A Hold 4,6 milliárd évvel ezelőtt, a Naprendszerrel egy időben született, a Földnek egy hozzá hasonló méretű (kb. félakkora átmérőjű) égitesttel való ütközésekor.
Égi kísérőnket vélték őseink égisten bal szemének, égi lámpásnak, istenek labdájának, hitték a Nap nővérének, feleségének, ellenségének, az éjszakai égboltot bejáró holdistennek.
Az egyiptomi mitológiában a kampós csőrű íbisz jelképezte a Holdat, és Thot, az írástudók, művészek, varázslók pártfogója volt a holdisten, de holdistennőként tisztelték Hathort is, a holdsarlóra emlékeztető szarvakkal ábrázolt szerelemistennőt.
A görögök Szelénét, Héliosz napisten nővérét, a rómaiak Lunát tisztelték holdistennőként, de megszemélyesítette a Holdat Apollón húga, Artemisz (Diana), és az éjszaka háromtestű istennője, Hekaté is.
Régen az egyszerű embereket a hold fogyatkozása, növekedése izgatta a legjobban, ennek megfelelően rengeteg népi magyarázat született a jelenségre. Egyes helyeken úgy vélték, néphitünk szerint a halott táltosnak a szájába kell tenni valamit, nehogy lerágja az égről a holdat, máshol úgy tartották, hogy farkasok laknak benne, akik addig eszik, amíg csak egy darabka marad belőle. Ezután megpihennek, majd az ismét kövér holdból falatozni kezdenek..
A természet ritmusa szerint élő emberek szellemiségét, fantáziáját tehát alaposan megmozgatta a ciklikusan fogyatkozó, majd növekvő hold. Az égitest kulturális, mitológiai vonatkozásai a világ összes népénél fellelhetők.
Hogy került a félhold a török zászlóra?
A török zászlóra, a legenda szerint, azért került a félhold, mert I. Oszmán szultán, a török birodalom alapítója, egy éjszaka óriási félholdat látott álmában. Allah ezzel jelezte, hogy meg kell hódítania a hitetlenek világát, és félte is Európa évszázadokon át a török hódítókat jelképező félholdat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése