Ezen a napon született Zsolnay Vilmos

A kerámiagyártás grand seigneurje, Zsolnay Vilmos.

Zsolnay-kerámia évszázados fogalom itthon és szerte a világon.

Hogyan lett rang és márka a pécsi kerámiából? A festőművészi ambíciókat tápláló ifjú Zsolnay az atyai óhajt követve lépett kereskedelmi pályára. Különösebb előképzettség nélkül fogott hozzá a kerámiák gyártásához. A technikai érdeklődést, a művészi és kereskedelmi érzéket egyesítő gyáralapító pár év leforgása alatt a szakma európai hírű mesterévé vált. Agyagkísérletei, híres újítása, az eozinmáz - vagy ahogy Zsolnay írta, eosin - óriási lépés volt a hazai iparművészetben. Zsolnay Vilmos munkáját népes családja segítette: gyermekei, vejei, rokonai sorra tervezték az edényeket, virágtartókat, szobrokat és tálakat. De három nagy hírű szobrász - Stróbl Alajos, Telcs Ede és Kisfaludy Stróbl Zsigmond - is hozzájárult a Zsolnay-formavilág gazdagításához. Róth Miksát, a kiváló mozaik- és üvegfestőt is elvarázsolták az eozin fényei. A XIX-XX. század fordulóján a kor neves építészei, Steindl Imre, Lechner Ödön vagy Árkay Aladár olyan jeles épületeiken alkalmazták az üzem kerámiáit, mint az Országház és az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet és a fasori református templom, de Zsolnay-épületdíszek ragyognak a   a kecskeméti városházán is.

Idővel a Zsolnay-manufaktúra díszárui a különböző stílusformákon belül egyedi arculatot kaptak, és ezt az eredetiséget ma is híven őrzik. A forma és a díszítés végtelen gazdagságát a bécsi világkiállítás után gyártott sorozatok példázzák. A Pannónia-, a halhólyag-, az arab, a mignon- és a rokokó sorozat légies dísztárgyai kifogyhatatlan fantáziáról tanúskodnak. Ma is több széria indul el hódító útjára a pécsi műhelyből.

A Zsolnay porcelán

A Zsolnay porcelánok elefántcsontszínű mázzal bevont, gazdag színezéssel dekorált zománchatású, ragyogó színű mintákkal készül, 24 karátos arannyal díszített, kézzel festett termékek, melyek egyedülállóak a világon.

A Zsolnay család maradandót alkotott a porcelángyártás területén.A gyárat 1853-ban alapította Zsolnay Miklós pécsi kereskedő, Ignác fia számára.Az akkor még pár emberrel működő kis manufaktúrát 1865-ben vette át bátyjától Zsolnay Vilmos, a tehetséges és rendkívül szorgalmas üzletember./1824. április 19-én született, 1900. március 23-n halt meg/

Első sikerét az 1873-as Bécsi Világkiállításon aratta az ott bemutatott

találmányával,a magas tüzű mázzal díszített porcelánfajansszal.
Elhozta az aranyérmet, valamint a francia kormány becsületrendjét.

Zsolnay Vilmos - 1900. március 23.-án bekövetkezett haláláig - gyárát az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb kerámiagyárává fejlesztette.

Zsolnay kiállítás a Budai Várban




A Zsolnay-gyár történetét mintegy 260 alkotáson keresztül áttekintő, Egy zseniális család című kiállítással nyilt  meg pénteken az egykori Honvéd Főparancsnokság hét évtized után felújított épülete a budai Várban.

A porcelán - Hungarikum a Herendi porcelán

A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kínai találmány, kvarc, kaolin és földpát keverékből előállított fehér masszából készül. Törésfelülete: fehér, fénylő, kagylós. Erről kapta nevét is, hiszen a porcelán neve az olaszok által porcelánnak nevezett tengeri kagylótól származik. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs.

A kínaiak az első valódi porcelánokat valószínűleg a Tang dinasztia idején (618-907 között) készítették és a Song dinasztia (960-1279) alatt kezdték el a királyi gyárakban való termelését az uralkodó családok számára. Az 1300-as évektől a termelés nagy része Csingtöcsen városában (az ország legnagyobb kaolin lelőhelyén) összpontosult, s a császári udvar számára dolgozott. A kínaiak készítették a világ legszebb porcelántárgyait évszázadokon keresztül, gyűjtők a Ming dinasztia (1368-1644), majd a Csing dinasztia (1644-1912) idején készült darabokat - kis és nagy vázák, kancsók, teáskannák, fületlen csészék, teatartó dobozok, ecsetmosó csészék - a művészet remekműveinek, sokszor felbecsülhetetlen értékű kincseknek tartják. Díszítésük növényi motívumokból, figurális képekből, jelenetekből állt, melyek máz alatti kobaltkék festéssel kerültek föl a felületre. Alkalmazták a máz feletti festés technikáját is, így igen változatos színvilág jött így létre, melyet később az európai gyűjtők a uralkodó színek alapján osztályoztak. Az Európába történő exportálás csak a Csing dinasztia idején vált jelentőssé.

Az 1100-as években a porcelánkészítés féltve őrzött titka átszivárgott Koreába, majd az 1500-as évekre Japánba is elérkezett. A porcelánkészítők ezekben az országokban is csodálatos tárgyakat hoztak létre. A leghíresebb japán porcelántípus - az egyszerű fehér alapon mintás - Kakiemon az 1600-as években készült először. Ezt követték a szintén jól ismert Imari és Arita porcelánok.

A Nagy Fal országának kultúrájáról a hírek a XIII. századtól kezdve érkeztek gyakrabban, olykor olyan nagyszerű beszámolók formájában, mint amilyen a világutazó velencei Marco Polo-é volt. A hírekkel együtt műkincsek is érkeztek, közöttük porcelánok, amelyek szépsége, sokfélesége talán a legjobb bizonyíték a régi Kína művészetének páratlan gazdagságára. Kereskedők az 1100-as évek elején szállítottak először kínai porcelánokat Európába, ahol ezek azonnal csodálat tárgyává váltak. Ám ritkaságuk és drágaságuk miatt csak az igazán kiváltságosak engedhették meg őket maguknak. Egészen a XVIII század elejéig a kínai edények jelentették "a" porcelánt, amelynek értékét uralkodói udvarokban aranyban mérték. Ahogy azonban az 1600-as évektől egyre gyakoribbá vált a keleti országokkal való kereskedelem, úgy vált a porcelán egyre népszerűbbé a nagyközönség köreiben is. A tea, kávé és csokoládés készletek mind szélesebb körben terjedtek el és egyre nagyobb kereslet mutatkozott a csészék és étkészletek iránt.

Az európai kézművesek igyekeztek lépést tartani a versennyel és megpróbálkoztak ők is a porcelánkészítéssel, de a kutatók hosszú évszázadokon át hiába igyekeztek megismerni előállításának titkát. Az első európai - még lágymasszájú - porcelán az olaszországi Firenzében készült 1575 körül. Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből csak néhány darab maradt fenn, ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei közé tartoznak.

Az igazi európai porcelán feltalálása Johann Friedrch Böttger (1682-1719) német alkimista keramikus és Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus nevéhez fűződik. A keményporcelán összetevőit 1707-1708 körül fedezték fel, s ezen felfedezésük vezetett 1710-ben a meisseni porcelángyár megalapításához. Az európai keményporcelán nyersanyagát az előkészítés során finomra őrlik, gyúrják, képlékeny masszává alakítják, majd korongolják vagy formába öntik. A porcelán tárgyat a megformázás után először 800-900°C körüli hőmérsékleten kiégetik, majd ugyanezen nyersanyagból, de más arányban kevert mázoldatba mártják, ezt követően pedig kb. 1400°C-on újból kiégetik.

Az 1770-as évekre Európa-szerte (elsősorban Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban) kialakuló manufaktúrák már képesek voltak versenyezni a kínai porcelánnal.

Forrás: a porcelán története

Hungarikum a Herendi porcelán

      

A porcelánkészítés 1826-ban kezdődött kőedénygyártás formájában. A gyárat Stingl Vince alapította. 1839-ben Stingl pénzhiány következtében belebukott a vállalkozásába, így hitelezője, Fischer Mór keze alá került a manufaktúra. Fischer sikeresen továbbfejlesztette a gyárat, és bevezette a művészi porcelángyártást.
 /1880. II. 25-én halt meg./

A reformkor végére a porcelángyár már Veszprém megye gyárainak tízes listáját vezette.
A herendi porcelán mára világszerte ismert márka, és igazi hungarikum: a Magyar Örökség része.

  A herendi gyár kedvelt készítményei általában barokk és empire formaadásúak. A 19. században a gyár leggyakrabban előforduló prototípusai közé tartozott az ún. szász virágcsokor, kerti és mezei virágok különféle változataival, természethű színezéssel, ezt szorította ki a tulipános csokor. A gyár kiemelkedő alkotása volt az 1862-es londoni világkiállításon kitüntetett, nagyméretű "Vitam et Sanguinem"- jelenetes tál.

A porcelán

A porcelán a keramika legnemesebb és egyben legkeményebb anyaga, kínai találmány, kvarc, kaolin és földpát keverékből előállított fehér masszából készül. Törésfelülete: fehér, fénylő, kagylós. Erről kapta nevét is, hiszen a porcelán neve az olaszok által porcelánnak nevezett tengeri kagylótól származik. Cserepe teljesen tömör, nedvszívó képessége nincs.

A kínaiak az első valódi porcelánokat valószínűleg a Tang dinasztia idején (618-907 között) készítették és a Song dinasztia (960-1279) alatt kezdték el a királyi gyárakban való termelését az uralkodó családok számára. Az 1300-as évektől a termelés nagy része Csingtöcsen városában (az ország legnagyobb kaolin lelőhelyén) összpontosult, s a császári udvar számára dolgozott. A kínaiak készítették a világ legszebb porcelántárgyait évszázadokon keresztül, gyűjtők a Ming dinasztia (1368-1644), majd a Csing dinasztia (1644-1912) idején készült darabokat - kis és nagy vázák, kancsók, teáskannák, fületlen csészék, teatartó dobozok, ecsetmosó csészék - a művészet remekműveinek, sokszor felbecsülhetetlen értékű kincseknek tartják. Díszítésük növényi motívumokból, figurális képekből, jelenetekből állt, melyek máz alatti kobaltkék festéssel kerültek föl a felületre. Alkalmazták a máz feletti festés technikáját is, így igen változatos színvilág jött így létre, melyet később az európai gyűjtők a uralkodó színek alapján osztályoztak. Az Európába történő exportálás csak a Csing dinasztia idején vált jelentőssé.

Az 1100-as években a porcelánkészítés féltve őrzött titka átszivárgott Koreába, majd az 1500-as évekre Japánba is elérkezett. A porcelánkészítők ezekben az országokban is csodálatos tárgyakat hoztak létre. A leghíresebb japán porcelántípus - az egyszerű fehér alapon mintás - Kakiemon az 1600-as években készült először. Ezt követték a szintén jól ismert Imari és Arita porcelánok.

A Nagy Fal országának kultúrájáról a hírek a XIII. századtól kezdve érkeztek gyakrabban, olykor olyan nagyszerű beszámolók formájában, mint amilyen a világutazó velencei Marco Polo-é volt. A hírekkel együtt műkincsek is érkeztek, közöttük porcelánok, amelyek szépsége, sokfélesége talán a legjobb bizonyíték a régi Kína művészetének páratlan gazdagságára. Kereskedők az 1100-as évek elején szállítottak először kínai porcelánokat Európába, ahol ezek azonnal csodálat tárgyává váltak. Ám ritkaságuk és drágaságuk miatt csak az igazán kiváltságosak engedhették meg őket maguknak. Egészen a XVIII század elejéig a kínai edények jelentették "a" porcelánt, amelynek értékét uralkodói udvarokban aranyban mérték. Ahogy azonban az 1600-as évektől egyre gyakoribbá vált a keleti országokkal való kereskedelem, úgy vált a porcelán egyre népszerűbbé a nagyközönség köreiben is. A tea, kávé és csokoládés készletek mind szélesebb körben terjedtek el és egyre nagyobb kereslet mutatkozott a csészék és étkészletek iránt.

Az európai kézművesek igyekeztek lépést tartani a versennyel és megpróbálkoztak ők is a porcelánkészítéssel, de a kutatók hosszú évszázadokon át hiába igyekeztek megismerni előállításának titkát. Az első európai - még lágymasszájú - porcelán az olaszországi Firenzében készült 1575 körül. Az 1576 és 1620 között gyártott edényekből csak néhány darab maradt fenn, ezek az európai múzeumok féltve őrzött kincsei közé tartoznak.

Az igazi európai porcelán feltalálása Johann Friedrch Böttger (1682-1719) német alkimista keramikus és Ehrenfried Walter von Tschirnhausen matematikus-fizikus nevéhez fűződik. A keményporcelán összetevőit 1707-1708 körül fedezték fel, s ezen felfedezésük vezetett 1710-ben a meisseni porcelángyár megalapításához. Az európai keményporcelán nyersanyagát az előkészítés során finomra őrlik, gyúrják, képlékeny masszává alakítják, majd korongolják vagy formába öntik. A porcelán tárgyat a megformázás után először 800-900°C körüli hőmérsékleten kiégetik, majd ugyanezen nyersanyagból, de más arányban kevert mázoldatba mártják, ezt követően pedig kb. 1400°C-on újból kiégetik.

Az 1770-as évekre Európa-szerte (elsősorban Németországban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban) kialakuló manufaktúrák már képesek voltak versenyezni a kínai porcelánnal.
/Forrás: a porcelán története /

Hungarikum a Herendi és a Zsolnay  porcelán

      

A Zsolnay-porcelán

A pécsi Zsolnay gyár 1853-ban kezdte meg működését. Vezetője Zsolnay Ignác volt, akitől tíz év múlva testvérbátyja, Zsolnay Vilmos vette át az akkor még kezdetleges kis üzemet. 1868-ban már a kor követelményeinek megfelelően felszerelt gyárként jegyeztette be cégét. Első nemzetközi sikerét 1873-ban, a bécsi világkiállításon érte el. Gyártmányainak finomítására állandó kísérleteket folytatott, új mázak eljárásait dolgozta ki. A vázák, tálak, korsók díszítésében részt vettek leányai: Teréz és Júlia, majd az üzem vezetésében fia, Miklós is. Újabb átütő sikere az 1878. évi párizsi világkiállításon volt, ahol a Francia Becsületrendet és a Nagydíjat érdemelte ki termékeinek szépségével.

Zsolnay Vilmos - 1900-ban bekövetkezett haláláig - gyárát az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb kerámiagyárává fejlesztette. Magyarországon nem volt vetélytársa. Követője fia, Miklós, az építészeti kerámia területén ismételte meg apja sikereit. A gyár fejlődését, a nagy elődök művészi munkásságának szinten tartását a későbbi generációk a gazdasági válságok idején már alig tudták biztosítani. 1948-ban pedig az államosítás akadályozta az újabb kibontakozást. Ma a privatizált Zsolnay-porcelán a legjobb hagyományok és a modern porcelángyártás útját járja. Díszmű termékei: a Zsolnay-féle porcelán és az eozin iránt állandó és növekvő a kereslet.