A
néphagyomány szerint február másodikához kötődik az egyik legszélesebb
körben elterjedt időjóslás. Ezen a napon jön ki barlangjából a téli
álmából felébredt medve, ha napos időt lát és meglátja saját árnyékát,
akkor visszatér barlangjába és még hosszú lesz a tél. Ha nincs napos
idő, korai tavaszra számíthatunk. Egyébként a medvekultusz európai
nyomai szerint, őseink a medvében az egyik legfőbb állatistenséget
tisztelték. A medve téli álmából való február másodikai ébredés, a
tavasz közeledtének és a természet föltámadásának jelképévé vált.
Jókai Mór „Az új földesúr" című regényében a következőképpen ír erről a napról:
Van aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről
tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a
természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy
gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a
világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes
idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott
himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a
fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy,
hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent
oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik
tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer
minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha
azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós
förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a
lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná:
reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy már
most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg
nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett
rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos
szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza
bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet
odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve
tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon,
hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőteti haragját, annál
hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése