A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait.
Földünk
minden kontinensén megtalálhatók a fák. Lombkoronájuk sok állatnak
nyújt táplálékot és lakóhelyet, törzsük és gyökerük szintén. A Föld
légkörének oxigéntartalmát jórészt a fáknak köszönhetjük, így azok az
élőlények is nagyban kötődnek a fákhoz, melyek nem eszik, vagy nem
laknak a fa lombjában.
Azok az állatok, melyek az erdőben a fák lombkoronájában élnek, nem tudnának hol lakni, ha kivágnánk a fákat. De a nagyobb testű állatok is elpusztulnának, hiszen nem találnának élelmet, és menedéket sem. A fák kipusztulásával örökre elbúcsúzhatnánk az őzektől, harkályoktól, vaddisznóktól is.
A világ legöregebb fái a kaliforniai
Fehér-hegyekben élnek. Szoborszerű formáik már évezredek óta dacolnak az
idők viharaival. Az egyik példány idén töltötte be 5064. életévét...
A fa a legősibb, az egész
világon elterjedt, egyetemes növényszimbólum. A fa az örök fejlődés és
megújulás, a termékenység; a kiszáradt fa az elmúlás jelképe. A magyar
népmesékben is gyakorta találkozunk vele: égig érő fa, aranyalmafa. Az
életfa ágai az égi világba vezetnek, gyökerei az alvilágba nyúlnak; utat
szimbolizál, amelyen a sámánok, táltosok, mesehősök az égbe vagy
alvilágba juthatnak.
Az égig érő fa
A magyarság hitvilágát, mesevilágát, mondavilágát, zenevilágát és
népművészetét egy Belső-Ázsiából hozott örökség köti össze: ez az „égig
érő fa”. Nemcsak hiedelemmondáink, népmeséink sajátos eleme ez a
hatalmas fa ágai között a Holddal és a Nappal, hanem az Európában
egyedülállóan gazdag népi díszítőművészetünknek is. Pásztoraink szaruból
készült sótartóin, tálasainkon, házaink oromzatán, edényeinken,
bútorainkon egyaránt előfordul ez a csak a magyarság számára megfejthető
szimbólum.
Őseink hamar felismerték, hogy a növények
megszületése, növekedése, beérése és halála az emberek szeme előtt
zajlik és hasonlatos az ember életrendjéhez. Ám a növényzet tavasszal
újraéled, az ember élete viszont halálával véget ér. Itt találjuk meg az
életfa-gondolat nyitját; a vegetáció örök újjáéledését átvinni az
emberre. Tőlünk keletre – Belső-Ázsiában – sok változatban él az életfa
hite, amelyeket rajzokban, faragásokban, rátétmunkákban és domborműveken
találunk meg. A belső-ázsiai török népek képzete szerint a világfa
minden fa legmagasabbika, melyik mindennek a középpontjában nő, és
csúcsa a főisten (az egyisten) lakásáig ér. Az égigérő fa motívumát
elszigetelt, Európában csak magyarlakta területen megtalálható volta
miatt még a honfoglalás előtt Keletről hozott ősvallásunk maradványának
kell tekintenünk. Életfa-ábrázolások fordulnak elő honfoglalás kori
szíjvégeken és más tárgyakon, amelyek ugyancsak azt bizonyítják, hogy az
életfa fogalmát (mítoszát) és szimbólumrendszerét Belső-Ázsiából hoztuk
a Kárpát-medencébe.
Az égig érő fa Belső-Ázsia
alapmítosza, képzetét a török népek mind ismerik a következő elképzelés
szerint: él a világon egy csodálatos fa, amelynek hét vagy kilenc ága
van. A fa olyan helyen nő, hogy csak az ilyen tudományban jártas ember
találhatja meg, a közönséges ember csak hírét hallja, de látni nem
láthatja. A magyar hiedelemvilág „csudálatos fája,”, „égig érő” vagy
„tetejetlen” fája a belső-ázsiai népek világfája, amely összeköti az
alsó (föld alatti), a középső (a földi) és a felső (túl)világot.
A
népmesék fantasztikumnak ható részletei alapjaikban nem kusza
képtelenségek, hanem többnyire ősi vallási hagyományok. Az égig érő fa
teteje közelében elnyúló ágon hajszálon függő, vagy három madárlábon
forgó kastélyt, vagy réz-, ezüst- és aranypalotát és táltoslovakat
találnak az azt megmászó mesealakjaink.
Ez az égig érő
fa meséinkben is megmaradt: a sárkány elrabolja a lányt és az égig érő
fa tetejére viszi. Sokan indulnak el kiszabadítására, de kísérletük
kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa
csúcsára úgy, hogy baltájával lépcsőt vág a fa törzsébe és a rétegekből
álló lombkoronán „világról világra” halad. A hőst az ott lakó Szél, a
Hold és a Nap segíti útján. Ebben a mesében a magyarok ősvallásának
három rétege ötvöződik: 1. az ég rétegződése és az egyes rétegekben
lakók pontos meghatározása; 2. az élet fája teli tápláló gyümölccsel; 3.
az akadályokkal megtűzdelt fa megmászása.
Írásos
történeti forrásaink, népmeséink és népművészetünk megemlékeznek olyan
hatalmas fáról, amelynek csúcsa az égitestekig ér. Az égig érő fa
meséjét az egész magyar nyelvterületen ismerték/ismerik. A magyar nép
hitvilágában a sorsjelző életfa az ősfákkal és családfákkal egy gyökéren
nő, hiszen jelképes értelemben az anya helyett áll.
A
gyermek életfája a vér szerinti anya felsőbbrendű énje. Amikor a beteg
gyermeket átemelték ágai közt, abban a hitben voltak, hogy ezáltal az
anya „újraszüli” fiát, életerejéből is átad valamit. A parasztember
életében a gyermek világrajötte után a házasság a legnagyobb esemény; a
legszebb életfa mindig a menyegzőn ékeskedett; az életet, a
termékenységet és a bőséget jelképezte.
Őseink jól
megkülönböztették a testet és a lelket; erre utal, hogy létezett külön
szó a lélekre, és e kifejezés bizonyos kapcsolatban áll a lehelettel. A
lélek továbbélésére utalnak a halotti torok és a temetési szertartások.
Eleink
szép mítosza volt, hogy a születésre váró gyermek lelke a túlvilágon az
életfa ágán lakozik, onnét száll le a földi létbe, és a test halála
után oda tér vissza. Ezért megkülönböztették a testlelket, amely a
testben levő minden élettani, szellemi, érzelmi és értelmi működés
fogalma; a szabadlelket, ami az egyénnek a testen kívüli megjelenési
formája, második énje, amely alkalmilag el is válhat a testtől;
álomlelket, amely az embernek nem cselekvő állapotában (álmában)
mutatkozik meg; a halotti lelket, amely a halál után a föld alatti
másvilágon tartózkodik, valamint a fejlelket, amely az ember fejében
fészkel.
Egyistenhitünk máig köztünk élő szimbóluma és
gondolatvilága az égig érő fa; erről hallanak gyermekeink és unokáink
meséikben, ezt látják a körülöttük lévő tárgyakon, figyelmeztetve arra,
hogy ez ősi hagyatékunk, amely bennünk él, meg kell őriznünk és tovább
kell adnunk.
/Hankó Ildikó/
"Ha nem találsz árnyékot,
ne a napot okold, hanem magad,
hogy nem ültettél egy fát"...
„Aki fát ültet, önmagán kívül másokat is szeret.” Angol közmondás
„Az
ember legjobb barátja a Földön a fa. Amikor a fát tisztelettel és
gazdaságosan használjuk, miénk a Föld egyik legnagyszerûbb erõforrása.” Frank Lloyd Wright
„Nyugalmukban gyönyörûek; csendjükben bölcsek. Állni fognak, miután mi porrá válunk. Tanítanak minket, és mi gondozzuk õket.” Galeain ip Altiem MacDunelmor