Az emberi jellemre vonatkozó első könyv már az ókorban megszületett. Theophrasztosz, Platón és Arisztotelész tanítványa, az athéni Lükeion nagy tekintélyű vezetője volt az, aki "Jellemrajzok" c. könyvecskéjében elsőként tárgyalta a témát.
|
|
"A
legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az
emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a
folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait. |
S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt:
jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi
lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk
az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk
minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy
cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak
alkalmi lehet. "
/Márai Sándor /
Minden embernek két énje van, az egyik a valóságos, a másik, amit kifele mutat. A kettő közötti különbség igazán érdekes, hiszen minél nagyobb a "hézag" a mutatott és a valós jellem között, annál kétesebb értékű az adott egyén jelleme. Van a tudományos, a becsületes, a szorgalmas típus, aki egy általa kitűzött cél érdekének rendeli alá magát, vagy egyszerűen csak végzi a dolgát és nem akar másnak látszani, mint ami. A másik véglet , akinek tulajdonképpen egy szavát sem lehet elhinni vagy legalábbis fenntartásokkal. E két különböző és az emberi jellem színes palettájának szélein lévő típus elég ritka, a többség a két határeset között helyezkedik el, a finom átmenetek hálójában. Van olyan ember, aki általában a valós képet mutatja magáról, de egy bizonyos, számára kiemelten fontos területen szeret , szeretne , többnek, jobbnak látszani. Vagy a megrögzött hazudozónak is lehetnek őszinte pillanatai, ha valami rendkívüli esemény miatt leveszi - elveszíti álarcát.
"Úgy tűnik, mintha mi emberek a természettől semmit sem tanultunk volna meg, vagy csak a dolgok egyik felét, a vetélkedést.."
" Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír , az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták s szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír ,az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk"
(Dante)
Az emberek megítélésében három
tulajdonság fontos: tisztesség, intelligencia és energia. Az első nélkül a másik kettő halálos.
Minden jó
tulajdonság
valami fogyatkozásba fajzik; a takarékos közel van a fösvényhez, a
bőkezű a pazarlóval rokon, a derék majdnem párja a hencegőnek; a nagyon
jámborban van már egy kis szenteskedés; éppen annyi bűn van az erényben,
mint amennyi lyuk Diogenes köpenyén.
Minden útnak valahol vége van. S emberi
tulajdonság,
hogy az út végén visszafordulunk, s eltűnődünk életünk értelmén. Addig
nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy
nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a
végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én
is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb
lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése