A legendás szegedi papucs

Páratlanok. A legendás szegedi papucsról nyílik kiállítás Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban

Az 1879-es árvíz után felélénkülő, az utcák kikövezésével a sártól megszabaduló Szegeden a szegény lakosság körében új lábbelidivat születik: a papucs. A törököktől eltanult alacsony sarkú, kevésbé kimunkált papucsot már a 16. század óta viselték Szegeden, de csak ház körül. A szegényebb, fiatal csizmadiák ezt az olcsóbban kivitelezhető papucsot kezdik formájában, anyagában variálni és tökéletesíteni úgy, hogy utcai viseletre, sőt ünnepi alkalmakra is megfeleljen.

 A  papucsos kisipar, tanúskodván a török, balkáni kapcsolatokról, a Dél-Alföldön, elsősorban Szegeden ért el magas színvonalat. Már a török időkben készítettek papucsot Szegeden, diadala azonban csak a 19. században főleg a "nagy árviz" után kezdődik, amikor az iparosodási hullám hatására a város utcáit kikövezik. Azelőtt a sártengerrel borított utak miatt az asszonyoknak is csizmában,  bocskorban kellett járniuk. A papucs az asszonyok ünneplő viseletének jellegzetes darabjává vált. Ebben mentek a lányok, menyecskék, asszonyok piacra, táncba, templomba is. A papucs szépségét növelte az új, virágos hímzés, szalagozás vagy zsinórozás, a bojt, a csillogó flitter vagy a gyöngy. A fej díszítését általában a papucsos felesége végezte, aki anyagi helyzetük miatt dolgozótársa kellett, hogy legyen urának.

A hódoltság idején úri viseletnek számító papucs felsőrésze bőrből, sarka vasból készült. (A népmonda szerint Szegeden Hóbiárt pasát papucsuk vassarkával verték agyon haragos menyecskék.) A felső részt keleti eredetű fordított varrással öltötték a talp visszájára a papucskészítő mesterek. A női ünnepi  papucs bársonyból, szövetből és ebelasztból (finom vászonanyag) is készülhetett. A  szegedi papucs különlegessége volt, hogy flitterrel és gyöngyvarrással is készítették.

  
A szegedi papucs virágkorában rengetegféle papucs közül  választhattak a lányok, asszonyok. A selyömkendő, selyömkötő anyagából készült selyömpapucsot, a bársonypapucsot és a különlegességnek számító csillogó fliterrel díszített pillangós, másként aranypillés selyömpapucsot ünnepekkor vették elő, míg a szövetpapucs hétköznapi viselet volt, amelyet a férfiak sem vetettek meg. A díszes topánkákat főleg az eladósorban lévő lányok kedvelték, s bálokon, lakodalomban viselték. Azt tartották, hogy a Szegeden készített  papucs még a legsebesebb tánc közben sem esik le a lányok lábáról. A hímzett papucs a 20. században terjedt el, ekkor jelentek meg a mezei virágokkal, pipaccsal, nefelejccsel, kalásszal díszített darabok, melyeket szalaggal és bojttal cifráztak.

A szecesszió világhírű mestere Alfons Mucha - kiállítás Szegeden

Szeged belvárosában áll egy csodálatos épület, a Reök-palota. 
 
Az épület a magyar szecesszió egységes, tiszta stílusú megtestesülése, európai viszonylatban is a legszebbek egyike. tervezte Magyar Ede, épült 1907-ben. /Wikipédia/

 

Május 7-ig tekinthető meg Alfons Mucha kiállítása.

Alfons Maria Mucha (Ivančice, 1860. július 24. – 1939. július 14.) cseh festő, grafikus, díszlettervező.

Mucha kecses nőalakjait még azok is ismerik, akik nem jártak múzeumokban, mert illusztrációként annyiszor felhasználták őket. Sokan nem is tudják, kitől származnak a virágokkal, indás-palmettás folyondárokkal körülölelt hölgyek képei. Többnyire nem is kötik Muchához a gyönyörű asszonyok portréit, így azután azt sem tudják, hogy a művész festőként, plakátrajzolóként, grafikusként, díszlettervezőként és iparművészként egyaránt sikeres volt.

A múlt század nőideáljai tekintenek ránk a képekről. A telt és a karcsú idomokon lágyan omló ruhák az örök nőket mutatják, a szenvedélyeseket és szendéket. Olykor megközelíthetetlen démonnak, máskor védtelen angyalnak láttatja őket.

 A csehországi Ivančicében született polgár szülők gyermekeként. 1877-ben Bécsbe költözött, és ott színpadi díszleteket készített. 1885 és 1887 között a müncheni akadémián, 1888-tól a párizsi Julian Akadémián, majd a Colarossi Akadémián tanult.

1894-ben díjat nyert a párizsi Salon kiállításán. Ugyanebben az évben    elkészítette Sarah Bernhardt színésznő megrendelésére Victorien Sardou: Gismonda c. drámájának plakátját, ami egy csapásra híressé tette. Sarah Bernhardt szerződtette, hét évig az ő és színháza (Theatre de la Renaissance) számára készített plakátokat, s folyamatosan érkeztek megrendelések párizsi cégektől, csoportoktól, magánemberektől, még Angliából is (Nestlé). Az 1900-as világkiállításra ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját. Ezután néhány évet az Amerikai Egyesült Államokban töltött. 1910-ben visszatért Csehországba. E korszakának legjelentősebb munkája a Szláv eposz húsz festményből álló sorozata. Az 1913-ban festett képeket 1928-ban Prága városának ajándékozta.

Bár művészetét a szecesszióra jellemző kígyózó indák, stilizált növényi motívumok, buja vonalvezetés, szépséges nőalakok jellemzik, nem vallotta magáénak az art nouveau elveit, nézeteit inkább a szimbolizmussal rokonította. A dekorativitás anatómiai pontossággal párosul. Plakátjai csík alakúak, a századforduló reklámiparának különleges, egyedi termékei.

Roppant sokoldalú művész volt: illusztrált számos könyvet (Németország története, Ilsée), tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet.

Alkotásait gyakran ciklusokba, dekoratív pannóként rendezte össze: A négy évszak (1896), Ékkövek, Csillagok, Művészetek, Virágok, Hónapok.

 

Szanhszingtuj rejtélye

Szanhszingtuj elveszettként elkönyvelt kultúrájáról máig keveset tudni, az akkor élők írásos emlékeket, nyomokat nem hagytak maguk után, emberi maradványokat az eddig feltárt kamrákban nem találtak.
 Egyes feltételezések szerint a térség lakói hódítók áldozatai lettek, míg mások úgy vélik, egy nagy geológiai változásokat előidéző földmozgás következtében veszhetett az ott élőknek nyomuk: a számukra addig életet jelentő folyó áradása, majd elterelődése következtében. A földrengés tényét a környező népek fennmaradt feljegyzései is alátámasztják.

A Texas állam legnépesebb, több mint 2 milliós városában látható tárlaton a Szanhszingtuj (Három csillag halom) romjai között feltárt hatalmas bronzmaszkok és egyéb leletek láthatók, amelyek egy titokzatos nép létezésének bizonyítékai. A régészek a jelenlegi Szecsuan tartomány székvárosához, Csengtuhoz kezdték meg a feltárást még 1929-ben. Az újrakezdett munkálatok 1986-ban hoztak látványos eredményt, a leleteket azóta a világ "kilencedik csodájaként" emlegetik. A Su királyság egykori fővárosának hitt Szanhszingtujban talált leletek "megfejtése" nyomán a kínai történészek és tudósok a történelemkönyvek átírására, a korai kínai civilizáció térképeinek átrajzolására kényszerültek.

Mint kiderült, a szakemberek egy olyan kifinomult kultúra nyomaira bukkantak, amely korukban a méretüket tekintve példátlan, bronzból készült művészeti remekek megalkotására volt képes. A vélhetően áldozati terepen talált leletek között van a világ legnagyobb bronzszobra, amely egy 4 méter magas fa, két, 1,42 méter hosszú aranypálca, amelyek egyenként 700 grammot nyomnak. Összesen több mint ezer bronz, jáde, arany, agyag, elefántcsont és tengerikagyló-tárgyat találtak.

Köztük van egy csaknem háromméteres, emberi alakot idéző szobor és több izgalmas rajzolatú, termetes maszk. Az egyik legismertebb közülük nagy szárnyszerű fülekkel, dülledt, henger alakú "szemgolyóval" rendelkező, finoman megmunkált példány. A Kína elvesztett civilizációja: Szanhszingtuj rejtélye című kiállításon szereplő több mint 120 műtárgy között olyan bronz emlékek is megtalálhatók, amelyeken festék vagy aranyborítás, illetve azok nyomai vannak.



Forrás: Kina elvesztett civilizációja
Múlt-kor

21. Betlehemi jászol kiállítás

 2014. december 5-étől 2015. január 11-éig. Budapesten, a Néprajzi Múzeumban   látható a 21. Betlehemi jászol kiállítás.



A kiállítás középpontjában a betlehemi jelenet szereplőit: Máriát és a kis Jézust, a Szent Családot, a Háromkirályokat ábrázoló alkotások állnak, de találkozhat a látogató a betlehemezés népszokásait megörökítő alkotással és az adventi-karácsonyi ünnepkör külső jegyeinek számító, az ünnepet ünnepivé tevő tárgyakkal (ünnepi terítékkel, öltözékkel, karácsonyfa-díszekkel, gyertyatartókkal, Mária-medálokkal) is.

Kiállítás - Emberek Aranyban – Szkíta Fejedelmek Hagyatéka

Krym Altynbekov professzor szkíta aranykincseket bemutató kiállítása, MAGYAROK HÁZA -2014. december 7. - 2015. január 15.






 Már az ókori szerzőket is foglalkoztatta, hogy mivel gazdagították az ókori civilizációt a szkíták. Ephorosz szerint hozzájuk köthető a tűzfúvó, kétágú horgony, valamint a fazekas korong feltalálása. A lovas harcmodor kialakítása és a lószerszámok készítése mindenképpen az ő érdemük volt, ezzel megteremtették elsőbbségüket a harcmezőn. Ezen kívül a fegyverek közül is sok újítás hozzájuk kapcsolódik. De említhetnénk a zászlók használatát, amely fontos jelzőszerepet játszott a csatákban, ezek egyben nemzetségjelek is voltak.A sírok leletei alapján tudjuk, hogy a szkíták kiváló fémművesek voltak, ők terjesztették el a vasat keleten, valamint a bronzművességet a kínai fejedelemségekben. Aranykincseik máig elkápráztatnak mindenkit, ahhoz könnyen hozzájutottak, hiszen a területükön gazdag és könnyen elérhető helyek voltak. A paziriki sírokban talált szőnyegek alapján sokan úgy vélik, hogy a manapság is divatos nomád szőnyegek alapjai is ott keresendők. De ne feledkezzünk meg az ételekről, hiszen a sztyeppei népek fejlesztették ki a levesporok ősét, és tejtermékek szárításával gondoskodtak a változatosságról. Az öltözetnél pedig a csizma, a nadrág, de a bőrpáncél is a szkíták és utódnépeik fejlesztéseit dicsérik


A tárlat elemeit Szkíta fejedelmi temetkezések régészeti leletanyagának reprodukciói, valamint a feltárást és a leletmentést bemutató képek, molinók alkotják. A tárlatanyag gerincét képező tárgyak döntő többsége az u.n. “Issyk-kurgánból” és a Berel mellett feltárt lovas temetkezés, világviszonylatban is ritkaság számba menő leleteiből származik, azoknak méret, és anyaghelyes reprodukciója. A bemutatásra kerülő tárgyak ízelítőt adnak a teljes kultúrkör leletanyagából, megelevenedik általuk Berel és Issyk leletein kívül a Cárok völgyéből származó Tuvai lelet, és számos lelőhely emblematikus arany és ezüst tárgyai.

Rembrandt és a holland „arany évszázad" festészete

Az európai kultúra egyik virágkorát, a 17. századi holland művészet időszakát mutatja be a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című nagyszabású kiállítása. A tárlat a kor legnagyobb mestere, Rembrandt köré épül, akitől 20 remekművet láthat a közönség. A csaknem 100 festő több mint 170 alkotását felvonultató kiállításon a Szépművészetei Múzeum gazdag holland gyűjteményének 40 alkotása mellé több mint 130 festmény érkezik magán- és közgyűjteményekből, a legjelentősebb kölcsönző intézmények többek között az amszterdami Rijksmuseum, a stockholmi Nemzeti Múzeum, a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, a Los Angeles-i Getty Museum, a New York-i Metropolitan, a firenzei Uffizi és a madridi Prado.  A kiállítás további szenzációja, hogy a jelentős számú Rembrandt mű - köztük a legkorábbinak ismert festménye és az utolsó önarcképe - mellett három Vermeer alkotást is láthat majd a tárlaton a nagyközönség.

Soha még ilyen átfogó, az 1600-as évek holland művészetét bemutató kiállítást nem láthatott a magyar közönség, így ez a tárlat mindenképpen hiánypótló a hazai kiállítások történetében, és egyben az utolsó nagyszabású kiállítása a 2015 tavaszán felújítási munkák előtt bezáró Szépművészeti Múzeumnak.

Ötvösség története Magyarországon

    A kultúra egészére érvényes, – de különösen az ötvös-fémműves szakmát szeretők és elsajátítani igyekvők részére nélkülözhetetlen – hogy semmit sem érthetünk meg másként, mint történetén keresztül. Amikor művészetről beszélünk, az ember helyzetéről szólunk abban a korban, amelyben az a műalkotás megszületett. Felfogásunkat nem csak a jelen, hanem a múlt és a jövő egyaránt befolyásolja. Ha végigtekintünk a művészet és értelmezése történetének folyamatán, erőteljes és nagyon látványos módosulását követhetjük nyomon.

   Az ötvösművészetben a személyes alkotás – tevékenység – kialakítása nem csak a puszta egyéni adottságok kifejlesztésén, kibontakoztatásán múlik, hanem az ötvösség múltjának, a fennmaradt értékeknek a megismerése által is.

   Tudjuk, hogy őseink bejövetele, ill. honfoglalása előtt, különféle népek lakták a kárpát medencét, kikkel sem faji, sem nyelvi, sem hatalmi-családi viszonyok nem kötöttek össze bennünket. Feltehetjük a kérdést, hogy: kik lehetettek hazánk ezen ősi lakói? Rég elmúlt kornak igen gyakran előforduló emlékeivel, pontos és tudományos leírásokkal, lerajzolása és leírása a lakosságnak segít abban, hogy valamilyen képet fessünk az itt éltekről. Ezek a régészeti kutatások eredményein nyugvó tárgyak, különös fontossággal bíró ötvöstárgyak meglehetősen sok példánya: fegyverek, ékességek. Hogy a nagy számban kiásott vagy talált tárgyak között könnyebben eligazodhassunk, az emberiség legrégebbi történetét három korszakra oszthatjuk. Ez a három korszak a kő-, bronz-, és vaskor. Azért azt tudnunk kell, hogy a beosztás szakaszai és a fejlődés nem minden nemzetnél zajlott egy időben és ugyanazon rendben. Például az északi germánok a bronzkort nem ismerték, a kőkorból közvetlenül a vaskorba léptek át.

   Általános nézet volt korábban, hogy a művelődés keletről nyugat, délről észak felé áramlott. Itt is feltehetjük a kérdést, hogy melyek voltak e tekintetben a „vezérnépek”? Ebben a kérdésben a néprajztudomány sem egységes, mert nincsenek bizonyítékai. E korok meghatározása sok nehézséggel jár, kellő adatok hiányában hazánk századokon át a népvándorlás folytonos mozgásának színtere volt. A néma tárgyak azonban valódi tanúi az őskor első lakóiról. Még nagyobb zavarba hoz bennünket a kőkor kezdetének meghatározása. Hány ezer évvel ezelőtt is? Európa melyik részén kezdődött?

   A kőkorszaknak a neve igen találó. A kő azon kor emberének ugyanazt jelentette, mint a mi számunkra a fémek. A kőkori emberek minden testi erejüket felhasználták arra, hogy a legkisebb kavicsból a legfinomabb eszközöket készítsék. Az ötvösség első jellemző szerszáma, eszköze az a fűrészfog alakúra kipattintott „reszelő” amit Dániában Vanggardon találtak.                                                                                 

   Hamvedrekben találtak átfúrt, gömbölyű-lapos, hengeres gyöngyöket. Némely tárgy, majd később tárgyak jelképül szolgálhattak, még később vallási szertartásoknál voltak használatosak, mint például a borostyánkő alakocskák, melyeket sírokban többször találtak. Mindennapi eszközök, ékítmények – tarka üveggyöngyök –, és használati tárgyak között együttlétet tételezhetünk fel.

   A bronzkor beköszöntekkor természetes, hogy a tiszta rézből vagy aranyból készült tárgyaknak a bronzot, mint a réz-ón, vagy réz-horgany ötvözetét meg kellett előznie. A bronzkort inkább szokás rézkorszaknak [Érdy] is nevezni, mint kelta kornak, mert nem lehet minden bronz tárgy, mely nem római vagy etruszk eredetű, a keltáknak tulajdonítani. Európa északi népei a bronz tárgyakat már akkor birtokolták, mikor a déli műveltebb népekkel kereskedelmi kapcsolatba léptek, abból is kitűnik, hogy maga az anyag szerte Európában nagy mennyiségben volt található. Így szerszámok, fegyverek sajátságos, még magukat ezen külön nemzeteket is jellemző alakja, kezdetlegessége és díszítményeinek a déliektől elütő mivolta igazolja. A kelták és germánok nemcsak a fémek bányászatát ismerték. Kezdetleges, mégis általános jellegű ötvöstárgyakat voltak képesek létrehozni. Magyarországon nagy mennyiségű, alaktalan bronzlepényt, öntecsdarabokat is találtak Dunaföldvár környékén. Minden esetre a bronzból készült ötvöstárgyak egész Európa területén egyenlő arányban terjedt el, talán a kelták vándorlása által.

   Régi kérdés, hogy vajon mi indította el a nagy népvándorlást, amely Belső-Ázsiától Hispániáig mozgásba hozta a népek sokaságát. Különösen élesen vetődik fel ez a kérdés az utolsó 200 esztendőben, amióta nemcsak a nyugati forrásokat ismerjük, hanem a keletieket is, főként a kínai évkönyveket. Magának a népvándorlásnak az okát is a távoli Kínában keresik. Ugyanis a Kr.e. III. században az addig egymással hadakozó kínai királyokat és törzseket erős uralkodók fogták össze, akik a közös ellenség ellen – akiket ázsiai hunoknak nevezünk – hatalmas védőfalat emeltek. Azóta is csodájára jár a világ a kínai Nagy Falnak. Nos, azok a nomád támadások, amelyek ennek előtte Kínára zúdultak, most visszaverődtek a faltól, és nyugat felé bontakozott ki.Kelet népeinek nyugatra áramlása az őskorba visszanyúló folyamat, melynek hatása a Kárpát-medencében különösen jól érzékelhető. A Nagy Magyar Alföld területe bármennyire is eltörpül az eurázsiai sztyeppékhez viszonyítva, azoknak szerves folytatása, de egyben utolsó állomása is. Kelet-Európába tartó csoportok beáramlása már az i.e. III.- II. évezred fordulójától mutatható ki. A megjelenésüktől a helyi lakosságban való feloldódásukig tartó, inkább rövidebb, mint hosszabb időszakasz alatt, rendszerint nagymértékben átformálták az itt élők kultúráját, s a csoportok életét és nagy hatást gyakoroltak – egyebek mellett – a kézművességükre is. Időszámításunk első évezredében a népek áramlása felgyorsult, nemegyszer viharossá vált. Mozgásuk láncreakciót indított el, amely egyaránt kihatott az útjukba kerülő nomádokra és a földműves népekre. E rendre megújuló népvándorlásnak s ezzel e korszaknak is a IX. században a Kárpát-medencébe települt magyarságvetett véget. A szkítákról i.e. I. év-ezred elejétől az i.e. III. századig való tudásunk végeredményben Hérodotosznak, „a történetírás atyjá”-nak hagyományán alapul. Ez az első olyan nép írott történelmünkben, amellyel őseinket is kapcsolatba hozzák, sőt krónikáink egyenest a szkítáktól és Szkítiából származtatják a magyarok elődeit. Nézzünk szembe ezzel a hagyománnyal. A tudósvilág csak mosolyog krónikásaink „naív meséin”, nekünk nem kell mosolyogni ezen, hanem gondolkozzunk egy kissé ezen a „tudománytalan” hagyományon. A szkítáknál a szellemi-művészeti élet középpontjában – többek között – a szarvas alakja áll 

Feltehető, hogy ezek a jelenetek a szkíták eredetmondájának jelképei. A régiek ugyanis őseiket gyakran állatalakban képzelték el: az üldözött szarvas maga volt az ősanya, s az üldözők talán egy vadász testvérpárt jelentettek. Gondoljunk csak a magyar csodaszarvasmondára. A kínai Nagy Faltól a Duna vonaláig terjed művészetük, amelynek alapja és ihletője a sztyeppei népek állatokhoz kapcsolódó totemhite. Őseiket állatalakban személyesítették meg. Világszemléletük szerint az emberek, sőt, a tárgyak is állatokká változhatnak. Ezért jellemző művészetükre az állatstílus: főleg ragadozók ábrázolása, az állatalak egyes részeinek más állatokká (pl. a szemnek griff-fejjé, az agancsvégeket kos fejjé) való átalakítása. Művészetüket csaknem kizárólag a fémművesség és csontfaragás jellemzi. A szkíta ötvösségre, fémművességre meglepően  jellemző a realizmus. Etnográfiailag (néprajz) pontosan ábrázolta a szkíták külsejét, öltözetüket, fegyverzetüket, harci és gazdasági tevékenységüket. Edényeik méltán  világhírűek melyek többsége elektronból (természetes arany-ezüst ötvözet) készült (

Forrás:  Ötvös Nagy Ferenc muzeológus

  

Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti- és Tervezőművészeti Tagozata szervezésében 2014. november 22. és 2015. január 4. között hat ötvösművész alkotásaiból láthatnak kiállítást a látogatók a Vigadó Galériában.

"A kiállított mintegy 200 műtárgy mellett az ötvösség műhelytitkaiba is belenézhet a látogató, mert lesznek szerszámok, munkaasztal, húzópad és még sok más eszköz.
A kiállító hat művész: Péri József (1933–2003), Kopcsányi Ottó, Jajesnica Róbert, Máté János (1938–2014), Kótai József és Muharos Lajos életművük kiemelt darabjaival reprezentálják egykori közös mesterük, Borsos Miklós szellemiségét.
Borsos Miklósnak iparművészeti képzettsége is volt, mert a családi hagyományokat követve aranyművességet tanult, majd vésnöki munkából élt. A kiállításon látható tőle kisplasztika, érem, gipszöntvény.
A szobrászművész 1946 és 1960 között vezette a díszítőplasztikai szakosztályt az iparművészeti főiskolán, Győrből a fővárosba költözött, hogy bekapcsolódhasson a művészeti oktatásba és a kulturális közéletbe. Másfél évtized alatt generációk sokasága nőtt fel a keze alatt és tanításával szellemiségük meghatározója is lett.
A tanítványok közül a legidősebb Péri József volt, rózsafüzéreinek készítéséhez olívabogyó magját, féldrágakövet és a kereszthez ezüstöt használt. Ezüst bogarai, szitakötői jellegzetes kisplasztikák. Különleges munkái a névjegykártya helyett kiöntött bronz érem-névjegyek, mint például Péri Benedek turkológus, Budapest, Fő u. 77. Kopcsányi Ottó kisplasztikái halat, kecskét, antilopot ábrázolnak. Díszdobozain természeti motívumok sorakoznak. Érmet készített többek között Gulácsy Lajosról, Renoirról, Klimtről és Michelangelóról. Jajesnica Róbert használati tárgyakat, vázákat, dobozokat formázott sárga és vörösrézből. Ezüstből készült a Magyar feltámadás tál, sárga és vörösréz a Babba Maria (a Szűzanya csángó nyelven). Máté János munkásságára jellemző darabok az aquamanilék, a 12. századból a franciaországi Limoges-ból származó technikával készült bronz figurális víztartó vagy vízöntő edények. Humorral átszőttek bronz kisplasztikái. Genfben az ő munkája díszíti a Szerzői Jogok Világszövetsége épületének előcsarnokát.
Kótai József a viaszveszejtéses bronzöntés egyik mai mestere. Jellegzetesek hat-hét centiméteres bronz kisplasztikái, köztük a Szent Eligius állomásai című sorozat, valamint érmei a csodatevő kovácsról, aki nem más, mint Szent Eligius, a kovácsok és ötvösök védőszentje. Szent Eligius Kr. után az 500-as évek végén Franciaországban patkolókovács majd fémműves volt, később pap lett és Noyon püspöke."
Forrás:  Magyar Művészeti Akadémia

     

Kaktusz ünnep a Fűvészkertben

 
A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete idén  is/ szeptember 5-7/ megrendezi kaktusz kiállítását és vásárát Budapesten, a Füvészkertben.

Sok olyan növényt is látható lesz,  ami nem kaktusz, de ugyanolyan szárazság tűrő, és sivatagi vagy fél-sivatagi körülmények között él. A látogatók találkozhatnak Afrikában élő kavics növényekkel vagy Afrikában élő palack törzsű növényekkel, melyeknek csodálatosan szép, színpompás virágaik vannak. 

A kaktuszfélék (Cactaceae) családja mintegy 2000 fajt foglal magába

A kaktuszok és pozsgások világszerte megtalálható növények. Nemcsak sivatagok, félsivatagok lakói. Élőhelyeik éghajlati és domborzati viszonyai rendkívül változatosak. Találkozhatunk velük magas hegységekben, fennsíkokon, tengerpartokon és esőerdőkben is.
Többségük kedvezőtlen feltételek között él, vannak helyek, ahol ők a növényvilág egyedüli képviselői.

A virágok színe a fehértől, a sárgán át, a vörös és a lila színekig terjed, különböző árnyalatokban. A kis virágú fajok kárpótolnak gazdag virágzásukkal, némelyek évente többször is virágoznak. Egyes fajok virágai csak néhány órán át nyílnak, másoké heteken át virítanak

A Füvészkertben találhatóak a város leghatalmasabb tavirózsái, amik akár egy felnőtt nő súlyát is elbírják. A Füvészkert története az 1700as évekig nyúlik vissza, fénykorában több mint 12000 fajt tartottak itt . 

A Zsolnay porcelán

A Zsolnay porcelánok elefántcsontszínű mázzal bevont, gazdag színezéssel dekorált zománchatású, ragyogó színű mintákkal készül, 24 karátos arannyal díszített, kézzel festett termékek, melyek egyedülállóak a világon.

A Zsolnay család maradandót alkotott a porcelángyártás területén.A gyárat 1853-ban alapította Zsolnay Miklós pécsi kereskedő, Ignác fia számára.Az akkor még pár emberrel működő kis manufaktúrát 1865-ben vette át bátyjától Zsolnay Vilmos, a tehetséges és rendkívül szorgalmas üzletember./1824. április 19-én született, 1900. március 23-n halt meg/

Első sikerét az 1873-as Bécsi Világkiállításon aratta az ott bemutatott

találmányával,a magas tüzű mázzal díszített porcelánfajansszal.
Elhozta az aranyérmet, valamint a francia kormány becsületrendjét.

Zsolnay Vilmos - 1900. március 23.-án bekövetkezett haláláig - gyárát az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb kerámiagyárává fejlesztette.

Zsolnay kiállítás a Budai Várban




A Zsolnay-gyár történetét mintegy 260 alkotáson keresztül áttekintő, Egy zseniális család című kiállítással nyilt  meg pénteken az egykori Honvéd Főparancsnokság hét évtized után felújított épülete a budai Várban.

Toulouse-Lautrec világa - Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901) születésének 150. évfordulója alkalmából az április 30-án  nyíló kiállítás a Szépművészeti Múzeum gazdag Grafikai Gyűjteményéből mutat be válogatást. A francia alkotó életének utolsó tíz évében készített litográfiákat, amelyeket a tárlaton a múzeum birtokában lévő olajfestménye, az Ezek a hölgyek az ebédlőben című mű egészít ki.  A kiállítás különlegessége, hogy a budapesti Lautrec-gyűjtemény ilyen nagyságú szegmense – mintegy százhetven mű – eddig egyetlen alkalommal, 1964-ben volt látható a Szépművészeti Múzeumban. A tárlaton Lautrec művein és korabeli fotókon túl a „belle epoque” Párizsát olyan kuriózumok keltik életre, mint az 1900 körül született mozgófilmek és hangfelvételek, amelyeken Lautrec műveinek szereplőit ismerhetjük fel. 

Henri de Toulouse-Lautrec-Monfa 1864-ben, éppen 150 éve született az egyik legtekintélyesebb és legrégibb arisztokrata család sarjaként a dél-franciaországi Albiban.

A ritka, genetikai betegségben szenvedő művész rajztehetsége már egészen fiatalon megmutatkozott, így tanulmányait a korszak neves festőjének Fernand Cormonnnak párizsi műtermében folytatta, ahol diáktársai voltak Émile Bernard, Loius Anquetin és Vincent van Gogh is. 1884-ben a Montmartre-ra költözött, amelynek perzsgő világa egyszerre jelentette otthonát és műveinek legfőbb insprirációját.

 Nem vágyott díjakra, elismerésekre, azt azonban fontosnak tartotta, hogy művei minél több emberhez eljussanak, így örömmel vette művei újságokban való megjelenéseit és lelkesen vetette bele magát az éppen születőben lévő műfaj, az utcai reklámplakátok világába. Az igazi ismertséget éppen első ilyen – a Moulin Rouge mulató számára tervezett – plakátja hozta meg 1891-ben. Innentől kezdve szenvedélyesen készített litográfiákat, mintegy 360 darabot, ezek közül harminc plakátot. Noha a litográfia technikája korábban sem volt ismeretlen, az 1890-es években élte második virágkorát. Lautrec számára a festői és a litográfusi tevékenység egyenrangú volt: kiállításain szinte mindig együtt mutatta be a festményeket, plakátokat, litográfiákat, rajzokat, ezzel is azt érzékeltetve, hogy a különböző eljárással készített művei egyenrangúak. A kőnyomattal készített munkáinál is nagy gondot fordított a kivitelezésre, gondosan ügyelt minden részlet megvalósítására.

A Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteménye több mint százezer alkotást őriz, köztük számos művész szinte teljes grafikai oeuvre-jébe enged betekintést, így Lautrecébe is. A francia művész itt őrzött műveinek mintegy kétharmada kivételesen rövid idő alatt, nem sokkal a művész halála után, az 1910-es évek első felében vásárlások és adományozások révén került az intézménybe. Lautrectől közel 240 művet őrzünk – ehhez foghatóan gazdag állománnyal csak a párizsi Bibliothéque Nationale, a berlini Gerstenberg-gyűjtemény, valamint a berlini és a drezdai grafikai közgyűjtemények rendelkeznek. A múzeum egyetlen Lautrec-festménye, az Ezek a hölgyek az ebédlőben 1913-ban került a gyűjteménybe.

 A Grafikai Gyűjtemény kollekciója lehetővé teszi Toulouse-Lautrec grafikai munkásságának átfogó áttekintését, mind a funkció (plakátok, könyv-és folyóirat-illusztrációk, borítótervek, színházi műsorok- és szereposztások, kottacímlapok), mind a tematika vonatkozásában.

/forrás: Szépművészeti Múzeum/
Toulouse-Lautrec világa

Természetfotózás

A legszebb fotókat, a természetben lehet készíteni. A fotózás egyik ága a természetfotózás.

A Magyar Természettudományi Múzeumban 2005-óta idén 9. alkalommal került megrendezésre a naturArt szervezésében a „GDF – SUEZ Az év természetfotósa” pályázat eredményhirdetése.
/A Magyar Természettudományi Múzeum Magyarország legnagyobb természetrajzi (ásványtani, kőzettani, földtani, őslénytani, növénytani, állattani, embertani) gyűjteménye./




Az Év Természetfotósának járó kisplasztikát a pályázaton Máté Bence vehette át – aki egyúttal Az Év Természetfotóját is készítette –, Az Év Ifjú Természetfotósa Balla Tihamér, míg Az Év Búvárfotósa Tökölyi Csaba lett. A több mint százhúsz lebilincselő fotográfiából rendezett kiállítás 2014. január 27-ig – a Magyar Természettudományi Múzeum nyitva tartási ideje alatt – látogatható.

Balla Tihamér, az év ifjú természetfotósa: Tavaszi szél..

 Növények és gombák kategória, harmadik díj: Konkoly Attila: Harkály tintagomba

Orchidea tavaszi kiállítás

Csodás egzotikus világba cseppenhetünk, ha 2013. április 26. és 28. között a Mezőgazdasági Múzeumba látogatunk. A Magyar Orchidea Társaság ugyanis ekkor rendezi meg a tavaszi Orchidea és Bromélia Kiállítást, mely során a mesés Indonézia különleges növényeivel ismerkedhetnek meg a szépérzékű látogatók.
A szemet gyönyörködtető virágkompozíciók mellett az orchidea gondozás fortélyait is el lehet sajátítani, remek előadások és szaktanácsadás várja az érdeklődőket.

/városom.hu/

Az orchideák a legforróbb sivatagok és a hideg égövi területek kivételével szinte minden kontinensen megtalálhatóak a Földön, de elsősorban olyan sajátos mikroklímájú helyeken szaporodnak, mint a közép-amerikai vulkánok, az Andok köderdeinek határa, Dél-Brazília Atlani-óceán-parti- és középhegységei, továbbá a Hawaii szigetek hegyoldalai, a Himalája délkeleti lejtői, az indokínai szigetek és új–guineai hegyvidékek.
 A világon már-már megszámlálhatatlan orchidea-fajta létezik. Egy 2008-as adat szerint mintegy 30.000 természetes orchidea és legalább 150.000 hibrid él, és ezek száma folyamatosan nő.  Alkalmazkodóképességük határtalan, hiszen szinte az egész világon, minden éghajlaton megtalálhatóak. Legkedveltebb élőhelyük a 60% körüli páratartalomban és melegben van, pl. Észak-Ausztráliában vagy Dél-Kelet Ázsiában, illetve közel az Egyenlítőhöz. Viszont találtak már a tengerszint felett 2500 méter magasságban is orchideát.  A természet szélsőségeihez gyökereikkel és leveleikkel alkalmazkodtak. Sok növény fejlesztett ki víztartalékoló levelet, s húsosan megvastagodott léggyökereik is különlegesek a virágfajták között. A gyökereket fehér szivacsos réteg borítja, mely eltárolja a levegő nedvességét. A világos, száraz helyekről származó orchideák levelei kemények és kicsik, míg az esős, párás, árnyékban növő fajok levelei puhábbak.  A legtöbb orchideafaj kicsi virágokkal rendelkezik, melyek leginkább színükkel és formájukkal kompenzálják apróságukat. A dísz- és szobanövényként kedvelt, nagy virágot hozó fajták azonban csak elenyésző százalékban léteznek.
  /Orchideák története /

Az egyik legszenvedélyesebb orchidea-gyűjtő, a cseh származású Benedict Roezl a XIX. században saját kertészetet alapított Mexikóban. Utazásai során több, mint 800, a tudomány számára addig ismeretlen növényfajt fedezett fel, köztük több orchideát is. Brazíliában, 1873-ban egy olyan orchideára bukkant, melyet az ő tiszteletére Odontoglossum roenzlii-nek neveztek el.  Munkássága alatt Európában kitört az orchidea-láz, és a gazdag polgárok gyűjteni kezdték az egzotikus növényeket. Az újdonságért sokat fizettek, ezt bizonyítja a londoni Sotheby’s ház 1903-as rekordeladása is: egyetlen szál Odontoglossum crispumot tizenötször annyiért adtak el, mint egy korabeli autót. Ez a szenvedély az első világháború kitöréséig tartott, de azóta is különlegesnek számít ez a virágfajta

Az orchideák királynője

A Cattleya illatos virágai ibolyakéktől a citromsárgáig, cinóbervöröstől bíborszínûig tündökölnek, fényes szirmaik gyakran még rojtosak is. Felfedezésük az orchideák történetének legkülönösebb meséje. Az első példányok páfrányok és mohák csomagolásaként érkeztek Angliába, amelyeket William Swainson természettudós gyűjtött Észak-Brazília feltérképezetlen, trópusi dzsungeleiben. Fogalma sem volt róla, mik azok a csomag kibélelésére használt növények, még a szenvedélyes növénygyűjtőnek, a londoni William Cattleynek sem. Cattley kíváncsiságból ültetett el néhányat a furcsa külsejű példányokból. A növények látványos, bíborszínű, sötétebb ajkú virágokat hoztak, hamarosan kiderült, hogy egy addig ismeretlen orchidea-nemzetségről van szó.
Mindez 1818-ban történt, majd a Cattleya labiata - a londoni gyűjtőről kapta a nevét - újabb hetvenegy évre eltűnt a botanikusok szeme elől. Brazíliába küldtek növényvadászokat a felkutatására, de csak 1889-ben fedezték fel újra e gyönyörű virágot. A Cattleyák annyira népszerűek voltak a gyűjtők körében, hogy teljes esőerdők tűntek el a kíméletlen begyűjtés miatt, és sajnos ma alig van már belőlük.

"Amikor két ember a szíve mélyén egyesül, képesek megtörni a bronz vagy a vas erejét is. Amikor pedig két ember szíve mélyén megérti egymást, a nyelv, amelyen szólnak, édes lesz és lenyűgöző, mint az orchideák illata.” Ji King 

„

Kiállítás- természetfotók

Huszadik alkalommal írták ki Magyarország, és egyben a közép-európai régió legrangosabb természetfotós megmérettetését. A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2012 legjobb képeiből nyílt kiállítás, a hagyományoknak megfelelően a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Az év természetfotója: Daróczi Csaba Szeánsz

Az év búvárfotósa: Pohl András Ollé

A nemzetközi szinten is a legjobbak között számon tartott magyar természetfotósok az idén is alaposan kitettek magukért. A 2012-es, jubileumi pályázatra 315 pályázó 3401 fotóval nevezett. Az elismert szakemberekből álló zsűri az idén használta először a pályázatot kiíró, és a versenyt szervező naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége megbízásából kifejlesztett, saját online szavazórendszert, amely a technikai lebonyolítás tekintetében is a világ élvonalába emelte a megmérettetést.

Szkíta kincsek

2012. december 31.-ig    látható Budapesten    Krym Altynbekov magánmúzeumának
szenzációs anyaga.

 A sokak által képről már ismert "Aranyember" és
számos gyönyörű szkíta kincs  feleleveníti   a lovasnomád birodalom múltját, mely a saját múltunk is egyben.




A kiállítás fő attrakcióit az Issyk kurgánban meglelt, és a világban mindenhol csak “Szkíta Aranyemberként” ismert vértezet adja. Hatalmas élményt adnak még a Berel-i kurgánban talált lovak díszei is, három ló megelevenedik közülük a kiállításon. Láthatóak   még olyan kincsek méret és anyaghelyes reprodukciói is, mint a Tuekta kurgán griffje, a Chilikti kurgán rekeszzománcos szarvasai, a híres Tuvai lelet nyakéke, és egy tárgy elejéig még a neves mongóliai kincs, az Ordoss-i lelet is megelevenedik




forrás: Nemzeti Bulvár – Emberek Aranyban



Már az ókori szerzőket is foglalkoztatta, hogy mivel gazdagították az ókori civilizációt a szkíták. Ephorosz szerint hozzájuk köthető a tűzfúvó, kétágú horgony, valamint a fazekas korong feltalálása. A lovas harcmodor kialakítása és a lószerszámok készítése mindenképpen az ő érdemük volt, ezzel megteremtették elsőbbségüket a harcmezőn. Ezen kívül a fegyverek közül is sok újítás hozzájuk kapcsolódik. De említhetnénk a zászlók használatát, amely fontos jelzőszerepet játszott a csatákban, ezek egyben nemzetségjelek is voltak.
A sírok leletei alapján tudjuk, hogy a szkíták kiváló fémművesek voltak, ők terjesztették el a vasat keleten, valamint a bronzművességet a kínai fejedelemségekben. Aranykincseik máig elkápráztatnak mindenkit, ahhoz könnyen hozzájutottak, hiszen a területükön gazdag és könnyen elérhető helyek voltak. A paziriki sírokban talált szőnyegek alapján sokan úgy vélik, hogy a manapság is divatos nomád szőnyegek alapjai is ott keresendők. De ne feledkezzünk meg az ételekről, hiszen a sztyeppei népek fejlesztették ki a levesporok ősét, és tejtermékek szárításával gondoskodtak a változatosságról. Az öltözetnél pedig a csizma, a nadrág, de a bőrpáncél is a szkíták és utódnépeik fejlesztéseit dicsérik./Múlt-kor/

 

   

Cézanne és a múlt - Szépművészeti Múzeum

Mintegy 150 művön keresztül mutatja be Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő címmel a francia festő életművét és annak előzményeit a Szépművészeti Múzeum péntektől látogatható kiállítása.

A több mint százéves Szépművészeti valaha volt legfontosabb tárlatának nevezte a posztimpresszionista alkotó magyarországi kiállítását a szerdai sajtóbemutatón a múzeum főigazgatója.



 

ASzépművészeti Múzeumot Európa legjelentősebb múzeumai között tartják számon. Anyagának sokrétűsége, történeti folyamatossága és mesterművek sokasága méltán biztosít számára előkelő helyet a gyűjtemények sorában

A budapesti Szépművészeti Múzeum 1906. december 1-jén, Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében nyitotta meg kapuit. Története ekkor már bő egy évszázados múltra tekintett vissza, hiszen az 1896-ban elhatározott múzeumalapítással a magyar főúri és egyházi gyűjtőknek a 18-19. században kialakított kol­lekcióit egyesítették az új múzeumépületben.

A Szépművészeti Múzeum nemzeti gyűjtemény, és története szo­rosan összefügg a magyarországi műgyűjtéstörténetével. Szemben a szerencsésebb nemzetek nagy közgyűjteményeivel, amelyeket többnyire uralkodók évszázadok alatt felhalmozott műkincsei alapoztak meg, ez a múzeum a magyar nemességnek köszönheti létét. A bécsi császári és királyi gyűjteményekből csupán kevés mű jutot­t ide: 1848-ban, Kossuth Lajos rendeletére a budai kamaraelnöki lakást díszítő dara­bokból köztulajdonba vett festmények között volt például Dürer Férfíképmása.

A magyar főúri gyűjtemények közül a legjelentősebb az Ester­házy-gyűjtemény volt, amelyet 1870-71-ben vásárolt meg a ma­gyar állam. Ez a kollekció alapozta meg az Országos Képtárat, a Szépművészeti Múzeum közvetlen elődjét. Az Esterházyaktól származó rajzok és fest­mények között voltak Leonardo, Raffaello, Correggio, Rembrandt és Tiepolo művei, több száz holland és flamand kép, valamint jónéhány kiemelkedő spanyol festmény: Ribera, Murillo, Goya alkotásai.

A Múzeum 1914-ben vásárolta Ferenczy István értékes bronzgyűjteményét, később pedig azokat a műveket, amelyek megalapozták a 19. és 20. századi Gyűjteményt.

Forrás:
fotó Wikipedia ,
Szépművészeti Múzeum története

Kertészeti Kiállítás

 2012. szeptember 21-23. Szigetszentmiklós
   Hortus Hungaricus, az ősz legnagyobb kertészeti szakkiállítása és vására.  
 3500 nm-en rendezik meg, immáron 19. alkalommal.

Édes élet -Csók István életmű-kiállítás

  Szeptember 30-ig tekinthető  meg Balatonfüreden

A Szent István Király Múzeum és a Vaszary Villa közös kiállítása

Csók István a 20. századi magyar művészet egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, a francia impresszionizmus legderűsebb hazai követője, az életöröm festője. A művész halálának ötvenedik évfordulója alkalmából 2011 tavaszán nagyszabású életmű-kiállítása nyílt Székesfehérváron Bálványok és démonok címmel. A festő gazdag életművéből válogatva ezúttal Balatonfüreden, az impozáns Vaszary Villában folytatódik kiállítása. Csók István hatalmas életműve átível a modern művészet legizgalmasabb időszakán. Képein életre kelnek a békeidők nagyvilági asszonyai, párizsi szalonok és vidéki főúri kastélyok mindennapjai. Felidézi Züzünek becézett kislánya gyermekéveit, az első sétát, a gyerekszoba varázslatos miliőjét. Bepillanthatunk a műteremben folyó munkába, a pózoló vagy pihenő aktok rejtelmes világába. A festővel együtt kalandozunk a Sárköz vidékén, ámulhatunk a sokác viseletek merész színvilágán. Csók magával visz minket megálmodott Árkádiájába, amelyet hol Mohácson, hol a Balaton partján vázolt fel. Ízelítőt kapunk a háború előtti strandéletből, megcsodálhatjuk a tó habjaiból Vénuszként kikelő fürdőzők alakját. A nyaranta Balatonaligán dolgozó festővel merenghetünk a Balaton „rózsaújjú hajnalán”, haragos zöld vizén, opálos csendjén

. A Vaszary Villa tárlata számos magyarországi köz- és magángyűjtemény kincseit mutatja be, kiegészítve a festőnek a Szent István Király Múzeumban őrzött személyes bútoraival, tárgyaival.

Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum (Budapest)

A Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumban a mai Délkelet-Ázsia 11 államának területéről az ókortól a 20. századig mintegy ezer műalkotása kap helyet, ezek nagy része aranytárgy. A bemutatott kincseken túl az Aranymúzeum kulturális és művészeti keresztmetszetét adja ennek az ezerszínű régiónak. A múzeumi terek végigvezetik a látogatót Délkelet-Ázsia művészetének korszakain, bemutatva annak rendkívüli gazdagságát.

A térség civilizációs sokszínűségét erősítette, hogy egy időben a közép-ázsiai selyemút létezésével Délkelet-Ázsiának is megvoltak a maga hasonlóan fontos kereskedelmi útvonalai, melyek összességét "tengeri selyemút" néven ismerjük. Az itt folyó kereskedelmet külön terem mutatja be, felvonultatva a sokféle és különleges árut, drágakő és selyem, porcelán és nemesfém tárgyakat.

Délkelet-Ázsia kultúráiban a kincseknek mélyebb értelme van. A legnemesebb anyagokból, az aranyból és ezüstből készült rituális, csúcsművészeti tárgyak a vallások legmélyebb tanításaiból fakadtak, mert a belső tartalmat, a spirituális értéket akarták láthatóvá tenni. A Kincsek Termében elhelyezett tárgyak mindegyike - mélyebb értelemben - spirituális kincs, ugyanakkor a pusztán világi kincs értelmezésében is segíti a látogatót.

Zelnik István gyűjteménye érdemben gyarapítja tudásunkat Délkelet-Ázsia udvari és törzsi kultúráival, vallási és művészeti hagyományaival kapcsolatban, sőt teljesen új információkkal is szolgál. A gyűjtemény teljessége révén alkalmas arra, hogy általa a régió kultúrájáról teljesebb képet kapjunk, az eddig töredékesen rendelkezésre álló információkat kiegészítsük, pontosítsuk, új megvilágításba helyezzük.

Forrás:Musuem