A hűséges kutya

A Shibuya vonatállomáson Tokióban áll egy akita inu bronzszobor, ami egy megható történetre emlékeztet, amelyet egész Japán ismer.

Hachikot, a 2 hónapos kutyát 1923-ban vette Ueno professzor, aki az egyetemen tartott előadásokat.
A kutya reggelente elkísérte őt a vonathoz, délután pedig ugyanott fogadta. Így tett minden nap, egészen 1927-ig, mikor hiába várt többet gazdájára. A professzor egy előadása alatt szívrohamban meghalt.

 Hachiko ezután még 9 évig járt reggel és délután az állomásra várni gazdáját. 1935 márciusában a kutyát holtan találták azon a helyen, ahol évekig oly türelmesen várakozott.

Az 1923. november 10-én – Odate-ben – nyolcadik kölyökként született akita kutyus méltán vált világhírűvé a gazdája iránt mutatott hűségéért. Japánban a család és az összetartás jelképévé, a kisiskolások példaképévé vált.

Az albatroszok hűsége kivételes az állatvilágban

Az emberek szeretik azt hinni, hogy a szoros párkapcsolat és a hűség csak az ő kiváltságuk .

 Az albatrosz

Az albatroszok tengeri madarak, életük több mint 90 százalékát a levegőben töltik. Fő táplálékuk a hal, és ha elfáradnak, az óceán felszínén pihennek. Előfordul, hogy évekig nem látnak szárazföldet.


 
Nem csak a párjukat tekintve hűségesek, ragaszkodnak a gyökerekhez is: a fészket ugyanis a szülők arra a helyre építik, ahol ők is születtek. Egyszerre egy tojást raknak le. Amikor a fióka elkezdi növeszteni a tollait, a szülők elrepülnek, és csak időnként térnek vissza azért, hogy a fiókát megetessék. 
Miután a fióka felnőtt, és kirepült a fészekből, akár hat évet is eltölt egyedül, amire késztetést érez a párkeresésre. Amikor eljön az ideje, az albatroszok egy helyre gyűlnek, és megkezdik egyedi násztáncuk.
 Az albatroszok hűsége kivételes az állatvilágban.



Egy korábbi kutatás vizsgálta, hogy azoknál a madárfajoknál, amelyek egyedei hosszútávon párt alkotnak, mekkora a gyakorisága annak, hogy a kapcsolat még az egyik egyed halála előtt felbomlik. A flamingók esetében ez 99 százalék volt, az Észak-Amerikában élő kis liléknél 67 százalék, a vadkacsák esetében viszont már csak 9 százalék.

A hattyúknál még erősebb az elköteleződés: a kapcsolatok 5 százaléka bomlik csak fel, mielőtt az egyik egyed elpusztul. Az új könyv szerint azonban a legkitartóbbak az albatroszok, amelyek 100 százalékban hűségesek – annak ellenére, hogy amikor tengeren vannak, akár hónapokat is külön töltenek.

A MESÉK VILÁGÁBAN VARÁZSEREJÜK VAN!

Van egy monda, mely szerint az üveghegy belsejében a gyémánttóban egy hattyú úszik, csőrében egy gyűrűvel. Ha leejti, akkor vége a világnak. De a hattyú sosem ejti le, mert a gyűrű a hűség és szeretet legelső láncszeme.

  . Van olyan gyűrű, melynek alapján felismerik az igazi kiskirályfit, van olyan gyűrű, melyet csak kövével befele kell fordítani s viselője máris láthatatlan lesz. Hogy a gyűrűk így benne élnek minden kor meséiben, csak azt bizonyítja, hogy milyen réges-régen van jelen a gyűrű az ember életében. Valóban a legrégibb idők tárgyi emlékei között is ott találják a régészek a gyűrűket. Elsősorban ékességül, ékszerül szolgáltak mindig. Valamilyen nemes fémből, de gyakran csak bronzból, rézből készültek, sőt az ókorból ismeretesek az üveggyűrűk is. Rendszerint valamely követ is foglaltak a gyűrűkbe, és mindenféle jelképet vésettek reá. Réges-régi a gyűrű szerepe a házasságkötésben. De például azzal ellentétben, hogy ma a vőlegény is, a menyasszony is viseli, a középkor végéig csak a menyasszony kapott gyűrűt. Különböző szokások, babonák, hiedelmek is fűződnek a gyűrűhöz.

A régi kínaiak is gyakran mondogatták, hogy „a tíz ujj össze van kapcsolva a szívvel”.

A középkorban szerelmi talizmánnak használták a gyűrűt. Szerelmi varázsláshoz is használták, amikor különböző mágikus jeleket karcoltak bele. Egy marseille-i L. Gaufridi bérlőt többek között azért ítéltek máglyahalálra annak idején, mert ilyen módon igézett meg egy lányt.

Egyiptomban találjuk meg a ma használatos karikagyűrű, vagy jegygyűrű elődjét is. Természetesen, az akkor használt gyűrűk még nem aranyból készültek, hanem bármilyen, az ott található erősebb növényekből, nádból, sásból, és egyebekből.

Arany jegyűrűt Mükénében és Trójában is viseltek, Afrikában pedig elefántcsontból készültek. A római gyűrűk formája gyakran egy kis kulcsra hasonlított, talán a fiatal feleség háztartási jogkörére utalva. Már az ősi Egyiptomban is a negyedik ujj volt a szerelem ujja. Úgy gondolták, hogy onnan egy véna direkt a szívhez, minden szerelmi érzés otthonához vezet. Ezt a vénát később a középkorban el is nevezték „Vena amoris”-nak. A gyűrűnek mint szimbólumnak már időszámításunk után 1200 körül olyan nagy jelentősége volt, hogy egy püspök megtiltotta a fiatal férfiaknak, hogy viccből húzzák a lányok ujjára. A 15. és 16. században tűntek fel az első ikergyűrűk. Ezeket egymásba lehetett tolni és egyet hordott közülük a vőlegény, egyet a menyasszony az eljegyzés időtartama alatt. Az esküvő napján aztán ismét összeillesztették a két összetartozó részt, és ettől kezdve feleség viselte az ikergyűrűt a házasság során.

Az ünnepélyes pillanathoz, amikor az újdonsült férj felesége ujjára húzza a gyűrűt, egy babona is fűződik. Ha ugyanis a gyűrű az első ujjpercnél megakad, az azt jelenti, hogy a feleség lesz az úr a házban. Csakis akkor, ha a gyűrű fennakadás nélkül csúszik az ujj tövéig, lesz a férj az úr és parancsoló. Furfangos leányok emiatt gyűrűs ujjukat egyszerűen begörbítették, hogy a gyűrű biztosan megakadjon.

Már akkor is ismerték a kör szimbolikáját, amely a soha el nem múló dolgok jelképe, vagyis az örökké valóságé. A körbe futó gyűrű vonala mutatja, hogy a két ember között lévő szerelem nem múlik el, mindig fenn áll, örökkön-örökké, legalább is addig amíg a gyűrűt viselik. A gyűrű közepén lévő lyuk mutatja a kaput, a jövőt, ami a pár előtt van.

  Különös hatóerőt szereztek a gyűrűk akkor, ha az asztrológia szabályai szerint drágaköveket foglaltak beléjük. A drágakövekkel díszített gyűrűk a mondák szerint hatalmas erőt kölcsönöznek a viselőiknek. A végtelent jelző formáik miatt szolgáltak ezek az ékszerek a fogadalmak és az eljegyzések megerősítésére is.

Használták a gyűrűket gyógyító eszközként is. Görcsök és nyavalyatörés ellen is – ezek voltak az úgynevezett görcsgyűrűk. Ezeket használat előtt 9 napig a fecskefészekben tartották.
/forrás: gyűrű története,
Lászlóffy Aladár/



 Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben elterjedt használati tárgy.

Az eredeti gyűrűt egy francia egyiptológus, D’Agrain márki 1860-ban találta Egyiptomban a Királyok Völgyében végzett ásatásai során Jua (vagy Jus) főpap sírjában. A vizsgálatok során kiderült, hogy homokkőből készült. A rajta lévő mintázat egyből felkeltette a megtaláló érdeklődését, mivel sehogyan sem illett az egyiptomi kultúrára jellemző hagyományos motívumokhoz. Az ábra meghatározott geometriai formákból – egyértelműen ezoterikus módon – elrendezett mintát mutatott. A gyűrűt később André de Bélizal francia radiesztéta örökölte, miután feleségül vette D’Agrain márki unokahúgát. Maga a megtaláló azt állította, hogy a gyűrű az ősi Atlantiszról származik, és kora több ezer évre tehető.

Egyes források szerint Roger de Lafforest ezoterikus kutató és író volt az, aki később, már a XX. században rámutatott a gyűrű atlantiszi eredetére. Ugyanakkor az analízis kimutatta, hogy a gyűrű asszuáni homokkőből készült. Így született az a feltételezés, miszerint a gyűrű mintája az egyiptomi kultúra előtti civilizáció terméke, amely vagy ott jött létre, vagy később került oda, de amelynek mindkét esetben az ősi egyiptomiak voltak az örökösei. (Az egyiptomi civilizáció akár az atlantiszival párhuzamosan is létezhetett, kereskedelmi, kulturális és szellemi kapcsolatokat fenntartva.)

A pecsétgyűrű eredete

Hazánkban már a XI. században egy valószínűleg eredeti pecsétgyűrűt is ismerünk, amely Kálmán királyé volt.
Az okiratokat már a legrégibb időktől kezdve az aláírás mellett, pecséttel is hitelesítették. A pecsét az irat valódiságát, igazolta. Ismerjük az asszírok és egyiptomiak híressé vált pecsételő hengereit, ezek azonban nem mindig feleltek meg céljuknak, és ezért a pecsétlő joggalbírók igyekeztek egy előnyösebb és gyakorlatiasabb formát találni. Egyszerű, kis helyet elfoglaló, könnyen hordható és alkalmazható formát kerestek. Így jutottak el a gyűrűhöz, amelynél a fej felülete a pecsét bevésésére alkalmas.
Már maguk az egyiptomiak is sűrűn használják a gyűrűs pecséteket. Ezeknek kötött mérete természetesen később sem szorította ki a nagy királyi, majd később egyházi pecsétlőket. A fontossággal bíró királyi és pápai, majd később a céhek és városok pecsétei nem gyűrű alakúak, hanem gyakran 120-240 mm átmérőjű pecsétlők. A gyűrűpecsétek szerepe azonban még a hivatalos nagypecsétek mellett sem csökkent, egyházi és állami főméltóságok személyi levelezésüknél használták s mint titkos pecsétet is alkalmazták (Sigillum secretum).

A nemesség körében a pecsétgyűrűk használata a keresztes hadjáratok idején kezd elterjedni. A lovagi élet fejlődése szükségessé tette az ismertető jelek használatát. A lovagjátékoknál a sisakon alkalmazott ismertetőjelek kerültek át egészben vagy réstzben a pecsétekre. Ezekből alakultak ki nálunk a XIV. században a címerek is, amelyeket főként Zsigmond király ajándékozott a nemességnek, sőt, elvétve a polgárságnak is. A címeradományozások viszont nagyon nagy hatással voltak a pecsétgyűrűre, amelynek használata a nemesség és a jobbmódú polgárság körében lesz általánossá.

Formája és kiképzése nagyarányú fejlődésen megy keresztül. Egyes jeleket, vagy magukat a címereket, esetleg csak azoknak legjellemzőbb részét vésik reá. A kereskedők gyűrűikkel irataikat hitelesítik és leveleiket zárják. Németországban a nagy kereskedelmi társaságoknak, mint a Hansa Szövetségnek, külön pecsétje van. A XVI. századtól kezdve a pecsétgyűrűket a mindig élénkebbé váló levelezéseknél alkalmazzák s csak a XIX. században fellépő borítékok használata szorítja ki végleg őket.
/ Hlatky Mária: a magyar gyűrű/

mikor a gyűrű hierarchikus jelkép

A hierarchia azt jelenti: van egy áthághatatlan, alá-fölé rendelt helyzetekből felépülő rangsor, amelynek csúcsán áll a legnagyobb tekintély. Ilyen rangsor létezett a görög mitológiában is, az istenek között, s ennek kifejeződése volt, hogy az embereket mindig segítő Prométheusznak (aki a tüzet lopta le nekünk, az égből) egy vasgyűrűt kellett viselnie, hogy soha el ne felejtse: Zeusznak van alárendelve. Később, a keresztény hagyományban, a 7. századtól a püspököknek kellett olyan gyűrűt viselniük, amely az Istenhez való kötődésüket jelképezte, és azt fejezte ki, hogy Isten adta számukra a hivatalukat. Az alacsonyabb rangban lévő papoknak később a tiszteletük és összetartozásuk jeléül meg kellett csókolniuk a gyűrűt.

A világi életben sok nemesembernek vagy magas hivatalban lévő személynek volt pecsétgyűrűje, amelyre a város vagy a család címerét, az intézkedési joggal bíró személyek monogramjait vagy jelképeit vésték. Az iratokat gyakran a gyűrűk viaszba nyomott pecsétjeivel hitelesítették.

Hűséges társunk - a kutya

Az ember és a kutya barátsága már több mint tízezer éve tart. Az idők során ez a kapcsolat a különböző fajok között létező egyik legszorosabb kapcsolattá tökéletesedett.
Kutyákat a világ minden pontján tartanak más és más okból. Valaki csak egy hű társat keres bennük, másutt őrzik a házat, vagy terelik az állatokat.
Sok országban pedig a vakok, a siketek és a fogyatékos emberek életét teszik teljessé.


A kutya és ember kapcsolatára utal a szép ősi magyar monda. „… Miután a föld így szépen elkészült volt, Úr-Isten fölnyúlt az égbolt tetejébe, s letört egy kis darabot a Napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt. S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a Napdarabkákból, ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját: a lovat és a kutyát.”

BODRI TÖRTÉNETE

Szerző: Csabai Lajos

Sándor bátyám nyomorék volt. Gerinc sérülése miatt csak járógéppel és mankóval
tudott járni, hosszabb utakat pedig háromkerekű motorizált járművel tudott tenni.
Népes rokonsága, és kedves szomszédsága szinte minden órában nyújtott segítséget,
De éjjel nappal egyetlen élőlény volt csak vele : kutyája, aki több volt, mint megbízhatóság.
Bodri meghatározatlan fajú fehér kutya volt nagy fekete foltokkal. A tacskóknál
sokkal testesebb, de ugyanolyan rövidlábú jószág volt bölcs értő szemekkel, de zord arckifejezéssel. Farkának csak csonkja volt meg. Ritkán ugatott, de akkor arra fel
kellett figyelni. A háznál megforduló népes látogatókat egyenként szemügyre vette, és valószínűleg azt is, milyen érzelműek.
Ugatással csak azt jelezte, ha gazdája elesett, vagy egyéb gondja támadt és egyedül nem
tudott talpra állni. Ilyenkor a szomszédságból ott termett valaki, aki segített.
Sándor bátyám sokszor volt úton kis járművével. Ha forgalmas, villamos járta útra
készült,valahogy jelezte Bodrinak, hogy most nem jöhet vele. De szinte minden nap akadt falubeli dolog, ahová együtt mentek. Az a 15 km /óra meg sem kottyant még öreg korában sem a kutyának, vagy ha gazdája lemaradni látta, lassított kicsit.
Így jártak tyúktápért, postára, boltba, de a legmeghatóbb: templomba is. Míg gazdája
elfoglalta könnyen megközelíthető fenntartott helyét, ahová soha nem ült le más, ha
bátyám nem jött, akkor sem, Bodri letelepedett az Úr Asztalának lábához. Ezt csak
Úrvacsoránál nem tehette meg, ilyenkor valahogy megértették vele, hogy kint a
helye, de ekkor is csak az utolsó padig ment ki lassan, sértődötten. Sándor bátyám rendhagyóan, a padjában felállva vette magához az Úrvacsorát, három lépésre az Úr Asztalától.
Így telt nehézségeket áthidaló idillikus életük.
Egy nap szörnyű dolog történt. Sándor bátyám forgalmas útra indult, Bodrinak
házőrzés maradt. Bátyámat a kockázatos forgalomban egy részeg autós halálra gázolta.
Bodri türelmesen várta egy darabig, de aztán nyugtalankodni kezdett.
Már leszállni készült a nap, amikor tettre szánta magát. Elindult, bejárta azokat a
helyeket,ahová járni szoktak. Persze nem találta ott. Végül a templomhoz ment. Éppen esti Istentisztelet volt, a résnyire nyitva maradt ajtón kihallatszott az orgonaszó.
Besurrant,szétnézett izgatottan, aztán kiszaladt. Azt mondják a jelenlévők, rögtön tudták, baj van.
Bodri hazament, hátha elmellőzték egymást. Nemsokára a templomi ismerősök és a hírhozók is megérkeztek. Nem voltam ott, csak elképzelni tudom a kutya viselkedését.
Bodri ezentúl két hétig minden nap végigjárta az útvonalat, a templomba is benézett, de nem ült le bent.
. A rokonok próbálták magukhoz venni, de nem hajlott rá.


Bodrit egy reggel halva találták a templomajtó előtt.
Meg nem fagyhatott még, talán a szíve szakadt meg a reménytelenségtől...