A tengerjáró normannok, a VI-XI. század híres-hírhedt vikingjei skandináviai fordjaikat elhagyva nemcsak portyázó rablóként,hanem kereskedőként is járták a vizeket, vagy új hazát kereső telepesekként rajzottak ki északi otthonaikból. Városokat és gyarmatosító kolóniákat alapítottak, mint például Dublint Írországban és Normandiát Franciaországban. 879 és 920 között kolóniát hoztak létre Izlandon, mely később a Grönlandra áttelepülő vikingek bázisa lett.
A prédára sóvárgó,szálfa termetű, marcona harcosok hosszú, kecses hajóikon váratlanul csaptak le, végigfosztogatták a brit,ír, francia partokat. Korunk emberének képzeletét elsősorban mégis az ragadja meg, hogy ezek a bátor hajósok átkeltek a viharos Atlanti-óceánon és jóval Kolumbusz Kristóf előtt felfedezték Amerikát.
A vikingek híresek voltak lenyűgöző navigációs képességükről. Mágneses iránytűvel nem rendelkeztek, de eljutottak Izlandra, Grönlandra, sőt még Amerikába is ők utaztak először.
Napos időben kiválóan navigálhattak egy hagyományos napórával. Akkor kerültek bajba, ha beborult az idő. A vikingek ismerték a módszert, miként határozhatják meg rossz időben is az égtájakat.
Ehhez egy kettőstörő kristályra, kordieritre, turmalinra vagy kalcitra volt szükségük. Egy napkő a szem elé tartva, forgatva kifényesedni és elsötétedni látszik, a sugarak úgy szűrődnek át az anyagon, hogy a fény rezgési síkját is megmutatják.
A vikingek kihasználhatták a kristály e tulajdonságát, s a napsütésben úgy állíthatták be a követ, hogy azon átnézve az égbolt a legfényesebb legyen. Ekkor a Nap felé mutató karcolást ejtettek a kristályon, így kalibrálták be kezdetleges navigációs eszközüket .
Ezután a viking navigátor két másik napkővel becsülte a kijelölt irány metszéspontját, ezzel a meridiánt, a Nap valószínűsíthető útját. Így meg tudták rossz idő esetén is jósolni, merre van kelet és nyugat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése