Hazatért a Seuso kincs hét darabja

Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű Seuso-kincs hét darabját.
 
A kincsek szombattól három hónapon keresztül ingyenesen megtekinthetők a Parlamentben, később pedig várhatóan az új múzeumi negyednek lesznek az ékkövei.



A Seuso-kincs az antik kultúra egyik legértékesebb lelete. Tizennégy ismert darabjának - rézüst (ebben volt a kincs többi darabja), ezüstedények, tálak, kancsók és egy szelence - összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. A lelet a nevét az egyik tálra vésett versben megörökített tulajdonosáról, bizonyos Seusóról nyerte.

Ki, mikor és hol használta az edényeket?

   A kincs tárgyai közül formai tekintetben legérdekesebb a római ezüstök között egyedülálló vödörpár. Ezt a vödörformát fából készítve és ezüst- vagy bronzveretekkel díszítve gyakran megtaláljuk a Kr. u. 4. századi germán fejedelmi temetkezések emlékanyagában (pl. Sackrau Sziléziában, Osztrópataka és Czéke Kelet-Szlovákiában).


A geometrikus minták, a nielló és a mitológiai jelenetek alkalmazására a 4. századi római ezüstökön számos példát találunk Skóciától Moldáig, azonban a Seuso-kincs legjellegzetesebb formájú edényein, a vödrökön alkalmazott griff-protomékra és a gyöngysoros dísz elé helyezett dekoratív mellképekre a legjobb példát a Polgárdiban talált ezüsttripus (összecsukható haromlábú állvány, amelyet nagyméretû tálak alátámasztására használtak) esetében találjuk meg. A tripus öntött, tömör lábai ugyanúgy téglalap keresztmetszetûek, mint a Hippolytus-kancsó füle (amely a maga nemében egyedülálló a római kori ezüstök között). Hasonló kivitelû, bronzból öntött tripuslábat Trierbôl ismerünk.

 A polgárdi tripus és a Seuso-kincs legtöbb darabja is valószínûleg a Mosel-vidéken, vagy éppen Trierben készült. A polgárdi tripus és a Seuso-kincs vödreit egy másik jellegzetes vonás is összekapcsolja. Mind a tripuson, mind a vödrökön az ötvösmester beütött pontokkal jelölte meg azokat a helyeket, ahová a tárgyak összeszerelése során a külön elkészített alkatrészeket fel kell forrasztani. A tripus és a kincs egyébként funkcionálisan és kölcsönösen kiegészítik egymást: a kincs nagyméretû táljaihoz eredetileg tripus is tartozott (ennek ábrázolását megtaláljuk a Seuso-tál középsô medallionján, sôt a tálak peremének alján feltehetôen egy tripus tartókampójától származó karcolások is megfigyelhetôk).

 A polgárdi tripus méreteit tekintve ugyanúgy a legnagyobbak közé tartozik, mint a Seuso-kincs edényei. Technikai hiányosságaik is közösek: a nagytisztaságú ezüstbôl készült, közvetkezésképpen puha anyagú tripus és a kancsók nagy méretükhöz képest nem rendelkeznek kellô szilárdsággal, ezért a tripus szinte saját súlyát is alig bírja megtartani, és a kancsók talpa is letörött a használat során.  A tárgyak formái, szimbolikája és a tárgyakon ábrázolt jelenetek tartalmi elemzése alapján Tóth Endre arra a következtetésre jutott, hogy a kincs egy esküvôi ajándéknak szánt tálalókészlet darabjaiból áll. Valóban, a Hippolytus-készlet ital felszolgálására szolgálhatott a férfi számára, míg az illatszeres szelence, amelynek oldalán annak tulajdonosnôjét szolgái kíséretében szépítkezés közben ábrázolták, az ifjú ara számára készített ajándék lehetett. A többi darab, mint pl. a kézmosó készlet, közös használatú volt. A Seuso-tál középsô medalionjának körirata, amelyben jókívánságokat fogalmazott meg a tárgyak ajándékozója, tovább a medalionban ábrázolt esküvôi lakomajelenet is összhangban áll a tárgyak nászajándék jellegével. A verses köriratban megnevezték a megajándékozott Seusót, aki a kincs eredeti tulajdonosa volt. Ez a név eddig más forrásból ismeretlen, formai elemzése arra utal, hogy viselôje germán lehetett. A névforma ún. bôvített rövid alak, ahol az egy szótagra (SEV-) rövidített eredeti névhez egy kicsinyítô képzôt (-SO) illesztettek. A medalion további jellegzetessége, hogy itt nem csupán dekoratív céllal ábrázoltak egy lakomajelenetet, hanem azt két kis címkébe illesztett felirattal konkretizálták is.  Az egyik ló mellé odaírták nevét is: INOCENTIVS, és a lakoma helyszínét is pontosan meghatározták. A kereveten lakomázó társaság elôtt elterülô víztükör mellé odaírták a PELSO nevet. Ez a földrajzi név jól ismert az antik írott forrásokból és egyértelmûen a Balatonnal azonosítható. A földrajzi terület pontos megjelölésébôl arra következtethetünk, hogy a kincs tulajdonosának életében fontos szerepet játszott a Balaton vidéke, valószínûleg itt terültek el birtokai. A kincs némelyik edényének hátoldalán a készítés, illetve a használat során bekarcolt feliratokat találunk. A kulturális és földrajzi hovatartozás tekintetében az utóbbiak fontosak számunkra. Három feliratot is találunk (a geometrikus tál, az egyik vödör és az illatszeres szelence alján, amelyek a tárgyak leltári listába vételérôl tanúskodnak. Leltárra utaló felirattal a kaiseraugsti kincs esetében is talákozunk, a Seuso-kincsnél azonban részben latin betûkkel, részben rúnákkal, de mindhárom esetben germán nyelven karcoltak számneveket az edényekbe. A Balaton tágabb körzetében, Veszprém és Fejér megyékben éppen a Kr. u. 4. század második felétôl kezdôdôen ismerünk több rúnafeliratot. Ezek feltûnése annál is inkább szembeszökô, mivel a rúnafeliratok egyébként ritkaságszámba mennek.

  /Nagy Mihály: A seuso kincs/

Ezen a napon történt

Pozsonyban ezen a napon született 1734-ben ír származású bevándorlók gyermekeként Kempelen Farkas mérnök, feltaláló. Sokoldalú tehetség volt, igazi polihisztor. Bécsben tanult jogot és filozófiát, majd ugyanitt tisztviselőként kezdett el dolgozni. 1767-ben mint Bácska telepítési kormánybiztosa, betelepítette a néptelenné vált területeket, selyemgyárakat létesített, faluközösségeket szervezett.

1770 táján - elsőként a világon - beszélőgépeket szerkesztett, melyek a belenyomott levegőt az emberi hanghoz hasonló levegőrezgésekké alakították át. Az egyetlen megmaradt példány ma a müncheni Deutsches Museumban van. Tanulmánya az emberi beszédről a modern fonetikai kutatások megalapozója.Újabb találmánya volt a gőzkondenzátorral tervezett gőzgép volt, amelyet a bécsi Stubentornál állítottak fel. Buda vízellátásának javítására vízemelőt tervezett két szivattyúval. A Duna partján fúrt kutakból a mai Várbazár helyén felállított lóhajtásos szivattyúk húzták fel a vizet. Kempelen megszerkesztette a gőzturbina ősét és 1788-ban benyújtotta találmányát II. József császárhoz.

Másik híres találmánya a sakkozógép, melyet 1769-ben készített. A Török néven híressé vált gépben ugyan egy ember is el volt rejtve, de ez a találmány újszerűségéből keveset von le, hiszen az ember nem volt a közönség számára látható, hanem rafináltan elhelyezett tükrök és rések segítségével belülről tájékozódott. Ötvösként, költőként, íróként, és építészként is tevékenykedett (a budai vár egyes részeit ő építette újjá, ő tervezte a Várszínházat, a pozsonyi várban vízvezetékrendszert épített ki, és a schönbrunni szökőkutak is az ő alkotásai. Emellett nyomdai szedőládát, nyomtatógépet a vakok oktatásához és gőzgépet is készített. 1772-ben írógépet készített Paradis Teréz, a vak bécsi zongoraművésznő részére. Szegényen halt meg Bécsben 1804. március 26-án, mert I. Ferenc megszüntette támogatását, valószínűleg jakobinus kapcsolatai miatt
./Magyar Mérnök/

1827. március 26-án halt meg Ludwig van Beethoven, a zenetörténet egyik legnagyobb alakja.



Holdfény szonáta

Az 1800-as évekre hallásának romlása már megállíthatatlanná vált, és egyre nehezebbé váltak a fellépések, mert egy idő után már csak a füléhez tartott tölcsér formájú eszköz segítségével hallotta a hangokat. Barátjához, Wegelerhez írt levelében kétségbeesetten számolt be tapasztalatairól: „…hallásom az utóbbi három évben rohamosan romlik. Füleimben éjjel-nappal állandó sípolást és zúgást hallok. Bármily egyéb foglalkozás esetén ez elviselhetőbb lenne, az enyémben azonban ez tényleg ijesztő.”
Mivel a hétköznapi beszélgetések is egyre nehezebbé váltak, írásban közölte gondolatait, amiket mindig a magával hordott füzetbe jegyzett le. Haláláig száznegyven füzetet írt tele, ez ma a zeneszerző hagyatékának fontos részét képezi. Látva, hogy nem akarják segíteni, megérteni, ez ingerlékennyé, zárkózottá, bizalmatlanná tette környezete felé, és kerülni kezdte az embereket. Ezért aztán embergyűlölőnek gondolták. A társasági élet helyett inkább a csendes magányba húzódott vissza. Az addig nyüzsgő társasági ember mély depresszióba esett, és sokszor még az öngyilkosságot is fontolgatta. Egy fiatal vak asszony, aki egy házban lakott Bee­thovennel, segítette át a holtponton. Egy alkalommal megjegyezte az akkor már nehezen halló mesternek: „Bármit megadnék, ha egyszer láthatnám a holdfényt!” Ezt hallva Beethoven könnyezni kezdett, és rájött, hogy amíg látja a papírt, a kottafejeket, addig a zene soha nem fog meghalni számára. Hatalmas életkedv öntötte el, ami minden idők egyik legnagyobb zongoradarabjának, a Holdfény szonátának a megírására késztette. Intuitív képességét felhasználva Beetho­ven, aki ekkorra már alig hallott, zenéjével lefestette a holdfényt egy olyan nőnek, aki nem látott semmit.

A sors szimfóniája

Nem sokkal később ennek az időszakának letisztult érzéseit, tanulságait az Ötödik, avagy a Sors szimfóniában mutatta be. Egyetlen ehhez fogható alkotás sincs a zenetörténetben, amely ilyen tömören, érthetően kifejezi a zenében az emberi harcot, küzdelmet és a küzdelem eredményét, a győzelmet. S bár életében a betegsége kudarcra ítélte, soha nem adta föl: halála napjáig dolgozott, és műveinek máig tartó népszerűsége hozta el a győzelmet, még ha ezt nem is élhette meg. 1818-ra, negyvennyolc éves korára már szinte semmit nem hallott, mégis – erőt véve magán – még kilenc évig dirigált a színpadon, vagy zongorázott. Emberi nagyságra, lelkének gazdagságára, zseniális tehetségére utal, hogy felülkerekedve a kóron, ezekben az években komponálta legnagyobb műveit: három zongoraszonátát, öt vonósnégyest és a IX. szimfóniát.
Süketsége ellenére azért tudott komponálni, mert tökéletes belső hallással rendelkezett, és emlékezetében rögzült, hogy a leírt hangjegyek vagy a zongorán leütött hangok milyenek a valóságban. Komponálás közben állítólag egy dobverőt érintett a zongorához, így annak a rezgéséből is volt valamilyen mértékű hallásélménye.

1824-ben a IX. szimfónia premierjén saját maga vezényelt. Azonban már annyira süket volt, hogy nem vette észre a darab végén a közönség tomboló ünneplését. A szólista finoman fordította meg a mestert a közönség felé, aki csak ekkor vette észre, hogy a mára már hallhatatlan mű mekkora ovációt eredményezett. A IX. szimfónia bevonult a halhatatlan zenedarabok közé, megkoronázva a zeneszerző életének munkásságát.

Egy ősi mesterség - kékfestés

   

Minden anyag között könnyedén felismerhető a kékfestett kelme, mely egyik oldalán mintás, a fonákján azonban egyszínű. Készítésének titka avatatlanok előtt rejtve marad, története azonban megismerhető.

A kékfestő anyag mintázása a több ezer éves batikolásból ered. A festésre szánt fehér pamut- vagy lenvászonra először - mintafával, nyomódúccal - egy viaszos védőréteget nyomtak, amit nem fogott meg a kék festék, és ezért ott fehéren, vagyis festetlen maradt a minta. (A védőréteg összetétele a mesterek féltve őrzött kincse volt. Receptjét titkosírással jegyezték fel, az unokák pedig csak hosszas fejtörés során találták meg a megoldást.) Mikor a védőréteg megszáradt, már jöhetett is az összetéveszthetetlen színű kék festék a festőfürdőben. Az indigót vasgálic és mész segítségével redukálják, és a megfelelő sűrűségben töltik bele a festőkádakba (küpákba), ahol belemerítik az anyagot. Áztatják, majd szellőztetik. Az eddig zöld színű indigó a levegő hatására oxidálódik és megkékül. A kelme végleges színét az határozza meg, mennyiszer mártották-levegőztették az anyagot. Nálunk az Alföldön a világosabb, a Dunántúlon pedig a sötétebb kék szín terjedt el.
Európában a kelmefestők eleinte a festőcsüllengő nevű növényből nyerték a kék színt, de India felfedezése után hajószámra érkezett a tartósabb hatást biztosító indigó. A XVIII. században Európában egyre több manufaktúra létesült, rohamosan fejlődött a textilfestő ipar, a mintakincs is egyre csak gyarapodott. Az új eljárások között kialakult a reservnyomású kékfestés is. A XVIII. század közepére már egész Európában ezt a technológiát alkalmazták, így gyakori volt a kékfestős kendők, terítők, ingek, szoknyák, kötények, de még ágyneműk használata is. Aztán az ipari fejlődés következtében a XIX. században ez a manufakturális ipar hanyatlásnak indult. Megváltozott a falusi életforma, és a városi ipari munkások "korszerű" viselete nem tartott igényt a kékfestett kelmékre./forrás: sulinet/

A kékfestő motívumok közül a legismertebbek a virágábrázolások (tulipán, szegfű, rózsa), a gyümölcsök (gránátalma, körte stb.) és az állatábrázolások (lepke, páva, kakas stb.). A kékfestő anyagokon szereplő mintakincs a hun és a török népek hitvilágához és mondavilágához kapcsolódik; a tojás a továbbélést, a horog a leány reménységét és férjhez menését fejezi ki; a gránátalma – mivel sok magja van – a sok utódot szimbolizálja, a bazsarózsa a tavaszt, a szerelmet, az érzékiséget és a női szépséget, a virágon belüli virág pedig az élet szépségét és bőségét jelképezi. A madárnak a lepkeszárnyai a szellemi szabadságot, a madár nyaka köré fonódó virágszár pedig az élővilág egységét jelenti. A kinyíló tulipán az életet és a termékenységet szimbolizálja.

 
 A kékfestés kihalóban lévő textilfestő eljárás lett. 


 

Március 25-én született Bartók Béla

A népdal a magyar népzene legősibb formája. Emberi érzelmeket és gondolatokat testesít meg, fejez ki. Szerzőiket nem ismerjük, a legtöbbjük nemzedékről-nemzedékre szállva, szájhagyomány útján keresztül maradt ránk. A 18. század közepéig senki sem foglalkozott a magyar népdalok gyűjtésével, mivel éneklésük mindennapos és természetes volt. A népdalok és a szövegek feljegyzése már a 19. században elkezdődött. A tudományos népdalgyűjtéssel a 20. század elejétől foglalkoznak népdalgyűjtőink.

Népdalaink eredetének kinyomozása elsősorban Kodály Zoltán és Bartók Béla – 20. századi zenetudósaink, zeneszerzőink - nevéhez fűződik.

"Egy célt fogok szolgálni:
a magyar nemzet és magyar haza javát."

Idézet Bartók Bélától, életének hitvallása.

Szuhafői Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.) a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára.

Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.

Ezen a napon történt..

21. 03.25. Megalapították Velence városát.

Velencét mindenki ismeri. Még az is, aki sosem járt ott. Hiszen a város mindannak jelképe, ami egy ember szívében a romantikus csodavilág.

 

A ma ismert Velence 118 részben természetes, részben feltöltéssel, mesterségesen kialakított szigeten épült.

Velence történetének kezdetei az V. száza­dig vezethetők vissza. 568-ban a longobárdok elpusztították a tengerparti városokat, és lakói főként ekkor költöztek a mai Velence központját alkotó szigetekre. 697-től ezen apró szigetek települé­sei egységes közigazgatású közösséggé, külön tartománnyá ala­kultak, melyet a bizánci császár által kinevezett uralkodó, a dogé kormányzott. Ekkor indult meg a Bizánctól való elszakadás folyamata is. A fennhatóság a legtekintélyesebb patrí­ciuscsaládok kezében volt; ezek közül választották az állam fejét, a dogét. A XI. század közepétől a hatalom a legtekintélyesebb famíliák tagjaiból alakult tanács, a Serenissima Signoria kezé­ben összpontosult. Ez a nemesi hatalom egészen a városál­lam megszűntéig, 1797-ig fennállott. Velence a XII. századtól a XVI. század végéig a Földközi-tenger keleti medencéjének egyik vezető hatalma volt.

Névnapok - Gábor

Gábor: Héber eredetű bibiliai név, a Gabriel magyar alakváltozata. Jelentése: Isten embere, Isten bajnoka vagy "Isten erősnek bizonyult".

Az evangéliumok és a hagyomány szerint Gábriel arkangyal Isten küldönce. Nevének jelentése más olvasatban: "én erőm: az Isten".

A zsidó hagyomány szerint Gabriel választotta szét a Vörös-tenger vizét, amikor a zsidók Egyiptomból menekültek.

Az iszlám úgy tartja, hogy Gabriel (Gibril, Dzsibril) az Igazság szelleme, aki lediktálta Mohamednek a Koránt.

Gábriel egy Hold-arkangyal, őt úgy is hívják, hogy a születés arkangyala, mivel az ember születési folyamatát segíti elő. ő az, aki az evangéliumokban bejelenti Jézus születését a szülőknek.

Amikor az ember megszületik, mindig vannak körülötte segítő lények, segítő angyalok, a születés angyalai. Ők a gábrieliták, Gábriel arkangyal tanítványai. A halál folyamatát, azt, hogy ott minden helyesen történjen, a michaeliták segítik elő.

 Amikor Gábriel arkangyal domináns, tehát amikor az ő hatása a legerősebb az emberiségre, akkor mindig egy nagyot lépnek elő a Földön az emberi tudományok. Őt a tudományok arkangyalának is hívják, mivel elősegíti a Földön a természettudományok fejlődését. Ezzel szemben Michael a szellemi tudományok, a szellemi tanítások fejlődését segíti elő.


Hősök tere - a Millenniumi emlékmű szobrai
Gábriel arkangyal
fotó. Simon Gábor

 

Barlangok - Buzgó barlang

A Buzgó barlang (Krásnohorská jaskyňa) jellegzetes forrásbarlang. Ez azt jelenti, hogy a Buzgó patak barlang- rendszerének a végpontja, melynek a járatai főleg a patak oldó és koptató munkája által alakultak ki dolomitokban és mészkőben. Eddig e barlangrendszerből a kutatóknak 1355 m–t sikerült feltárniuk, ebből a nyilvánosság számára 450 m van kiépítve.  Páratlan szépsége miatt 1995-től a barlang a Világörökség részét képezi. A túraútvonal a Rozsnyói Barlangászok Cseppkövéhez vezet, ami tulajdonképpen egy gigantikus, 32,6 m magas cseppkőoszlop. Jelenleg a Guiness Rekordok Könyvébe is be van írva, mint a világ legnagyobb cseppköve. Annak ellenére, hogy ez ma már nem igaz, ez egy monumentális természeti képződmény, melynek a mérsékelt éghajlati övezet barlangjaiban nincs párja.

 Cseppkő, heliktit, montmilch, borsókő, aragonit, ... mind-mind a barlangokban képződött ásványok, amelyeknek különleges csillogása, szín- és formagazdagsága egyaránt megragadja a hétköznapi barlanglátogatót csakúgy, mint a fanatikus barlangkutatót. A barlangok ékkövei hol szűkmarkúan, hol buja gazdagsággal jutalmazzák a rájuk kíváncsi érdeklődőket.


A cseppkövek sokféle formában keletkezhetnek, amelyek nagy részét külön nevekkel jellemzik. A barlang mennyezetéről leszivárgó, lecsöppenni készülő vízből függőcseppkő vagy sztalaktit, a földre lejutó, s ott lerakódó oldatból pedig az oszlopszerű állócseppkő vagy sztalagmit képződik. Előbbi belsejében csatornákat találunk, amelyeken át a víz a jégcsapszerű képződmény csúcsára jut, míg az állócseppkövön ilyen természetesen nem alakul ki. Az összenövő kétféle alaptípusból oszlop, vagy újkeletű, angol eredetű műszóval sztalagnát jön létre. A fiatal, kezdetleges, rendszerint fehér színű, törékeny függő képződmények a szalmacseppkövek. Amennyiben az állócseppkövek nem széles talpon nyugvó, tömzsi oszlopok, hanem karcsú, néhány centiméter széles, de magas rudakká alakulnak, akkor a bambuszcseppkő nevet kapják. A falakon lecsurgó, leszivárgó vízből kivált cseppkőkérgek a lefolyások. Gyakran több rétegűek, szakaszosan képződnek. Egy-egy csapadékos, tehát a cseppkőképződésre kedvező időjárást megszakító szárazabb időben növekedésük megszakadhat, agyag vagy törmelék boríthatja be. A kedvező éghajlati változás hatására ezeken újból cseppkőkéreg, lefolyás alakulhat ki. Gyakran nagyobb, azóta eltömődött barlangszakaszok bejáratát zárhatják le. Ekkor áttörésükkel, szerencsés esetben jelentős barlangfeltárást lehet elérni.
A barlangfalakon, aláhajló felületeken, a nagyobb vízmennyiséget szállító repedések mentén nemcsak függőcseppkő vagy bevonat alakulhat ki, hanem drapériaként leomló formájú, keskeny, sokszínű zászlócseppkövek is. Ezek széle gyakran rojtos is vagy fűrészfogas mintájú. A zászlócseppkő legkülső, legfiatalabb rétege lüktetésszerűen áramló vízből rakódik le.
A cseppkőképződmények szabályos alakzatai mellett számos, ún. szabálytalan formájú, csepegő, szivárgó vízből kivált kalcitmódosulatot ismerünk. Ilyenek közé tartozik a Baradla-barlang domicai szakaszában igen gyakori "dob". Ez nem egyéb, mint a mennyezetről lelógó sztalaktit lapos, vékony, kerek, dobszerű kiszélesedése. Számos barlangban a kalcitkristályok szabálytalan gomolyagot formáló csomókban szilárdultak meg. Az ilyen alakzatokat változatos formáik alapján gombafonatszerűeknek, gomolyagoknak nevezzük. Hazánkban különösen gyakoriak a virágra emlékeztető, ágas-bogas cseppkövek, amelyeket számos fantázianévvel láttak el, mint kelvirág, szőlőfürt, rózsa. Ez utóbbi ásványformák gyakran kombinálódnak a barlangjainkban igen elterjedt gömb alakú képződményekkel, amelyeket általánosságban borsókőnek hívnak.
A cseppkőképződmények szélesebb értelemben vett csoportjába tartoznak azok a mészképletek, amelyek víz alatt képződnek. Az utóbb említett borsókövek jelentős része is ide tartozik, ugyanis legtöbb barlangunkban előfordulásuk csak az üreget egykor kitöltő víz szintjéig tart, tehát a medence falán és alján váltak ki. Néhány vízzel telt, főleg melegvizes barlangban képződésüket napjainkban is meg lehet figyelni. Az egykori vízszintet a borsóköves szint felső peremén képződött, a falhoz vagy a medencékből kiálló cseppkövekre, kőtömbökre cementálódott kalcitlemezek mutatják. Sokszor ugyanis a kis tavak felületén is kiválik a mészhártya, amely a vízszint csökkenésével vagy megszűnésével összetörik, de a partfalon odatapadt lemezek alakjában megmarad.
A cseppkőmedencék ritka, de jellegzetes képződménye a barlangi gyöngy vagy pizolit. Kialakulhat álló- vagy mozgó vízben. Közepében valamilyen szemcse van, amely körül koncentrikusan mészréteg rakódik le, rendszerint ennek következtében gömb alakú.
Tulajdonképpen már nem nevezhető cseppkőnek a szintén víz alatt képződő, patakos barlangjainkban igen gyakori mésztufagát. Ahol az áramló vagy szivárgó víz sebessége helyileg megnövekszik, a turbulensen mozgó vízből kalcitkristályok válnak ki a talpon, s előbb hullámfodorra, majd szabályos karéjos gátakra emlékeztető alakzatokat hoznak létre. A cseppkövek egyik legfeltűnőbb jellegzetessége színük sokfélesége. Az üvegszerűen tiszta, tejszerűen fehértől a narancssárga, vörös, barna, sötét vörösesbarnán át a feketéig minden színárnyalat előfordul közöttük.