"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vince-nap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vince-nap. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 21., szerda

Január 22. - Vince nap

"A termőfölddel szoros kapcsolatban élő ember számára mindig meghatározó volt a természet iránymutatása. Ilyen tudás kötődik a Vince-naphoz is.



A szőlőt és bort szentek vigyázzák
A szőlészek, borászok mindig is a természettel együtt élték dolgos mindennapjaikat, nem véletlen, hogy szokásaikban is az időjárást és a termést befolyásoló istenek voltak a legfontosabbak. A kereszténység elterjedésével ugyan megmaradtak az ősi hitvilág termésjóslásai, termékenységi varázslatai, de a katolicizmus gazdag szentkultuszából „jutott” a borászoknak is.
E védőszentek (Szent Vince, Szent György, Szent Márton) ünnepei az adott közösség összetartásában mindig is nagy szerepet játszottak, s ez ma is igaz.

A hagyománytisztelő boros gazdák Szent Vincét a bor védőszentjének, neve napját pedig hagyományos termésjósló ünnepnapnak tartják. Január végén a "szőlővessző pálfordulóján” már készülődik a tavasz, legalábbis kezd visszavonulni a tél.
 
A Szent Vincéhez kötődő hagyomány egyébként a Villányi borvidékhez közeli a Drávaszögből terjedt el. A szőlősgazdák a Vince-nap időjárásából és a metszett "Vince vesszők" állapotából jósolták a szüret gazdagságát. A vesszőket üvegbe, melegbe tették, s várták, hogy kihajtson. Ha sok rügy hajt ki, akkor bőségesen lesz bor, ha nem, akkor szomjúhozás várható...
Sok helyen papot is hívtak, s a tőkékre Isten áldását kérték. A szőlő négy sarkát borral vagy szenteltvízzel öntözték meg. A biztonság kedvéért még babonás fortélyokat is bevetettek, például a bekapáláskor bort rejtettek a föld alá, vagy a szőlősorok végére hurkát, disznósajtot, „gömböcöt” kötöztek, ezzel ösztönözve a szőlőfürtöket a növekedésre.
A legáltalánosabb azonban a pincejárás hagyománya, a borászok egyik pincéből a másikba járva kóstolták egymás borait és áldomást mondtak/énekelnek a jó termésért.
Ha Vince napján olvadt a hó, illetve szép napos idő volt, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak. Számos rigmus maradt ránk: Hogyha szépen fénylik Vince, Megtelik borral a pince!
 
 
Ki volt Vince?
Szent Vince a vincellérek védőszentje. Vértanú volt, akit Hispániában kegyetlenül kínoztak halálra a keresztény üldözések idején. Vincét még a halálban sem lehetett legyőzni, a természet erői is védelmezték meggyalázásra kidobott testét.
Szent Vince a vincellérek védőszentje
Neve jelentése: győzedelmes. Úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. Arról, hogy volt e szorosabb kapcsolat Vince és a bor között, nem maradt fent írásos emlék, kutatók viszont állítják, hogy nevének hangzása – Vincent – vinum = bor - miatt kapcsolódhatott össze a borral (Vin-cent- százszoros bor).
 
 
Mondókák
Hogyha szépen fénylik Vince,
Megtelik borral a pince.
Fényes Vince, tele pince.
Ködös Vince, üres pince.
Ha fénylik Vince, megtelik a pince.
Ha csepeg, csurog, kevés lesz borod.
Vince, ki a borok szentje: a telet tanítja rendre. Mint a jó borok a hideget, Vince úgy győzi le a telet.
Ha szent Vintze napja fénylik, meg-telik a pintze, és sok jó bort várhatni.
Vince, ki a borok szentje: a telet tanítja rendre. Mint a jó borok a hideget, Vince úgy győzi le a telet.
Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince.
Régi igazság ez. Igaz-e, jó Vince?
Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét,
Telj meg áldással Te, s csorduljon meg pincéd.
Vígan egyél és mulasd az esztendő elejét, de Vincére és Pálra vigyázz!"         
 
 Forrás: Borászportál.hu
Vince-napi hagyomány
 

2013. január 22., kedd

Szent Vince a bor védőszentje

A népszokás

„Ha csorog Vince, tele kamra, tele pince. Ha fénylik Vince, megtelik a pince, ha nem csorog, üres lesz, ha csak csepeg, csorog, kevés lesz a borod.”
A hagyománytisztelő borosgazdák úgy tartják, hogy Szent Vince a bor védőszentje, napja pedig a termésjóslás napja. Ekkor készülődik a tavasz, de legalábbis kezd visszavonulni a tél. Tehát a "szőlővessző pálfordulóján” minden bortermelő vidéknek megvan a maga hagyománya. Sok helyen hívnak papot, aki áldást istentől, hogy jó termés legyen, majd meglocsolja szentelt vízzel a szőlőterületet. (Valahol szentelt borra esküsznek.) A hagyomány szerint ilyenkor nemcsak a mennyiséget, de a termés minőségét is meg lehet jósolni.

„Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince!”  Tehát a gazdák vesszőt metszenek (vincevesszőket), üvegbe teszik, s várják hogy kihajtson. Ha kihajt, akkor a jó termés ígérete mellett a tavaszi fagyoktól is megmenekül a szőlő. A szőlősorok végére szokás hurkát, kolbászt kötni (hogy milyen hosszú), és disznósajtot (hogy milyen telt legyen) kötözni, s ezzel ösztönözni a szőlőfürtöket a növekedésre. Általános azonban a pincejárás hagyománya. A szőlősgazdák ilyenkor egyik pincéből a másikba járva kóstolják egymás borát, és közben áldomást mondanak/énekelnek a jó termésért. (Név nélkül nyilatkozó szakértőnk szerint a régiek, és sokan a maiak közül úgy tartják, hogy Vince napkor sok bort kell inni annak, aki jó szőlőtermést szeretne gazdaságában.)

De ki volt igazából Vince?
Vince vértanú volt, akit Hispániában válogatott módszerekkel kínoztak halálra a keresztényüldözések idején.

Vince, a borok szentje

Legendája az Érdy-kódexben, és ponyvaköltők verseiben maradt fent. Neve jelentése győzedelmes. Arról, hogy volt e az átlagosnál szorosabb kapcsolat Vince és a bor között, nem maradt fent írásos emlék. Mindenesetre erős kultusza alakult ki Európában már az 1000-es évek elején. A Vince-napi regula első hazai írásos előfordulása a pesti ferencesek középkori misekönyvének 1498 tájáról származó kéziratos bejegyzése.
Kutatók gyanítják, hogy neve (Vincent-vinum) miatt hozták össze az emberek a borral (Vin-cent- százszoros bor).


 Burján István visszaemlékezése
Új Magyar Képes Újság
horvátországi magyar hetilap
IX. évfolyam 04. szám 2004. január 22.
(részletek)
„A régi Magyarország néhány határszéli német falujában ezen a napon nem dolgoztak. Misét hallgattak, áldomást ittak. (...)
A drávaszögi Hegyalján a szőlősgazdák ezt a napot tartották legnagyobb ünnepüknek.  

 
„Egyes gazdák ilyenkor kimentek a szőlőskertbe, s annak minden sarkán megmetszettek egy-egy tőkét, néhány vesszőt hazavittek, és meleg szobában rügyeztették. Ennek fejlődéséből, a rügyezés mértékéből azután az őszi termésre következtettek.  Vince napján a tél fele már elmúlt, és ha reggel a kocsi jégen járt, délután meg verebek fürödtek a napfényben, jó termés volt várható. E népi bölcsesség talán azon alapszik, hogy a szőlő valóban akkor éri el a legjobb cukorfokot, ha az éjszakák hidegek, a nappalok pedig melegek. Vörösmarton, hogy minél több napfény jusson a pincébe, ilyenkor szélesre tárják az ajtaját, mert minél jobban besüt a nap, annál több bor lesz a hordókban. A legismertebb Vince-napi regula szerint:
Ha megcsordul a Vince, Tele lesz a pince!
Vagyis, ha ezen a napon olvad, az eresz megcsordul, és jégcsapok keletkeznek, akkor jó és bőséges lesz a bortermés. S ha ez mégsem következett be, a népi találékonyság pótolta az időjárás "mulasztását", a jó gazda egy vödör vizet öntött a présház tetejére, és már csorgott is a Vince!„

 Forrás: katolikus.hu, hhrf.org
/Pécsi Borozó/