Szeged megyei jogú város, Magyarország harmadik legnagyobb városa Dél-Alföldön.
Szeged történelme, helytörténete nagyon régre
vezethetõ vissza. A Szeged környéki vízparti rész régóta vonzza ide az embert.
A legrégebbi emberi nyomokat az itt megtelepedõ mamutvadászok hagyták
körülbelül 24 ezer évvel ezelõtt. Késõbb a hidegebbre forduló idõ miatt az
emberek elvándoroltak.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy a vidék az
újkõkor kezdeti szakasza óta (Kr. e. 5000) lakott. Ekkor tértek át a termelõ
életmódra az itt letelepedett emberek. 1500 évvel késõbb az itt élõ népek
fokozatosan áttértek a földmûvelésre. A bronzkor kezdetekor (Kr. e. 1900) új
déli és keleti népcsoportok jelentek meg Szeged területén. Késõbb a több ezer
tiszántúli földpiramist létrehozó kurgánok telepedtek le. Az ilyen sírokat
"kunhalmoknak" nevezzük. A középsõ bronzkorban balkáni eredetû
földmûves-közösségek jelentek meg, akik már többlettermelésre is képesek
voltak. A kocsi használata általánosan elterjedt volt már náluk, sõt temetkezés
során már hamvasztás is elõfordult. Móra Ferenc tárta fel elõször Szõreg
környéken található nagy kiterjedési temetõjüket.
A vaskor (Kr. e. VII-VI.) alatt írott források
szerint, agathürszosz és szignünna népcsoportok jelentek meg Szeged környékén.
Feltehetõen a Tisza elnevezése is tõlük származik: a "tijah" (ejtsd
tidzah) szó folyót jelenthetett. A vas használatát a késõbb (Kr. e. III:)
megjelent kelta törzsek tették általánossá, mely jelentõsen fellendítette a
fegyverkereskedelmet.
Szeged környéke a fejedelmi törzs szálláshelyéhez
tartozott, a tiszántúli területet pedig Ajtony törzse foglalta el. A település
lakossága István király uralkodása idején már magyar volt. Szeged és környéke
királyi birtok lett, mely egyházi igazgatás szempontjából a kalocsai
érsekséghez tartozott. A XII. századra a település várossá vált kedvezõ
adottságai miatt. Számos út Szegednél futott össze, és a Maroson leúsztatott
fát és sót innen szállították tovább. A sóutak és raktárak védelmére földvár
épült, mely mellé bekerített városrészt emeltek. Szeged neve először 1183-ban
fordult elő oklevélben "Cigeddin" formában. Az 1222-es
Aranybullájában is meg van említve a város: só az ország közepén másutt ne
tartassék, csak Szalacson, Szegeden valamint a határvidékeken.
A Római Birodalom korában elõször a Dunántúl
(Pannónia), majd késõbb Kr. u. II. század elején Dél-Erdély (Dácia) lett római
tartomány. A császári futárszolgálat a két provincia között Szegeden át
közlekedett. Szeged késõbbi vára helyén római õrség és postaállomás vigyázta a
dáciai só- és aranyszállítást. II. század elejétõl jazig-szarmata törzsek
telepedtek meg, valószínûleg a Római Birodalom határvédelme érdekében.
Prolemaiosz leírásaiból ismerhettük meg Szeged település legrégebbi nevét
Partiszkon, vagy ahogy a rómaiak nevezték Parthiscus. 270 körül a szarmata
uralomnak a gepidák vetettek véget (keleti germán törzs), akiket késõbb (410
körül) a hunok igáztak le. Attilának, a hunok királyának, székhelye
feltehetõleg valahol Szeged környékén, vagy attól nem messze volt található. A
hun birodalom bukása után (454) a terület ismét a gepidáké lett. 568-ban a
gepidákat az avarok gyõzték le, és a terület több mint 200 évig fennhatóságuk
alá tartozott.
Az avar birodalom bukása 790-es években
kezdõdött, amikor is Nagy Károly hadjáratot indított ellenük. A Dunántúl
elvesztése után a Tiszántúltól is meg kellett válniuk, amit a bolgárok
foglaltak el tõlük. Az avar birodalom maradványait a honfoglaló magyarok
kebelezték és olvasztották be 896-ban.
1241-et követõen épült vára révén a déli Tisza vidéknek
fontos központja lett. 1247 elõtt nem sokkal Szeged elnyerte a városi rangot.
Az építkezés és a kézmûipar jelentõsen fellendült, a vásártartási jog pedig
tovább erõsítette Szeged szerepét. XIV. század során Szegedbõl virágzó
kereskedõváros lett. A törökök elõrenyomulásával katonai jelentõsége is
fokozódott. 1394 õszén a Szegeden tartózkodó Zsigmond király a várost jelölte
ki a török ellen szervezett hadainak gyülekezõhelyéül. 1405-ben törvény
született a vár és a város megerõsítésérõl. A XV. század elejétõl a város lett
a dél felé irányuló hadjáratok kiindulópontja. A szegedi naszádosok innen
szállították a seregeket a déli végvárakhoz. 1444-ben I. Ulászló itt kötött
békét a törökkel, majd négy nappal késõbb a megállapodást felrúgva, innen
indított hadjáratot a törökök ellen.
1456-ban Hunyadi János innen indult
Nándorfehérvár felmentésére. A Hunyadiak idején tulajdonképpen Szeged volt az
ország központja. 1458-ban országgyûlést is tartottak, ahol elhatározták a
huszárság rendszeresítését a hadseregben. 1498-ban Szeged II. Ulászlótól szabad
királyi város rangot kapott, és ezáltal az Itáliába irányuló marhakereskedelem
központja lett. A Dózsa György féle felkeléshez (1514) sokan Szegedrõl is
csatlakoztak. Krónikások szerint a felkelés bukása után György lefejezett fejét
Szapolyai János Szegedre küldte Pálfy Balázs szegedi fõbírónak, akinek
állítólag Dózsa örökbe fogadott fia volt.
1522-re Szeged az ország egyik legnépesebb városa
volt több mint 7000 fõvel (ugyanannyi mint Budáé, Pesté vagy Kassáé).
1526. szeptember 28-29-én Ibrahim nagyvezér
seregei elfoglalták a várat, a várost pedig kifosztották és felgyújtották. A
támadás után az egykor virágzó város fejlõdése több, mint másfél évszázadig vissza
volt vetve. 1528-ban -a török csapatok elvonulása után- a lakosság visszavonult
a romos városba. Szeged török megszállás alá került, mely alatt
korszerûsítették a várat, és benne állandó helyõrséget helyeztek el. A
hódoltság területén Szeged jobb helyzetben volt, mint a legtöbb város. A
szultáni birtokok egyik központjaként védelmet élvezett, és nem volt kitéve az
idõk során állandóan változó, mohó spáhi földesurak kényének-kedvének. A török
hódoltság idején a város jelentõs kereskedelmi központ volt, így 1546-ra már
8000-re duzzadt a város lakossága.
1552 februárja újabb tragikus fordulópont volt a
város életében. A Debrecenbe menekült Tóth Mihály volt bíró és Nagy Ambrus 1500
fõs sereggel tért vissza a város felszabadítására. Az éj leple alatt támadtak,
de a várat nem sikerült elfoglalniuk, ezért dühükben a városban fosztogatni
kezdtek. A budai pasa felmentõ serege késõbb legyõzte az ostromlókat. A
visszafoglalási kísérlet legnagyobb vesztese maga Szeged volt. A környezõ
falvak elnéptelenedtek, az elvándorló magyarok helyére törökök és szerbek
települtek. A század végére a népesség 1500-ra zsugorodott.
1686. október 23-án a császári csapatok
felszabadították Szeged várát. Miután a vár osztrák tulajdonba került, innen
irányították a délvidék felszabadítására indított hadmûveleteket.
A Rákóczi szabadságharc idején 1704. április
18-án elsõ ízben indult kuruc támadás a város ellen, de a védõknek komoly
áldozatok árán sikerült visszaverniük a támadást. Megfelelõ tüzérség hiányában
a várat nem tudták bevenni a magyar csapatok. 1719. május 21-én Szeged ismét
szabad királyi város rangját kapta. Ekkor készült a ma is használatos szegedi
címer.
1721-ben megnyílt Szeged elsõ gimnáziuma - a
piaristáké. Az 1728-ben lezajlott boszorkányperek, szegénység és természeti
csapások miatt rossz híre volt a városnak. 10 évvel késõbb pestis járvány
pusztított, mely során 500-600, késõbb pedig 925 embert halt meg. A század
végén "Szeged Széchényiének" nevezett Vedres István tevékenységének
köszönhetõen jelentõsen fejlõdött a város. Jelentõs kulturális esemény volt
1801-ben a Bécsbõl áttelepül Grünn Orbán nyomda létesítése. 1833. szeptember
3-án Széchényi István a Duna gõzhajóval háromnapos látogatásra érkezett
Szegedre.
1848. március 17-én gõzhajóval érkezõk számoltak
be a pesti eseményekrõl, majd a másnapi gyûlésen felolvasták a 12 pontot. Az
októberben Szegedre érkezõ Kossuth Lajos beszédet mondott és elrendelte a
várban raboskodók szabadon bocsátását. 1849 júliusában a kormány Szegedre
menekült, Kossuth pedig a Klauzál téren a Kárász ház erkélyérõl elmondta utolsó
magyarországi beszédét. A kormány tovább menekült Aradra, augusztus 3-án pedig
Haynau hadseregével bevonult a városba, és legyõzte Szõregnél a védelemre
berendezkedett magyar, lengyel és olasz katonákat.
1854-re megépült a Pest-Szeged közötti
vasútvonal, majd a vasúti híd megépülésével Temesvár felé is elindult a vasúti
forgalom. A kiegyezés után (1867) újabb lendületet kapott Szeged gazdasági és
szellemi élete: nyomdák, üzemek, gyárak épültek. 1869-ban Pick Márk megnyitotta
terménykereskedelmét, a belváros utcáit pedig kezdték kikövezni. Ezt a nem várt
fellendülést törte meg történelmének legtragikusabb eseménye.
Nagy árvíz és következményei
1879. március 5-én Szegedtõl 20 kilométerre
északra a Tisza védõtöltése átszakadt. Hét nappal késõbb a hömpölygõ víztömeg a
vasúti töltést is átszakította, és az ár kora reggelre elérte a várost. A víz
szinte az egész várost elpusztította: az összesen 5723 házból 265 maradt meg. A
víz 186 napon át borította a 70 ezer lélekszámú várost, mely idõ alatt 150
ember halt meg. Az újjáépítés 1880-ban kezdõdött meg, melyet Tisza Lajos
királyi biztos irányított. Lechner Lajos tervei alapján az egész várost újjá
kellett építeni, mely nem kis feladat lehetett. Négy év alatt a régi
kacskaringós utcák helyett kirajzolódtak a körutas-sugárutas szerkezet.
Tulajdonképpen az árvíznek köszönhetõ, hogy Szeged olyan pompázó várossá vált,
mint amilyen ma is.
/Forrás: Szeged Portál/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése