre érkezõ Kossuth Lajos beszédet mondott és elrendelte a várban raboskodók szabadon bocsátását. 1849 júliusában a kormány Szegedre menekült, Kossuth pedig a Klauzál téren a Kárász ház erkélyérõl elmondta utolsó magyarországi beszédét. A kormány tovább menekült Aradra, augusztus 3-án pedig Haynau hadseregével bevonult a városba, és legyõzte Szõregnél a védelemre berendezkedett magyar, lengyel és olasz katonákat.

1854-re megépült a Pest-Szeged közötti vasútvonal, majd a vasúti híd megépülésével Temesvár felé is elindult a vasúti forgalom. A kiegyezés után (1867) újabb lendületet kapott Szeged gazdasági és szellemi élete: nyomdák, üzemek, gyárak épültek. 1869-ban Pick Márk megnyitotta terménykereskedelmét, a belváros utcáit pedig kezdték kikövezni. Ezt a nem várt fellendülést törte meg történelmének legtragikusabb eseménye.

Nagy árvíz és következményei

1879. március 5-én Szegedtõl 20 kilométerre északra a Tisza védõtöltése átszakadt. Hét nappal késõbb a hömpölygõ víztömeg a vasúti töltést is átszakította, és az ár kora reggelre elérte a várost. A víz szinte az egész várost elpusztította: az összesen 5723 házból 265 maradt meg. A víz 186 napon át borította a 70 ezer lélekszámú várost, mely idõ alatt 150 ember halt meg. Az újjáépítés 1880-ban kezdõdött meg, melyet Tisza Lajos királyi biztos irányított. Lechner Lajos tervei alapján az egész várost újjá kellett építeni, mely nem kis feladat lehetett. Négy év alatt a régi kacskaringós utcák helyett kirajzolódtak a körutas-sugárutas szerkezet. Tulajdonképpen az árvíznek köszönhetõ, hogy Szeged olyan pompázó várossá vált, mint amilyen ma is.

/Forrás: Szeged Portál/

A legendás szegedi papucs

Páratlanok. A legendás szegedi papucsról nyílik kiállítás Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban

Az 1879-es árvíz után felélénkülő, az utcák kikövezésével a sártól megszabaduló Szegeden a szegény lakosság körében új lábbelidivat születik: a papucs. A törököktől eltanult alacsony sarkú, kevésbé kimunkált papucsot már a 16. század óta viselték Szegeden, de csak ház körül. A szegényebb, fiatal csizmadiák ezt az olcsóbban kivitelezhető papucsot kezdik formájában, anyagában variálni és tökéletesíteni úgy, hogy utcai viseletre, sőt ünnepi alkalmakra is megfeleljen.

 A  papucsos kisipar, tanúskodván a török, balkáni kapcsolatokról, a Dél-Alföldön, elsősorban Szegeden ért el magas színvonalat. Már a török időkben készítettek papucsot Szegeden, diadala azonban csak a 19. században főleg a "nagy árviz" után kezdődik, amikor az iparosodási hullám hatására a város utcáit kikövezik. Azelőtt a sártengerrel borított utak miatt az asszonyoknak is csizmában,  bocskorban kellett járniuk. A papucs az asszonyok ünneplő viseletének jellegzetes darabjává vált. Ebben mentek a lányok, menyecskék, asszonyok piacra, táncba, templomba is. A papucs szépségét növelte az új, virágos hímzés, szalagozás vagy zsinórozás, a bojt, a csillogó flitter vagy a gyöngy. A fej díszítését általában a papucsos felesége végezte, aki anyagi helyzetük miatt dolgozótársa kellett, hogy legyen urának.

A hódoltság idején úri viseletnek számító papucs felsőrésze bőrből, sarka vasból készült. (A népmonda szerint Szegeden Hóbiárt pasát papucsuk vassarkával verték agyon haragos menyecskék.) A felső részt keleti eredetű fordított varrással öltötték a talp visszájára a papucskészítő mesterek. A női ünnepi  papucs bársonyból, szövetből és ebelasztból (finom vászonanyag) is készülhetett. A  szegedi papucs különlegessége volt, hogy flitterrel és gyöngyvarrással is készítették.

  
A szegedi papucs virágkorában rengetegféle papucs közül  választhattak a lányok, asszonyok. A selyömkendő, selyömkötő anyagából készült selyömpapucsot, a bársonypapucsot és a különlegességnek számító csillogó fliterrel díszített pillangós, másként aranypillés selyömpapucsot ünnepekkor vették elő, míg a szövetpapucs hétköznapi viselet volt, amelyet a férfiak sem vetettek meg. A díszes topánkákat főleg az eladósorban lévő lányok kedvelték, s bálokon, lakodalomban viselték. Azt tartották, hogy a Szegeden készített  papucs még a legsebesebb tánc közben sem esik le a lányok lábáról. A hímzett papucs a 20. században terjedt el, ekkor jelentek meg a mezei virágokkal, pipaccsal, nefelejccsel, kalásszal díszített darabok, melyeket szalaggal és bojttal cifráztak.

Szép városok - Szeged

Szeged városa hazánk harmadik legnagyobb települése.

A Tisza parti Szegednek igen nagy történelmi múltja van, melyet a folyó 1879-es áradása is nagyban meghatározott, a nagy árvíz után alakult ki a mai városkép is.

A legnagyobb rombolást Magyarországon az 1879-es szegedi árvíz okozta, a március 12-én hajnali 2 órakor betörő víz gyakorlatilag elpusztította a várost.

  "A világszerte ismertté váló katasztrófa kiváltó oka elsősorban a Tisza felső szakaszának szabályozásából eredt, a folyó kanyarulatait ugyanis sok helyütt átvágták, a gyorsan lezúduló víz pedig az alsó, még szabályozatlan szakaszon nem tudott a kanyargós mederben elfolyni. A Tisza a felemás szabályozás miatt 1870-es évek során már többször fenyegetett katasztrófával – amit a város közelében Tiszába ömlő Maros is tetézett – de végül 1879-ben csapott le Szegedre.

A tragikus éjszakán az árhullám a várostól 20 kilométerre északra áttörte a gátat, és „hátulról” öntötte el a várost, három hónapig víz alatt tartva szinte Szeged teljes egészét, elpusztítva majdnem minden épületet.

Szeged katasztrófájának híre bejárta az egész világot, nem csupán Európából, de Kínából, Indiából, Afrikából, szinte a világ minden pontjáról érkeztek adományok az újjáépítésre. Gyakran világhírű magyar művészek (pl. Munkácsy Mihály, Liszt Ferenc, Zichy Mihály) is segítették a várost, párizsi, brüsszeli és londoni adománykoncerteket szervezve. A lerombolt Szeged négy év alatt Európa egyik leggyönyörűbb városaként születhetett újjá.

Ekkor alakították ki mai, körutas-sugárutas szerkezetét, és természetesen megemelték a város épületeinek szintjét, mintegy másfél méterrel. Egységes eklektikus stílusban épült palotáival Szeged építészettörténeti unikumnak tekinthető. Az árvíz után készültek olyan híres épületei, mint például a Piarista Gimnázium, a Szegedi Nemzeti Színház vagy a Törvényszéki Palota./Rubicon/"

Szeged városának egyik országos hírű ipari különlegessége a papucs. A papucsról szóló nyelvtudományi kutatás szerint a papucs oszmán-török eredetű szó, és nyelvünkben a hódoltság idején, a XVI. század második felében (1572) bukkan föl.

Az 1879-es árvíz után felélénkülő, az utcák kikövezésével a sártól megszabaduló Szegeden a szegény lakosság körében új lábbelidivat születik: a papucs. A törököktől eltanult alacsony sarkú, kevésbé kimunkált papucsot már a 16. század óta viselték Szegeden, de csak ház körül. A szegényebb, fiatal csizmadiák ezt az olcsóbban kivitelezhető papucsot kezdik formájában, anyagában variálni és tökéletesíteni úgy, hogy utcai viseletre, sőt ünnepi alkalmakra is megfeleljen.

 A  papucsos kisipar, tanúskodván a török, balkáni kapcsolatokról, a Dél-Alföldön, elsősorban Szegeden ért el magas színvonalat. Már a török időkben készítettek papucsot Szegeden, diadala azonban csak a 19. században főleg a "nagy árviz" után kezdődik, amikor az iparosodási hullám hatására a város utcáit kikövezik. Azelőtt a sártengerrel borított utak miatt az asszonyoknak is csizmában,  bocskorban kellett járniuk. A papucs az asszonyok ünneplő viseletének jellegzetes darabjává vált. Ebben mentek a lányok, menyecskék, asszonyok piacra, táncba, templomba is. A papucs szépségét növelte az új, virágos hímzés, szalagozás vagy zsinórozás, a bojt, a csillogó flitter vagy a gyöngy. A fej díszítését általában a papucsos felesége végezte, aki anyagi helyzetük miatt dolgozótársa kellett, hogy legyen urának.

A hódoltság idején úri viseletnek számító papucs felsőrésze bőrből, sarka vasból készült. (A népmonda szerint Szegeden Hóbiárt pasát papucsuk vassarkával verték agyon haragos menyecskék.) A felső részt keleti eredetű fordított varrással öltötték a talp visszájára a papucskészítő mesterek. A női ünnepi  papucs bársonyból, szövetből és ebelasztból (finom vászonanyag) is készülhetett. A  szegedi papucs különlegessége volt, hogy flitterrel és gyöngyvarrással is készítették.

  A szegedi papucs virágkorában rengetegféle papucs közül  választhattak a lányok, asszonyok. A selyömkendő, selyömkötő anyagából készült selyömpapucsot, a bársonypapucsot és a különlegességnek számító csillogó fliterrel díszített pillangós, másként aranypillés selyömpapucsot ünnepekkor vették elő, míg a szövetpapucs hétköznapi viselet volt, amelyet a férfiak sem vetettek meg. A díszes topánkákat főleg az eladósorban lévő lányok kedvelték, s bálokon, lakodalomban viselték. Azt tartották, hogy a Szegeden készített  papucs még a legsebesebb tánc közben sem esik le a lányok lábáról. A hímzett papucs a 20. században terjedt el, ekkor jelentek meg a mezei virágokkal, pipaccsal, nefelejccsel, kalásszal díszített darabok, melyeket szalaggal és bojttal cifráztak.

A gyógyító kamillavirág

Védett eredetű európai uniós termékké nyilvánították az alföldi kamillavirágzatot.

A növény termesztése kimondottan csak erre a vidékre jellemző, gyógyító hatását évszázadok óta ismerik.

Gyógyító erejét igen régóta ismerik és felhasználják a kamillavirágzatnak: a virágából főzött tea gyulladáscsökkentő, görcsoldó hatású, erősíti a fogínyt és serkenti az emésztést, külsőleg borogatásra is használható. A kamillateát világszerte fogyasztják, mert kellemes az íze és igen jó közérzetet biztosít. Évente átlagosan 500-600 ezer kilogrammot gyűjtenek be kézzel. A begyűjtött virágot szárítják, tisztítják és teaként értékesítik. Nagy mennyiségben szállítanak belőle Olaszországba, Németországba és Ausztriába.

Hamarosan a szegedi füvészkertben is látható lesz a növény, áprilistól költözik az intézmény kolostorkertjébe, ahol több másik gyógynövény társaságában tekinthetjük meg.

Készül a tavaszra a 90 éves Szegedi Füvészkert.
A sarkvidéki hideg a Füvészkertben is éreztette hatását, az éjszakai lehűlés a -22C-ot is elérte. A Lótuszos tó víztükrét is vastag hó és jégréteg borította, a meder aljzatában nyugalmi állapotukban várják a tavaszt a fehér tündérrózsák és az indiai lótuszok.

De nem csak a növények készülnek a tavaszra. Az idei évben a „megszokott" fajokon kívül a hazánkban fokozottan védett, 500.000 Ft eszmei értékű kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) körülbelül 15-20 példánya tartózkodik a Füvészkertben. A madarak egész nap jönnek-mennek az apró halakban gazdag Tündérrózsás-tó, és a nyugalmasabb, csendesebb, de halakban szegényebb Alföldi-tó között. A nap jó részében halak után a víz alá bukva kutatnak, majd szárítkozni és emészteni a tó mellett álló hatalmas kocsányos tölgy ágaira szállnak.

Forrás: Szeged24