Rejtélyek

A Nazca vonalak

Peru egy félreeső vidékén, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak terpeszkednek a vidéken.

Rendeltetésük ismeretlen. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. Mintegy 2000 évvel ezelőtt egy dél-amerikai civilizáció létrehozta Földünk legkülönösebb ábráit. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát. Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták őket. Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen. A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes óceán között. Már a XVI-XVII. századi spanyol felfedezők is említették, de az 1920-as évekig jórészt ismeretlen maradt, míg Julio Tello, a perui régészet atyja le nem írta formáikat. Az alakzatokat 1941-ig nem vették megfontolt vizsgálat alá. Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült.

A Nazca sivatagban található rajzok legfőbb jellegzetessége, hogy az alakzatok csak a levegőből kivehetőek. A rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a sivatag talajáról felszedték a felszínt egyébként vékony rétegben borító vörös-fekete kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. Úgy tűnik ezt kézzel végezték, mégpedig oly módon, hogy a felszedett kavicsokat a vonal mellett felhalmozták. Minden egyes kép tekintet nélkül formájára, méretére és témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.


Zelkó Zoltán, magyar kutató behatóan foglalkozott a vonalak kérdésével.

Az ő írásából való a következő idézet: „a sivatag sárgás színű altalaját barna és grafitszürke görgetegkövek és hordalékos anyagok borítják. Szerteszét a grafitszínű kövek olyanok a sivatagi homokban, mint furcsa, fekete, alaktalan lények, amelyek éppen csak a felszínre bújtak...”

A felfedezésekor még nem foglalkoztak velük különösebben, inka utaknak, kerítéseknek vélték őket. 1940-tól vizsgálódtak rajta behatóbban. Paul Kosok, az amerikai régész aztán húsz évig tanulmányozta a területet. Az ő munkájával először még párhuzamosan, majd egymagában tevékenykedett Maria Reiche német matematikus asszony, aki egész életét - 1998-ban bekövetkezett haláláig - a Nazca-vonalak tanulmányozásának, a jelek értelmezésének szentelte.

Az alakzatok közt fellehető többek között egy majom, kolibri, kondorkeselyű, kutya, galamb, pók, gyík, hattyú, valamint egy delfin is. 2006-ban egy új, egy szarvas rajzzal gazdagodott a gyűjtemény, mely addig elbújt a fennsík déli részének dombos vidékén. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. Az egyik domboldalon egy hatalmas emberalak látszik, az asztronautának nevezett figura egyik keze az égre mutat, a másik lefelé a földre, mintha azt mondaná: onnan jöttem ide.

Az egész környék esőtől, viharoktól védett helyen fekszik, ezért is maradhattak fenn ilyen jó állapotban ezek a rajzok. Azonban a mai kor embere nem tétlenkedik: egy autópálya vezet keresztül a védett területen, ami pont kettévágja a szerencsétlen felszíni gyíkfigurát. Az ábrák és mintázatok képei csak madártávlatból nézve kifejezőek, ezért is érthetetlen, hogy repülőgép hiányában miért és miképp készíthették ezeket az őslakos indiánok a sivatagban, mely ma Peruban, Lima városától 350km-re délkeletre fekszik. Hacsak nem hőlégballonból, ami nem teljesen légből kapott ötlet.

 Feltételezések tömege született már ezeknek a szabályos alakzatoknak, vonalaknak a céljáról, ám a mindent kielégítő magyarázat még várat magára. Néhány, a teljesség igénye nélkül:

Csillagászati naptár, ahol a vonalak a fontosabb csillagok felkelésének irányába mutatnak. A pók és a majom ábrája valószínűsíthető, hogy az Orion, illetve a Nagy Medve leképezései. Egy másik figura a nyári napfordulón éppen a napfelkelte pontjára mutat. Az asztronómiai megoldást azonban csillagászok egy csoportja cáfolja.
Egy stadion lehetett, amiben rituális labdajátékokat rendeztek az istenek tiszteletére.
Víztartályok, vízvezetékek hálózata, csatornarendszer, esetleg állatitatók. Mindenesetre, ha igaz lenne, oázisul szolgálhatott a nagy szárazságban.
Vallási szertartások színhelye, az istenek dicsőségére utaló figurákkal.
Rituális inkaösvények, melyek végén állatáldozatokkal kedveskedtek az isteneknek.
Zarándokutak
Jelzik a föld alatti vízfolyások pontos helyét.
Gigantikus méretű koordináta-rendszer.
A kor térképeit rajzolták a talajra.
Minden vonal egy ősi családhoz és rokonságához tartozhatott, akik rendszeresen karbantartották saját ösvényüket. A vonalak, négyszögek és trapézidomok egy teljes közösséghez tartozhattak, míg az állatfigurák a szentképek szerepét tölthették be, ahol az ősökre ünnepségekkel emlékeztek
UFO-reptér és bázis






A vonalak 1994 óta a világörökség részét képzik.


/Forrás: Földi rejtélyek
L.L. Leila Leslie/

A nagy szél- és homokviharok következtében eddig nem ismert Nazca-vonalak váltak láthatóvá Peruban.
Az új, eddig ismeretlen vonalakat egy pilóta, bizonyos Eduardo Herrán Gómez de la Torre fedezte fel a múlt héten, miután elrepült a fennsík felett - számolt be az El Comercio című perui napilap. A kutató egy 60 méter hosszú és 4 méter széles kígyót azonosított a híres kolibrialakhoz közel, emellett az El Ingenio-völgyben és a a Pampas de Jumanán madár-, illetve egy teveféle- (valószínűleg láma) alakra, valamint cikkcakkokra lett figyelmes az égből.
A régészek jelenleg arra keresik a választ, hogy a vonalak a Paracas-kultúrához tartoznak-e, amely i.e. 800-100 között virágzott a perui Ica régióban, s amelynek fejlett kézművessége nagy hatással volt az i.e. 1. században létrejött Nazca-civilizációra. /Múlt-kor/

A kilencedik légió legendája

Néhány római légió úgy tűnt el a történelem színpadáról, hogy a mai kutatók képtelenek felfedni a pontos összefüggéseket.

Hová tűnt nyomtalanul 2500 férfi?

A kilencedik légió eredetileg abból a légióból származott, mely Julius Caesar alatt vett részt a galliai hadjáratokban i. e. 58-től 49-ig.

Egy ideig Hispániában is szolgáltak, innen ered a nevük. I. e. 13-ra a Balkánra irányították át a légiót, ahol a mai Horvátország területén maradtak néhány évig, utána, i. sz. 43-ban a Britanniában partra szálló erők közé választották őket, és ettől kezdve az új provincia Britannia nevű helyőrségének állandó része lettek.
Britanniai ténykedésüket részben rekonstruálni tudták: i. sz. 60 körül Lincolnban állomásoztak, itt szolgálatban meghalt katonák sírkövei maradtak fent, 70-re Yorkba mentek, ahol szintén sírköveket, valamint egy oltárt találtak ottlétük bizonyságaképpen.

A légió kétségkívül részt vett a Julius Agricola irányítása alatti sikeres észak-britanniai hadjáratokban, és katonái biztosan ott voltak a Mons Graupius-i döntő győzelménél valahol Észak-Skóciában, 83 táján. Ezután visszatértek Yorkba, ahol felépítették az Ouse-folyó feletti új kővár egyik kapubejáratát a mai York katedrálisa helyén 107-108-ban. Ezután néma csend, a becslések szerint legalább 2500 férfi tűnt el a történelem homályában. /Femina/

Egyes tudósok úgy vélik, hogy a piktek rajta ütöttek a római katonákon és egyszerűen lemészárolták őket, a holttesteket pedig elégették, más történészek szerint túlélték a küldetést, és máshová helyezték át őket, ahol beleolvadtak a köznépbe és váltak ezáltal "láthatatlanná"...

Sirius csillag - és egy titokzatos afrikai törzs: a dogonok

Égboltunk mintegy 6.000 szabad szemmel látható távoli csillaga között a Nagy kutya csillagkép fôcsillaga a Sirius. A Nap, a Hold, a Vénusz és a Jupiter után a legfényesebb lámpás az éjszakai égbolton.
Már az ôsi egyiptomiak is tisztelték e csillagot. Az egyiptomi idôszámítás szerint az újév közvetlenül a Sirius elsô hajnali megjelenésével vette kezdetét. Ez minden évben megközelítôen egybe esett a Nilus áradásával.

 A Sirius feltûnése a hajnali égbolton más kultúrák érdeklôdését is felkeltette.

A 19. század elsô felében Friedrich Wilhelm Bessel csillagász felfedezte a Sirius "elsô rejtélyét": a csillag szokatlanul változó saját mozgását. Régen a csillagokat "mozdulatlan"-nak hitték, de Edmond Halley összehasonlítva a Sirius korábbi és késôbbi helyzetét már 1718-ban kijelentette, hogy a csillagok nem mozdulatlanok.
Bessel azonban a Sirius mozgásában apró ingadozásokat fedezett fel, amiket megmagyarázni nem tudott. Bessel gondolkodott és rájött: "Ha a rendszert kettôs csillagnak fogjuk fel, akkor nem meglepô, hogy az egyik csillag mozgását változónak észleljük, hisz e változékonyság, valamint ismétlôdése a két csillag közös súlypontja körüli keringésének periódusában szükségszerû. Ha ezzel szemben a változást egy egyszerû csillagon figyeljük meg, feltételeznünk kell, hogy ez a csillag egy kisebb rendszer egyetlen látható része."
Bessel azt a következtetést vonta le, hogy a Sirius körül egy "láthatatlan" kisérô is kering, amely tömegvonzásával megzavarja a csillag mozgását. Bessel haláláig hitt elméletének igazában, azonban gondolatai csak 1861-ben váltak bizonyossá, amikor Alvan Clark amerikai távcsôkészítô az akkoriban legmodernebbnek számító teleszkópjával felfedezett egy apró fényes pontot a Sirius mellett.
Ettôl kezdve a csillagászok megkülönböztetik a fényes Sirius A-t és kísérôjét a Sirius B-t, mely a fôcsillagot majdnem 50 év alatt kerüli meg elliptikus pályán.
Ezzel megoldódott a Sirius elsô rejtélye.

A második rejtély a Sirius B rejtélye sem váratott sokáig. Gustav Robert Kirchhoff és Wilhelm Bunsen német tudósok 1860-ban fedezték fel a spektrálanalízist. Ezzel lehetôvé vált a távoli csillagok kémiai és fizikai tulajdonságának vizsgálata. A csillagok fényének színképelemzésébôl sikerült megtudni a csillagokban uralkodó nyomást és a felszíni hômérsékletet, és így az elektromos és mágneses jelenségeket is vizsgálhatták.
A Sirius B rejtélye a hômérséklet vizsgálásakor merült fel. A Sirius A hômérsékletét 10.000 Kelvinben határozták meg. Az objektumot a fehér csillagok osztályába sorolták. Kiszámították, hogy a 8,7 fényévnyire lévô csillag a Napnál jóval nagyobb energiát sugároz szét és tömege kb. kétszerese a Napunkénak.
Ezzel szemben a Sirius B, melynek tömege közel azonos Napunkéval, mégis csekély fényt bocsát ki magából, pedig a távolsága megeggyezik a Sirius A távolságával. 1915-ig a Sirius B-t kihúnyó - vörös - napnak vélték, azonban Walter Sydney Adams kimutatta, hogy a csillag hômérséklete megegyezik a Sirius fôcsillag hômérsékletével.
A rejtély abban nyilvánult meg, hogy a Sirius B fénye hatezerszer gyengébb a Sirius A-énál. Ennek csak egy magyarázata lehetett, az, hogy a felszíne jóval kisebb. Ezeket a csillagokat manapság "fehér törpéknek" nevezi a tudomány.
Kicsi a bors, de erôs, azaz a fehér törpéknél a kis méret ellenére óriási anyagsûrûséggel kell számolni. Azóta tudjuk, hogy a Sirius B alig 47.000 km átmérôjû, azonban ebben a "kicsi labdában" a Napunk tömege sûrûsödik össze. Ez azt jelenti, hogy a Sirius B minden köbcentimétere 37 kg tömegû, azaz egy gyûszûnyi e csillag anyagából nálunk itt a Földön 1.500-szor nehezebb lenne mint ugyanennyi platina, mely a Földön a második legnehezebb elem.
Ezzel el is érkeztünk a Sirius harmadik, egyben legnagyobb rejtélyéhez. Arthur M. Young az afrikai népek mitológiájával foglalkozott, ô hívta fel a figyelmét egy Robert K. G. Temple nevezetû amerikai orientalistának egy afrikai törzsre. Temple ekkor kezdett foglalkozni a mai Mali Köztársaság területén élô, egykori szudáni törzsel, a dogonokkal. A dogonok mintegy negyedmilliós népe Timbuktu városától délre, a Bandiagara fennsíkon él. Temple kutatásairól "A Sirius-rejtély" címû 1976-ban megjelent könyvében számolt be.
A dogonok a világegyetem keletkezésérôl a következôképpen vélekednek - írja Temple könyvében: "A teremtés kiinduló pontja a Sirius Digitariának nevezett kísérôje, amely a Sirius körül kering. A dogonok szerint a Digitaria a legkisebb és legnehezebb csillag. Benne van minden dolgok csírája. Saját tengelye és a Sirius körüli mozgása biztosítja a világmindenség teremtô erôinek továbbélését..."
A dogonok még további meglepô dolgokat is elárultak: A Digitaria a létezô "legkisebb dolog", ám egyszersmind a legnehezebb csillag. Anyaga fém, a neve "szagala", fényesebb mint a vas, és olyan nehéz, hogy "földi lény" nem tudja felemelni. Akkora, mint egy ökör kiterített bôre, de 480 szamárrakományt nyom, ami közel 35.000 kg tömegnek felel meg. A Siriusnak a Digitarián kívül még egy kísérôje van, az úgynevezett "emme ya". Ez a csillag nagyobb, de négyszerte könnyebb a Digitariánál. Ugyanolyan irányban és ugyanannyi idô alatt kerüli meg a Siriust, mint a Digitaria, de pályája hoszabb, vagyis jóval távolabb van tôle.
Két francia tudós, Marcel Griaule és Germaine Dieterlen 1950-ben közzétették "Egy Szudáni Sirius-rendszer" címû tanulmányukat, miután 1946 és 1950 között évekig éltek a dogonok között. A két francia tudós az anyaggyûjtés után joggal jelentették ki: "Mindeddig tisztázatlan, mi több, fel sem merült a kérdés, hogy csillagászati eszközökkel nem rendelkezô emberek hogyan ismerhetik szemmel aligha látható égitestek mozgását és tulajdonságait."
/forrás:Ambrus Attila József
a Sirius három rejtélye /

A dogonok Észak-Afrikában, Maliban, a Bandiagara-fennsík közelében, a Niger-folyó kanyarulatában él. Eredetmondáik által váltak közismertté.

Az UNESCO a világörökség védett részének tartja mind a dogonok évszázados kultúráját, mint természeti környezetüket. A fennsík sziklái között ugyanis van egy barlang, melynek bejáratát a törzs egy tagja őrzi, akit a törzs élelemmel lát el. Ebben a barlangban sok ezer sziklarajz van, melyek a dogonok eredettörténetét mutatják be.

Többek között azt, hogy hogyan érkeznek a Földre az égi tanítók – ezt a találkozást barlangjuk falán örökítették meg. Felvetődik hát a kérdés: egy írástudatlan eldugott törzs honnan tudhat pontos adatokat a világűrről és annak működéséről?

December 5-én történt

1945. december 5-én a tengerészet 5-ös Avenger típusú torpedóbombázó repülőgépe egy rutinhadgyakorlat során eltűnt. 22 fős mentőalakulattal a fedélzetén egy Martin Marinert küldtek a felkutatásukra - ők is nyomtalanul eltűntek.
Mindemellett összesen több mint ötven hajó tűnt el, köztük az Egyesült Államok egyik igen erős hadihajója, a Cyclops és az SS Marine Sulphur Queen tankhajó, mely 39 fős legénységével veszett bele a nyugodt tengerbe. Az esetre máig nincs magyarázat - annál több a vele kapcsolatos összeesküvés-elmélet.

Se bizonyíték, se roncsok

Az alapos kutatás ellenére a 19-es járat roncsát azóta sem találják, ez is arra utal, hogy több történhetett öt repülőgép rejtélyes lezuhanásánál, melyek a tengerbe csapódtak. A bizonyítékok, roncsok hiánya állítólag teljesen normális a Bermuda-háromszögben, ahol hatalmas hajók tűnnek el nyom nélkül úgy, hogy még SOS-jelzést sem küldenek.

A Bermuda-háromszög valóban különös hely. Az elmúlt évszázadban ötvennél több hajó és húsznál több repülőgép veszett el itt nyomtalanul, többek között Carolyn Cascio is, aki 1964-ben egy repülőgép-járatot vezetett a Háromszögben az egyébként lakott, és a turisták körében kedvelt Turk-sziget felé. Amikor elrepült a sziget fölött, jól érthetően azt mondta a rádióban:

Nem értem, . Ennek kellene lenni Nagy-Turknak, de semmi sincs ott. Az alakja ugyanolyan, de a sziget lakatlannak látszik. - Pár kört még tett a sziget körül, majd elrepült a tenger felé, és nyoma veszett. Hasonlóan rejtélyes körülmények között tűnt el az említett 19-es járat is, ám ami a legkülönösebb, hogy az eltűnés előtt az FT betűkből álló üzenetet küldte sokszor egymás után. Soha senkinek még csak ötlete sem volt, hogy mit akartak a pilóták közölni utolsó üzenetükkel.

forrás: Rejtélyek világa

Legendák nyomában, rejtélyek amire nincs magyarázat

1930-ban történt.. egy egész falu eltűnt

Talán még nehezebb ésszerű magyarázatot találni olyankor, amikor nem egy személy vagy egy pár, hanem egy egész közösség tűnik el a föld színéről.

 1930-ban az Angikuni-tó partjánál történt az eset: egy eszkimófalu teljes lakossága, nők, férfiak, gyerekek, öregek, mintegy kétezer ember tűnt el nyomtalanul. A hivatalos kutatások során a falu temetőjét is megvizsgálták, és kiderült, hogy a titokzatos eltűnés a holtakat is érintette: nemcsak az élőknek, a holtak csontjainak is mind egy szálig nyoma veszett a településről.

Joe LaBelle prémvadász meglehetősen jóban volt a 2000 lakosú eszkimó faluval, az Angikuni-tó partján. Szőrmét szállított nekik élelemért cserébe, néha napokat töltött velük. Szánja most is tele volt prémekkel, és már előre örült a viszontlátásnak. Tisztelte és szerette keményen dolgozó inuit barátait, mivel saját bőrén tudta, mit jelent a hidegben és fagyban dolgozni.

Ahogy közeledett a falu felé, kezdte magát furcsán érezni. Jól táplált, erős kutyáit máskor már messziről üdvözölték a falu kutyái, de most egy vakkantás sem hallatszott a falu felől. Emberek sem mozogtak a kunyhók között - egyetlen kihalt némaság volt a táj.

Joe nem az az ember volt, aki könnyen megijed. A sok vadonban töltött magányos év megedzette. Hótalpakat csatolt, kutyáit kikötötte, és elindult, hogy körbenézzen.

Amit látott, annyira hihetetlen volt, hogy fel sem akarta fogni. A falu egyszerűen kihalt volt. Sehol nem talált senkit. Sem a vadászokat, sem nőket, gyermekeket, de még az öregek és betegek is eltűntek.


Talán elmenekültek valami miatt a falu lakosai? Képtelenségnek hangzott, Joe mégis ebbe vetette a józan ész utolsó reményét. Ez a remény azonban csak addig tartott, amíg bele nem botlott az első kutya hó alatt heverő tetemébe. A szerencsétlen állat éhen halt, csakúgy mint társai, tetemüket aztán belepte a hó.

Joe az éjszakát a faluban töltötte. Kutyái éberen őrködtek, ő maga pedig készenlétben tartotta megtöltött karabélyát. A hajnal első fényénél elindult Churchillbe, amilyen sebesen csak tudott.
Odaérve jelentést tett az esetről a Kanadai Királyi Hegyi Csendőrségnél, majd egy különítményükkel együtt visszament a helyszínre.

A különítményesek ugyanúgy a fejüket vakarták, ahogy a prémvadász is. Emberi nyomokat ők sem találtak, ezért hát spekulálni kezdtek, mi történhetett. Ismerték az inuitokat, ezért kizártnak tartották, hogy az egész falu elköltözött volna.

Erre utalt az is, hogy a vastagabb és melegebb ruházatok mind a kunyhókban voltak. Ha a férfiak vadászni mentek volna, ők valóban csak a könnyebb ruházatot vitték volna magukkal, de a nők és gyermekek is eltűntek, őket pedig biztosan nem hagyták volna meleg ruha nélkül utazni.

Az éhen pusztult kutyák mind ki voltak kötve. Támadás esetén minden gazda azonnal eloldozta volna az ebeket, fegyvereiket mind kézbe vették volna, a nőket és gyermekeket elrejtik. Ráadásul a támadásnak nyoma kellett volna, hogy legyen, de semmi nem utalt erre. A csendőrség eget-földet megmozgatott (kétezer ember eltűnése nem éppen tyúktolvajlás), de nem akadtak az inuitok nyomára.

Az egyetlen használható nyomot Armand Laurent francia-kanadai farmer adta. Armand a fiaival együtt szintén a tóparton lakott, nem messze a falutól. Amikor a csendőrség kikérdezte, tud-e valamit az ügyről,
Armand megemlítette, hogy egy nap, kora délután (nem sokkal azelőtt, hogy La Belle a faluba ért), ő és fiai valami 'fényes, ragyogó repülő tárgyat' láttak a falu fölött. UFO-k vitték volna el a falu lakosait?

A mai napig csak feltételezések vannak a rejtélyes esettel kapcsolatban...

forrás:   paranormal.hu/, 
life  legendák nyomában

Rejtélyek

A MARY CELESTE REJTÉLYE:

Minden idők leghíresebb kísértethajója a Mary Celeste.Amikor megtalálták,az Atlanti-óceánon hánykolódott,életnek semmi jelét nem mutatta.


  A Mary Celeste egy négyszögletes vitorlájú brigantin,1872 november 4-én ,a New York-i East Riverről indult az olaszországi Genova felé,nyers alkoholt szállítva.Fedélzetén volt a 37 éves amerikai kapitánya,Benjamin Spooner Briggs,első tisztje Albert Richardson és hét tagu legénysége.Az alsó fedélzeten tartózkodott még a kapitány felesége,Sarah és két éves kislánya Sophia.November 24-én Briggs bejegyezte a hajónaplóba,hogy meglátta az Azori-szigeteket.Az időjárás viharos volt,ezért néhány vitorlát be kellett vonni.November 25-én a hajó helyzetének meghatározása szerepelt a hajónaplóban.Ez volt az utolsó bejegyzés.Tiz nappal később a Dei Gratia britt brigantin vette észre a céltalanul sodródó Mary Celeste-et.David Moorehous kapitány csónakot küldött annak kiderítésére,hogy mi történt a másik hajón.A csónakkal átküldött három ember egyetlen élő vagy halott embert sem gyereket nem talált a hajón.A kapitány kabinjában állt Mrs.Briggs paliszanderfából készült harmóniuma,rajta egy kottával,mintha valaki egy darab lejátszása közben hagyta volna ott a hangszert.A varrógép az asztalon állt.A kis Sophia játékait gondosan elrakták.A legénység szálláshelyén kiteregetett ruhák lógtak a szárítókötélen.Ruhák hevertek a priccsen,szárazon és összehajtogatva.A hajó konyhájában megtörténtek a reggeli előkészületei,de még csak a terítékek fele volt az asztalokra kirakva.Moorehouse kapitány vontatni kezdte a Mary Celese-et.Gibraltár felé tartva,a kapitánynak volt ideje arra,hogy a rejtélyen töprengjen.Különböző elméleteket gyártott a Mary Celeste titkára,de mindegyikre talált ellen érvet is.A kapitány első érve az volt,hogy vihar során hagyták el a hajót.De akkor hogyan lehetett a töretlen tányérok és dísztárgyak mellett még egy nyitott üvegecske is tele köhögés elleni sziruppal a kapitány kabinjában?Talán lázadás történt?Semmilyen küzdelemre utaló jelet nem találtak.A lázadók akkor miért hagyták el a hajót áldozataikkal együtt?Talán túl sok víz szivárgott a hajóba?A rakodótérben három lábnyi víz állt,de ez normális mennyiség tíz nap alatt egy régi faácsolatú hajó esetében.Kilenc alkoholos hordót találtak érintetlenül,a tizediket csapra verték.Lehet,hogy a legénység tivornyába kezdett?Semmi sem utalt erre,a fedélközben teljes rend uralkodott.Pánikra vagy rémületre semmilyen jel nem utalt.Briggs kapitány egyik utolsó cselekedete az volt,hogy főtt tojásának a tetejét levágta,de tányérján érintetlenül hagyta.Mind közül a legrejtélyesebb kérdés,hogy hogyan lehetséges hogy a Mary Celeste 5 napon át és tíz mérföldön keresztül megtartotta eredeti útvonalát?Amikor a Dei Gratia találkozott a rejtélyes hajóval,Moorehous kapitány balcsapáson vitorlázott.A Mary Celeste-et pedig jobbról érte a szél.Elképzelhetetlen,hogyan tarthatta az útvonalat a rejtélyes hajó,ha vitorlái ebben a helyzetben álltak.A hajónapló utolsó bejegyzése óta valakinek több napon kersztül a hajón kellett tartózkodnia.Moorehouse kapitány december 13-án vontatta be a Mary Celeste-et Gibraltár kikötőjébe.Az eredménytelen nyilvános vizsgálat után ő és emberei megkapták a megérdemelt mentési jutalmat.
A hajót rendbe hozták és eladták,de a balsors tovább üldözte.A tengerészek nem akartak rajta utazni,mivel úgy hitték,hogy a hajó el van átkozva.A Mary Celeste tizenhétszer cseréltgazdát,majd végül 1884-ben Haiti közelében korallzátonyra futott és elsüllyedt.

A világítótorony őreinek eltűnése

1900 decemberében történt, hogy a Hesperus szokásos utánpótlást szállított a skóciai Eilean Mor szigetén álló Flannan-világítótoronyba. Szokatlan módon azonban sem az üdvözlő zászlót nem húzták fel, sem a három toronyőr nem jelent meg segíteni a kirakodásban. De a kürt- és fényjelekre sem érkezett semminemű válasz. A kikötés után a személyzet teljesen kihaltan találta a tornyot. Két viharkabát hiányzott, egy szék pedig feldőlve hevert. A munkanaplóban az utolsó bejegyzés heves viharról tanúskodik. De vajon miért akartak mindannyian kimenni a viharba, egyikük ráadásul ingujjban?

A találgatások persze azonnal megindultak. Azt terjesztették, hogy a sziget kísértetjárta hely volt, és egy kísértet elől menekültek a tengerbe a toronyőrök. De lehetett hallani hatalmas tengeri szörny megjelenéséről is. Sőt, sokan úgy gondolták, hogy egy idegen hajó ragadta el őket, vagy az egyik férfi megőrült és a vízbe fojtotta társait, majd saját magát is.

Eltűnések a levegőben

Olykor repülőkkel is történnek szörnyűségek. Meghibásodik a motor, kifogy az üzemanyag, hibás jeleket küldenek a műszerek, ezáltal eltéved a pilóta, esetleg nekiszáll egy hegynek, vagy kilövik. Ha éppen távoli vidékeken jár a gép, évek telhetnek el, mire megtalálják, és kiderítik a baleset okát. Néha azonban előfordul, hogy nem sikerül megfejteni, mi történt egy-egy géppel vagy csupán egy-egy utassal.

A rejtélyes utas

1971-ben egy magát D. B. Coopernek nevező férfi eltérítette a Nordwest Orient légitársaság 727-es számú utasszállító gépét, amely az egyesült államokbeli Portlandből indult útjára. Azt állítván, hogy bomba van nála, a férfi arra kényszerítette a pilótát, hogy szálljon le Seattle-ben. Itt némi váltságdíj fejében elengedte az utasokat, valamint a személyzet egy részét. Aztán azt az utasítást adta a kapitánynak, hogy repüljön a Nevada állambeli Renóba. Mielőtt megérkeztek, a vészjelző azt mutatta, hogy a hátsó ajtó nyitva van – Cooper örökre eltűnt a pénzzel és az ejtőernyőkkel együtt. Bár a férfit soha nem találták meg, egy folyóparton, a repülési útvonal alatt 1980-ban felbukkant néhány – a neki átadottakkal megegyező sorszámú – bankjegy.    /Forrás: Női portál/

 

 

 

 

A világ egyik legtitokzatosabb városa

Tiahuanaco - Az istenek városa

Keletkezésénél csak a pusztulása rejtélyesebb. Az egykori Tiahuanaco városa a Titicaca-tó körüli hegyekben, 3850 méter magasan uralkodott egy birodalom felett, majd minden előzmény nélkül omlott össze, bámulatos épületeket és megannyi kérdést hátrahagyva.

Az európai embernek szokatlan magasságnak, a kis légnyomásnak és a levegő alacsony oxigéntartalmának köszönhetően ott fenn még a járkálás is valósággal kínszenvedés, elképzelni is nehéz, miként mozgathatták meg itt azokat a roppant súlyú kőtömböket, melyek össztömege elérte a 20000 tonnát. Tiahuanaco és mellette Puma Punku városai virágkorukat Kr. u. 400-900 között élték, de építésük kora visszanyúlhat akár több ezer évet is.

Az ásatások felszínre hoztak olyan agyagedényeket, melyeket a régmúlt művészei őshüllő ábrázolásokkal díszítettek, rejtély honnan vették hozzá a modelleket, mert nyilvánvaló tényként fogadtuk el eddig: az ember és az ősállatok soha nem léteztek együtt a földön. Felbukkantak furcsa rajzok is, egyiken mintha egy szülés levezetése lenne, egy másikon pedig úgy tűnik, mintha különböző belső szerveket ültetnének át vérátömlesztéssel egybekötve!

Az archeológusok találtak egy 290 napos kalendáriumot, benne jól leolvasható a napéjegyenlőség, a csillagászati évszakváltások időpontjai, valamint a holdfázisok. A romok között világosan felismerhetők egy kikötő nyomai, a kőtörmelékeken pedig számos tengeri eredetű jel látható. Ma a Titicaca-tó 25km-re északra fekszik a várostól. Megállapítható, a víz mintegy 10000 éve nyaldosta az épületek partját. Számos olyan bronztárgy került elő, melyekről egyáltalán nem tudni hogyan készülhettek, hiszen a város virágzásának idején tudomásunk szerint még nem ismerték a fémfeldolgozást. Vagy mégis?

A legfigyelemreméltóbb épület a 15m magas és 180x140m területű Akapana-piramis hat T-alakú terasszal ellátott kultikus építménye. A kötőanyag nélküli összeillesztésénél a hatalmas kőkockák között hajszálnyi rés sincs. A tömböket rézkapcsokkal fogták össze. Fontos emlék még az egyetlen, nagy, zöldesszürke andezittömbből kifaragott, frízekkel borított Napkapu, mely 4m széles és 2.75m magas, a közepén egy széles nyílással, mely egy fal részeként funkcionálhatott egykoron.

Egyedülálló a „vízvezeték” is, mely csövek külső és belső felületei egyaránt simára csiszoltak, peremük pontosan egymásba illeszkedik, még derékszögű elemek is fennmaradtak, ám ezek ebben az állapotukban aligha szolgáltak vízvezetésre, ugyanis alsó részük hiányzik.

A világ egyik legtitokzatosabb városáról több szakértő is kinyilvánította véleményét, mely szerint ezek a páratlan épületmaradványok 10000 évesnél is régebbiek. A romantikus szemlélő teljesen tanácstalan ezen a nem emberi léptékű, gigantikus kőtömbök láttán, melyek még ebben a romos állapotukban is lenyűgözőek.

Forrás földrejtélyek,

Shambala

A régi tibeti és mongol bölcsek, lámák mind úgy tartják, létezik egy hely a világon, ahol az ég és a Föld találkoznak. Ezt a helyet pedig Shambalának nevezik. Az egykori birodalmat ma már kár keresni a rendelkezésünkre álló térképeken, arról kizárólag ősrégi leletek és indiai dokumentumok mesélnek.

A legendát őrző leletek, lapok azonban nemcsak egy különös királyságról, hanem az ott élőkről is mesélnek. Nem volt előttük ismeretlen a telepátia, melynek segítségével hatalmas távolságokat tudtak megtenni, persze hatalmas sebességgel. Birtokában voltak az öngyógyítás képességének, így nem volt ritka, hogy több mint száz évig is eléltek, olvastak egymás gondolataiban, és gyakran fürkészték a jövőt. A fennmaradt kéziratok harminckét királyról tesznek említést, akik nem fukarkodtak azzal, hogy tudásukat átadják az arra érdemes embereknek.

Hol keressük Shambalát?

Buddha egy rejtett kis ösvényen, egy hágón, a hófödte csúcsokon keresztül jutott el Shambalába úgy, hogy útját állítólag egy hatalmas tó is keresztezte. A tibetiek ebben a mai napig szentül hisznek. Időről-időre vannak, akik elindulnak, hogy megkeressék az ösvényt, és azzal sem foglalkoznak, hogy a legenda szerint csakis az láthatja meg Shambala kapuit, aki oda meghívást kap. Tibet számtalan buddhista szöveget őriz, amely tartalmazza és részletezi a pontos útvonalat, de ezeket minden valószínűség szerint átvitt értelemben kell értelmezni.

Néhány tudós arra vállalkozott, hogy megpróbálja beazonosítani Shambala királyságát a rendelkezésére álló bizonyítékok, dokumentumok és térképtöredékek alapján. A legtöbben azt tartják elképzelhetőnek, hogy Shambala eredetileg a Zhang-zhung birodalom lehetett, de az ott lakók korántsem rendelkeztek azzal a fejlett technikával, melyekről a tekercsekben olvashatunk.

A legérdekesebb azonban mégis a ma élő buddhista tanítók véleménye, akik Shambalát nem egy kézzel fogható helyként emlegetik, hanem a minden emberben ott rejtőző „szigetként”, a józanság és a szeretet színtereként. Mindegy, hogy egykor létezett-e vagy sem, rejtették-e Tibet hegyei, avagy sem, a lényeg, hogy megtaláljuk önmagunkban és emlékezzünk arra a megvilágosodott társadalomra, amit a mai napig jelképez…

Ezo Élet Magazin

Egy csodálatos térkép

A Piri Reis-térkép

A térképre, a kétségtelenül izgalmas leletre, a Topkapi palota Oszmán Birodalmi Irattárában dolgozó kutatók 1929-ben bukkantak.

A Topkapi palota Topkapi Sarayi, azaz Ágyúkapu palota Isztambulban Törökország fővárosában található Több kisebb épületből áll, és négy udvar veszi körül várfalakkal.

A mappa, amely azóta számtalan találgatásnak szolgált alapul, az Oszmán Birodalomban, a XVI. század elején készült. Az 1513-as dátummal szignált térképen egy Piri Reis nevű oszmán hajóskapitány neve állt. A felfedezésről Paul Kahle német
orientalista [kelet-kutató] adott hírt először 1931-ben, Hollandiában, az orientalisták 18. kongresszusán. Kahle beszámolója valósággal megdöbbentette a kongresszus részvevőit, Piri Reis térképén ugyanis ez volt olvasható: A partok és a szigetek Colombo térképéről másoltattak át a térképre. Ezeket a partokat [ti. az újonnan megtalált földrészéit] az arabok időszámítása szerint 890-ben egy genovai hitetlen fedezte fel. Kolumbusz Kristóf [Amerika felfedezője] Genovában született, az arab időszámítás szerinti 890 évben, ami pedig Krisztus születése utáni 1485/86-os éveknek felel meg.

Kolumbusz a spanyol király megbízásából indult három kicsi hajóval az óceáni útra. Indiába akart tengeren eljutni. Vezérhajója a Santa Maria volt, amelynek mását ujjáépitették. A középkori történetirás szerint Kolumbusz, Indiát keresve, "véletlenül" fedezte fel Amerikát. A történészek nem írnak arról, hogy bármilyen térképe lett volna. Ezért furcsa, hogy Piri Reis szerint, a térkép Kolumbuszé volt.

A feltalált térkép csak egy töredék. Egyetlen fennmaradt szelvénye egy egykori világtérképnek. A térkép Dél-Amerikát és az Antarktiszt [ a Déli sarkot] ábrázolja. Az ábrázolás módja azonban megdöbbentette a tudósokat. Az eredeti térkép Kairó középpontú, egyenlő hosszúságú, azimutális vetület. [Ez azt jelenti, hogy a térkép úgy néz ki, mintha valaki Kairó - az egyiptomi piramisok fölött többszáz kilométer magasságból "fényképezte" volna az alatta elterülő földet. A jelenleg jéggel fedett Antarktisz volt.partvonalai a térképen jégkor előtti (!) állapotot mutatják, amilyen kb. 11.000 évvel ezelőtt volt . Ezért azt mondták, hogy a térképet csak "ókori űrhajósok" rajzolhatták. Amerika partjait a térkép abban a korban mutatja, abból az időből, amikor a tenger vízszintje 90 méterrel alacsonyabb volt. Ez is kb. 11.000 évvel ezelőtt volt így.

Térjünk rá a térképekre, helyesebben a fellelt két részletre. A szenzáció tulajdonképpen itt kezdődik. A lapokon az Atlanti-óceán európai, afrikai, amerikai és antarktiszi partjait láthatjuk! A hatodik földrészt , az Antarktiszt Piri Reisz, ill. Kolumbusz után csak évszázadokkal később fedezték fel. Ám vegyük sorra azokat a tényeket, amik miatt a Piri Reis-térképek világszenzációk lettek. [A baloldali kép Reis térképének helyre állitott változata.]

1.) 1513-17 között Amerika nem jelent meg még a térképeken, legalábbis nem az egész partvonal. Dél-Amerikát lényegében csak jóval később fedezték fel, partvonalai feltérképezésére pedig még sokkal később került csak sor!

2.) Az Ó- és Újvilág közti távolságot Piri Reis rendkívül pontosan tüntette fel. Olyan pontosan, ahogy még jóval később sem voltak képesek azt megtenni más térképészek.

3.) A földrajzi hosszúságokat a térkép készítője (készítői?) már alkalmazták; mi ezt csak kétszáz évvel később találtuk fel.

4.) A Kanári- és az Azori-szigetek is igen pontosan ott találhatók a térképen, ahol a valóságban is elhelyezkednek [az eltérés mindössze 1 fok].

5.) Az Antarktisz létezéséről senki sem tudott még 1513-ban. Mégis, a térkép rendkívül pontosan rajzolja a később jég alá süllyedt földrész körvonalait. Olyan adatok is szerepelnek rajta, amiket mi csak az 1949-52-es svéd-brit-norvég közös expedíció révén tudtunk meg. [Ez az expedició radarral próbálta feltérképezni a jég alatt levő szárazföldet.]

A legszenzációsabb felfedezés még hátra van. De előbb egy rövid esetleírás: az ötvenes években a térképet a világ legnagyobb földrajztudósai [Hapgood, Arlington, Mallery, Walther, Lineham stb.] vizsgálták, majd az USA haditengerészete térképészeti intézete a legmodernebb műszerek bevetésévelt tette ugyanazt. 1958-ban világossá vált, hogy a térképet olyan rendkívüli pontosság (!) jellemzi, amit a modern tudomány és technika csak a légifényképezés bevezetésével ért el. Feltehető-e ezek után, hogy akik azt készítették, valamikor 1513 előtt azok repülőgépe(ke)t, vagy ürhajókat használtak? A másik bomba akkor robbant, amikor kiderült: a térkép ennek ellenére több helyen hibásnak látszott, a valóságtól eltért. Például az Antarktisz egyik csücske összeér a dél-amerikai Tűzfölddel: Piri Reis egy földnyelvet rajzolt oda; ahol ma tenger hullámzik. És több antarktiszi parti ponton szárazföldet ábrázol ott, ahol ma másfél kilométeres jégtakaró található. Tévedésről van szó tehát? Nem és ez az igazi szenzáció! A geológusok földtörténeti és egyéb adatok összevetése után kijelentették: a térkép a valóságot ábrázolja de nem az 1513-as, hanem a 11 000 évvel ezelőtti valóságot!

Akik a térképet készitették semmiképp sem lehettek a 11.000 évvel ezelőtt élt emberek. Ekkor az emberiség még a "kőkorszakot" élte. Vagyis kőből készitette szerszámait és fegyvereit.

Piri Reis 1465-1470 között születhetett, (Hadji Muhiddin Piri Ibn Hadji Mehmed, 1465-1554/55). Fiatalon nagybátyja, Kemal Reis szolgálatába állt, aki 1481-ben kegyvesztetté vált, ezért kalózként járta a tengereket, a Reconquista elől menekülő arabok és zsidók szállításában vett részt. Jó térképészeti ismeretekkel rendelkezett, 1499-1502 között már a szultán szolgálatában harcolt Velence ellen.
Később megkapta a Déli-tengerek beglerbégje (admirálisa) rangot, így a Vörös- és az Arab-tenger, illetve az Indiai-óceánon teljesített szolgálatot. A Déli-tengerek (Vörös- és Arab-tenger, Indiai-óceán) beglerbégjeként (admirálisaként) 1553-ban a Perzsa-öböl bejáratánál lévő Hormuz-szigetről kísérelte meg elűzni a portugálokat, ám visszavonulót fújt, amikor az ellenség felmentő hajóhada megérkezett. Az ütközet elkerülése miatt később halálra ítélték, amit 1554-ben Egyiptomban végre is hajtottak.

Sárkány háromszög

A Bermuda-háromszöggel szemben, a glóbusz túloldalán található az a tengerterület, amely meglepő módon hasonlít rá. Hozzá hasonlóan hajók és repülőgépek tűnnek el hullámai között, váratlanul és megmagyarázhatatlanul.

A japánok már ezer éve ismerik ezt a veszélyes régiót. A Ma-no Umi nevet adták neki, amely név Sárkány-tengert jelent. A hajósok évszázadok óta tengeri démonoknak tulajdonítják a halászhajók eltűnését. Nyugtalan sárkányoknak, amelyek feljönnek a víz színére, hogy a hajókat megragadják és legénységestül a tenger mélyén lévő búvóhelyükre hurcolják őket.
Talán épp ezért a Bermuda-háromszöget időközben ördögháromszögnek nevezték el. Ha ugyanis a szerencsétlenséget nem tudják logikusan megmagyarázni, legegyszerűbb dolog az Ördögöt és más természetfeletti gonosz erőt felelőssé tenni.

Bermuda-háromszög és a Sárkány-háromszög sok, különlegesen veszélyes tulajdonságban mutat egymással rokonságot. A két háromszög az a terület, ahol a leggyakrabban fordulnak elő téves iránytűjelzések, zavart vagy teljesen megszakadt rádiókapcsolatok, óriási hullámok, tengerrengések, hurrikánok, hatalmas, hirtelen keletkező ködfoltok. Különösen jellemző a két tengerrégióra, hogy bennük mindig újból és újból hajók és repülőgépek tűnnek el legénységestől, utasostól, anélkül, hogy bármilyen magyarázatot adó nyom maradna hátra utánuk. Az anyagi veszteségnél sokkal súlyosabb az emberi veszteség, ezrek vesztették életüket, hadihajókon és kereskedelmi hajókon szolgáló tengerészek, utasok, halászok. Számos tengerkutató tudós is eltűnt, azok a tudósok, akik kutatóhajóikon pontosan ennek a Sárkány-háromszögnek a titkait próbálták megfejteni.

A háromszög hullámok rejtélye

Nem véletlen, hogy egy bizonyos hullámfajtát, amely a Sárkány-háromszögre jellemző, japánul „háromszöghullámnak", sankakunaminak neveznek. Ez a hullám egyidejűleg három oldalról támadja meg a hajót. Ahogy a Bermuda-háromszögnek, úgy a Sárkány-háromszögnek is háromszögű alapformája van. Határa Tokiótól Északra, Kelet-Japántól húzódik a Csendes-óceán azon pontjáig, amely körülbelül a 145. keleti hosszúsági fokon fekszik. Onnét halad tovább a Bonin szigeteken keresztül, le egészen Guámig és Yapig. Onnan Nyugatra fordul, Tajvanig és végül Észak-keleti irányban visszatér Japánba, nem messze a Tokiói-öbölben lévő Nojima Zaki nevű mérési ponthoz.
A Bermuda-háromszög a Florida-úttól Észak-keletre a Bermudákig, délre a Kis Antillákig, majd ismét Floridáig terjed. A két háromszög feltűnő hasonlatosságot mutat, ha földgömbön vizsgáljuk őket. Pontosan egymással szemben helyezkednek el. Mind a kettőn áthalad a 35. szélességi kör. És ha a Bermuda-háromszög keleti határát észak felé meghosszabbítjuk, és átvezetjük az Északi-sarkon, akkor megállapíthatjuk, hogy a másik oldalon átszeli a Sárkány-háromszöget. Más szavakkal a két háromszög pozíciója pontosan ellentétes a földkérgen. Mindkét területen erős a tenger alatti vulkántevékenység, és mindkét területen a viszonylagosan sima tengerfenék a legmélyebb óceáni árokká mélyül.

A sárkány víz alatti palotája

A Krisztus előtti kilencszázas években keletkezett kínai legendák egy sárkány víz alatti palotájáról beszélnek, amely kis sziget alatt áll, öt-hat vitorlás hajójárásnyira a Kiaangsu tartományban lévő Suzhoutól. Szélcsendes napokon is olyan vad volt ezen a vidéken a tenger, hogy a hajók messzire elkerülték. Aki mégis arra merészkedett, különleges zajokat hallott, és éjszakánként különös fények gyulladtak, amelyek száz mérföldről is erősen megvilágították a víztükröt.

Majd háromezer évvel később kétszázezer tonnás hajók, amelyeknek rakománya szén, olaj vagy más áru volt, nyomtalanul tűntek el ezen a vidéken. Nem maradt egyetlen egy túlélő sem a legénységből. Semmiféle hajóroncs, üzemanyagnyom nem árulta el, mi is történt. A japán tengerészet és tudomány figyelme akkor ébredt fel, amikor egyre több jelentés érkezett eltűnt őrhajókról, halászbárkákról. A Japán Hajózási Hivatal 1950-ben veszélyes zónává minősítette a Sárkány-háromszöghöz tartozó japán vizeket. Feltűnő, hogy a két veszélyzóna ott fekszik, ahol a hideg és a meleg tengeráramlatok találkoznak. Ezek egyben csomópontok is, ahol mind a felszíni, mind a mélytengeri áramlatok megfordulnak, és ellenkező irányban mozognak. Az ilyen hatalmas vízmennyiségek erősebb hatást fejtenek ki, mint a mágneses Északi-sark, ennek következtében mágneses anomáliák léphetnek fel, mind térben, mind az időben.

Időparadoxon

Van Sanderson rámutat, hogy ezekben a régiókban nagyon érdekes időeffektusok lépnek fel. Előfordult például hogy a menetrendszerű légi járatok gépei túl korán landoltak, sőt néha annyival becsült idejük előtt érkeztek, hogy megmagyarázhatatlanul nagy, 800 km óránkénti sebességű abszurd hátszelet kellett feltételezni!

A Kairó Maru No. 5 nevű hajó 1952-ben tűnt el, kutatóútja közben, amikor is éppen azt kutatta, miért olyan veszélyes régió a Sárkány-háromszög. Eltűnése azért figyelemre méltó, mert abban az időben a tenger teljesen nyugodt, az időjárás kifogástalan volt. Noha a hajó fedélzetén 150 tonna olajat tároltak, semmiféle olajfoltot nem találtak az általa jelzett utolsó tartózkodási helyének környékén a tenger felszínén. Rádión semmi különöset nem jelentettek a hajóról az eltűnés pillanatáig. A rádió mindvégig hibátlanul működött. A Kairó Maru No. 5 eltűnését számos elmélettel próbálták magyarázni:

1. Orosz tengeralattjáró süllyesztette el.
2. Hatalmas amerikai csatahajó gázolta el.
3. Tenger alatti vulkánkitörés szaggatta szét.

Egy japán folyóirat, régi legendákra hivatkozva a következőket írta: „Nem vitás, hatalmas tenger alatti sárkány nyelte el a hajót.