"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2013. január 21., hétfő

Január 21. Ágnes napja

A Vincét megelőző napon, január 21-én a keresztény hitéért mártírhalált halt Szent Ágnesre emlékezik az egyház. Ágnes a fiatal szüzek védőszentje, ünnepén Rómában hagyományosan minden évben körmenetet tartanak, melynek során egy bárányt vezetnek keresztül a városon.

 


A népi időjóslásban azt tartották, hogyha Ágnes napja hideg, akkor a másnapi Vince biztosan enyhébb időt hoz. Vagyis: „ Ha Ágnes hideg, engesztel Vince, had teljék a pince.”

Más vidékeken más Ágnes-napi hagyományok éltek, pl. az állapotos asszonyok sós vízben mosakodtak meg, hogy a gyerekük szép és egészséges legyen.
 
Ágnes napján szokta a pápa a bárányokat megszentelni.

A népi megfigyelés úgy tartja, hogy Ágnes napja varázslónap.

Topolyán, ha kivezetik az istállóból a lovat e napon, összeszedik a patájából kihulló trágyadarabokat, és a tyúkok fészkébe teszik, hogy sokat tojjanak, majd később elkotoljanak, és jó kotlók legyenek.

Az Ágnes nap estéjét az angolok szerelemjóslásra is használták. Az egyik módszerük az volt, hogy a kíváncsi hajadon a Miatyánk halk mormolása közben a tűpárnából sorra kihúzogatta a tűket, majd - hogy álmában meglássa a jövendőbelijét - az egyiket a hálóinge ujjába szúrta. Ennél egyszerűbben is megtudhatta, ki lesz a párja, ehhez elég volt a hátára feküdnie, és összekulcsolt kezeit a tarkója alá tennie. Majd miután a lány álomba szenderült, megjelent előtte a leendő férje, és egy csókkal köszöntötte őt.
 
Az Ágnes név rejtőzik egy tiszta színű ásvány, magnezit nevében is.

Magnezit

Szín: fehér, szürke, sárga, barna 
átlátszó, áttetsző. Ez a kő óriási segítség a súlyproblémákkal küzdő emberek számára. Segít a fogyásban, mert élénkíti az emésztést és a szervezet méregtelenítését, erősíti a hasnyálmirigyet és csökkenti a koleszterinszintet. Ezért használhatjuk emésztési problémák és gyomorfájás esetén is. 
A magnezitnek köszönhetően ismét feltöltődnek a szervezet magnéziumraktárai ezért ez a kő az izomzat számára is jó szolgálatot tesz. 
Erősíti a fogakat, a szívet és az ereket. 
Fejfájás, reumatikus megbetegedések és neuralgia esetén is része lehet a kezelésnek. 
A magnezit segíti az ellazulást is. Az izgalmi állapot elmúlik, a nyugalom és higgadtság visszatér általa. Csillagjgyek: Kos. Csakrák: szakrális csakra.

2013. január 20., vasárnap

Kővé vált erdő - Petrified Forest

 

Legendák szólnak a drágakőként csillogó fák történetéről a világ leghatalmasabb kővé vált erdejében

Ékkőként ragyogó, megkövesedett fatörzsek ezrei hevernek szanaszét az arizonai sivatagban, egy olyan erdő fáit megőrizve tökéletes mivoltukban az örökkévalóságnak, melyek 200 millió évvel ezelőtt magasodtak a hegyek lejtőin és a szirtek tetején. Ez a híres Petrified Forest, vagyis a kővé vált erdő, melyhez hasonló természeti jelenséget csupán a világ néhány vidékén látni. Nem véletlen azonban, hogy ez vált a leghíresebbé.
Fájl:PetrifiedWood.jpg

A világ legnagyobb megkövesedett erdeje

Lorenzo Sitgreaves hadnagy, az amerikai hadsereg tisztje 1851-ben az arizonai Painted-sivatagon keresztül igyekezett átvergődni lovával, amikor véletlenül egy olyan erdő maradványaira bukkant, amilyet addig sohasem látott. Először úgy tűnt, mintha élő növények vennék körül, ám az erdőt valójában kvarckristályba dermedt törzsek alkották.

Felfedezése két fontos kérdést vetett fel: mit keresnek ezek a gyémántkeménységű rönkök és ágak a sivatag közepén, ahol a perzselő hőségben egyetlen ismert fafajta sem élhet meg? És, ha valaha éltek, kérgük, nedveik és belső anyaguk hogyan kövesedhetett ilyen kristálytömbökké?

Az óriáscsontoktól a dinoszauruszokig

A helyi navaho indiánok szerint a sávos, csillogó rönkök egy mondabeli óriás, Yietso csontjai, a pajutok pedig úgy tudják, hogy Shinauv, a mennydörgés istenének nyílvesszői. A valóság azonban az, hogy a világ legnagyobb megkövesedett erdejének kvarcrönkjei egy mintegy kétszáz millió évvel ezelőtt kezdődött természeti folyamat eredményeként jöttek létre. Akkoriban az arizonai sivatag széles öntésterület volt, ahol a mai prérifarkas, vörös hiúz és borz helyett dinoszauruszok éltek a gigantikus fenyőfélék között.

E fák többnyire harminc méter magasak voltak, és törzsük átmérője elérte a két métert, de némelyik példány kétszer ekkorára is megnőtt. A Petrified Forest - Megkövesedett erdő - Nemzeti Parkban található rönkök között is akad néhány ekkora darab, de az itteni fatörzsek legtöbbje még a kövesedés megindulása előtt vagy a felszínre kerülés közben kisebb darabokra tört.

Tarka kristályerdő, a föld mélyéről

A kőerdő rönkjei a legkülönfélébb színekben pompáznak, ami nagyrészt a kristályosodási folyamat eredménye. Sok példányban a szilícium-dioxid tiszta kvarccá kristályosodott - az arizonai rönkök közül több ebből az anyagból áll. Ha azonban a kristályosodás más ásványok jelenlétében zajlik, számos féldrágakő - ametiszt, achát, jáspis, ónix, vörös kalcedon - keletkezhet.

A Petrified Forest rönkjeinél a kvarckristályok, összetételüktől függetlenül, a fák sejtjeinek alakját vették fel - ez magyarázza, hogy a föld mélyén, háromszáz méterrel a felszín alatt idővel a faszerkezet tökéletes mása jött létre - kőből. A kvarcrönkök akár az idők végezetéig is a föld alatt rejtőztek volna, ha körülbelül 65 millió évvel ezelőtt nem játszódnak le nagyarányú kőzetkiemelkedésekkel járó kéregszerkezeti mozgások. Amikor a Sziklás-hegység felnyomódott, az arizonai sivatag e része is megemelkedett. A víz eltűnt a területről, a fenyőerdő kristályos maradványa pedig felfelé nyomult. A szél és az eső lassan lepusztította az üledéket, így a pala és homokkő fogságában rejtőző fatörzsek napfényre kerültek.

Újabb és újabb darabok

A terület ugyan évente csak 230 milliméternyi csapadékot kap, de ennek zöme rövid, heves felhőszakadások formájában érkezik. Mivel egy-egy ilyen eső 25 milliméter vastagságú talajréteget is elmoshat, a Petrified Forest rönkjei újabb és újabb darabokkal gyarapodnak, bizonyítékául az ősvilági életnek, annak, hogy a Földet egykor hatalmas hüllők uralták.

Az őslények birodalma

A fatörzseket eltemető, majd felszínre hozó folyamatok a területet kétszáz millió évvel korábban benépesítő növények és állatok közül is sokat megőriztek kövületek formájában. Akkoriban a fenyőfélék mellett a leggyakoribb növény a pálmákhoz hasonló, de páfrányszerű leveleket növesztő cikász volt.

Az őslényleletek között megtalálhatóak többek között a krokodilfejű Phytosaurusnak és fő zsákmányállatának, a halevő Metoposaurusnak, valamint az öves tatura emlékeztető Aetosaurusnak a maradványai is.

Forrás: Fókusz

A pletyka


Szókratész (kb. i. e. 470 – i. e. 399.) ókori görög filozófus volt. Vele kezdődött a görög filozófia klasszikus korszaka, valamint őt tekintjük a nyugati filozófia és az autonóm filozófiai etika megalapítójának. Beszélgetve tanított, így írott műveket, értekezéseket nem hagyott hátra. Tanításait, gondolatait tanítványai műveiből, Xenophón írásaiból és főként Platón dialógusaiból ismerjük. Az utóbbiak révén megismert Szókratész az ismeretelmélet és a logika területeit is gazdagította.


Íme egy kis történet, mely híven tükrözi a nagy bölcs gondolkodásmódját. Habár a történet igazságalapja nem bizonyított, mégis felettébb érdekes és tanulságos…

Az ókori Görögországban Szókratész széles körben ismert volt bölcsességéről. Egyszer egyik ismerőse rohant hozzá izgatottan, s ezt mondta:
„Szókratész, tudod mit hallottam Diogenészről?”
„Na, várjál csak”- mondta Szókratész, - „mielőtt bármit is mondanál, át kell menned a hármas szűrőpróbán!”
„Hármas szűrő?” - kérdi meglepetten az ismerős.
„Igen” - folytatta Szókratész, - „mielőtt elmondod a Diogenészről hallottakat, szűrjük le, amit mondani akarsz. Az első szűrő az 'Igazság'. Teljesen biztos vagy abban, hogy amit hallottál, az a tiszta igazság?”
„Nem” - mondja az ember, - „tulajdonképpen csak most hallottam!”
„Rendben van, szóval nem tudod, hogy a hír igaz-e vagy sem. Lássuk hát a második szűrőt, a 'Minőséget'. Amit hoztál, valami jó hír?”
„Nem, sőt éppen ellenkezőleg...”
„Szóval akkor te valami rosszat akarsz mondani Diogenészről, amiről azt sem tudod, hogy igaz-e vagy sem?”
Az ember vállat vont, és egy kicsit már röstellte magát. De Szókratész folytatta: „Még mindig van esélyed arra, hogy a próbát kiálld, ha átmész a 'Hasznosság' szűrön. Tehát, amit Diogenészről hallottál, abból van-e nekem valami hasznom?”
„Hááát... nem hiszem...”
„Nos, ha így áll a dolog, hogy a híred nem is biztos, hogy igaz, nem is jó, és nem is hasznos, akkor miért kellene akárkinek is elmondani?”
Az ember kissé zavarodottan és szégyenkezve odébbállt.

Ez a kis történet is példázza, hogy miért volt Szókratész nagy filozófus, és miért volt nagy megbecsülésben része az ókorban, és azóta is.

Mielőtt legközelebb egy pletykát adnál tovább, gondolj a fenti kis történetre…

/fókusz/

Kelta horoszkóp

A kelták az asztrológiai szimbólumokat egy-egy szent növényükről nevezték el, mert ezeket kozmikus szimbólumoknak tartották. Hitük szerint a különböző időpontokban viruló növények és az adott időszakban született emberek jellemvonásai hasonlóak.

Almafa
December 23 - Január 1-ig,
Június 25 - Július 4-ig.

Személyes vonzerő, sok báj, sajátos benső sugárzás jellemzi késő öregkoráig. Gyakran törékeny testalkatú. Kívülről nézve kiegyensúlyozott ember. Élete nem unalmas, mert mindig újabb élményeket keres. Sokszor naivnak tűnik, mert embertársairól rosszat nem feltételez. Ezért gyakran csalódik. Mindig kész adni, s megosztani javait másokkal. Bár a pénzzel jól bánik, anyagi természetű céljait csak élete második felében éri el. Ennek oka, hogy hivatását fiatalabb éveiben nem veszi elég komolyan. Harminc éves kora után viszont egyre szorgalmasabban dolgozik. Az almafa különösen igényli a szeretetet és az odafigyelést. Mindig tartozni szeretne valakihez, akire érzékenyen vigyáz. Az eltávolodás legkisebb jeleit észreveszi. Szívesen flörtöl, szinte állandóan keres. Ha viszont egyszer megtalálta a neki valót, ahhoz hu marad. Igen házias. Vidéken, s a természetközelben jobban érzi magát, mint a nagyvárosok zajában. Szereti, ha otthona szép, s ennek kialakítására súlyt helyez.

Fenyőfa
Január 2- Január 11-ig,
Július 5 - Július 14-ig.

A fenyő hidegnek, fanyarnak, kissé szertartásosnak tűnik. Fellépése méltóságteljes, visszatartott és kultúrált. Ízlése különlegesen fejlett, mindenben szereti a szépet, így pl. a szép bútorokat, berendezést, ruhát. Bár szeszélyes, viselkedése mindig egyforma, ezért olykor unalmasnak látszik. Ezzel a magatartással az idegen tekintetek elől akarja elrejteni belső világát, érzéseit. Sok időbe kerül, amíg mások előtt kitárulkozik. Ugyanakkor tud tréfás, szellemes, sőt elbűvölő is lenni. A Fenyő-ember állandóan védekező állásban van. Amit érez, tapasztal, az o titka marad. Szívét meghódítani nem egyszerű dolog, ám ha egyszer már választott, az örökre szól. Mindig és mindenben megbízható társ. Mivel szereti a függetlenséget, nem szívesen tesz kötelező ígéreteket. Mint barát, partner a másikért komoly áldozatokra is képes. Tudatában van értékeinek, adottságainak. Kitűzött céljától nem lehet egykönnyen eltéríteni. Szorgalma, becsvágya, képességei és intelligenciája révén komoly sikereket érhet el pályáján, hivatalában.

Szilfa
Január 12 - Január 24-ig,
Július 15 - Július 25-ig.

A szilfa szívesen hangadó. Semmit sem gyűlöl jobban, mint a más parancsának való engedelmességet. Ezért már kora ifjúságában az a fő célja, hogy minél magasabbra jusson az életben. Munkáját nagy felelősséggel végzi, ha egyszer állást foglalt, véleménye mellett a végsőkig kitart. Emiatt olykor nehéz embernek tűnik. Erős akarattal visz végig mindent. Takarékos, de nem fukar. Akit szeret, annak két kézzel ad. A család és a szerelem fontos szerepet játszik életében. A szép iránti érzéke igen fejlett, ezért szinte mindig attraktív partnert keres. Igyekszik szép otthont teremteni. Saját külsejére, divatos öltözködésre is gondot fordít. Különösen kedveli a természetet, képes órákon át sétálni az erdőben, ülni a fűben vagy a partról figyelni a tengert. Nemeslelkűsége és nagyvonalúsága sajátosan keveredik makacssággal, önfejűséggel. Humoros és praktikus, éles intelligenciája, gyors felfogása könnyen áttekinthetővé teszi számára a dolgokat, eseményeket.

Ciprusfa
Január 25 - Február 3-ig,
Július 26 - Augusztus 4-ig.

Megjelenése erős, tömör, izmos. Modora simulékony. Akadályokat szinte nem ismer. még önmaga előtt is állandóan bizonyítani akarja, hogy mindent képes megoldani, véghezvinni. Az életben mégsem a hivatása a legfontosabb számára. Legelső helyen a szerelem és a szenvedélyei állnak. Szerelme viharos, mohó. Találékony és fantáziadús partner. Ifjúkorában gyűjti az élményeket, tapasztalatokat, ezért tartósan nem hű. Élete második felében azonban megváltozik, harmonikus és kiegyensúlyozott lesz. Hangulatingadozásaival azonban állandó harcban van. Vidám, optimista alaptermészetű. Ha saját érdekeit nem érzi veszélyeztetve, mindig számítani lehet rá. Szereti és igényli a szabadságot és függetlenséget. Annak, aki ki akarja őt sajátítani, hamarosan hátat fordít. A külsőségekre sokat ad, egy szép otthon nagy jelentőségű számára. Erősen extrovertált. Látókörét mindig újabb kapcsolatok, összeköttetések kialakítása által akarja szélesíteni. Kalandvágya új élmények után űzi.

Jegenyefa
Február 4 - Február 8-ig,
Május 11 - Május 14-ig,
Augusztus 5 - Augusztus 13-ig.

A jegenyefa első pillantásra - magasba nyújtózkodva - erősnek, szívósnak tűnik. Ez azonban csak a látszat. Tulajdonképpen olyan, mint a mimóza. Védelmet, elismerést, harmonikus környezetet keres. Ifjú korában szinte félénk, bátortalan, majd évei szaporodtával egyre magabiztosabb lesz. Életkörülményeit szinte mindig nehéznek érzi. Sok segítő jóindulatra és kellemes környezetre van szüksége a jó közérzethez. Jó a forma - és színérzéke. A művészet szinte minden ága érdekli. A zenéhez különösen vonzódik. Az a jegenye-jegyű, aki szervező vagy gyakorlati pályán dolgozik, szabadidejében fest, zenél vagy más -a művészettel kapcsolatos-hobbyt űz. A partnerkapcsolatokban hű és ragaszkodó. Az igazán komoly kapcsolat mégis csak életének másik felében jön el, mivel igen sokáig válogat vagy a hivatását a magánélete elé helyezi. Ám ha igent mond, az egy életre szól. Erős vágy él benne a harmonikus otthon és család iránt. Mivel a társaskapcsolatnak szinte minden formája fontos neki, megbízható és lelkiismeretes barát, munkatárs.

Cédrusfa
Február 9 - Február 18-ig,
Augusztus 14 - Augusztus 23-ig.

Kiválóan tud minden élethelyzethez alkalmazkodni. Magabiztos, zárkózott, olykor viszont türelmetlenül mások befolyásolására törekszik. Öntudatossága olykor arrogánsnak hat. Elszántan, bátran járja saját útját. A függetlenség és szabadság mindenekfölött való számára. Olyan hivatásra van szüksége, melyben örömét leli. Ha megtalálta, nagy kedvvel és szorgalommal végzi munkáját. Ez leginkább akkor kedvére való, ha alkotó, művészi jellegű. A rutint gyűlöli. Fiatal korában egyik kaland a másikat követi. Mivel ritkán elégedett, sokat válogat. Szinte egész életében a nagy, az egyetlen szerelemre vár. Nagy érzelmi mélységek ennek ellenére nem jellemzik. Aki együtt él vele, hosszú pórázra kell, hogy engedje. Toleránsnak kell lennie, s a féltékenységet nem szabad ismernie. Ért ahhoz, hogy ápolt, jól öltözött és csinos legyen. Életét észszerűen tervezi családi kötelezettségeit nagy felelősséggel teljesíti. Partnere energiájából, optimizmusából mindig profitál. Fantáziája kiváló.

Erdei fenyő
Február 19 - Február 29-ig,
Augusztus 24 -Szeptember 2-ig.

Két lélek lakozik keblében; az egyik egyszerű, igénytelen, kevéssel beéri, a másik élvhajhász, vágyódik a komfort, a kényelem, a luxus után. Hivatásában erősen áll, gyökereit nem lehet egykönnyen kitépni. Kitűnő szervező és bátor végrehajtó. Minden élethelyzetben jól megállja a helyét, elfogódottság nélkül cselekszik. Gyorsan szerelemre lobban, izzó szenvedélye azonban csupán szalmaláng. Alaptermészete szerint visszahúzódó. Sokáig tart, amíg valaki előtt bensőjét, gondolatait feltárja. Mivel gyakran olyan álmokat kerget, melyek megvalósítására kevés a reális lehetősége, sokszor csalódik. Mégis ezekből az álmokból meríti az erőt, hogy a rideg valóságban helyt tudjon állni. Jó barát és társ. Akit barátságába fogadott, azt figyelmességgel, kedvességgel veszi körül. Ha valakit élettársául választott, ahhoz hu marad. Szenvedélye ugyan néha lángra lobban, de rövid idő multán visszatér a régi partnerhez. Ezért nem szabad féltékenységet mutatnia a partnernek.

Szomorúfűz
Március 1 - Március 1O-ig,
Szeptember 3 - Szeptember 12-ig.

Szépségével és bájosságával arat elsősorban sikert a másik nemnél. A partnerkapcsolatokban érzékeny, kiváló empátia érzéke van. Ennek ellenére sosem lehet tudni, hányadán áll vele az ember. Énje kettős: az egyik álmodozó, melankolikus, a másik ugrásra kész, nyugtalan, változékony. A szerelemben szeszélyes és igényes, de alapjában tisztességes. Félénk, először elutasító minden újjal és ismeretlennel szemben. Fél a csalódástól. Mindamellett tartós, szilárd kötődésre vágyik, olyanra, amely biztonságot nyújt neki. Minden apró kilengésre érzékenyen reagál. Újabb és újabb bizonyítékra van szüksége a szerelemben. Házias. Csöndes családi életre vágyik. Ebben viszont akadály a féltékenysége. Úgy körülfonja partnerét, hogy az alig jut még levegőhöz is. Sokszor álmodozik, gyakran érzi meg nem érettnek magát. Munkáját becsületesen, szorgalmasan végzi. A nehézségek nem rémítik. Csupán gyakori hangulatváltásai hatnak kedvezőtlenül rá.

Hársfa
Március 11 – 20-ig,
Szeptember 13 – 22-ig.

Szereti a kényelmet. Olykor restnek, tunyának tűnik. Mégis igen kellemes partner, aki kész áldozatot is hozni azokért, akik közel állnak hozzá. A feszültségektől irtózik. Legszívesebben a sült galambot várná. Legfőbb vágya a jólét és a biztonság. Emberpárti. Akinek gondja, bánata van, lombjai alatt védelmet, vigasztalást talál. Sokan dolgoznak közülük ápolóként, vagy szociális területen. Akit egyszer a szívébe zárt, az örökre ott marad. Ez érvényes a szerelmére és a barátságára is. Magától sohasem hagyná el partnerét, ez elviselhetetlen feszültséget jelentene számára. Többnyire mégsem boldog a szerelemben, mert nagyon féltékeny. Szenvedélyes, de nagyon sebezhető is.

Tölgyfa
Március 21.

A tölgy a fák királya. Pompás és életerős. Ereje és energiája mellett bátor is. Bátorsága büszkeségén és nem vakmerőségén alapul. A változást nem szereti. Vezetni akar. Embertársait mint alattvalókat tekinti. Energiája, harci kedve határtalan. A mélypontról senki sem tudja olyan gyorsan felrúgni magát, mint o. A szerelemben is uralkodni akar. Partnerétől függetleníti magát, de a másiktól teljes alkalmazkodást vár. A finomkodás nem az erős oldala. Gyakran úgy viselkedik, mint az elefánt a porcelánboltban. Szerelme szenvedélyes. Legjobban a gyakorlati életben érzi jól magát.

Mogyorófa
Március 22 - Március 31-ig,
Szeptember 24 - Október 3-ig.

Mindig tetszeni szeretne és mások elvárásainak megfelelni. Annak ellenére, hogy nem az a személyiség, aki azonnal magára vonja mások figyelmét. Mihelyt beszédbe elegyedünk vele, kitűnik bája és különleges sugárzása. Közösségi érzése igen fejlett. Mások gondjaival szemben megértő és segítőkész. Gyakran munkálkodik szociális területen. Nagy intelligenciával, intuícióval rendelkezik. Ítélőképessége tiszta, éles. Barátságos, bizakodó és vidám. Jókedvét nem lehet egykönnyen letörni. Első hivatáséveiben keményen harcol. Második életszakaszában az anyagiak igen fontos szerepet játszanak. Harcikedve támadó. A szerelemben nem a leghűségesebb, de mindig szenvedélyesen szeret. Partnerének nem kell féltékenynek lennie rá, hiszen alapjában tisztességes és toleráns. Ha a társa hosszú pórázra engedi és változatos életet biztosít számára, hű marad.

Berkenyefa
Április 1 - Április 1O-ig,
Október 4 - Október 13-ig.

A tettek embere. Törékenynek látszik, pedig erős, kitartó, tántoríthatatlanul állja az élet viharait. Mindig vezető szerepet akar játszani. Érti is a módját annak, hogy a vezetést magához ragadja. Könnyedén csavarja az ujja köré az embereket. Nyugtalan, élénk és szinte mindig kész meglepetésekkel szolgálni. Nyitott a világ felé. Mindig kész befogadni, sőt keresi is az újdonságot mindenben. Ezzel a szerelemben is így van. Szereti a függetlenséget, a folytonos változást. Ennek a nyugtalan kutató természetnek nem szabad féltékeny társat választania. A szerelemben féktelen, heves, szenvedélyes, sőt érzelmes is. Mivel állandó keresésben van, nem talál beteljesülést a szerelemben. Folyton arra gondol, vannak még olyan partnerek, akik újat, olyat tudnak, amit ő még nem ismer.

Juharfa
Április 11 –20-ig,
Október 14 -23 ig.

Nem mindennapi ember. Kitűnik a többi közül fantáziájával, eredetiségével. Egyrészt visszahúzódó, sőt szinte szemérmes, másrészt óriási ambíció, büszkeség és önérzet jellemzi. Mivel igen sokféle konfliktussal küzd, szívesen veszi a hízelgést. Idegileg sem nagyon terhelhető. Könnyen, szinte játszva tanul. Intelligenciája magas fokú. Kiváló eredeti gondolkodásmódja van. Céltudatos, kitartó. Amibe egyszer belekezdett, azt kitartóan véghez is viszi. Amíg mások a hétvégeken karosszékben pihennek, o ha teheti dolgozik. A legaktívabb mind a 21 típus közül. Ha egy munkát befejezett, máris a következőn töri a fejét. Sok bókot, sőt csodálatot igényel. Az élet számára egy érdekes játék. Bár az idegeivel gyakran hadilábon áll, mégis erős mint egy medve. A szerelemben nem szívesen enged a lelke mélyére tekinteni. Visszafogottan szeret. Bár szerelmi élete igen komplikált, mégis többnyire hűségesnek mondható. Tud gúnyos, harapós, ironikus lenni. E mögé rejti belső bizonytalanságát. Szinte betegesen fél a csalódástól.

Diófa
Április 21- 30-ig.
Október 24- November 11-ig.

Egoista, hajthatatlan, sőt néha kifejezetten agresszív. Már kora ifjúságában saját útját járja. Erről senki sem tudja letéríteni. Szellemi horizontja tág, szinte a lehetetlent akarja. Reakciója spontán. Mérhetetlen becsvágya sokszor rugalmatlanná teszi. Gyakran ébreszt ellenszenvet másokban. Személyiségét azonban ennek ellenére sokan csodálják. Az olcsó népszerűség nem az o kenyere. Zseniális stratéga, sokoldalúan intelligens. Szorgalmas és igyekvő. Vágyik a változatosságra, kalandokra, de mivel gyökerei mélyek, mozdíthatatlan. Állandóan kiéhezett a csodálatra, elismerésre. A szerelemben roppant szenvedélyes. Akinek egyszer igent mondott, ahhoz abszolút hu és alkalmazkodó. Féltékenysége azonban állandó problémaforrás. Ha a házasságán erőt vesz az unalom, szenvedélye újra lángra lobban és új partner után kutat.

Gesztenyefa
Május 15- 24-ig.
November 12- 21-ig.

Született diplomata. Sajátos igazságérzete van. Nagy idealisták születtek ebben a jegyben. A szükségben mindenét képes odaadni, annak ellenére, hogy a birtoklás nagy jelentőségű a számára. Takarékos, sőt olykor szinte fösvény. Önmagával szemben nagy igényeket támaszt. Minden jegy közül a leghűségesebb. Sőt a legszenvedélyesebb is. Ehhez azonban teljesen biztosnak kell lennie abban, hogy a másik is szereti. Könnyen megsértődik, és ilyenkor elvonul. Ezért nem talál egykönnyen megfelelő partnert magának. Ha szeret, csak egyszer igazán. Ha már egyszer választott, szép otthont, népes családot akar maga körül. Féltékenysége határtalan, dühe ugyanúgy. Ahhoz, hogy hivatásában sikeres legyen, békés, kiegyensúlyozott otthoni körülményekre van szüksége.

Korisfa
Május 25- Június 3-ig.
November 22- December 1-ig.

Rendkívüli vonzereje, bája miatt szinte mindenki kedveli. Élénk, impulzív, sőt olykor kihívó. Sajátos képessége van ahhoz, hogy személyiségét kiemelje és céljait játszva elérje. A megszokást gyűlöli. Legszívesebben vándoréletet élne, hogy szüntelenül új emberekkel, helyzetekkel ismerkedhessék. Ötletekben gazdag. Fantáziája rendkívül élénk. Igen sok művész született ebben a jegyben. Magas céljai vannak az életben, mivel igen becsvágyó. Szinte mindig ugrásra kész. A kitartás és türelem nem éppen erős oldala. A szerelem csak játék számára. Mivel lelkes alaptermészetű, mint a pillangó, virágról virágra száll. Bezárni nem hagyja magát. Ha egyszer viszont igent mondott, lehet rá számítani. A házasságban igen hosszú pórázt igényel.

Gyertyánfa
Június 4- 13-ig.
December 2- 11-ig.

Száz százalékig megbízható. Amit ígér azt megtartja. Ha valakinek segítségre van szüksége, mindent otthagy és siet, hogy segítsen. Született idealista. Hivatásában elismerést és csodálatot keres. Vágy él benne, hogy főnökei, munkatársai dicshimnuszt zengjenek felőle. Értelmes, képzett és igen kötelességtudó. Sok az önálló és a szabadfoglalkozású e jegy szülöttei között. Szinte már fiatal korától kezdve az önállóságra vágyik. Amint teheti, a saját lábára áll. Erős vágy él benne a luxus után. Barátai nincsenek sokan, alaposan megválogatja őket. Még ezeknek is csak ritkán tárja fel szívét. Fél attól, hogy megsebzik, hogy csalódnia kell bennük. A szerelemben is sokáig tart nála, míg valakit elfogad. Biztos kapcsolatra, melegségre vágyik. Ezzel együtt sok szabadságra van szüksége. Sokan közülük országról országra vándorolnak. Tudásszomja olyan erős, hogy sokszor könyvmoly válik belőle. Magánéletének vitelében erős kötelezettségérzete miatt, kissé nehézkesnek tűnik. Ehhez az is hozzátartozik, hogy döntéseit lassan, jól átgondolja.

Fügefa
Június 14- 23-ig.
December 12- 21-ig.

Erős fejlett akaratereje van. Ítéleteiben független, és mindig kész arra, hogy másoknak ellentmondjon, vagy más, az övétől eltérő véleményt elnyomjon. Mindig azokkal szeretné körülvetetni magát, akik kedvelik. Főleg családtagjai körében érzi jól magát. A gyermekek iránti viselkedése kifejezetten szeretetteljes. Már fiatal korában tudja, miként kell maga köré gyűjteni azokat az embereket, akik hajlandók valamilyen formában a segítségére lenni. Gyakran álmodik arról, hogy a világ valamennyi csodás dolga az ölébe hull. Kis befektetéssel, nagy eredményt akar elérni. Humorérzéke fejlett. Állandóan ugrásrakész magatartásával, gyakran fárasztja a környezetét. Családias érzésvilága ellenére többnyire később köti le magát, de a huséget akkor sem tuzi zászlójára. A szerelmet csupán, játékos időtöltésnek veszi. Az érzései nem mélyek. Két lábbal áll a földön. Ügyesen céltudatosan tervez, s mint jó stratéga, jól is kivitelez. Célja általában praktikus eredmények elérése az életben.

Nyírfa
Június 24.

Színpatikus, barátságos megjelenése vonzóvá teszi. Elegáns. Reakciója élénk. A társaságban igen közkedvelt. Mentes minden sznobizmustól. Szívesen tölti idejét otthon, ahol mindig munkálkodik valamin. Az anyagiak nem jelentenek túl sokat számára. Nehezen kel útra. Rejtett erdei utakon viszont órákon át képes barangolni. Idegen országokat, városokat legszívesebben a televízió képernyojén keresztül figyel meg. Kivételesen konzervatív ellenérzést vált ki belole minden új és extrémen modern. Mivel a változatosságot egyáltalán nem igényli, egy szeretetteljes, gyöngéd párkapcsolat a vágya. A szenvedély nem eros oldala, szívesebben simogat vagy cirógat, mintsem viharosan ölel.

Olajfa
Szeptember 23.

Önzetlensége idealizmusával rokon. Embertársainak panasza, gondja nála mindig nyitott fülekre talál. Mivel igen érzékeny, mindig megérti a másikat. Az anyagiaknak nincs különösebb jelent?ségük a számára. Nagyon szereti viszont a könyveket, az okos emberek társaságát. Hivatásában igen tevékeny, viszont pozícióért, hatalomért sohasem küzd. Kiegyensúlyozott. A szerelemben melegszívű. Ő maga ugyan hű, de a partnernek igen nagy szabadságot biztosít. A féltékenység ismeretlen fogalom a számára. Talán azért is van ez így, mert a szenvedély nem párosul nála a szerelemmel. Nyugalma és harmonikus lénye ugyanakkor nem tükrözi nyomát sem a rezignációnak vagy a gyengeségnek.

Bükkfa
December 22.

Megjelenése kellemes és előkelő. Késő öregkoráig fitt és formás marad. Hideg fejjel tervez és kivitelez. Egyébként egész élete alaposan megtervezett. Ennek ellenére mély és nemes érzelmekre is képes. Gazdagságra, szerencsére vágyik, és mindent el akar érni ami birtokolható, a komfort legmagasabb fokáig. Ok nélkül mégsem reszkíroz. Nem hazárdőr. A legerősebb minden más fa közt. Senki sem tudja útjáról eltéríteni. Kitartása határtalan. Különös érzéke van ahhoz, hogyan lehet pénzhez jutni. Otthona igen fontos számára, szívesen időz benne. Partnerkapcsolataiban hu. Többnyire ész-okból házasodik. Nagy családot, sok gyermeket szeretne. A szerelemben mértéktartó, nem különösen szenvedélyes.


(Forrás: centralnet.hu)


2013. január 19., szombat

Hó, hideg, jég

  

Teli talppal járjunk a jégen!

Csúszásveszély esetén célszerű óvatosan lépkedve, lábunkat teli talppal helyezni a földre, hogy kerüljük a talajjal párhuzamos erőkifejtést. A síkos talaj súrlódása ugyanis ennek nem tud ellentartani, és megcsúszunk. Tasnádi Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszékének egyetemi tanára az [origo]-nak elmondta, a súrlódás növelésében is segít, ha talpunk teljes felülete érintkezik a talajjal. "Minél nagyobb felületen vagyunk, annál kisebb a veszélye az elcsúszásnak, és annál nagyobb az esély, hogy megtartjuk magunkat" - mondta a kutató.

 Jégváros

Harbin Kína északkeleti részében található, Kína és Oroszország határának közelében. A város az ország 10 legnagyobb és legfejlettebb települése közé tartozik. Klímája miatt gyakran nevezik jégvárosnak,  Kína egyik leghidegebb városa. Itt a leghosszabb a tél, a legzordabb időkben -30 Celsius fokokat mutatnak a hőmérők.
Kína északkelti részén, Harbinban minden évben megrendezésre kerül a Hó- és Jégfesztivál. Hatalmas jégtömbökből faragják a hihetetlen szobrokat, melyeket Led égőkkel világítanak ki éjjelente.

A 29. Hó- és jégfesztivál  január 5-én nyitotta meg kapuit és több, mint egy hónapon át tart nyitva majd. 1985 óta minden évben megrendezik a fesztivált, mely több százezer embert vonz a világ minden tájáról.
Idén is, ahogy minden évben, a jégtömbökből pazar alkotások születtek a palotáktól elkezdve piramisokon, sárkányokon keresztül a tündérekig minden megtalálható. Napközben lehet korcsolyázni, éjjel pedig Harbin fényei vetekednek a csillagokkal.

 





/meteoline/

2013. január 18., péntek

Tornyai János Múzeum - Hódmezővásárhely

 A 20. század elején jeles képzőművészek működtek Hódmezővásárhelyen, Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula. Saját művészetük gyakorlásával összefüggésben gyűjtötték a helyi népművészeti értékeket Kiss Gyula íróval és néprajztudóssal együtt.

Múzeum alapítására biztatták Kiss Gyulát. A szerencse is kezükre játszott, a gabonakonjunktúra révén fejlődő mezővárosban 1904-ben ipari és mezőgazdasági kiállítást rendeztek. A vendégek számára pihenő szoba berendezésével bízták meg Tornyai Jánost, népművészeti tárgyakból (festett bútorok, kerámia, hímzés) rendezték be a szobát. Az ipari vásár elmúltával sajnálták a pihenő szobát megszüntetni, Tornyai javasolta a város vezetőinek, hogy a berendezési tárgyakat kérjék el ajándékba a tulajdonosoktól, ha nem lehet, akkor pedig vásárolják meg és létesítsenek múzeumot. Javaslatát elfogadta a város vezetése, így alakult meg 1904–1905-ben a hódmezővásárhelyi múzeum, melynek igazgatója Kiss Gyula lett.



  

Kiss Lajos szorgos munkája révén a múzeum gyűjteménye adományozások, vásárlások révén gyarapodott, mindig kinőtte korábbi helyét, újabb és újabb nagyobb helységeket kellett bérelni a gyűjtemény számára. 1912-ben a szorgalmas néprajztudós, Kiss Lajos a Józsa András Múzeumtól kedvezőbb ajánlatot kapott, s Nyíregyházára költözött. Ez már figyelmeztető jel is volt a város számára, 1914-ben állami támogatással megvásárolták a Imre József-féle emeletes házat a múzeumnak. Megoldódott a múzeum gyűjteményének raktározása és őrzése, Kiss Lajos távozásával azonban a múzeumi tárgyak gyűjtőmunkájának lendülete megtört. Másod-, harmadállásban a városházi kistisztviselők voltak megbízva a múzeum vezetésével.
 
Első szakszerű néprajzi kiállításukat 1928-ban nyitották meg a nagyközönség számára. Néprajzi gyűjteményük helyi népművészeti alkotásokban gazdag. A 18. századtól a fából készített vásárhelyi bútorok fafaragásai és színes festése tett szert hírnévre, a 19. századtól a fazekas mesterség lendült fel a városban, a 19. század második felében 240 „tálas” mester dolgozott Hódmezővásárhelyen. A tiszántúli hímzés hódmezővásárhelyi darabjai is egyedi jellegzetességgel bírnak, melyek közül a szőrhímzésű párnavégek a legismertebbek.
Újabb lendületet adott a múzeum fejlődésének Banner János régész, egyetemi tanár vezetésével indított másfél évtizedes (1929–1944) régészeti feltárások sorozata a hódmezővásárhelyi régióban. A város 1000 pengőt biztosított a munkálatokhoz. A régészeti kutatások helyei: Nagysziget, Kökénydomb, Szalkahát, Kotac-part, Nagyrét, Gorzsa. E helyekről került elő a magyarországi neolitikum mintegy 40 ezer darab múzeumi tárgyat számláló lelete. Itt található a legtöbb vidéki neolitikus (újkőkori) anyag. Magukénak mondhatják az egyetemes kultúra értékei közt is számon tartott Kökénydombi vénuszt, a Gorzsai Vénusz szobrot, egy neolitikus oltárt és a szikáncsi aranylelet. Az 1400 darabos gorzsai aranylelet 1963-ban került elő, külön kiállítás keretében ekkor mutatták be a közönségnek.
1934-ben a városi értelmiségiek egy része megalakította a Tornyai János Társaságot, s megünnepelte Tornyai János alkotói munkásságának 50. évfordulóját, és gyűjteményes kiállítást rendeztek tiszteletére. Az idős mesternek 100 pengős életjáradékot szavazott meg a város vezetése. Tornyai János annyira meghatódott szülővárosa e gesztusain, hogy a tulajdonában levő festményeit és grafikáit a múzeumra hagyományozta, mintegy 400 festményt és 400 grafikát, ma is ez a hagyaték képezi a képzőművészeti gyűjtemény alapját.

Forrás: Wikipedia









Január 17. – Antal napja - Január 18. – Piroska napja

 
(Remete) Szent Antal szerzetes volt, akit a háziállatok védszentjeként tiszteltek. A szerzeteshez kapcsolódó hiedelmek a hitújítás korában lehanyatlottak s Páduai Szent Antal alakjához kapcsolódva éledtek újjá. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot, amelyet imádságokkal, ráolvasással próbálták gyógyítani. Sokan hittek abban, hogy az orbáncos betegről le lehet venni a tüzet, ha három, Antal nevű ember megáll a beteg ágya mellett, ott elszív egy pipa dohányt, és a betegre fújja a füstöt. A pipát tűzkővel és taplóval kellett meggyújtani, hétszeri csiholással.

Ehhez a naphoz időjárási regula fűződik: Ha Piroska napján fagy, 40 napig el nem hagy!
Házasságjósló hiedelem is fűződik e naphoz: Azt tartották, hogy az a lány, aki ezen a napon piros kendőt köt a nyakába, még abban az esztendőben férjhez megy.  
Egyébként pedig a Piroska nap előre jelzi, hogy a kemény téli időszak vége közeleg. A legenda szerint még a kőbálványok is ledőlnek imájára.