Egyszer, ha úgy alakul, nézzetek bele egy vakvezető kutya szemébe. Érdemes!
Olyat láthattok benne, ami az emberekből javarészt már régen kiveszett. „
Miért fontos megemlékeznünk róluk, és világnapot szentelni nekik ?
Olyan csodálatos kutyákról van szó, amelyek emberek életét könnyítik meg, de nem csak megkönnyítik, hanem igazi barátjukká, társukká válnak.
Az állatok soha nem az alapján adnak szeretetet és segítséget, hogy egészséges-e valaki, hanem önszántukból, ösztönből.
Vajon hányan tudják, hogy az ember kutyákkal való együttélése több mint 1200 évre vezethető vissza. A kutya sokat tud, sok mindenben segítőtársa az embernek, de mégis a hűség az a tulajdonság, ami elsőként eszünkbe jut róla. Több olyan történetet ismerünk, amelyben az eb hosszú évekig várja gazdáját, aki már régen eltűnt a háború poklában; vagy az élet teremtette más útvesztőben. Hogy mindig is életünk komoly résztvevői voltak ezek a jószágok, arról tanúskodnak azok a közmondások, amelyek sok száz éve át- meg átszövik hétköznapjainkat. Itt van a kutya elásva. Jön még kutyára dér. Jobb az élő kutya a holt oroszlánnál. Kutya után ugat a kutya, ha nincs is semmi oka. Kutyaharapást szőrivel (gyógyítják). Kutyából nem lesz szalonna. Nem eszi meg a kutya a telet. Nemcsak egy tarka kutya van a világon. Pénz beszél, kutya ugat. Bánja, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett. Belejött, mint kiskutya az ugatásba. Bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Folytathatnánk a sort, hiszen ezernyi az élmény és tapasztalat, ami hozzájuk fűzi az embert.
A kutya és ember kapcsolatára utal a szép ősi magyar monda. „… Miután a föld így szépen elkészült volt, Úr-Isten fölnyúlt az égbolt tetejébe, s letört egy kis darabot a Napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt. S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a Napdarabkákból, ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját: a lovat és a kutyát.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése