Húsvéti asztal

A húsvét megünneplésének mikéntje ősi hagyományokban, szokásokban gyökerezik. A friss virág, a barka, a nyuszi és a hímes tojás mind-mind olyan szimbólum, mely régóta jelképezi ezt az ünnepet.

Tálaljunk szépen..

          

Ünnepi terítés

Ma már elképzelhetetlen, de egykor nemhogy abrosz, szalvéta, hanem kés és villa se került mindig az asztalra. A terítés művészete apránként alakult ki. De vajon hogyan?

Az antik világ

Az antik világban kereveten heverve étkeztek - Perzsiából átvett szokás szerint. A vendégek trapéz alakú elefántcsont vagy ezüst asztalkán, kis tálcákon, feldarabolva kapták az ételt. És kézzel fogyasztották. Kanalat csupán a leveshez használtak. Később divatba jöttek az apró, hegyes végű kanalak. Ezekkel törték fel és ették a tojást. A régi görögöknél az a mondás járta, hogy a lakomavendégek száma több legyen a gráciákénál (3), de kevesebb a múzsáéknál (9).

A római birodalomban Lucullus lakomáján virágszirmok hullottak a vendégekre. Néró vacsoraterme lassan forgott az étkezés idején. Petronius a Timalchio lakomája című szatírájában leírta: művészi megmunkálású bronztálakban hozták az ételt, és aranykupáját ki-ki hazavihette. Amúgy többnyire ónedényekből táplálkoztak, egyes nézetek szerint ez a fém visszafogta a termékenységet.

A sötét középkor

A sötét középkorban kenyérszeleteken tálalták a húst. Később a szegények saját készítésű faedényeket, a gazdagok fémből valót használtak. Még a fogadókban is nagy, közös asztalnál ettek. Nemritkán vad harc dúlt a jobb falatokért. Egy francia fogadós találta ki, hogy az egyes társaságoknak külön asztalnál szolgál fel. Egy másik pedig kitette az aznapi ételek listáját az ajtóra. Ez volt a Carte de jour, azaz az étlap őse.

Reneszánsz

A reneszánsz sok újítást hozott. Ekkor terjedt el a villa, amit Mátyás király felesége, Beatrix révén hamarosan Magyarországon is használtak. Galeotto történetíró feljegyzése szerint Mátyás olyan gusztusosan tudott kézzel enni, hogy soha nem piszkolta be magát. Apor Péter pedig egy erdélyi lakoma leírásakor említi, hogy kését mindenki maga hozta. Az étkezés előtt a szolgák elkérték, megtisztították, majd visszaadták ezeket tulajdonosuknak. Ugyanitt olvasható, hogy a fatányérok közepén ónbetét volt.

Kezdetben az inasok telerakták az asztalokat a levesekkel, előételekkel, főétellel és desszertekkel, gyümölcsökkel. Hamarosan rájöttek: ez így áttekinthetetlen. A fogások egymást követő feltálalása ezután alakult ki. A porcelán európai elterjedése forradalmasította a terítést. Az üvegpoharakat pedig Medici Katalin vitte magával hozományul Párizsba.

Az európai terítési szokásokat a 18-19. században vették át hazánkban. A Gundel-dinasztia sokat tett ezek elterjesztéséért. Gundel Károly például leírja a Vendéglátás művészete című munkájában, hogy a kényelmes étkezés elengedhetetlen feltétele a megfelelő méretű és magasságú asztal. A világítás pedig - szerinte - akkor jó, ha a hölgyek fesztelenül érzik magukat. Tehát: a fény legyen elegendő, de ne túl éles. Rugó emelte a gyertyát mindig a megfelelő magasságba. A reneszánsz, barokk székek még merev, kemény támlájúak voltak. Magyar bútortervező, Breuer Marcell találta fel a test formáját követő támlásszéket.

Viszonylag későn, a 19. század közepén, a biedermeier idején jelent meg az abrosz. Damasztból készült, gyakran csipkeszegéllyel. Az asztalkendő már korábban is ismert volt, részben a cipók letakarására, részben kéztörlésre használták.

Az asztalok dekorálására már az ókorban is figyelmet fordítottak. A 18-19. századi csendéletek tanúsága szerint akkoriban terjedtek el a virágdíszek. A századfordulón már Magyarországon is mindent tudtak a terítés művészetéről. Az István főherceg vendéglőben például Gundel János Mikszáth-szobát rendezett be. Itt nemcsak a menü tükrözte a Felvidék konyhaművészetét, hanem a díszítések is palócosak voltak.

A polgárság - ahogy anyagi helyzete engedte - igyekezett felzárkózni az arisztokráciához. A porcelán elterjedése és a gyári üveg általánossá válása sokat segített ebben. Ma már a terítés kellékei mindenki számára hozzáférhetők - viszonylag olcsóbb vagy éppen drágább kivitelben. Ízlés és fantázia kérdése, miként díszítjük az ünnepi asztalt.

Karácsony


Általában sokkal nagyobb gondot fordítunk a karácsonyi ünnepi vacsorára, mint bármely más étkezésre az év folyamán. Szenteste vagy karácsony első napján, esetleg mindkét alkalommal elmúlt idők emlékét idézzük, és az ételsor összeállításánál többnyire hűen követjük a családi hagyományokat.


Ünnepi asztaldísz

Vásárolhatunk előre elkészített asztaldíszt, de sokkal hangulatosabb, ha egy egyszerűbb változattal mi magunk próbálkozunk meg. Megvalósításához mindössze némi időre, képzelőerőre, türelemre és természetesen egyszerű eszközökre, anyagokra van szükség.

Kincsek a szekrény mélyéről


Mielőtt az ünnepi kellékeket beszereznéd, nézz körül otthon a varródoboztól kezdve a kamráig. Számtalan apróság rejlik mindenütt, melyből kiváló dekoráció válhat.

Asztali csokorhoz nem feltétlenül kell élővirág. Tegyél tányérba négy-öt citromot vagy narancsot, amelyeknek héját előzőleg éles késsel csíkoztál. Díszítsd örökzöld levelekkel, bogyókkal, tobozzal. A mécses gyertyát pedig ültesd kagylóhéjba.

Óriás szaloncukorjelmezbe bújtathatsz apró ajándékokat. Kartonpapírból vagy karácsonyi csomagolópapírból csavarj hengert, és ebbe rejtsd a meglepetést. A két végét fogd össze színes szalaggal. Így tedd az asztalra.

Otthonunk - öltöztessük fel asztalainkat

A terítés alapja és nélkülözhetetlen része a terítő, amellyel beborítjuk és felöltöztetjük asztalainkat. Mióta teszünk abroszt étkezés előtt a tányérok alá? Meglehetősen régi divat ez, még az ezüst térhódításának idején terjedt el Európában a XII. században vált ismertté az asztalterítő. Az 1450-es évekig kellett várnia vászonból szőtt szalvétákra, addig a földi érő abroszokban törölték meg a kezüket az emberek. A vászonszalvétát elsőként a gyermekek nyakába tették, majd pedig a felnőttek térdére került, de a középkorban az angolok, spanyolok, akik kerek gallért viseltek, szintén a nyakukba tették a szalvétát. A papírszalvéta csak a XIX. század második felében terjedt el.

Az asztalt teljes hosszában terítsük.
Fontos a terítő megválasztásánál a színe, anyaga.A visszafogott fehér vagy pasztell árnyalatok használata eleganciát kölcsönöz, és kiemeli az ételek sokszínűségét. Ünnepi alkalomra fehérrel terítsünk, máskor kellemesé tehetjük az asztalt színes, vagy mintás terítővel.

Egyforma edényeket, evőeszközöket és poharakat használjunk.

A terítésnél alulra kerül a lapos tányér, felül legyen a mélytányér. Ha előétel is van, a mélytányér alá két lapos tányért tegyünk.

A kistányért a teríték bal oldalán helyezzük el.

A tányérokat úgy helyezzük el, hogy közöttük legalább 60 - 80 cm távolság legyen.

A tányérok helyzetének megfelelően helyezzük el a székeket.

Az asztallábhoz ne ültessünk senkit. Nem a babona miatt, ami azt mondja, hogy az illető nem fog házasodni, hanem mert kényelmetlen.

Az asztal lehetőleg úgy legyen elhelyezve, hogy ne érje huzat az ott ülőt.