Vakvezető kutyák világnapja

1994. április 27-én ünnepelték meg először A VAKVEZETŐ KUTYÁK VILÁGNAPJÁT. Az ötlet a Nagy-Britanniában lévő Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Világszövetségétől származik.

Egyszer, ha úgy alakul, nézzetek bele egy vakvezető kutya szemébe. Érdemes!
Olyat láthattok benne, ami az emberekből javarészt már régen kiveszett. „

Miért fontos megemlékeznünk róluk, és világnapot szentelni nekik ?

Olyan csodálatos kutyákról van szó, amelyek emberek életét könnyítik meg, de nem csak megkönnyítik, hanem igazi barátjukká, társukká válnak. 

 Az állatok soha nem az alapján adnak szeretetet és segítséget, hogy egészséges-e valaki, hanem önszántukból, ösztönből.

 

 Vajon hányan tudják, hogy az ember kutyákkal való együttélése több mint 1200 évre vezethető vissza. A kutya sokat tud, sok mindenben segítőtársa az embernek, de mégis a hűség az a tulajdonság, ami elsőként eszünkbe jut róla. Több olyan történetet ismerünk, amelyben az eb hosszú évekig várja gazdáját, aki már régen eltűnt a háború poklában; vagy az élet teremtette más útvesztőben. Hogy mindig is életünk komoly résztvevői voltak ezek a jószágok, arról tanúskodnak azok a közmondások, amelyek sok száz éve át- meg átszövik hétköznapjainkat. Itt van a kutya elásva. Jön még kutyára dér. Jobb az élő kutya a holt oroszlánnál. Kutya után ugat a kutya, ha nincs is semmi oka. Kutyaharapást szőrivel (gyógyítják).  Kutyából nem lesz szalonna. Nem eszi meg a kutya a telet. Nemcsak egy tarka kutya van a világon. Pénz beszél, kutya ugat. Bánja, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett. Belejött, mint kiskutya az ugatásba. Bizonytalan, mint a kutya vacsorája.  Folytathatnánk a sort, hiszen ezernyi az élmény és  tapasztalat, ami hozzájuk fűzi az embert.  



A kutya és ember kapcsolatára utal a szép ősi magyar monda. „… Miután a föld így szépen elkészült volt, Úr-Isten fölnyúlt az égbolt tetejébe, s letört egy kis darabot a Napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt. S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a Napdarabkákból, ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját: a lovat és a kutyát.”

Az ember és a kutya barátsága

Az ember és a kutya barátsága legalább tizennégyezer éve tart, de olyan elméletek is ismertek ,melyek sokkal korábbra datálják a háziasítás folyamatának kezdetét.Tény, hogy a kőkorszakban keletkezett barlangrajzokon éppúgy felbukkannak a kutyák,mint az egyiptomi,vagy mezopotámiai ábrázolásokon;valószínű,hogy az ember eleinte vadászatra tartotta négylábú társait,ám fokozatosan   felismerte a faj intelligenciáját és sokoldalú képességeit, ezért egyéb feladatokra is alkalmazni kezdte a kutyákat.





A Mozgássérült segítő kutyákról:
A mozgássérült segítő kutyák olyan fajta segítséget tudnak nyújtani fogyatékkal élő embertársainknak, amelyre mi emberek nem vagyunk képesek. Rendelkezésükre állnak a nap 24 órájában, segítőkészségük kimeríthetetlen, őszinte szeretet adnak előítélet és elvárások nélkül. Segítenek fizikailag, érzelmileg, lelkileg. Támaszként szolgálnak gazdáiknak, miközben mindent megtesznek, hogy segítsék őket.

A legtöbben el sem tudjuk képzelni milyen az, ha beesik a kerekes szék alá egy tárgy, és nem tudjuk felvenni, ha a kiválasztott üzletbe, vagy gyógyszertárba lépcső vezet, és nem tudunk szólni az eladónak. Ilyenkor a kerekesszékben élőknek az az egyetlen lehetősége, hogy megkér valakit, persze ha van valaki a közelben, hogy segítsen. Kutyával mindez könnyebb, mert őt megkérni egész más, mint egy embert, a kutya lelkes, és boldoggá teszi, hogy gazdáját szolgálhatja, mindig ott van, és szívesen fogadják más emberek is, ha például őt küldi be gazdája egy üzletbe, melyet nem tud megközelíteni.

A kutyák segítenek a közlekedésben, ajtó nyitással, villanykapcsolással, kosarat visznek a szájukban, amibe pár dolgot bele lehet tenni, így a gazda keze szabadon maradhat. Segítenek öltözni, odaviszik a gazdihoz a cipőt, ruhadarabokat, segítenek a ruhákat levenni, le tudják húzni a kabát ujját, a kesztyűt, zoknit. Felveszik, ami leesett, még a legapróbb dolgokat, akár egy pénzérmét is, el lehet küldeni őket tárgyakért, odaviszik a telefont, kulcsot, távirányítót, stb. Tárgyakat lehet küldeni velük más emberekhez, pl. kulcsot a kapuhoz, ha látogató érkezik.

                                A Terápiás kutyákról:

A terápiás kutyák alkalmazása kezd egyre jobban elterjedni az országban. Számtalan tudományos tanulmány és felmérés bizonyítja a kutyák pozitív hatásait a fejlesztő foglalkozások folyamán. A célszemélyek úgy dolgoznak, hogy nem érzik feladathelyzetben magukat, több a sikerélményük, és magabiztosabbakká válnak. A terápia folyamán sokkal magasabb a motivációs szintjük a kutya jelenlétében, így kedvvel, örömmel vesznek részt a foglalkozásokon.

Társaink jóban-rosszban..

A bernáthegyi története

A bernáthegyi kutyákról először az életmentés jut az eszünkbe. Kevés ennyire jámbor, nyugodt természetű, emberszerető kutyafajta létezik.

A Hospice du Grand Saint Bernard nevű kolostor környékéről származnak, mely Európa egyik legmagasabb pontján helyezkedett el. Az itt húzódó hágó volt az egyik fő közlekedési útvonal Észak-Olaszország és Franciaország között, természetesen Svájcon keresztül. Az átkelés itt életveszélyes volt, főleg télen, amikor a hóviharok, lavinák végzetes veszélyt jelenthettek az emberekre. Éppen ezért a szerzetesek tenyésztették először ki a bernáthegyiket, mivel alkalmasak voltak a hegyekben az utazók vezetésére és a hóval betemetett áldozatok megkeresésére.

A Hospice du Grand Saint Bernard egyike Európa legrégebbi és legmagasabban fekvő településeinek. Itt állt valaha Jupiter temploma, amit még az erre elhaladó római hódító hadsereg épített. Amikor a XI. század közepén Bernhard Von Menton Aosta főesperese megalapította az Ágoston rendek közösségét, aligha gondolta volna, hogy nevét a hegy, a hágó és a világ egyik leghíresebb kutyafajtája viseli majd.
A bernáthegyi kutya névadója világszerte ismert lett, de szinte semmi adat nem maradt fenn róla. Bernhard Von Menton a szegények segítője és a szerencsétlenek pártfogója volt, a hágó magaslatain. A hiedelem szerint az ott lévő gonosz szellemektől felszabadította a megszállottakat.
A menedék szállást és élelmet nyújtott az elgyötört utazóknak. Szerzetesei és segítői naponta ereszkedtek le és tértek vissza a hágón, utasokat kalauzolva.

Az első kutyák vélhetően 1660-1670 környékén érkeztek a menedékházba. Feladatuk korántsem a kísérés vagy a mentés volt, csupán a kolostor-fosztogatók elleni védelmet szolgálták. A szerzetesek kutyáikat a völgybeli parasztkutyákból válogatták össze. Ezen a területen fejlett szarvasmarha tenyésztés folyt, és a legelterjedtebbek a nagytestű, tömött szőrű, barnásvörös-fehér foltos pásztorkutyák voltak, ezért a barátok értelemszerűen belőlük verbuválták kutyáikat.
Az első írásos emlék (1703) még csak a jelentős számú vendégsereg ellátásához szükséges nagyüzemi étkeztetésben betöltött fontos szerepükről tesz említést, miszerint a konyhamester által készített hatalmas mókuskereket hajtva forgatták a nyársakat.

Dokumentumok tanúsága szerint 1750-től a kutyák már kísérőként dolgoztak a szerzetesek mellett. Felismerték ugyanis, hogy az erőteljes állatok komoly segítséget jelentenek a viszontagságos hegyi utakon.
Kiváló tájékozódó képességük révén elsősorban megbízható kalauzként szolgáltak, különösen viharos éjszakákon, valamint széles mellkasukkal törték a magas havat, megkönnyítve az emberek haladását. Emellett stramm fizikumuk révén teherhordóként is tevékenykedtek, és a hátukra erősített nyeregben tejet, vajat cipeltek a kolostorba.

Később még Napóleon is hasznát vette a kutyáknak. Seregének 250000 katonája - mely többször is megtette a kíméletlen utat -, veszteség nélkül jutott át a hágón a bernáthegyik kíséretében.
A kolostor kutyái a fokozott igénybevétel és a szélsőséges körülmények miatt meglehetősen rövid életűek voltak. Gyakorta reumában szenvedtek, és nem éltek 6-8 évnél tovább. Mivel a falka többször kipusztult, a papok kénytelenek voltak pótolni az állományt a már említett völgybeli pásztorkutyákból. Ezek csak színükben emlékeztettek a mai bernáthegyiekre. Atletikus felépítésű, leginkább a svájci pásztorkutyához hasonlító, legfeljebb 50 kilós, tehát jóval könnyebb, és rövid szőrű kutyák voltak.
A kolostor mentőkutyáinak minden tulajdonsága voltaképpen a hatékony munkát szolgálta. A túl nagy test lassította és hátráltatta volna előrehaladásukat, és az ilyen körülmények között az életben maradás, vagy a mentés kudarcát jelentette volna. A rövid, tömött szőr szintén előnyükre vált, hiszen melegen tartotta testüket, ugyanakkor nem tapadt rá a hó. A XIX. században egy járvány szinte nullázta a falkát, és frissítésére újfundlandit használtak fel. Ezt követően egyszer-egyszer hosszú szőrű egyedek is napvilágot láttak, ám hamar kiderült, hogy szőrzetük miatt nem válnak be a havas körülmények között, ezért azokat a völgyek lakóinak ajándékozták. A mélyebben fekvő területeken azonban, ahol nem a munkavégzés volt az elsődleges szempont, idővel az impozánsabb, hosszú szőrű típus vált népszerűvé, sőt a rövidszőrűeket valósággal lenézték.


forrás: bernáthegyi története
/zöld újság/

Hű társunk - a kutya

Vajon hányan tudják, hogy az ember kutyákkal való együttélése több mint 1200 évre vezethető vissza. A kutya sokat tud, sok mindenben segítőtársa az embernek, de mégis a hűség az a tulajdonság, ami elsőként eszünkbe jut róla. Több olyan történetet ismerünk, amelyben az eb hosszú évekig várja gazdáját, aki már régen eltűnt a háború poklában; vagy az élet teremtette más útvesztőben. Hogy mindig is életünk komoly résztvevői voltak ezek a jószágok, arról tanúskodnak azok a közmondások, amelyek sok száz éve át- meg átszövik hétköznapjainkat. Itt van a kutya elásva. Jön még kutyára dér. Jobb az élő kutya a holt oroszlánnál. Kutya után ugat a kutya, ha nincs is semmi oka. Kutyaharapást szőrivel (gyógyítják).  Kutyából nem lesz szalonna. Nem eszi meg a kutya a telet. Nemcsak egy tarka kutya van a világon. Pénz beszél, kutya ugat. Bánja, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett. Belejött, mint kiskutya az ugatásba. Bizonytalan, mint a kutya vacsorája.  Folytathatnánk a sort, hiszen ezernyi az élmény és  tapasztalat, ami hozzájuk fűzi az embert.  

Persze, a kutyák nem csak unaloműző társai az embernek, hanem például nagyon fontos szerepük van a vakok és gyengén látók segítésében, ahhoz, hogy teljes éltet tudjanak élni. A lovak mellett egyre fontosabb feladat jut az ebeknek a gyógyító terápiákban is, hiszen az ember iránti kötődésük ezt megalapozottá teszi. Kiemelkedően jó eredményeket értek el szakemberek segítségükkel a gyógyításban  a pszichiátriai betegségek, lelki gondok, érzelmi válságok, tanulási nehézségek és értelmi akadályozottság esetében.
És ki ne hallott volna már földrengéses és háborús övezetekben dolgozó, eltűnt embereket kereső kutyákról, „akik” emberéleteket mentettek meg.


A bernáthegyi története

A bernáthegyi kutyákról először az életmentés jut az eszünkbe. Kevés ennyire jámbor, nyugodt természetű, emberszerető kutyafajta létezik.

A Hospice du Grand Saint Bernard nevű kolostor környékéről származnak, mely Európa egyik legmagasabb pontján helyezkedett el. Az itt húzódó hágó volt az egyik fő közlekedési útvonal Észak-Olaszország és Franciaország között, természetesen Svájcon keresztül. Az átkelés itt életveszélyes volt, főleg télen, amikor a hóviharok, lavinák végzetes veszélyt jelenthettek az emberekre. Éppen ezért a szerzetesek tenyésztették először ki a bernáthegyiket, mivel alkalmasak voltak a hegyekben az utazók vezetésére és a hóval betemetett áldozatok megkeresésére.

A Hospice du Grand Saint Bernard egyike Európa legrégebbi és legmagasabban fekvő településeinek. Itt állt valaha Jupiter temploma, amit még az erre elhaladó római hódító hadsereg épített. Amikor a XI. század közepén Bernhard Von Menton Aosta főesperese megalapította az Ágoston rendek közösségét, aligha gondolta volna, hogy nevét a hegy, a hágó és a világ egyik leghíresebb kutyafajtája viseli majd.
A bernáthegyi kutya névadója világszerte ismert lett, de szinte semmi adat nem maradt fenn róla. Bernhard Von Menton a szegények segítője és a szerencsétlenek pártfogója volt, a hágó magaslatain. A hiedelem szerint az ott lévő gonosz szellemektől felszabadította a megszállottakat.
A menedék szállást és élelmet nyújtott az elgyötört utazóknak. Szerzetesei és segítői naponta ereszkedtek le és tértek vissza a hágón, utasokat kalauzolva.

Az első kutyák vélhetően 1660-1670 környékén érkeztek a menedékházba. Feladatuk korántsem a kísérés vagy a mentés volt, csupán a kolostor-fosztogatók elleni védelmet szolgálták. A szerzetesek kutyáikat a völgybeli parasztkutyákból válogatták össze. Ezen a területen fejlett szarvasmarha tenyésztés folyt, és a legelterjedtebbek a nagytestű, tömött szőrű, barnásvörös-fehér foltos pásztorkutyák voltak, ezért a barátok értelemszerűen belőlük verbuválták kutyáikat.
Az első írásos emlék (1703) még csak a jelentős számú vendégsereg ellátásához szükséges nagyüzemi étkeztetésben betöltött fontos szerepükről tesz említést, miszerint a konyhamester által készített hatalmas mókuskereket hajtva forgatták a nyársakat.

Dokumentumok tanúsága szerint 1750-től a kutyák már kísérőként dolgoztak a szerzetesek mellett. Felismerték ugyanis, hogy az erőteljes állatok komoly segítséget jelentenek a viszontagságos hegyi utakon.
Kiváló tájékozódó képességük révén elsősorban megbízható kalauzként szolgáltak, különösen viharos éjszakákon, valamint széles mellkasukkal törték a magas havat, megkönnyítve az emberek haladását. Emellett stramm fizikumuk révén teherhordóként is tevékenykedtek, és a hátukra erősített nyeregben tejet, vajat cipeltek a kolostorba.

Később még Napóleon is hasznát vette a kutyáknak. Seregének 250000 katonája - mely többször is megtette a kíméletlen utat -, veszteség nélkül jutott át a hágón a bernáthegyik kíséretében.

A sors furcsa fintora, hogy e nemes állat, melynek sok ezer ember köszönhette életbenmaradását, most az ember segítségére szorul, hogy ne tűnjön el a "divatjamúlt fajták süllyesztőjében". 

A Mozgássérült segítő kutyákról:
A mozgássérült segítő kutyák olyan fajta segítséget tudnak nyújtani fogyatékkal élő embertársainknak, amelyre mi emberek nem vagyunk képesek. Rendelkezésükre állnak a nap 24 órájában, segítőkészségük kimeríthetetlen, őszinte szeretet adnak előítélet és elvárások nélkül. Segítenek fizikailag, érzelmileg, lelkileg. Támaszként szolgálnak gazdáiknak, miközben mindent megtesznek, hogy segítsék őket.

A legtöbben el sem tudjuk képzelni milyen az, ha beesik a kerekes szék alá egy tárgy, és nem tudjuk felvenni, ha a kiválasztott üzletbe, vagy gyógyszertárba lépcső vezet, és nem tudunk szólni az eladónak. Ilyenkor a kerekesszékben élőknek az az egyetlen lehetősége, hogy megkér valakit, persze ha van valaki a közelben, hogy segítsen. Kutyával mindez könnyebb, mert őt megkérni egész más, mint egy embert, a kutya lelkes, és boldoggá teszi, hogy gazdáját szolgálhatja, mindig ott van, és szívesen fogadják más emberek is, ha például őt küldi be gazdája egy üzletbe, melyet nem tud megközelíteni.



A kutyák segítenek a közlekedésben, ajtó nyitással, villanykapcsolással, kosarat visznek a szájukban, amibe pár dolgot bele lehet tenni, így a gazda keze szabadon maradhat. Segítenek öltözni, odaviszik a gazdihoz a cipőt, ruhadarabokat, segítenek a ruhákat levenni, le tudják húzni a kabát ujját, a kesztyűt, zoknit. Felveszik, ami leesett, még a legapróbb dolgokat, akár egy pénzérmét is, el lehet küldeni őket tárgyakért, odaviszik a telefont, kulcsot, távirányítót, stb. Tárgyakat lehet küldeni velük más emberekhez, pl. kulcsot a kapuhoz, ha látogató érkezik.

                                A Terápiás kutyákról:
A terápiás kutyák alkalmazása kezd egyre jobban elterjedni az országban. Számtalan tudományos tanulmány és felmérés bizonyítja a kutyák pozitív hatásait a fejlesztő foglalkozások folyamán. A célszemélyek úgy dolgoznak, hogy nem érzik feladathelyzetben magukat, több a sikerélményük, és magabiztosabbakká válnak. A terápia folyamán sokkal magasabb a motivációs szintjük a kutya jelenlétében, így kedvvel, örömmel vesznek részt a foglalkozásokon.

Kutyák

Magyar kutyafajták

Erdélyi kopó
Ősi vadászebünk. A kopózás - igen nagy létszámú falkákkal - elsősorban uralkodók, főurak és más előkelőségek, többek között például Mátyás király, a Rákóczik és a Zrínyiek kedvenc sportja volt. A huszadik századtól azonban egyre inkább háttérbe szorult, s így az erdélyi kopók száma is jelentősen megfogyatkozott. Az erdélyi kopó manapság sem túl „divatos” eb, holott remek kutya. Rendkívül kitartó, szenvedélyes vadász, rámenős, temperamentumos, de kiegyensúlyozott és tanulékony. Gazdájához ragaszkodik, házőrzőnek, személyi testőrnek is alkalmas.



Komondor
Ősi magyar pásztorkutya. Hatalmas termetű, igen eredeti, impozáns, méltóságteljes megjelenésű eb, a magyar puszta egykori "oroszlánja". Félelmetes hírű, megvesztegethetetlen, félelmet nem ismerő, nagy erejű őrzőkutya volt, gulyákra, nyájakra, csordákra vigyázott - mindenféle két- és négylábú "ragadozó" méltó ellenfele. Végtelenül nyugodt, megfontolt, már-már lustának tűnik, ám mindent és mindenkit szemmel tart, s ha kell, villámgyorsan és elszántan reagál. A nap legnagyobb részét fekvéssel, szunyókálással tölti, de közben minden neszre figyel. Éjszaka viszont szünet nélkül mozgásban van, ébersége egy percre sem lankad el. Önálló, büszke, ugyanakkor engedelmes, gazdáihoz végtelenül ragaszkodó állat.







Kuvasz
Feladata, munkaköre azonos volt a komondoréval, védte a nyájat rablók, farkasok, medvék ellen. Szilaj természete, nagy ereje erre igencsak alkalmassá tette. Képességeit határainkon túl is elismerik: bátor, rettenthetetlen, tanulékony, sokoldalú. Tartása is meglehetősen gond nélküli, hiszen igénytelen, ellenálló szervezetű, szívós kutya. Ha viszont durván bánnak vele, magára hagyják, illetve láncon tartják, eldurvulhat, veszélyessé válhat. Erős felépítésű, izmos, ugyanakkor megnyerő külsejű kutya. különösen szép a feje, mely nemességet, erőt, büszkeséget sugall.

Puli

A magyar puszták legendás hírű ősi terelőkutyája. Valószínűleg már a legrégebbi időkben is terelő eb volt, ám ez minden, amit származásáról biztosan tudunk. Elképzelhető, hogy honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát medencébe. Az is valószínű, hogy Ázsiából származik; a Himalájától délre elterülő síkságon ma is tereltetnek többé-kevésbé hasonló jellegű kutyákkal. Mozgékony, fürge, energikus, sohasem lusta. Hihetetlenül tanulékony.

Magyar vizsla

Az igen jellegzetes hazai kutyafajták egyik legnépszerűbb képviselője. Mindenes vadászeb, tehát képes felkutatni a vadat, állással jelezni hollétét. A meglőtt zsákmányt fegyelmezetten és nagy biztonsággal apportírozza. Előszeretettel dolgozik mocsaras, lápos vidékeken. Robusztus felépítésű, izmos testű, erőteljes csontozatú állat. Szőrzete durva, drótszerű, sűrű és kemény. Intelligens, nyugodt vérmérsékletű, engedelmes, tanulékony.




Forrás: HUNHIR