A budai Vár alatti barlangrendszer a világ 7 föld alatti csodája közé tartozik.
A Budai Várról, annak történetéről, épületeiről az idők folyamán megannyi könyv, írás, tanulmány született. Évente milliók és milliók járják be utcáit, tereit, budapestiek ezrei fordulnak itt meg naponta munkába sietve, ügyeiket intézve, vagy csak kikapcsolódást keresve. A régi köveken sétáló idegenek, az itt lakók nem is sejtik, hogy lábuk alatt egy másik város is húzódik - több kilométeres barlangrendszer formájában. A Budai Vár, mint a Világörökség része, kiemelt figyelmet érdemel. A várfalakon belül található házak, paloták, utcák, terek szoros kapcsolatban állnak az alattuk található mérnöki létesítményekkel - várfalakkal, barlangokkal, közművekkel. Ezek az építmények legalább annyi érdekességet rejtenek, mint titkot.
A keletkezett üregeket már a Várhegyen lakó ősember is ismerte. Ezt tanúsítják azok a leletek, melyeket Kadic Ottokár, a két háború közötti időszak legismertebb - és a budai várbarlangokat legjobban ismerő - barlangász szakembere talált a század harmincas éveiben. A barlangokból kikerült leleteket (kőszerszámok, csontok) Vértes László az általa felfedezett vértesszőllősi előemberrel egykorúnak azonosította. A középkorban már a Budai Vár megalapítása előtt is laktak itt emberek. Régészek kimutatták, hogy a tatárjárás előtt itt lévő falu lakói a barlangban található vizet használták, kürtőket nyitva barlangok felett. Zolnay László régészünk szólt arról, hogy a barlangi kutak átvizsgálásakor a XI-XII. századra utaló leleteket találtak bennük. A legújabb kutatások feltételezik, hogy a várhegyi település házainak elrendezése is a barlangi kutakhoz igazodott. IV. Béla a tatárjárás után elrendeli a Budai Vár, a király új székhelyének megépítését. Az új város lakóit a környező települések, elsősorban a régi királyi székhely, Óbuda adja. A kora-középkori városépítőknek városaikat két célnak kellett alárendelni: megvédeni a lakókat a külső ellenségtől és egyidejűleg biztosítani az élethez elengedhetetlen feltételeket falon belül (élelem, víz, stb.). A külső védelmet az akkor 5-10 méter magas várfalak biztosították, míg a vízellátásra a Várhegy barlangjaiban található víz volt a legalkalmasabb. A barlangok alján található "tavacskák" még ostrom idején is iható vizet szolgáltattak. A budai polgárok hamar rájöttek, hogy a házak alatt található barlangok más célra is hasznosíthatók: itt tárolták élelmiszereiket, az idegenek - vagy éppen az adószedők - elől ide rejthették értékeiket. A középkori vár lejtőin és a környező hegyoldalakon virágzó gyümölcsöskertek, szőlőtáblák voltak, a Duna túlsó partján szántóföldek terültek el. Az ezekről a helyekről begyűjtött terményeket, a boroshordókat a nyáron is hűvös pincék, barlangok jól megóvták. A török korban feljegyezték, hogy ezek közül a barlangok közül nem egy jegespinceként szolgált. A házak lakói nem csak lejáratokat vájtak a barlangokhoz: össze is kötötték őket egymással, a barlangok alján, oldalfalán található agyag nagyszerű alapanyagként szolgált a budai fazekasiparnak. A barlangpincék nagy érdemeket szereztek a - középkorban sajnos gyakori - tűzvészek alkalmával. A lakók a mélybe menekültek a "vörös kakas" pusztítása elől. Fontos - és egészen az utóbbi időkig igénybevett - funkciója volt a barlangoknak háborúk, ostromok idején: a polgárok kénytelen-kelletlen ide vonultak vissza a támadók ágyúgolyói, bombái elől. Van olyan vélemény is, hogy a védők képesek voltak csapataikat átcsoportosítani a föld alatt. Több leírás szól arról, hogy a védők a várfalak oldalába kivezetett barlangokból kitörve támadtak az ostromlókra. Miután a törökök elfoglalták a Budai Várat, a barlangok stratégiai jelentősége megnőtt. Evlija Cselebi, a híres török utazó feljegyzései között találjuk ezt a mondatot: "a Budai Vár belülről üres".
Legendák nyomában
A budai Várnegyed alatt húzódó barlangrendszerhez kapcsolódó egyik legismertebb legenda szerint a törökök megunt háremhölgyeiket a föld alatti járataiba száműzték. A labirintusban valóban számos csontot találtak a kutatók: némelyek egy török-kori kútba voltak vetve, mások egy ház pincéje alól kerültek elő. A kútban talált csontok a barlangi túrán megtekinthetők, de még ennél is izgalmasabb az Úri utca 72. pincéje alól előkerült lelet: a kőszerszámok és csontok az alsó paleolit korból származnak, azaz félmillió évesek, így a világ legrégibb leletei közé sorolhatók.
Egy másik legenda szerint a Várnegyed alatti barlangrendszer a Duna alatt egészen a Parlamentig húzódik.Földtani okokból ez teljesen képtelen feltételezés, hiszen a járatok csak a domb felszíne alatti 10 méteres sávban képződhettek. A legendában azonban van némi igazság; a barlangrendszer Krisztinaváros felől része, melyet Nagy Labirintusként tartanak számon, több, a Duna felé futó járattal és futárfolyosókkal rendelkezik, melyek azonban nem érik el a folyót. A feltételezéseknek az is tápot adhatott, hogy a Sándor Palota alatt szigorúan titkos elhelyezkedésű folyosók vannak, melyek közül egy egészen a Clark Ádám térig lefut, s melyben még a Szent Koronának is helyet terveztek a hatvanas években. Ezeket a folyosókat azonban ember fúrta, így akár az is lehetséges, hogy a Parlament felé is indul egy mesterséges járat a budai oldalról.
A harmadik legenda már a II. világháborúhoz kapcsolódik. Eszerint a labirintusban megbúvó német katonákat a szovjetek kegyetlenül kilángszorózták. Ez a történet is csak félig igaz: a barlangrendszerben a Sziklakórházon kívül még egy rész el volt különítve a sebesültek ápolására. A németek kitörése után ott hátrahagyott, járóképtelen katonák valóban áldozatul estek a lángszórózásnak, miután még az ágyukból is puskákkal és gránátokkal védekeztek.
A járatokba sok kincskereső is lemerészkedett. Számos legenda kering az aranytallérokkal teli ládákról, török kori ékszerekről, ezeket azonban a régészeti feltárások nem erősítették meg. A legenda alapja valószínűleg az lehetett, hogy a II. világháború alatt a járatokban tartották a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének egy részét. A kincskeresőket egyébként nemcsak a felesleges kutakodás miatt tanácsolják el a barlangba merészkedéstől; ezek ugyanis a leomlás lehetősége és a nehéz levegő miatt egyaránt veszélyesek. A barlangkutatók szerint nagy szükség lenne a digitális felmérésre, hiszen amíg újabb járatok és kutak kerülnek elő, nem lehet teljes biztonsággal közlekedni odalent. Óvatlan kincskereső fiatalok például 10 métert zuhantak egy feltáratlan járat tömőanyagának lecsúszása miatt.
