"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. június 20., szerda

Nyári forróságban


A folyadékfogyasztás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyoznunk, különösen, ha hosszú napokon keresztül kell szembenéznünk hőséggel.
A meleget pár napig ugyan jól tűri szervezetünk, ezután azonban a legerősebbek is kimerülhetnek. Szomjúságunkat azonban ne alkoholos, koffeintartalmú vagy cukrozott italok fogyasztásával csillapítsuk, mivel ezek épp ellenkezőleg hatnak, vagyis felgyorsítják a folyadék távozását szervezetünkből. A túl sok cukor pedig megköti a vizet, így fogyasztásától csak még szomjasabbak leszünk.
 
A folyadék pótlására ideális az ásványvíz, izotóniás italok, világos tea, friss gyümölcslé, limonádé, citromos víz, vagy gyümölcs fogyasztása, de készíthetünk frissítőt zöldcitrom, menta, gyümölcstea felhasználásával is. Érdemes a különböző italokat váltogatunk, így elkerülhetjük, hogy ráunjunk az ízekre.
 
Ne egyszerre igyunk nagy mennyiséget, inkább kortyonként, folyamatosan vegyük magunkhoz az egyébként szokásos két liter helyett akár napi három-négy liter folyadékot. Legjobb, ha mindig tartunk magunknál egy fél literes flakont, amit nap közben bárhol újratölthetünk. Gyerekeknél és időseknél még fokozottabb a helyzet. Sokkal hamarabb kiszáradnak és sokszor nem érzik a szomjúságot, így gyakran kínáljuk őket.
 
Nagy melegben a fokozott izzadás során nem csak vizet, de sót is veszítünk . Nem elég csak a folyadékpótlásra figyelni, az ásványi anyagokat is pótolni kell. Ilyenkor főzhetünk kicsit sósabban, vagy megsózhatjuk a paradicsomot - amit "normál" időjárás mellett nem javaslunk.
 
Bármilyen csábító is, de hőségben inkább kerüljük a jéghideg italokat, mivel hirtelen, nagy mennyiségben fogyasztva akár gyomorgörcsöt is okozhatnak. Az a legideálisabb, ha mindent szobahőmérsékleten fogyasztunk, nem jó sem a túl meleg, sem a túl hideg. Étkezéseink során ügyeljünk rá, hogy könnyen emészthető ételeket vegyünk magunkhoz. Hőségben ideális választás lehet joghurt, gyümölcs, zöldség, halféleségek és szárnyasok fogyasztása. Az elkészítés módjánál részesítsük előnyben a párolt, grillezett fogásokat.
 
 

2012. június 19., kedd

Képzeld el..

Képzeld azt, hogy egy folyóban úszol! A víz kéklő és élő.
Az élet vize ez.
Képzeld azt, hogy néha hullámokat vet a víz és sodródsz hol lassabban, hol gyorsabban!
Az élet dolgai ezek.
Képzeld azt, hogy néha elfáradsz, szürke felhőkből eső áztat, és olyankor a partra kívánkozol!
Nehézségek ezek.
Képzeld azt, hogy egy-egy öbölben a folyó lelassul, és te megpihensz!
A gondoskodás öblei ezek.
Képzeld azt, hogy partra szállsz és gazdagon nyíló, illatos rétre találsz!
Száz meg száz mosoly örökké nyíló szirmai ezek.
Képzeld azt, hogy langyos szellő karjai ölelnek, s szárítják nedves ruhádat!
Szerelmes kezek lágy fuvallatai ezek.
Képzeld hozzá az aranyló napot! Melegségét érzed a bőrödön és a szíved mélyén.
A törődés sugarai ezek.
Képzeld azt, hogy a part mentén gyümölcsfák ontják feléd tavaszló zöldjüket és te lombjaik alatt üldögélsz!
A nyugodt pihenés árnyai ezek.
Képzeld azt, hogy behunyt szemmel falevelek suttogását és fűszálak hajladozó neszét hallgatod!
A csend hangjai ezek.
Képzeld azt, hogy gyümölcsöt szakítasz a fáról, és ízét kívánva beleharapsz! A mézédes nedv hegyről lezúduló kristálypatakként mossa át tikkadt torkodat.
Új életerő íze ez.
Képzeld azt, hogy fürge szárnyú, röpke pillangók játszadoznak pajkosan gondolataid körül!
Az öröm apró gyermekei ezek.
Képzeld azt, hogy zamatos, fűszer illatú levegőt szívsz be az orrodon, mely felüdíti tested, lelked!
A szabadság illata ez.
Képzeld azt, hogy amikor kinyitod a szemed, és az égre pillantasz, fehér felhők vattapamacsán átívelő szivárványt látsz, mely a nap sugaraitól áttetszően ezerszínűre festi folyódat!
A szeretet sokszínűsége ez.


És most képzeld azt, hogy mindez valóság!

2012. június 18., hétfő

Hideg finomság

A cukrászművészetben az ókorba visszamenőleg, megtaláljuk a fagylalt ősét. Igaz persze, hogy akkor még csak a havat nyalogatták a mostani fagyicsodák helyett, de hát kétségtelen, hogy ez a tény vezetett el a nagy találmányhoz, melynek ma milliók hódolnak télen-nyáron.



A hideg csemege a perzsák és az arabok közvetítésével jutott el a Földközi-tenger menti országokba. Heliogabadus császárról jegyezte fel a krónikás, hogy minden nyáron, amikor Rómában a hőség beköszöntött óriási mennyiségű havat hozatott a hegyekből. Ezzel próbálta kivédeni a római kánikulát. A császár a leírás szerint kövér ember volt, akit ilyenkor állandóan a gutaütés környékezett, érthető tehát, hogy orvasai tanácsát megfogadva, így próbált védekezni a hőség ellen.

A hó különben már jóval korábban szerepelt a természetes hűsítők sorában. Hippokratész orvosságként ajánlotta betegei számára, Nagy Sándor élénkítő szer gyanánt szolgáltatta fel a csaták előtt. Például, amikor Nagy Sándor hajdanán egy-egy indiai várost meghódított, a leírások szerint, azonmód számos nagy gödröket ásatott, melyeket hóval tömtek meg, tölgyfa gallyakkal fedtek. Ezek a korabeli „jégvermek" mind a táborhelyüket, mind pedig a romlandó ételeket hűtötték és még az italaikba is jutott bőven. Néró császár akár négyszáz kilométeres messzeségből is hozatott jeget, hogy elkészíthessék számára a mézzel, ibolyával, rózsavízzel, fahéjjal és gyümölcsökkel kevert fagylaltféleséget.   A döntő újítás Marco Polo korából származik, amikor is rájöttek, a fagylaltkészítő edényt le kell hűteni, amiben készítették, miközben folyamatosan kevergették a masszát, nehogy eljegesedjen, és hogy levegő kerüljön bele, amitől könnyedebb lesz. Modernebb technikákkal persze, de a fagylalt készítése ma is ezen az elven alapul.

Idén az Év fagylaltja címért Soltvadkerten 64 fagyi versengett. A sok finomság közül végül egy igazán különleges, csokoládés-meggyöntetes mandulafagylalt diadalmaskodott. A zsűri főként a gasztronómiai élmény és a látvány összhangjára figyelt, mikor eredményt hirdetett.
A győztes fagyit egy csákvári cukrászmester, Csuta Zsolt készítette. A cukrász két éve „házias finomság” névre keresztelt nyalánksága szintén az Év fagylaltja lett.

Év fagyija

1815. június 18. Waterloo

Brüsszel mellett található Waterloo, ahol 1815. június 18-án lezajlott a híres waterlooi csata. Bonaparte Napóleon, elbai száműzetéséből hazatérve ismét elfoglalta Franciaország császárának trónját.
Száznapos uralma idején, seregével többször megütközött az európai hatalmak egyesített erőivel. A döntő csatára 1815. június 18-án került sor a falu melletti dombokon.

A Wellington parancsnoksága alatt álló angol-holland sereg és Blücher marsall porosz serege jelentős létszám és technikai fölényét érvényesítve, legyőzte Napóleon seregét. Az ütközet során a franciák veszteségei meghaladták a 26.000 főt. A szövetségesek is hasonló arányú veszteséget szenvedtek; több mint 25.000 fő esett el. 

A waterlooi vereség Bonaparte Napóleon és a "száz nap" végét jelentette, a csata a császár utolsó esélye volt, s a vereség megpecsételte a sorsát is. 

 

                                                          Wellington és Napóleon
Napóleont Szent Ilona szigetétre száműzték, ahol életének hátralévő hat évét töltötte, megírván birodalmának és háborúinak történetét. 
1821-ben halt meg; ma az Invalidusok dómjában, Párizs szívében nyugszik.

Ma Waterloo városkában ,emlékdomb, múzeum és látványos panoráma örökíti meg a csata lefolyását és állít emléket az elesett hősöknek.


 Napóleon rejtélyes halála

A waterlooi csatát követően a koalíció úgy dönt, hogy a vesztes Napóleont a távoli atlanti-óceáni szigetre, Szent Ilonára száműzi, mert ez a sziget Európától és Afrikától egyaránt oly távol van , hogy visszatéréséről még időben tudomást szerezhetnek, s fel tudnak készülni fogadására. Kezdetben maga Napóleon úgy tervezte, hogy Rochefort kikötőjéből átkel Amerikába, s ott kivárja, míg a helyzet lecsillapodik Európában, s idővel visszatérhet. Ám Fouché már előre értesítette az angolokat, akik elzárták a kikötő bejáratát, s augusztus 8-án Napóleont elindították Szent Ilona szigete felé, ahova 1815. október 16-án érkezik a Northumberland vitorlás fedélzetén. 1819-ig Napóleon még bizakodik visszatérésében, de ekkor tudomást szerez a szövetséges uralkodók 1818 végén Aix-la-Chapelle-ben hozott döntéséről, miszerint bár nem szigorítják tovább Napóleon száműzetését, de haláláig nem is engedik el többé a szigetről. E hír hallatán Napóleon reményvesztetté válik, életuntságát már munkával sem kívánja tompítani, egyre inkább visszavonul, elzárkózik. Mind többen hagyják magára kísérői közül is. Csak betegsége nem hagyja el, csak az keríti egyre inkább hatalmába. Száműzetésének első két évében még ellenáll, ekkor még csak korábbi betegségei gyötrik, mint a vértolulások, a fejfájások, a nátha, kisebb, jóindulatú lázrohamok. 1817 októberétől viszont már májbántalmai is vannak. Ez nem lehetett meglepő, hisz anyja valamennyi testvére is májbetegségben szenved, s magának Napóleonnak is voltak korábban májproblémái. A sziget nedves éghajlata, a tisztának nem mondható ivóvíz, a vérhast és maláriát terjesztő szúnyogok mind károsan hatnak a fogoly egészségére. De maga Napóleon sem kíméli magát, naphosszat üldögél túlfűtött szobáiban, a aixi döntést követően már nappal is hosszasan alszik, életmódja felborul, bár orvosa tiltja, mégis forró vízben áztatja magát, s ráadásul rendszertelenül is étkezik. Legyöngült szervezetével orvosai sem bánnak kellőképpen, gyógyszerekkel tömik. Kezdetben kis kertecskéjében gondozta virágait, rózsáit, de idővel ez a foglalatosság sem kötötte le. 1819 végétől betegsége egyre többet gyötri, már felkelni is sokkal nehezebben tud, sokat panaszkodik oldalát gyötrő fájdalomra: mintha "borotvával vágnának az oldalába". 1820-tól a feljegyzések szerint már csak levesekkel és kocsonyás húsokkal bír táplálkozni, de senki nem hisz neki. Az angolok úgy vélik csak szökését kívánja ezzel is előkészíteni. Egy angol orvost is küldenek a szigetre, hogy megvizsgálja Napóleont, de sokáig nem engedi magához, s amikor erre 1821 márciusában mégis sor kerülhet, az angol orvos szakértelem híján félrediagnosztizálja, minden baj forrásának a császár hipochonderségét tartja. Titokban, szobája elé őrt állítva veszi fel Napóleon az utolsó kenetet. Átszállítatja magát a szalonba, majd köréje gyűlnek kíséretének francia tagjai. Május 5-én délután Napóleon lélegzete mind ritkábbá válik, majd amikor a naplementét jelző ágyú este 6 órakor eldördül, Napóleon végleg távozik az élők sorából. Utolsó szavai ezek voltak: "Franciaország ... a hadsereg ... előőrs ..." Mikor örökre behunyta szemét a császár, Marchand azzal a kabáttal takarta be a halottat, melyet 1800. június 14-én a marengói csatában viselt.
A halál okát illetően eltérő vélemények láttak napvilágot, s ezeket mind a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A legelfogadottabb nézet mind a mai napig az, hogy betegségben és nem mérgezésben halt meg. A mérgezés hívei, pl. Ben Weider azzal vádolják az angolokat, hogy félve Napóleon újbóli visszatérésétől szisztematikusan mérgezték. Erre utalnak véleményük szerint pl. az álmatlanság és álmosság gyakori váltakozása, a szőrtelenség is. A császár hajtincseinek vizsgálata szerint arzénnel mérgezték meg. Valószínűbbnek tűnik viszont, hogy hepatitiszből származó májdaganat vagy valamilyen gyomorbetegség végzett vele. A boncolási jegyzőkönyvekből azt lehet megállapítani, hogy a máj megdagadt, de látható elváltozást nem észleltek rajta, viszont a gyomor elüszkösödött és kilukadt. Apjával és néhány testvérével is gyomorbántalom végzett, de valószínűleg a sziget éghajlata és viszonyai siettették a betegség elhatalmasodását. Mégis mi utalhatott az arzén jelenlétére. Arzént ténylegesen lehet találni a hajmintákban, de ez nem szándékos mérgezésből adódik, hanem származhatott azokból a gyógyszerekből is, melyet Napóleon orvosai írtak fel, de abból a papírkárpitból is, melyet arzénalapú festékkel vittek fel a falra. A nedves éghajlatú légkörben ez valószínűleg a levegőbe átkerülve károsíthatta az amúgy is beteg Napóleont. Mivel Napóleon biztos volt abban, hogy az angol hatóságok nem engednék meg, hogy Európában temessék el, ezért maga nézte ki sírhelyét a szigeten, a Geránium-völgybe egy kis forrás mellé, három szomorúfűz alá temettette el magát. A temetésen Napóleon kíséretén, szolgáin és a helyőrség katonáin kívül teljes létszámban jelen voltak a tengerészek és hajóstisztek is, illetve a sziget hivatalnoki kara, a kormányzó és a sziget egész lakossága is. Amikor a koporsót a sírba engedték, tüzérségi sortűzzel búcsúztatták a halottat, megadva ezzel a végtisztességet a nagy ellenfélnek. Húsz évig nyugodott ebben a sírhantban, mikor is Párizsba szállították tetemét, hogy a nagy király dómjában helyezzék örök nyugalomba. 

/forrás: Új világot építünk/

A Beatles

 Ezen a napom  született  Sir Paul  McCartney a Beatles alapító tagja, az Angol Királyi Trón lovagja, zeneszerző, énekes.


A Beatles  a "ZENEKAR" akiket kortól, nemtől  függetlenül a világon mindenki ismer, a rock történetének leghíresebb és legnépszerűbb együttese.A liverpooli-gombafejűek, akik első dalukkal a Love Me Do-val berobbantak a köztudatba, hogy aztán 1970-ben a Let It Be-vel búcsúzzanak haalmas rajongótáboruktól a csúcson abbahagyva váljanak hallhatatlanná.

A Beatles alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli 2012-ben rendezvények sorozatával Liverpool. A programáradat csúcspontja az augusztusi nemzetközi Beatles hét, amely az egész világról a városba csábítja a gombafejűek rajongóit – adta hírül a liverpooli városvezetőség.  /MTI/

paul mccartney young
Beatles,LIverpool,ötvenéves,




2012. június 17., vasárnap

Hűsítők



 

 
Az egyik tévhit, hogy nagy forróságban minél hidegebb vizet iszunk, annál jobb. Az arab világban forró mentateával kezdik a napot. A mentol önmagában is hűsít.    . A cukrozott üdítők rövid időre oltják csak szomjunkat. Ha sehogyan sem tudunk megbarátkozni a vízzel, citromos limonádét, frissen facsart gyümölcs vagy zöldségleveket igyunk. Ez utóbbiakba ha pici sót teszünk, segít a víz megkötésében, vagyis nem távozik olyan gyorsasággal bőrünkön keresztül a folyadék 

2012. június 16., szombat

Hétvégi programok

  Múzeumok Éjszakája

Éjszaka vagy hajnalban betoppanni látogatóként egy múzeumba  általában néhány igen kellemetlen kérdéssel és magyarázkodással jár kivéve, ha az év leghosszabb éjszakájának zseniális rendezvénye, a Múzeumok Éjszakája a 'házigazdánk'.
Szombat délutántól vasárnap hajnalig 92 múzeum, kiállítóhely és egyéb kulturális intézmény a főváros 102 helyszínén várja közönségét.

Az az ezredfordulós francia ötlet talált kivalló táptalajra 2003-ban Magyarországon, hogy kell egy nap, azaz egy éjszaka az évben, amikor egy nappali megszokott programból egy egész éjszakás izgalmas túra, a múzeumlátogatás egy nem akármilyen hajnalig tartó program legyen.

Újra a bringásoké lesz ! 2012. június 15 – 17-között Balaton Bike Fest!

  Vakációindító családi nap és éjszakai állatkerti program várja a látogatókat 2012. június 16-án a Szegedi Vadasparkban. Az éjszakai sétán a vendégek számukra teljesen új helyzetben találkozhatnak az lakóival, hiszen az élőlények egy része éjjel aktív, ezért a sötétben figyelhető meg természetes viselkedésük a legjobban
Hársfaillatú nyárestét és fáklyafényes római hangulatú időutazást ígér a nemrég megújult
VILLA ROMANA BALÁCA!