"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: citrom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 3., péntek

A citrom

A tél próbára teszi a szervezetet, és hatalmas szüksége van a vitaminokra. 

A gyümölcsök legértékesebb táplálékaink közé tartoznak

Szerencsére, télen is tudunk gyümölcsöt fogyasztani.
Ezek egy része nem nálunk terem, hanem a tőlünk délebbre fekvő országokban.

A déligyümölcsök, különösen a citrusfélék rengeteg antioxidánst tartalmaznak: két mandarinból hozzá-juthatunk a  a szükséges napi C vitamin mennyiséghez.



A  citrom
Sok C-vitamint tartalmaz. Már a 18. században felfedezték, hogy fogyasztásával megelőzhető a skorbut nevű betegség.

A legendák szerint Nagy Sándor közvetítésével került Európába, aki ázsiai hódításai során ismerte meg. Élénkítően hat szervezetünkre, nem csoda, hogy mindenféle frissítőben megtaláljuk, limonádé, üdítők, fagylaltfélék. A benne levő C-vitamin felgyorsítja a szervezetben működő folyamatokat, az utóbbi időkben pedig felfedezték zsírégető hatását, ezért külön citromdiétát is kitaláltak már a fogyni vágyóknak. A legújabb
kutatások szerint a citrom, fehérjével fogyasztva, az olyan nehezen kezelhető hasi és fenékre lerakódott zsírokat is képes felbontani.
Sajnos a köztudatban él az az elképzelés, mely szerint a citrom fokozza a gyomorsav termelését, ám a kutatások - sőt, akár saját magunk tapasztalati - is azt mutatják, hogy nemhogy árt, de kifejezetten megkönnyebbülést hoz. A citrom a közhiedelemmel ellentétben lúgosító hatású. Igy ha kúraszerűen, napi szinten fogyasztjuk, vízzel elkeverve /édesítés nélkül/, megelőzhetjük a gyomorsav túltermelődését. Ne feledjük, hogy a túl sok citrom hosszabb idő után károsítja a fogzománcot, használjunk szívószálat.

Szépségápolás citrommal:

egy fél pohár vízbe csavarj bele némi citromlevet. Aztán töröld át vele
 a megtisztított arcbőrödet és már kész is a házi szépségápolási
 okosság. Mivel nagyon magas a gyümölcssavtartalma  nagyon jól ránctalanít
 és halványít is,  májfoltok vagy  más miatt. Frissít és fertőtlenít is.


Bőrradír: a citromos tej

  A tej bársonyossá teszi a bőrt,  a citrom energiával tölti azt fel.
Minden bőrtípusra alkalmazható és egyszerű elkészíteni.
Összetevők:
1-2 citrom leve                                       
2 ek. olíva olaj
1 csésze cukor
1/4 csésze tej
4 csepp citrom illóolaj                         
A hozzávalókat keverd össze egy tálban és már kész is.

Ha az ünnepek alatt sok édességet ettünk: egy kis citrom kúra.
melynek a bőr is örül...

 

   Reggel, felkelés után facsard ki egy citrom levét.
 Ihatod simán, de egy pohár víz is jöhet hozzá.
 Nem leszel borzasztóan éhes, mint gondolnád,
 mert a gyomrodban lugosít.

Áldásos hatása vizelethajtó tulajdonságánál fogva is megmutatkozik, hiszen felszabadítja a vesét. Tisztitja a májat, kalcium-, kálium és magnéziumtartalma még a stresszt is oldja, egyben tisztítja a vért és a bőrt. 

   Az esetleges hólyag- vagy veseproblémákra is kiváló lehet.
 (Egy-két hét bőven elég!)

 Lázat is csillapít ez a gyümölcs, ilyenkor két óránként igyál
 egy kis citromleves vizet mézzel elkeverve.
 A fogadat pedig a héj belső felével fehérítheted kicsit, de ne vidd túlzásba!
/  forrás:Nesze!Praktika/

2012. július 10., kedd

Elképzelhetetlen nélküle a hűs limonádé, a legtöbb süteményt csodás illattal ajándékozza meg, nincs kompót vagy forralt bor, amiből hiányozhatna

A  citrom



A nagy sumér birodalomban, Nuppur városában kerültek elő az első citromhoz hasonló maradványok. A több ezer éves citromok még aligha voltak őseink C-vitamin forrásai, sokkal inkább a rossz szellemek és a betegségek elűzésének eszközei. A szép egyiptomi kertekben is virágoztak már a kitrifák, vagyis a citromok. Ősi egyiptomi neve maradt fenn a mai latin Citrus névben. Időszámításunk előtt 3000 évvel komoly citromszakértőknek számítottak a perzsák, de az igazi termesztés csak 200-300 évvel később indult meg. A görög hódítók Perzsiában és Médiában találkoztak először az egzotikus citromfákkal, és ez a találkozás hosszú ideig foglalkoztatta őket. A gyógyszernek és talán illatszernek használt vastag héjú citromféle a perzsáknál más különleges szerepet is betöltött. Leheletüket az illatos gyümölcshéj rágcsálásával tették kellemessé. A görögök által médiai vagy perzsa almának nevezett őscitrom sokféle névnek örvendhetett. Vergilius aranyalmához hasonlítja, Galenus 200 évvel később kitrionnak nevezi. Majd a méd almából a kelet csodafája lett, azaz Kedros.

Hogy mennyire más volt az elképzelésük a citromról, az kitűnik Galenus első századbeli írásából: „A kitrionnak nevezett méd alma három részből áll: a közepén levő savanyú leves részből, a savanyú részt körülvevő húsos részből és a kellemes illatú, fűszeres héjból. Utóbbi nagyobb mennyiségben fogyasztva nehezen emészthető, ellenben apróra reszelve és kis mennyiségben elősegíti az emésztést. A savanyú, ehetetlen középső részt ecetbe teszik, hogy azt erősítse. A húsos réteg sem nem savanyú, sem nem fűszeres, ecettel és halmártással eszik.” Ahhoz, hogy a halhoz a citrom levét fogyasszák, több száz évnek kellett eltelnie. Mint sok más fűszeres és illatos növény, a citromnak is szelleműző képességet tulajdonítottak, mert a közhiedelem szerint jó kapcsolatban állt az alvilág isteneivel. Így került a halottak kezébe utolsó útjukon citrom, távol tartva a rossz szellemeket. Sok évvel később és sok ezer kilométerrel távolabb, Indiában is ebben hittek, mikor a máglyahalálra ítéltek kezükben citromot tartva lépték át a másvilág határát. (A citrom latin elnevezése is állítólag a hindu limu szóból származik.)

Ez azonban már jobb ízű, ún. ethrog típus volt, értékesebb a perzsák almájánál. A keserű citromot rágcsáló rómaiak később élvezhetőbb fajtákkal ismerkedtek meg. A IV. században telepített szicíliai és nápolyi citromfák azonban Palladiusz szerint még jó vastag héjúak voltak. A kor legtermékenyebb írója, aki 14 könyvet hagyott örökül, barátja lehetett a kertészkedésnek, mert utolsó könyvében már rímekre is fakadt, amikor kedvenc fáinak oltogatásáról írt. Tőle tudhatjuk meg, hogy a rómaiak hogyan nevelték citromfáikat. A furfangos kertészek még a citrom alakját is meg tudták változtatni. A vastag héjú citromból, de főleg a héjából sokféle csemegét lehetett készíteni, amelyek illatukat a citromnak, édességüket a méznek vagy a cukornak köszönhették.

A citrom mai típusa csak később, a középkorban jelent meg Európában. A limonádé mellett továbbra is orvosság maradt. Íme, néhány ajánlat akkori használatáról: kolera esetén forró vízben vagy kávéban, epikólikánál forró limonádéként, sárgaláz esetén napi két evőkanálnyi citromlé cukros vízben. Jó hatású kanyaró, szívdobogás és hisztéria ellen – ha már más szer nem használ –, főfájás, máj- és tüdőbaj ellen, valamint gyomorgyulladás, reuma, szédülés, skorbut, vízkór, váltóláz, giliszta, tífusz, izomsorvadás, veszett eb harapása és torokgyík ellen. A magyar kertek és virágok szenvedélyes kutatója, Rapaics Raymund írásai alapján kövessük a citrom további útját.

A későbbi századokban, Ázsiában és Európában végre megkóstolták az igazi limonádét, és a mohamedánok segítségével az új szokás divattá vált. A mohamedán vallás tilalma az alkoholra is kiterjedt, így örömmel fogadták az új italt. Az üdítő italnak kiválóan alkalmas bő levű citrom gyorsan terjedni kezdett. Az arabok kifejezetten limonádé céljából kezdték termeszteni, és példájukra a X. században Palesztinában és Egyiptomban, a XI. században pedig Spanyolországban és Szicília szigetén is virágoztak a citromkertek. Olaszországban a reneszánsz korában lett divatos ital a „limonata”, s az olasz születésű Mazarin a XVII. században Franciaországban is meghonosította a limonádé fogyasztását. A limonádéárus helyiségek limonatier néven váltak ismertté. A lovagkorban élő közép-európai országok azonban csak termését ismerték, de még ez is nagy ritkaságnak számított. Hazánkban feltehetőleg Mátyás király korában láttak először citromot, amely Itáliából érkezett udvarába.

A világhírű versailles-i kert mintájára a főúri villák kertjei – a divatnak megfelelően – ettől kezdve citrom- és narancsvirágoktól illatoztak. Schönbrun, Pozsony, Budavár, az Esterházyak, Grassalkovichok télikertjei, az egri püspökség a szép citrom- és narancsfák állomásai. A citrom igaz hívei a jezsuita misszionáriusok voltak, akik Amerikába is magukkal vitték a citromot. A XV. század végén a spanyol és portugál hódítók ültettek először citromfát Floridában, ahol az a mai napig a vidék egyik meghatározó eleme. Az 1800-as években Kaliforniába érkező első példányok alapozták meg a száz évvel később már hatalmassá duzzadt citromültetvényeket.

2012. február 22., szerda

Mit tud a citrom?

Illatosít és fertőtlenít



A citrom különleges, üde illata napokig belengi a szobát, és friss levegőt biztosít, fertőtlenítő hatásának köszönhetően ugyanis elpusztítja a szagokért felelős baktériumokat. Moss meg egy-két darab citromot, szeleteld fel őket, a szeleteket pedig helyezd egy tálba, esetleg egy dekoratív pohárba, tányérra vagy gyertyatartóba, majd a tartóval együtt tedd a radiátorra. A citromszeletek egy-két napig gondoskodnak a friss aromáról, ráadásul utána még mindig használhatod őket például a mikró tisztításához.

A mikrohullámú sütőben nehezen elérhető helyen is megtalálhatóak a szennyeződések, amelyek rászáradnak a falra vagy az ajtóra, radásul ezek tele vannak baktériummal is. Kitűnő fegyver ellenük a citrom, mely pillanatok alatt elpusztítja őket. Nem kell mást tenned, mint egy citromot nagyon vékony szeletekre vágni, egy mikrózható tálba tenni, és forró vizet önteni rá. Ezután a tálat tedd a mikrosütőbe, és két percig magas fokozaton melegítsd, majd töröld át a mikrót egy szivaccsal. A citromos, forró gőz hatására a rászáradt szennyeződések feloldódnak, a baktériumok pedig elpusztulnak.

A műanyagból készült vágódeszkákat is imádják a baktériumok, a késsel "okozott" vágások a kedvenc lakóhelyeik közé tartoznak. Citrommal azonban elzavarhatod a hívatlan vendégeket. Vágj félbe egy citromot, majd dörzsöld be vele a deszka mindkét oldalát, és hagyd állni legalább 10 percig, mielőtt lemosod. A citromsav tisztít és fertőtlenít, még a vágásokban is.

Ha esetleg elfogyott mosogatás közben a mosogatószered, akár citrommal is pótolhatod. A koszos edények tisztításához vágj félbe egy citromot, szórj szódabikarbónát a vágásra, majd mosogatószivacsként használd. A citromsavnak köszönhetően a porcelánok, kerámia- és üvegedények cseppmentesen tiszták, az evőeszközök, a serpenyők, lábasok és fazekak pedig zsírmentesek és csillogóak lesznek. Ráadásul a citrom a kezedet sem szárítja ki, mint egyes mosogatószerek.

A citrom mosószer- és öblítőadalékként is kiváló. Hogy tisztábbak és illatosabbak legyenek a frissen mosott ruháid, a szennyesruha áztatásánál adj az áztatóvízhez egy evőkanál citromlevet. Ha az öblítődet szeretnéd felturbózni, akkor az öblítőszerhez adj egy evőkanálnyit a citromos léből, de akár a mosószeredhez is adagolhatsz belőle. A citromsav áldásos hatásai mosásnál is remekül kamatoztathatók: eltávolítja a nehezen kezelhető szennyeződéseket, frissebbé és illatosabbá varázsolja a textíliákat, ráadásul a mosógépben lerakódott vízkövet is feloldja.

Ahogy az üvegedényeket, úgy az ablakokat is cseppmentessé és ragyogóvá varázsolja a citromlé. Önts négy evőkanál - lehetőleg frissen facsart - citromlevet fél liter vízhez, és már kész is van a garantáltan vegyszer- és adalékanyagmentes ablaktisztító folyadékod. Spricceld az üvegre, majd töröld le egy ablaktörlő kendővel vagy szivaccsal. A citromos víz sokkal szebbé, csillogóbbá teszi az üveget, eltünteti a port, az esőcseppeket és a koszt is, a hatása pedig lényegesen tartósabb.

A fémtárgyak fényesítéséhez és tisztításához sem kell vegyszereket használnod. Citromlével újjávarázsolhatod a különböző fémeket, rezet, krómot vagy bronzot, evőeszközöket és dísztárgyakat is. A citrom ugyanis magas savtartalmának köszönhetően képes a zsíros és más szennyeződéseket eltávolítani. A fényesítéshez és tisztításhoz nem kell mást tenned, mint félbevágni egy citromot, és azzal bedörzsölni a fémeket. Fokozhatod a hatást, ha a fél citromokat sóba mártod dörzsölés előtt.

/forrás: Life/

2012. február 5., vasárnap

A citrom



A nagy sumér birodalomban, Nuppur városában kerültek elő az első citromhoz hasonló maradványok. A több ezer éves citromok még aligha voltak őseink C-vitamin forrásai, sokkal inkább a rossz szellemek és a betegségek elűzésének eszközei. A szép egyiptomi kertekben is virágoztak már a kitrifák, vagyis a citromok. Ősi egyiptomi neve maradt fenn a mai latin Citrus névben. Időszámításunk előtt 3000 évvel komoly citromszakértőknek számítottak a perzsák, de az igazi termesztés csak 200-300 évvel később indult meg. A görög hódítók Perzsiában és Médiában találkoztak először az egzotikus citromfákkal, és ez a találkozás hosszú ideig foglalkoztatta őket. A gyógyszernek és talán illatszernek használt vastag héjú citromféle a perzsáknál más különleges szerepet is betöltött. Leheletüket az illatos gyümölcshéj rágcsálásával tették kellemessé. A görögök által médiai vagy perzsa almának nevezett őscitrom sokféle névnek örvendhetett. Vergilius aranyalmához hasonlítja, Galenus 200 évvel később kitrionnak nevezi. Majd a méd almából a kelet csodafája lett, azaz Kedros.

Hogy mennyire más volt az elképzelésük a citromról, az kitűnik Galenus első századbeli írásából: „A kitrionnak nevezett méd alma három részből áll: a közepén levő savanyú leves részből, a savanyú részt körülvevő húsos részből és a kellemes illatú, fűszeres héjból. Utóbbi nagyobb mennyiségben fogyasztva nehezen emészthető, ellenben apróra reszelve és kis mennyiségben elősegíti az emésztést. A savanyú, ehetetlen középső részt ecetbe teszik, hogy azt erősítse. A húsos réteg sem nem savanyú, sem nem fűszeres, ecettel és halmártással eszik.” Ahhoz, hogy a halhoz a citrom levét fogyasszák, több száz évnek kellett eltelnie. Mint sok más fűszeres és illatos növény, a citromnak is szelleműző képességet tulajdonítottak, mert a közhiedelem szerint jó kapcsolatban állt az alvilág isteneivel. Így került a halottak kezébe utolsó útjukon citrom, távol tartva a rossz szellemeket. Sok évvel később és sok ezer kilométerrel távolabb, Indiában is ebben hittek, mikor a máglyahalálra ítéltek kezükben citromot tartva lépték át a másvilág határát. (A citrom latin elnevezése is állítólag a hindu limu szóból származik.)

Ez azonban már jobb ízű, ún. ethrog típus volt, értékesebb a perzsák almájánál. A keserű citromot rágcsáló rómaiak később élvezhetőbb fajtákkal ismerkedtek meg. A IV. században telepített szicíliai és nápolyi citromfák azonban Palladiusz szerint még jó vastag héjúak voltak. A kor legtermékenyebb írója, aki 14 könyvet hagyott örökül, barátja lehetett a kertészkedésnek, mert utolsó könyvében már rímekre is fakadt, amikor kedvenc fáinak oltogatásáról írt. Tőle tudhatjuk meg, hogy a rómaiak hogyan nevelték citromfáikat. A furfangos kertészek még a citrom alakját is meg tudták változtatni. A vastag héjú citromból, de főleg a héjából sokféle csemegét lehetett készíteni, amelyek illatukat a citromnak, édességüket a méznek vagy a cukornak köszönhették.

A citrom mai típusa csak később, a középkorban jelent meg Európában. A limonádé mellett továbbra is orvosság maradt. Íme, néhány ajánlat akkori használatáról: kolera esetén forró vízben vagy kávéban, epikólikánál forró limonádéként, sárgaláz esetén napi két evőkanálnyi citromlé cukros vízben. Jó hatású kanyaró, szívdobogás és hisztéria ellen – ha már más szer nem használ –, főfájás, máj- és tüdőbaj ellen, valamint gyomorgyulladás, reuma, szédülés, skorbut, vízkór, váltóláz, giliszta, tífusz, izomsorvadás, veszett eb harapása és torokgyík ellen. A magyar kertek és virágok szenvedélyes kutatója, Rapaics Raymund írásai alapján kövessük a citrom további útját.

A későbbi századokban, Ázsiában és Európában végre megkóstolták az igazi limonádét, és a mohamedánok segítségével az új szokás divattá vált. A mohamedán vallás tilalma az alkoholra is kiterjedt, így örömmel fogadták az új italt. Az üdítő italnak kiválóan alkalmas bő levű citrom gyorsan terjedni kezdett. Az arabok kifejezetten limonádé céljából kezdték termeszteni, és példájukra a X. században Palesztinában és Egyiptomban, a XI. században pedig Spanyolországban és Szicília szigetén is virágoztak a citromkertek. Olaszországban a reneszánsz korában lett divatos ital a „limonata”, s az olasz születésű Mazarin a XVII. században Franciaországban is meghonosította a limonádé fogyasztását. A limonádéárus helyiségek limonatier néven váltak ismertté. A lovagkorban élő közép-európai országok azonban csak termését ismerték, de még ez is nagy ritkaságnak számított. Hazánkban feltehetőleg Mátyás király korában láttak először citromot, amely Itáliából érkezett udvarába.

A világhírű versailles-i kert mintájára a főúri villák kertjei – a divatnak megfelelően – ettől kezdve citrom- és narancsvirágoktól illatoztak. Schönbrun, Pozsony, Budavár, az Esterházyak, Grassalkovichok télikertjei, az egri püspökség a szép citrom- és narancsfák állomásai. A citrom igaz hívei a jezsuita misszionáriusok voltak, akik Amerikába is magukkal vitték a citromot. A XV. század végén a spanyol és portugál hódítók ültettek először citromfát Floridában, ahol az a mai napig a vidék egyik meghatározó eleme. Az 1800-as években Kaliforniába érkező első példányok alapozták meg a száz évvel később már hatalmassá duzzadt citromültetvényeket.

Gyógyhatása

A perzsák már az időszámításunk kezdete előtt is termesztettek citromot. Arab kereskedők hozták be Európába, ahol csak nyolcszáz éve honosodott meg. Ma is fogyasztott fajtáit a XVI-XVII. század óta ismerik. Hosszú pályafutása során alkalmazták a mérgezés ellenszereként, hatásosnak vélték kígyómarás ellen, ajánlották szívbetegeknek is. Hatásos vizelethajtónak, izzasztónak, vérzést elállító, sebösszehúzó szernek tartották, használták csuklás elállítására, gyógyították vele a gyulladt torkot, a reneszánsz kor elején pedig a levét a pestis gyógyszerének hitték.

Az 1600-as évek elején az orvosok fölvetették, hogy a citromlé gyógyítja, illetve megelőzi a skorbutot. Ezt a feltételezést igazolta James Lind hajósebész kísérlete: a skorbutos betegek egyik csoportjával citromot és narancsot etetett, a másik csoport almabort kapott, a harmadikat pedig gyógyszerrel kezelte. A citromot, narancsot fogyasztók állapota javult, szemmel látható volt a gyógyulásuk. A szenzációs eset után negyven évvel a brit Admiralitás kötelezte a Brit Királyi Haditengerészetet, hogy valamennyi tagja igyon meg naponta egy adag citrom- vagy narancslevet. A késlekedés miatt a négy évtized során hadseregnyi angol tengerész halt meg skorbutban.
A citrom az egyik leghatásosabb vírusölő, kitűnő szer a megfázás ellen is. A bőrnek is elsőrangú fiatalítója és regenerálója; megelőzi a kopaszságot, erősíti a fejbőrt, a hajhagymákat. Mandula- vagy avokadóolajjal elegyítve jó bőrápolószer. Ha ezt erősen a fejbőrbe dörzsöljük, hamarosan megszünteti a haj korpásodását, megakadályozza a hajhullást.
Germánium tartalma rákellenes hatású.

Alkalmazása

Gyógyászat

A citrom a megfázás, az influenza, az emésztési zavarok, valamint a gyomorégés egyik leghatékonyabb ellenszere. Felgyorsítja az emésztést, és kiválóan tisztítja – többek között – a májat is.

Megfázás: A téli megfázásokat legjobb megelőzni, ezért megéri, ha naponta iszunk citromos vizet. Ha pedig megérezzük a nátha előszelét, a limonádéba tegyünk egy fél kiskanál darált szegfűszeget. Megfázás, homloküreg-gyulladás esetén: az orrlyukba naponta többször csöpögtessünk néhány csepp citromot.

Torokfájás, láz, tüdőgyulladás, fejfájás: A megfázásos betegségek egyik leghatékonyabb gyógyszere a citrom. A fejfájás, torokfájás és tüdőgyulladás gyógyításában az A-vitamin segédkezik. A citrom hatalmas baktérium- és vírusölő képességgel rendelkezik, de csak abban az esetben, ha nem cukorral fogyasztjuk. A cukor ugyanis részben gyengíti az immunrendszer munkáját, részben jó táptalajt nyújt a vírusok szaporodásához. A citromlé a láz csökkentésében is segít. Enyhe lázra gyógyír, ha halántékunkra citromszeleteket teszünk. Lázcsillapításhoz egy citrom levét adjuk egy csésze meleg vízhez, tegyünk hozzá mézet, és igyuk ki egyszerre. Ismételjük meg kétóránként, míg a láz csökken.

Vízhajtó: A citrom, ha kúraszerűen használjuk, vértisztító munkát is végez. A benne lévő rutén regenerálja a kapilláris erecskéket a vesékben. Vagyis a vese sokkal nagyobb lendülettel képes bekapcsolódni testünk víztelenítésébe, és így segít a sejtekben lerakódott salakanyagoktól megszabadulni.

Izomgörcs, izomfájás: Izomgörcsöt és izomfájást akkor érzünk, amikor nagyfokú ásványianyag-hiányban szenvedünk. Az izmoknak szükségük van kalciumra, magnéziumra és még számos más elemre. Ha pótoljuk a hiányt, elmúlik az izomgörcs. A citrom fogyasztásával megelőzhetjük a kalcium-, magnéziumhiányt is.

Visszérre: A citromolaj erősíti az érfalakat. 2-3 csepp citromolajat keverjünk össze jojoba-, avokádó- vagy mandulaolajjal, és masszírozzuk be vele az érintett területet. Fürdővízhez is adhatjuk.

Gyomorégés, gyomorfájás: Gyomorégést akkor érzünk, ha nehezen emészthető ételt fogyasztottunk, és gyomrunk nem képes gyorsan lebonyolítani az emésztést. Ilyenkor egy fél pohár citromos víz azonnali segítség lehet a rossz érzés leküzdésében. Evés után egy-két órával fogyaszthatunk még citromos vizet, cukor nélkül, hogy segítsünk kitisztítani a gyomrot és beleket. Gyomorfájás akkor adódik elő, amikor nem friss, hanem hűtőszekrényben tárolt ételt fogyasztottunk, amelyen már elszaporodtak a baktériumok. Legtöbb esetben a maradék csirke az, amely az elfogyasztás után rosszullétet okoz. A citrom baktériumölő tulajdonsága átsegíthet ezen a rosszulléten. Egy kevés vízzel, cukor nélkül fogyasszuk. A citrom a legtöbb jótékony hatását elveszíti, ha cukorral fogyasztjuk, mivel ez az édesítőszer a baktériumok melegágya. Savanyú ízét a természetes gyümölcslevek is ellensúlyozzák, így nem kell cukrot adni hozzá.

Magas vérnyomás: A fokhagyma és a hagyma közismerten a magas vérnyomás ellenszere. Citrommal kombinálva még hatásosabb. Három gerezd szétnyomott fokhagymát és egy apróra vágott hagymát forraljunk fel egy pohár tejben, majd hagyjuk állni 5 percen át. Leszűrés és kihűtés után adjuk hozzá 3 citrom levét, és kortyolgassuk el a nap folyamán.

Koleszterincsökkentő: Az erekben a zsír és más káros anyagok lerakodása lassan, szinte észrevétlenül történik. Ha nem figyelünk oda, ez a vérnyomásunkat is emelheti. Idővel a lerakódás nagyon megviseli az artériákat, a legnagyobb rombolást a koronaérben okozva. Segíthetünk ezen az állapoton, ha gyakran fogyasztunk citromot.

Allergia esetén is segíthet: A citrom jótékony hatású az allergiás betegségekre is, amelynek tüneteit többféle anyag is kiválthatja. Az allergia esetén leginkább az étkezésen kell változtatni, például a tejtermékek kizárásával az étrendből. A citrom segít az allergia megelőzésében, a C vitamin és a citromban található más anyag lehetővé teszi az immunrendszernek, hogy interferont termeljen, amely fehérje-összetételű, enzimszerű anyag, amely gátolja a vírusok szaporodását.

Kozmetika:
Hatásos kézápolószer: sheavajba keverjünk pár csepp citromot, és az ujjaktól a csukló irányába masszírozzuk be a kézbőrbe. A sheavajat kenőcsösebbé tehetjük egy kis mandulaolajjal vagy olívaolajjal. A kicsavart citrom héját ne dobjuk el, konyhai munka után belsejével kenjük be kezünket, utána krémezzük be sheavajjal vagy más jó minőségű, tiszta kézkrémmel.
Kisimítja az arcbőrt: egy tojásfehérjét, három-négy csepp citromlével habbá verünk, és 10 percre felkenjük a megtisztított arcbőrre.
Zsíros, mitesszeres, pattanásos bőrre pakolás: 3 dkg élesztőt keverjünk össze egy mokkáskanál citromlével és annyi joghurttal, hogy kenhető masszát kapjunk. A pakolást kb. 10 percig hagyjuk fent.
Fogínyvérzés megszüntetésére próbáljuk ki: minden nap, fogmosás után a foghúst masszírozzuk meg citromlével. A vitaminos masszázs erősíti a fogínyt. Vigyázat!!! A citromsav a fogzománcot károsíthatja!
Szépíti, rugalmassá teszi a bőrt: a napi megszokott arckrémünkbe néhány csepp citromlét keverünk, és úgy kenjük fel az arc és nyakbőrre.

Házi praktikák
Fehérítő: A fehér ruhák közé tegyünk néhány szelet citromot a mosógépbe. A citromból kiváló sav hatására hófehérré válnak az ingek és a nadrágok.

Zsíroldás: Könnyedén eltüntetheted a lerakódott zsírfoltokat a mikrohullámú sütő belsejéből, ha egy tál vízbe néhány citromkarikát teszel, majd a legmagasabb fokozaton felforralod. Hagyd benn a tálat néhány percig! A gőz feloldja a legmakacsabbnak tűnő szennyeződéseket is, így utána elegendő egy szivaccsal áttörölni a sütő falát.

Elszíneződött bőr: Zöldségpucolás után lilás vagy barna lett a kezed? Ha a szappan nem viszi le egészen, akkor az elszíneződött ujjaidat dörzsöld át citrommal. Ugyanezzel a módszerrel a nikotinfoltok is eltávolíthatóak.

Folt nélkül: Ráfröccsent a vörösbor vagy a gyümölcslé a pólódra, ingedre? Nincs semmi gond, ha van kéznél citromlé. Facsard ki egy fél citrom levét, és öntsd rá közvetlenül a foltra! Hagyd hatni néhány percig, amíg a gyümölcssav feloldja a színpigmenteket, majd folyó víz alatt öblítsd ki a ruhát. Végül a szokott módon mosd ki.

Vízkőoldó: Főzd át a vízforralót vagy a kávéfőzőt egy liter víz és negyed liter citromlé keverékével. A citromsav könnyedén elbánik a lerakódott vízkővel, ráadásul a csapba öntött forró víz a lefolyónak és a környezetnek sem árt, nem úgy mint a különböző vegyszerek.

Természetes súroló: Az erősen oxidálódott, foltos sárgaréz tárgyaidat könnyedén újjávarázsolhatod, ha sóból és citromléből készített oldattal tisztítod meg. Önts egy keveset egy puha rongyra, óvatosan dörzsöld át a felületet, majd alaposan öblítsd le, és töröld szárazra.