Tulipános láda

A TULIPÁNRÓL

Az élet és szerelem jele

Világnak világa, virágnak virága,
Tág a világ,mint egy álom

,mégis elfér egy virágon

/Weöres Sándor/

Tulipánt láthatunk már Árpád-házi királyok pénzérméin, címereiken, és a koronázópaláston is! Mátyás királyunk trónkárpitján, Beatrix királyné címeres tányérján....A magyar népművészetbe a 16. században lett igazi jelentősége

Tulipános hímzett - női ruha, magyar arisztokrata viselet, életfa hímzéssel

Néprajzosok szerint a törökök megszállása alatt terjedt el Magyarországon a tulipánábrázolás, és a rózsa mellett csak másodrendű szerepe volt a díszítésben. Egyes néprajzi tájainkon mégis  tulipános láda festett felületén egyeduralkodó motívum lett.

Vajon miért?
Első termesztett fajtái az oszmántörökök közvetítésével jutottak Európába a 16. sz. derekán. A következő század folyamán hódították meg az európai kerteket, háttérbe szorítván a népszerű középkori dísznövényeket (rózsa, liliom, szekfű stb.) és szenvedélyes virágdivatot, ún. tulipomániát keltettek. Különösen Hollandiában állítottak elő sok ezer új fajtát és változatot, itt volt hosszú ideig az európai tulipán-kereskedelem központja. Népszerűsége később sem csökkent, a 19. sz.-ban sokfelé nemzeti virággá lett (Franciao., Belgium, Németo.).<<,,Habár néhány történész (nem mind!) a 16. századra teszi magyarországi megjelenését a népi díszítőművészetben, valószínű, hogy egy igen ősi jelképpel van dolgunk. A magyar népdalokban és tárgyi népművészetben igen gyakori a tulipánábrázolás. Jellé alakult formája megtalálható kapufélfákon, fejfákon, kályhacsempén, cserépkorsón, szűrhímzéseken, kelengyeládákon, szerelmi ajándékokon (a női munkaeszközökön: ,,faragott guzsalytalp”, sulykoló, mángorló, stb). Ez a gyakori megjelenés arra utal, hogy egy általános jelentésű jelről van szó… Olyan női jelképről, mely egyértelműen a szexualitásra, erotikára utal, különösen piros színével. Ezt főleg a szerelmi ajándékokon lehet megfigyelni. Termékenységvarázsló, gonosztávoltartó erejébe vetett hit fűződött hozzá az ókori görögöktől a belső-ázsiai mongolokig. Törökországban az első virágok megjelenésének idején fiatal lányok részvételével tulipán ünnep van: a virág a múlékony, de erős szerelem jelképe lett.” (forrás: Jelképtár; Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadám; Helikon 2004)

 Kis ládatörténet..

Egyiptomból, Mezopotámiából 3000 éves leletek kerültek elő. >> A Római birodalom része lett Európa (Kr.e.2. század eleje). Így juthatott el Krisztus születése idején (időszámításunk kezdete)kontinensünkre ez a tárolóeszköz, melyet koporsóként is használtak. Először ácsolt ládát készítettek – egy darab szög nélkül, ékekkel erősítették egymáshoz a darabokat (a deszkákat, mint a zsindelyt csúsztatták a keretébe). Szinte mindig arra a célra szolgált, hogy értéket – gabonát, ruhát ételt - gyűjtsenek össze benne. Formája, mérete és darabokra szedhetősége miatt könnyen mozdítható volt. Ha a családnak menekülnie kellett üldözői elől, vagy más helyen telepedett le, gyorsan összerakta a ládát, s benne csak a legfontosabb dolgokat vitte magával. Később az ácsolt ládában már csak gabonát tartottak, s az újabb fajta, díszíthető asztalosládák szolgáltak érték-, ruhatárolásra a lakásban. Sokáig párhuzamosan használták az ácsolt- és az asztalos bútorokat.

A magyarok a vándorlások befejeztével, a honfoglalás után kezdték használni (9-10.sz. Árpád-korban). Szláv népek által ismertük meg a ládát, innen a neve: szuszék=gabonatároló) a 12. századtól vannak erre utalások. Funkciója ugyanaz, mint a többi európai népnél. Érdekesség, hogy a ládát rövidebb oldalára állítva egyajtós szekrényt (scrinium-latinul.) kaptak…

Míg nyitott tűzhely volt a konyhákban, sok korom került a ládákra, így addig kevés dísze volt, az is vésett, ez meglátszódott a koromréteg alól is. Később a kémény föltalálásával megszűnt a füst a házban (jött a kedves búbos kemence), ekkor kezdték festéssel is díszíteni a ládát. Kezdetben csupán vörös és fekete színekkel festették. Ez tudták ,,előállítani”, beszerezni. A festett mellett az egyszerűbb ládák is használatban voltak.

Így vált az ünnepek, az igazi értékek őrzőjévé, gyűjtőhelyévé a festett tulipános láda.

 A férjhez menő lánynak, házasulandó legénynek életbevágó volt, hogy társat találjon, családja legyen – aki 16-18 éves koráig nem ment férjhez, vénlánynak számított, s az idősebb hajadont élete végéig csúfolták. A legények pedig 18 éves korukig, a katonai behívóig eljegyezték kedvesüket, hogy amikor visszatérnek meglegyen a templomi esküvő, s a lagzi, majd az utódok. Nagyon sok népdalunk szól leánykérésről esküvőről, katonaságról, lagzira készülődésről; a lányságtól, a szabad legényélettől való búcsúzásról.

A leányok 3-4 éves koruktól tanulták az asszonyok feladatait. Az esküvőig elkészítették a kelengyéjüket, melyet maguk varrtak, szőttek, hímeztek ( a jómódúak ügyes kezűt bíztak meg a feladattal). Ez azért is nagy kincsük volt, mert sok helyen ezután nem vehetett saját részére új ruhát, nem költhetett magára, csak ha összespórolta valahogyan a konyhapénzből, (apró, megtermelt zöldség eladásából, vagy a másnak kivarrt /hímzett ruha árából, stb) a rávalót. Tehát élete végéig azt használta, alakítgatta amit esküvőig magának elkészített, s összegyűjtött kelengyeládájába.

A LÁDA az első bútordarab Európában, s a bevonuló honfoglaló magyarok házaiban is. A 16. századot megelőzően csak templomok, kolostorok használatában lévő ruhatároló ládákat, szekrényeket díszítettek festéssel, majd csak jómódúak vásárolhatták meg. Az 1500-as évektől került be a parasztházak berendezései közé.

Bár a magyarok ismerhették a honfoglalás előtt is a festett bútorokat (hiszen az egész távol-keleten, ahonnan elvándoroltunk elterjedt volt évezredekkel ezelőtt is a festett bútor –tatárok, turkok, perzsák), mégis a szászok révén a német bútorfestés hatott ránk a Kárpát-medencében. 

Ácsolt ládákról kevés emlék maradt fenn (mivel nem vált céhes iparrá), de készítőhelyeik nagy múltúak lehettek. Elsősorban bükkerdős övezetben helyezkedtek el az ácsolt ládakészítő háziiparos központok (14-15.sz). Az erdélyi szászoktól maradtak fenn ládák ebből a korból. Békés megyében tölgy fából készítették. Ezek kemény fák, melyek a tartósságot garantálták. (a legkorábbról való és évszámmal ellátott láda 1720-ban készült)
Nagy múltú faluzó-vásározó kereskedelem révén jutott el tulajdonosaihoz a termék évszázadokon át. Ennek csak az 1920-as trianoni békekötés vetett véget, miután a nagy fatermő vidékek (Gömör a Felvidékkel, Erdély is) újonnan létrehozott országokhoz lett csatolva.

Népművészetünk legősibb virágmotívuma a Tulipán.

Tulipán vagy mondjuk kehelyalakú virágokat a magyar népművészet minden ágában nagy számmal találunk.A régészeti leletek tanúsága szerint a török népek már vagy másfél-ezer esztendeje alkalmazzák bronzból öntött szíjvégeken és bizonyára egyéb díszítményeken,  a kírgízek hímzéseinek és fa faragásaink  ma is legkedveltebb motívuma a kehelyalakú virág.Rendszerint hullámzó inda két oldalán, a hullám völgyeiben jelenik meg egy -egy virág a régi törökség és magyarsági hímzésein és fafaragásain is. Az udvarhelyi fedeles kapuk oszlopának ez a legkedvesebb motívum, de megtaláljuk alföldi deszkakerítésen, meg kalotaszegi és sárközi hímzéseken is.
 

 A tulipán a szépség, a szerelem, a szeretet, a tisztelet, a kegyelet és az elismerés érzéseit, élményeit keltette fel az ottlakók lelkében; formája és színe pedig ezeknek az érzéseknek lett közvetítője népi művészetükben és közhasználati tárgyaik díszítésén.

 

 Tulipánt láthatunk már Árpád-házi királyok pénzérméin, címereiken, és a koronázópaláston is! Mátyás királyunk trónkárpitján, Beatrix királyné címeres tányérján.
A magyar népművészetbe a 16. században lett igazi jelentősége.
Néprajzosok szerint a törökök megszállása alatt terjedt el Magyarországon a tulipánábrázolás, és a rózsa mellett csak másodrendű szerepe volt a díszítésben. Egyes néprajzi tájainkon mégis tulipános láda festett felületén egyeduralkodó motívum lett.

Vajon miért?
Első termesztett fajtái az oszmántörökök közvetítésével jutottak Európába a 16. sz. derekán. A következő század folyamán hódították meg az európai kerteket, háttérbe szorítván a népszerű középkori dísznövényeket (rózsa, liliom, szekfű stb.) és szenvedélyes virágdivatot, ún. tulipomániát keltettek. Különösen Hollandiában állítottak elő sok ezer új fajtát és változatot, itt volt hosszú ideig az európai tulipán-kereskedelem központja. Népszerűsége később sem csökkent, a 19. sz.-ban sokfelé nemzeti virággá lett /Franciaország., Belgium, Németország//



Minden tulipános ládában titkok rejlenek...festett népi bútorok virágai, életfái jelentéstartalmat hordoznak.

 

A LÁDA az első bútordarab Európában, s a bevonuló honfoglaló magyarok házaiban is. A 16. századot megelőzően csak templomok, kolostorok használatában lévő ruhatároló ládákat, szekrényeket díszítettek festéssel, majd csak jómódúak vásárolhatták meg. Az 1500-as évektől került be a parasztházak berendezései közé. Bár a magyarok ismerhették a honfoglalás előtt is a festett bútorokat (hiszen az egész távol-keleten, ahonnan elvándoroltunk elterjedt volt évezredekkel ezelőtt is a festett bútor –tatárok, turkok, perzsák), mégis a szászok révén a német bútorfestés hatott ránk a Kárpát-medencében. Ácsolt ládákról kevés emlék maradt fenn (mivel nem vált céhes iparrá), de készítőhelyeik nagy múltúak lehettek. Elsősorban bükkerdős övezetben helyezkedtek el az ácsolt ládakészítő háziiparos központok (14-15.sz). Az erdélyi szászoktól maradtak fenn ládák ebből a korból. Békés megyében tölgy fából készítették. Ezek kemény fák, melyek a tartósságot garantálták. (a legkorábbról való és évszámmal ellátott láda 1720-ban készült) Nagy múltú, faluzó-vásározó kereskedelem révén jutott el tulajdonosaihoz a termék évszázadokon át. Ennek csak az 1920-as trianoni békekötés vetett véget, miután a nagy fatermő vidékek (Gömör a Felvidékkel, Erdély is) újonnan létrehozott országokhoz lett csatolva.



 

Tulipános láda

 Tulipánt láthatunk már Árpád-házi királyok pénzérméin, címereiken, és a koronázópaláston is! Mátyás királyunk trónkárpitján, Beatrix királyné címeres tányérján....A magyar népművészetbe a 16. században lett igazi jelentősége

Néprajzosok szerint a törökök megszállása alatt terjedt el Magyarországon a tulipánábrázolás, és a rózsa mellett csak másodrendű szerepe volt a díszítésben. Egyes néprajzi tájainkon mégis tulipános láda festett felületén egyeduralkodó motívum lett.

Vajon miért?
Első termesztett fajtái az oszmántörökök közvetítésével jutottak Európába a 16. sz. derekán. A következő század folyamán hódították meg az európai kerteket, háttérbe szorítván a népszerű középkori dísznövényeket (rózsa, liliom, szekfű stb.) és szenvedélyes virágdivatot, ún. tulipomániát keltettek. Különösen Hollandiában állítottak elő sok ezer új fajtát és változatot, itt volt hosszú ideig az európai tulipán-kereskedelem központja. Népszerűsége később sem csökkent, a 19. sz.-ban sokfelé nemzeti virággá lett (Franciao., Belgium, Németo.).<<,,Habár néhány történész (nem mind!) a 16. századra teszi magyarországi megjelenését a népi díszítőművészetben, valószínű, hogy egy igen ősi jelképpel van dolgunk.

 A magyar népdalokban és tárgyi népművészetben igen gyakori a tulipánábrázolás. Jellé alakult formája megtalálható kapufélfákon, fejfákon, kályhacsempén, cserépkorsón, szűrhímzéseken, kelengyeládákon, szerelmi ajándékokon (a női munkaeszközökön: ,,faragott guzsalytalp”, sulykoló, mángorló, stb). Ez a gyakori megjelenés arra utal, hogy egy általános jelentésű jelről van szó… Olyan női jelképről, mely egyértelműen a szexualitásra, erotikára utal, különösen piros színével. Ezt főleg a szerelmi ajándékokon lehet megfigyelni. Termékenységvarázsló, gonosztávoltartó erejébe vetett hit fűződött hozzá az ókori görögöktől a belső-ázsiai mongolokig. Törökországban az első virágok megjelenésének idején fiatal lányok részvételével tulipán ünnep van: a virág a múlékony, de erős szerelem jelképe lett.”
 (forrás: Jelképtár; Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadám; Helikon 2004)

 Kis ládatörténet

 Egyiptomból, Mezopotámiából 3000 éves leletek kerültek elő. A Római birodalom része lett Európa (Kr.e.2. század eleje). Így juthatott el Krisztus születése idején (időszámításunk kezdete)kontinensünkre ez a tárolóeszköz, melyet koporsóként is használtak. Először ácsolt ládát készítettek – egy darab szög nélkül, ékekkel erősítették egymáshoz a darabokat (a deszkákat, mint a zsindelyt csúsztatták a keretébe). Szinte mindig arra a célra szolgált, hogy értéket – gabonát, ruhát ételt - gyűjtsenek össze benne. Formája, mérete és darabokra szedhetősége miatt könnyen mozdítható volt. Ha a családnak menekülnie kellett üldözői elől, vagy más helyen telepedett le, gyorsan összerakta a ládát, s benne csak a legfontosabb dolgokat vitte magával. Később az ácsolt ládában már csak gabonát tartottak, s az újabb fajta, díszíthető asztalosládák szolgáltak érték-, ruhatárolásra a lakásban. Sokáig párhuzamosan használták az ácsolt- és az asztalos bútorokat. A magyarok a vándorlások befejeztével, a honfoglalás után kezdték használni (9-10.sz. Árpád-korban). Szláv népek által ismertük meg a ládát, innen a neve: szuszék=gabonatároló) a 12. századtól vannak erre utalások. Funkciója ugyanaz, mint a többi európai népnél. Érdekesség, hogy a ládát rövidebb oldalára állítva egyajtós szekrényt (scrinium-latinul.) kaptak… Míg nyitott tűzhely volt a konyhákban, sok korom került a ládákra, így addig kevés dísze volt, az is vésett, ez meglátszódott a koromréteg alól is. Később a kémény föltalálásával megszűnt a füst a házban (jött a kedves búbos kemence), ekkor kezdték festéssel is díszíteni a ládát. Kezdetben csupán vörös és fekete színekkel festették. Ez tudták ,,előállítani”, beszerezni. A festett mellett az egyszerűbb ládák is használatban voltak. Így vált az ünnepek, az igazi értékek őrzőjévé, gyűjtőhelyévé a festett tulipános láda. A férjhez menő lánynak, házasulandó legénynek életbevágó volt, hogy társat találjon, családja legyen – aki 16-18 éves koráig nem ment férjhez, vénlánynak számított, s az idősebb hajadont élete végéig csúfolták. A legények pedig 18 éves korukig, a katonai behívóig eljegyezték kedvesüket, hogy amikor visszatérnek meglegyen a templomi esküvő, s a lagzi, majd az utódok. Nagyon sok népdalunk szól leánykérésről esküvőről, katonaságról, lagzira készülődésről; a lányságtól, a szabad legényélettől való búcsúzásról. A leányok 3-4 éves koruktól tanulták az asszonyok feladatait. Az esküvőig elkészítették a kelengyéjüket, melyet maguk varrtak, szőttek, hímeztek ( a jómódúak ügyes kezűt bíztak meg a feladattal). Ez azért is nagy kincsük volt, mert sok helyen ezután nem vehetett saját részére új ruhát, nem költhetett magára, csak ha összespórolta valahogyan a konyhapénzből, (apró, megtermelt zöldség eladásából, vagy a másnak kivarrt /hímzett ruha árából, stb) a rávalót. Tehát élete végéig azt használta, alakítgatta amit esküvőig magának elkészített, s összegyűjtött kelengyeládájába. A LÁDA az első bútordarab Európában, s a bevonuló honfoglaló magyarok házaiban is. A 16. századot megelőzően csak templomok, kolostorok használatában lévő ruhatároló ládákat, szekrényeket díszítettek festéssel, majd csak jómódúak vásárolhatták meg. Az 1500-as évektől került be a parasztházak berendezései közé. Bár a magyarok ismerhették a honfoglalás előtt is a festett bútorokat (hiszen az egész távol-keleten, ahonnan elvándoroltunk elterjedt volt évezredekkel ezelőtt is a festett bútor –tatárok, turkok, perzsák), mégis a szászok révén a német bútorfestés hatott ránk a Kárpát-medencében. Ácsolt ládákról kevés emlék maradt fenn (mivel nem vált céhes iparrá), de készítőhelyeik nagy múltúak lehettek. Elsősorban bükkerdős övezetben helyezkedtek el az ácsolt ládakészítő háziiparos központok (14-15.sz). Az erdélyi szászoktól maradtak fenn ládák ebből a korból. Békés megyében tölgy fából készítették. Ezek kemény fák, melyek a tartósságot garantálták. (a legkorábbról való és évszámmal ellátott láda 1720-ban készült) Nagy múltú, faluzó-vásározó kereskedelem révén jutott el tulajdonosaihoz a termék évszázadokon át. Ennek csak az 1920-as trianoni békekötés vetett véget, miután a nagy fatermő vidékek (Gömör a Felvidékkel, Erdély is) újonnan létrehozott országokhoz lett csatolva.

Minden tulipános ládában titkok rejlenek...festett népi bútorok virágai, életfái jelentéstartalmat hordoznak.