1002. október 9-én partra szállt Leif Erikson viking harcos Észak-Amerikában.

Kik is voltak a vikingek? Tengeri rablók? Nyughatatlan kalandozók? Egy gazdag kultúra hordozói? A hasonlíthatatlan légkörű izlandi sagák alkotói és hősei? Amerika első felfedezői? Talán mindezek együtt.

A tengerjáró normannok, a VI-XI. század híres-hírhedt  vikingjei skandináviai fordjaikat elhagyva nemcsak portyázó rablóként,hanem kereskedőként is járták a vizeket, vagy új hazát kereső telepesekként rajzottak  ki északi otthonaikból. Városokat és gyarmatosító kolóniákat alapítottak, mint például Dublint Írországban és Normandiát Franciaországban. 879 és 920 között kolóniát hoztak létre Izlandon, mely később a Grönlandra áttelepülő vikingek bázisa lett.
A prédára sóvárgó,szálfa termetű, marcona harcosok hosszú, kecses hajóikon váratlanul csaptak le, végigfosztogatták a brit,ír,  francia partokat. Korunk emberének képzeletét elsősorban mégis az ragadja meg, hogy ezek a bátor hajósok átkeltek a viharos Atlanti-óceánon és jóval Kolumbusz Kristóf előtt felfedezték Amerikát.





A vikingek híresek voltak lenyűgöző navigációs képességükről. Mágneses iránytűvel nem rendelkeztek, de eljutottak Izlandra, Grönlandra, sőt még Amerikába is ők utaztak először.



Napos időben kiválóan navigálhattak egy hagyományos napórával. Akkor kerültek bajba, ha beborult az idő.  A vikingek ismerték a módszert, miként határozhatják meg rossz időben is az égtájakat.
Ehhez egy kettőstörő kristályra, kordieritre, turmalinra vagy kalcitra volt szükségük. Egy napkő a szem elé tartva, forgatva kifényesedni és elsötétedni látszik, a sugarak úgy szűrődnek át az anyagon, hogy a fény rezgési síkját is megmutatják.

A vikingek kihasználhatták a kristály e tulajdonságát, s a napsütésben úgy állíthatták be a követ, hogy azon átnézve az égbolt a legfényesebb legyen. Ekkor a Nap felé mutató karcolást ejtettek a kristályon, így kalibrálták be kezdetleges navigációs eszközüket .
Ezután a viking navigátor két másik napkővel becsülte a kijelölt irány metszéspontját, ezzel a meridiánt, a Nap valószínűsíthető útját. Így meg tudták rossz idő esetén is jósolni, merre van kelet és nyugat.

 

Vikingek szerint jön a világvége

"A Yorkban megszólaló ősi kürt figyelmeztetett, hogy 2014. február 22-én Odin istent megöli Fenrir, a farkas, a földet és az eget méreg fogja befesteni, míg a tengerek elöntik a szárazföldeket, vagyis elkövetkezik egy újabb világvége...

Ha a vikingek ma is élnének, valószínűleg frászt kaptak volna, ugyanis november 15-én az angliai York városában megszólalt a kürt, jelezve, hogy a skandináv mitológia szerint száz nap elteltével eljön a világvége, azaz a Ragnarök. A vikingek szerint a mitikus Gjallerhorn-t Heimdallr istennek kellett megfújnia.
Az apokalipszist a vikingek szerint jól értelmezhető jelek fogják megelőzni: gyakori földrengések következnek be, három egymás utáni fagyos tél követi egymást, amelyek között nem lesz nyár, a kürt hangja pedig csatába szólítja Odin fiait, s végül az isten is életét veszíti, halála után pedig a szárazföld a tengerbe csúszik. Az erkölcs semmivé lesz, s a világ minden táján harcok tüze lobban fel. Skoll, a másik farkas felfalja a Napot, míg testvére, Hati megeszi a Holdat, a csillagok eltűnnek az égről, a Föld pedig örök sötétségbe borul.
A vikingek történetét kutató szakértők kiszámolták, hogy a viking végnap a mai naptárunk szerint 2014. február 22-én következik be. Danielle Daglan, a Vikingkutató Központ munkatársa szerint a legenda arról ír, hogy a Ragnarök bekövetkeztekor testvér testvér ellen támad, eltűnnek a határok, s ami valaha létezett, megszűnik. A kutató szerint különös véletlen, hogy mára a globalizáció és az internet világában szinte bárkivel a földgolyón kapcsolatot tudunk létesíteni, ily módon a határok valóban leomlottak.

A télre vonatkozó jóslatok sem maradhatnak modernkori párhuzam nélkül, hiszen a klímakutatók egy újabb kis jégkorszak beköszöntére számítanak, bár természetesen nem a nyári hónapok teljes kimaradásával. A mítosz másik része szerint a világ végezetével a Midgard Serpent néven is emlegetett Jormungand óriáskígyó a farkába harap, s kilép az óceánból. Különös egybeesés, hogy nemrégiben Kalifornia partjainál két hatalmas kígyószerű hal vetődött partra.
A vikingek nem véletlenül tették az apokalipszis idejét február 22-re, ugyanis hagyományosan ez a Jolablot-fesztivál napja, amely a tél végét jelölte az északiaknál. Azonban ha e napon nem ér véget a hideg évszak: megérkezett a Ragnarök."  /Múlt-kor történelmi portál/

A viking szó hallatán a legtöbb ember "lelki szemei előtt" szarvakkal ellátott sisakokban harcoló, kerek pajzsokkal, kardokkal fosztogató vad nép, és a sajátos evezős hajók jelennek meg. De talán kevesebben tudják, hogy bizony ők voltak Amerika első európai látogatói is. Fejlett kultúrával, navigációs tudással és kereskedelmi képességekkel rendelkezve Amerika mellett - az őshazájuknak tekintett skandináv partokról - eljutottak a Volgán keresztül a mai Ukrajna területére is, és komoly hatással voltak az orosz cárság kialakulására, miután a vikingek közül került ki a későbbi Orosz Birodalom első cári diniasztiája a Rurikov dinasztia tagjai. /forrás: /Harmat Árpád Péter/

Viking kalandozások - Vörös Erik

  Eric Thorvaldsson, ismertebb nevén Vörös Erik, felfedezte Grönland dél-nyugati részét, ahol viking települést alapított. Fia, Leif Eiriksson volt az első európai, aki partra szállt Észak-Amerikában, ezzel a norvég terjeszkedés első, ma már széles körben elismert felfedezőjévé vált.

A tengerjáró normannok, a VI-XI. század híres-hírhedt  vikingjei skandináviai fordjaikat elhagyva nemcsak portyázó rablóként,hanem kereskedőként is járták a vizeket, vagy új hazát kereső telepesekként rajzottak  ki északi otthonaikból. Városokat és gyarmatosító kolóniákat alapítottak, mint például Dublint Írországban és Normandiát Franciaországban. 879 és 920 között kolóniát hoztak létre Izlandon, mely később a Grönlandra áttelepülő vikingek bázisa lett.
A prédára sóvárgó,szálfa termetű, marcona harcosok hosszú, kecses hajóikon váratlanul csaptak le, végigfosztogatták a brit,ír,  francia partokat. Korunk emberének képzeletét elsősorban mégis az ragadja meg, hogy ezek a bátor hajósok átkeltek a viharos Atlanti-óceánon és jóval Kolumbusz Kristóf előtt felfedezték Amerikát.




Grönland felfedezése

982-ben egy viharedzett kalandornak, Vörös Eriknek gyilkosságért távoznia kellett skandináviai hazájából. Erik rokonaival egy hajón napnyugatnak vitorlázva indult annak a földnek a keresésére,amelyet fél évszázaddal korábban a normann Gunnbjorn pillantott meg, midőn hajóját messze nyugatra sodorta a vihar.
Vakmerő vállalkozás lehetett  térkép nélkül nekivágni a haragos, ismeretlen vizeknek.Négyszázötven mérföldnyi hajóút után Vörös Erik és társai egy hatalmas szárazföld keleti partjához érkeztek.

A déli Farvel-fokot megkerülve átkutatták a mély fjordokkal szabdalt jégmentes délnyugati partvidéket, ahol nyáron üdén zöldellő mezőket,rénszarvas csordákat, változatos madárvilágot   és halban gazdag vizeket találtak.

Erik Grönlandnak /Zöld földnek/ nevezte el az új földet.

"Leif Eiriksson születésének pontos idejét és helyét ezidáig még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, de általános vélekedés szerint Grönlandon nőtt fel. A Vörös Erikről szóló saga beszámol arról, hogy 999-ben Norvégiába hajózott, egy éven át Olav Trygvasson király szolgálatában állt, majd visszaküldték Grönlandra, hogy a sziget lakosságát keresztény hitre térítse.

Az események további alakulását tekintve két történeti iskola létezik. Az egyik szemlélet szerint a Grönland felé tartó Eiriksson hajóját egy hatalmas vihar letérítette eredeti útvonaláról, és a viking  hajós véletlenül ért partot az észak-amerikai kontinensen 1000-ben, mintegy 500 évvel megelőzve Kolumbuszt. A hitelesnek tekintett Grönland-saga szerint azonban Eiriksson felfedezése nem csupán a véletlennek köszönhető. A saga elbeszéli, hogy Eiriksson expedíciót szervezett és nyugati irányba hajózott, hogy bizonyítékot szerezzen egy izlandi kereskedő, Bjarni Herjulfsson állításának alátámasztására. 986-ban Herjulfsson óriási viharba került hajójával Izland és Grönland között, és messze sodródva úticéljától hegyes, erdős szárazföldet vélt felfedezni a nyugati horizonton. Feltehetően Herjulfsson volt az első európai, aki megpillantotta az észak-amerikai kontinenst, de partra nem szállt. Leif Eirikssont azonban tettre sarkallta a lehetséges felfedezésről szóló szóbeszéd, valamint az a tény, hogy a grönlandiaknak nagy szükségük volt megművelhető termőföldre, ezért megvásárolta Bjarni hajóját és saját expedíciót indított.

Eiriksson valószínüleg a Bjarni által bejárt útvonalat követte, csak éppen visszafelé, felfedezőútja során háromszor szállt partra. Az elsőként elé táruló tájat Hellulandnak, azaz Kőországnak nevezte el, mely alighanem Labrador lehetett. A második kikötéskor felfedezett földnek a Markland, vagyis Erdőország nevet adta, ez minden bizonnyal a mai Új-Fundland. Harmadjára szőlőben gazdag vidékre érkezett, melyet ezért Vinlandnak, tehát Szőlőországnak keresztelt el. Ennek a helynek a pontos fekvése máig tudományos vita tárgya, lehetett Új-Fundland északi részén, de akár Cape Codtól jóval délebbre is. Eiriksson csapata Vinlandon töltötte a telet egy olyan táborhelyen, melyet vezetőjük után Leifsbudnek neveztek el, majd a következő évben, 1001-ben visszatértek Grönlandra.
Leif Eiriksson soha többé nem tért vissza az újonnan felfedezett földre, így bátyjára, Thorvaldra hárult a feladat, hogy a következő expedíció élére álljon. Vinlandon több egymást követő kísérlet történt egy állandó település létrehozására, de ezek mindegyike kudarcba fulladt a viking telepesek és az őslakosok közötti ellenségeskedés miatt.

Bár sokan még mindig Kolumbusz Kristófot tartják az Újvilág felfedezőjének, Eiriksson jogosultságát erre a titulusra már az Egyesült Államokban is elismerték. Lyndon B. Johnson amerikai elnök 1964-ben a Kongresszus teljes támogatásával jelenthette be, hogy október 9-ét Leif Eiriksson Napjának nyílvánítják, az első európai hajós partraszállásának emlékére."

./Viking kalandozások-Norvégia-honlap/

Napkő - vikingek

A vikingek híresek voltak lenyűgöző navigációs képességükről. Mágneses iránytűvel nem rendelkeztek, de eljutottak Izlandra, Grönlandra, sőt még Amerikába is ők utaztak először.



Napos időben kiválóan navigálhattak egy hagyományos napórával. Akkor kerültek bajba, ha beborult az idő.  A vikingek ismerték a módszert, miként határozhatják meg rossz időben is az égtájakat.
Ehhez egy kettőstörő kristályra, kordieritre, turmalinra vagy kalcitra volt szükségük. Egy napkő a szem elé tartva, forgatva kifényesedni és elsötétedni látszik, a sugarak úgy szűrődnek át az anyagon, hogy a fény rezgési síkját is megmutatják.
A vikingek kihasználhatták a kristály e tulajdonságát, s a napsütésben úgy állíthatták be a követ, hogy azon átnézve az égbolt a legfényesebb legyen. Ekkor a Nap felé mutató karcolást ejtettek a kristályon, így kalibrálták be kezdetleges navigációs eszközüket .
Ezután a viking navigátor két másik napkővel becsülte a kijelölt irány metszéspontját, ezzel a meridiánt, a Nap valószínűsíthető útját. Így meg tudták rossz idő esetén is jósolni, merre van kelet és nyugat.

Szenzációs felfedezéssel támasztották alá francia régészek egy magyar tudós, Horváth Gábor (49) elméletét a vikingekről: a tenger mélyéről a felszínre hozták az északi hajósok tájékozódását segítő misztikus napkő első és eddig egyetlen példányát, amit a modern ember valaha a kezében tarthatott.

1592-ben süllyedt el Alderney szigetének közelében a La Manche csatorna francia partokhoz közeli részén az a brit hajó, aminek rakományát most hozták felszínre és vizsgálták meg. A régészek és történészek szerint igazi kincset sikerült találni a hajón, egy apró, jellegtelen, de precízen megmunkált kristályt, amiről a kutatók úgy tartják, hogy azonos lehet a viking legendákban napkőként emlegetett navigációs eszközzel. A mítoszokban a mágikus erejű napkő segítségével tájékozódnak a viking hajók a tengeren, de ennek a létezésére eddig semmilyen archeológiai bizonyítékot nem sikerült találni.
A kutatók szerint a most megtalált kő egy kalcitkristály, magyarul mészpát vagy izlandi pát, ami nevének megfelelően Izlandon és Skandinávia egyes részein fordul elő legsűrűbben. A megfelelően megmunkált kristály képes a Nap fényének polarizálására, így megállapítható a segítségével a Nap pontos helyzete az égbolton, akkor is, ha erősen felhős az idő, vagy ha a Nap már a horizont alá bukott. A kutatók szerint a vikingek nagyjából egy fokos pontossággal tudtak navigálni a kristály segítségével, ami létfontosságú volt számukra, hiszen iránytűt nemigen használtak (az a Föld északi mágneses pólusának közelsége miatt egyébként is elég pontatlan lett volna).
forrás:Index-Tudomány