A katolikus egyház július 2-án arra a jeles eseményre emlékezik, amikor Szűz Mária meglátogatta a várandós Szent Erzsébetet, Keresztelő Szent János anyját.A megfogant és sarjadó élet feletti öröm kifejezéseként a búza érését, az aratás kezdetét is régtől e jeles napon ünnepelték.
Gyógynövények begyűjtése
Sarlós Boldogasszony az egyik legfontosabb időjósló nap. A népi megfigyelések szerint, ha ezen a napon esik, akkor negyven napig csapadékos idő várható, ami azt jelenti, hogy rossz aratásra lehet számítani. A javasok és gyógyítók ezen a napon a meddőség és a női bajok elleni gyógymódok kezelését végezték, úgy vélték, hogy a termékenységet adó Boldogasszony ilyenkor odafigyel a gyermeket kívánó nőkre. Régen az asszonyok már hajnalban kimentek a mezőre gyógynövényeket gyűjteni, melyet aztán a templomban megszenteltették, hogy azzal is növeljék a gyógyító erőt. A javasok szerint a katángkóró halványkék virága csökkentette a vérzékenységet. A nőket sújtó görcsök ellen fodormentából főztek teát. A szülés utáni fájdalmak enyhítésére a liliom virágát megfonnyasztották, mézzel elkeverték és azt az asszonyok a hasára helyezték.
Különleges szokások
Néhány vidéken az aratást a föld keleti sarkában, a napfelkelte irányában kezdték. Az első két kévét keresztbe rakták, majd imát mondtak mellette. A levágott kalászokból koszorút fontak és azt szobájukba akasztották, hogy védelmet nyújtson a gonosz erők és a betegségek ellen. Hazánk északi vidékein a ház elé virággal díszített széket tettek, hogy ha az áldott állapotban lévő, „nehézkes” Mária arra jön Erzsébethez tartván, le tudjon ülni.
"A XVIII. században még az asszony aratott sarlóval, a férfi kötözött. Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Eleink úgy hitték, hogy a Szűzanya arat, és Jézusra hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza.
Az alföldön szent énekeket énekeltek munka közben; azt tartották, hogy minden aratásban az ítélet napja jelenik meg: a konkoly elválik a búzától. Egyes helyeken a föld keleti sarkában kezdték az aratást; az első két kévét rögtön keresztbe fordították, s köszönő imát mondtak mellette. Másutt az aratás végén a legszebb darab búzából készítették a „Jézuskévét”. A gazdaasszony kikereste azt a búzatövet, amely három egyforma növésű szép kalászt termett, és piros szalaggal a kalászok alatt egybekötötte azokat. A körülötte termett búzát sarlóval vágták le, és kévébe kötve lefektették „Jézus” köré. Letérdeltek rájuk, és imádkoztak. Az aratókoszorú régen templomi szentelmény s szinte minden templomunknak éke volt. A kévéket országszerte keresztbe rakták, a felsőt „papkévének” nevezték.
A hajdanvolt ember minden esztendőben annyi termést kért az Úrtól, hogy jusson a szegényeknek, az ég madarainak, az anyaföldnek s az elhunyt lelkeknek is belőle – említi homíliavázlatában Darvas-Kozma József. Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. A szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők párfogója, a halottak oltalmazója. Õ a gyermeket váró édesanyák vigyázója is. Az ünnep vigíliáján emlékeztek meg Mária anyaságáról. Ez a nap adta alkalmát a szegénygondozásnak, az anyaság ünneplésének és az aratás szakrális kezdetének is."
forrás:Sarlós Boldogasszony
Magyar Kurir
Ősi istennő
Valószínűleg már a legkorábbi emberi közösségek egy anya istenhez társították a termékenységet és a jólétet, de azt nem lehet tudni pontosan, hogy hol imádkoztak hozzá elsőként. Az írásos források alapján először a sumér agyagtáblákon szerepel Ezinu, a gabona és a termékenység istennője. De jóval a folyóközi civilizáció előtt, a neolit-kultúrákban használt anyaistennő szobrok ősi termékenység istennők lehettek. Boldogasszony ünnepe kapcsán eszünkbe juthat a görög mitológiából ismert Déméter, aki az aratás és a termékenység istennője volt, de őt tisztelték a tavasz hírnökének. Ő azonban nem a hellének sajátja volt, hanem jóval korábban, az Égei-tengert benépesítő ősi bronzkori népek imádkoztak hozzá. A mükénei és a krétai civilizációban egyaránt ismert volt kultusza, majd az Itáliába érkező szkíta eredetű etruszkok is meghonosították a későbbi Ceresnek ismert ősi gabonaistennő kultuszát.
Néhány vidéken az aratást a föld keleti sarkában, a napfelkelte irányában kezdték. Az első két kévét keresztbe rakták, majd imát mondtak mellette. A levágott kalászokból koszorút fontak és azt szobájukba akasztották, hogy védelmet nyújtson a gonosz erők és a betegségek ellen. Hazánk északi vidékein a ház elé virággal díszített széket tettek, hogy ha az áldott állapotban lévő, „nehézkes” Mária arra jön Erzsébethez tartván, le tudjon ülni.
"A XVIII. században még az asszony aratott sarlóval, a férfi kötözött. Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Eleink úgy hitték, hogy a Szűzanya arat, és Jézusra hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza.
Az alföldön szent énekeket énekeltek munka közben; azt tartották, hogy minden aratásban az ítélet napja jelenik meg: a konkoly elválik a búzától. Egyes helyeken a föld keleti sarkában kezdték az aratást; az első két kévét rögtön keresztbe fordították, s köszönő imát mondtak mellette. Másutt az aratás végén a legszebb darab búzából készítették a „Jézuskévét”. A gazdaasszony kikereste azt a búzatövet, amely három egyforma növésű szép kalászt termett, és piros szalaggal a kalászok alatt egybekötötte azokat. A körülötte termett búzát sarlóval vágták le, és kévébe kötve lefektették „Jézus” köré. Letérdeltek rájuk, és imádkoztak. Az aratókoszorú régen templomi szentelmény s szinte minden templomunknak éke volt. A kévéket országszerte keresztbe rakták, a felsőt „papkévének” nevezték.
A hajdanvolt ember minden esztendőben annyi termést kért az Úrtól, hogy jusson a szegényeknek, az ég madarainak, az anyaföldnek s az elhunyt lelkeknek is belőle – említi homíliavázlatában Darvas-Kozma József. Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. A szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők párfogója, a halottak oltalmazója. Õ a gyermeket váró édesanyák vigyázója is. Az ünnep vigíliáján emlékeztek meg Mária anyaságáról. Ez a nap adta alkalmát a szegénygondozásnak, az anyaság ünneplésének és az aratás szakrális kezdetének is."
forrás:Sarlós Boldogasszony
Magyar Kurir
Ősi istennő
Valószínűleg már a legkorábbi emberi közösségek egy anya istenhez társították a termékenységet és a jólétet, de azt nem lehet tudni pontosan, hogy hol imádkoztak hozzá elsőként. Az írásos források alapján először a sumér agyagtáblákon szerepel Ezinu, a gabona és a termékenység istennője. De jóval a folyóközi civilizáció előtt, a neolit-kultúrákban használt anyaistennő szobrok ősi termékenység istennők lehettek. Boldogasszony ünnepe kapcsán eszünkbe juthat a görög mitológiából ismert Déméter, aki az aratás és a termékenység istennője volt, de őt tisztelték a tavasz hírnökének. Ő azonban nem a hellének sajátja volt, hanem jóval korábban, az Égei-tengert benépesítő ősi bronzkori népek imádkoztak hozzá. A mükénei és a krétai civilizációban egyaránt ismert volt kultusza, majd az Itáliába érkező szkíta eredetű etruszkok is meghonosították a későbbi Ceresnek ismert ősi gabonaistennő kultuszát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése