A Nap születése

Pilinszky János - A Nap születése

Sokáig csupán csillagok

lakták az égbolt magasát.

Pislákoló fényükben a világ

sokáig élt örök árnyékban,

ezüstszín gyászruhában.

A sötétségben ezidőtájt

nagyon egyedül vándorolt a föld.

Csupán kik egymás közelében laktak,

társalogtak egymással, közbe-közbe

félálomba merülve, vagy akár

az egész telet átaludva,

mély álomban és szomorú magányban.

A különféle állatok

Alig ismerték egymást, és az ember

Hallgatagon ült kunyhója előtt.

A felhők vaktában bolyongtak,

Mint elszabadult bárkák a vízen,

S a madarak semmit se tudtak

A szárazföldek többi állatáról,

Se a tengerben fürdőző halakról.

Hasonlóképpen a virágok se látták

egymás színét, egymás ruháját,

köznapi és ünnepi öltözékét.

A tavaszi és nyári záporok

nem tudták, hova hullanak,

és hasonlóan a hópelyhek,

a tél fehér gyönyörűsége

hamuesőként érkezett a földre,

és ott is szürke és sötét maradt.

Ekkor történt, hogy számos csillag

elhatározta, összefog,

hogy apró fényeik közös

nagy fényességet varázsoljanak.

El is indult vagy ezer csillag

egymásfele. Ezer irányból,

ezer úton ezernyi csillag

elindult a sötétség pereméről,

hogy az égbolt tátongó közepén

közös ragyogást alapítsanak.

Hosszú utat tettek az égbolt

elhagyatott fekete féltekén,

de végül is nagy boldogan

egymásba olvadt mind az ezer csillag,

gyönyörű és egyetlen fényességben.

Ezer csillagnak közös fészke:

így született meg a kerek nap,

az ég csodája, s vette kezdetét

a világosság első ünnepélye.

Ünnep volt ez, valódi ünnep!

A tenger hullámai most először

láthatták meg a tengerpartot,

e hosszú-hosszú kikötőt, hová

a tenger szakadatlanul

befut - akár egy végtelen hajóraj -

gyönggyel megrakott hullámaival.

Megkezdődött tehát az ünnepély,

az első nappal ünnepélye,

a világosság kerek, óriási

és eddig szem-nem látta asztalánál.

Rendre érkeztek a vendégek.

legelsőnek a levegő

szellős, fényes, földig érő palástban,

együtt az öreg égbolttal, aki

-ha lehet- még hatalmasabb

palástot hordott roppant vállán,

lába körül gondosan igazgatva

azúrszínű, méltóságos redőit.

A harmadik felséges vendég

a tenger volt. Ezer hulláma,

akár egy sortűz, úgy dördült meg,

mikor mezítláb földre lépett,

ahogy a víz mindig is mezítláb jár,

legyen folyó vagy hóesés, eső

vagy akár tenger a neve.

Ki következett ezután?

Az erdő.

A nagy erdők és kecses ligetek.

A fák, zöldellő levélöltözékben,

rokon nyelven susogva a szelekkel,

az égbolttal s mindenfajta vizekkel.

Az ötödik vendég kisebb csoport.

de annál szebb. A virágok családja.

Merengő szemmel foglaltak helyet

a napvilág ünnepi asztalánál.

Valamennyien hallgatagok voltak,

de színük annál ékesebb.

Kék, sárga, hófehér nyelven beszéltek,

fejükkel sűrűn bólogatva hozzá.

A füveknek az asztalvég jutott,

de semmivel se kevesebb a fényből,

az általános vigasságból.

Azután jöttek az állatok,

nagy rajokban a madarak,

a fürge ló, a hűséges kutya,

erős oroszlán, sárga tigris,

törékeny őz, darazsak fellege.

Ki tudná valamennyit fölsorolni!

Közben a nap, az ünnep ragyogása

a tetőpontra hágott. S ebben a

fényességben, bár utolsónak érkezett,

egy sudár ifjú és egy szép leány

-az ünnepély királyi párjaként-

az asztalfőn foglalt helyet,

örömére a többi meghívottnak,

az asztalvégre húzódott füveknek,

a kékpalástú égnek és

a mezítlábas tengernek meg a

virágoknak, erdőknek, ligeteknek.

Úgy érezték mindannyian:

A delelő nap gyermekei ők.

Kedveltjei a fényes ég

most született birodalmának.

Ámde hirtelen,

a világosság kristálylépcsején,

a ragyogás bejáratában,

magányos árnyék tűnt fel, s éhesen

az ünnepség asztalához osont,

a vendégek lábához kuporodva.

Senki se törődött vele, "Egyék,

lakjék jól -gondolták magukban-,

ha másból nem, a fény lehulló,

asztal alá gurult morzsáiból.”

De aztán, ahogy telt-múlt az idő:

Újabb árnyékok lopakodtak, bújtak

Az aranyszín abrosz alá.

"A sötétség gazdátlan ebei"-

szólalt meg a nagylelkű tenger.

"Ma mindenki kedvére ehetik,

részesülhet a boldogságból.

Ki irigyelné tőlük a lehulló

morzsát, mely után más úgyse hajol le?"

Igaz. De később egyre többen s többen

jelentek meg a bejáratban, s végül

elállták már a nappal kapuját.

hívatlanul mind számosabban

vegyültek el a vendégek között,

s amire azok észbekaptak,

több volt az árnyék, mint a fény.

Az egyik árny kicsiny volt, mint a gyermek,

sőt kavicsnál is alighogy nagyobb.

A másik viszont, mint égi lajtorja,

olyan magas.

Mezítelen az egyik,

a másik földig érő, állig gombolt

posztókabátba burkolózott.

Az újszülött nap pislákolni kezdett,

mintha füst lepte volna erejét,

s az elébb még oly víg vendégsereglet

most megriadt és szinte menekült.

A székek ledőltek, az asztal

földre borult, s a nagy tolongásban

az aranyabrosz is porba merült.

Először a füvek hagyták el

a vendégséget, és utoljára

a tenger és a méltóságos égbolt.

Az ifjú emberpár maga maradt

az egyre hatalmasabb éjszakában.

De a fiú nem rettent meg szívében.

Szelíden átölelve kedvesét,

ily szavakat intézett a világhoz:

"Ne féljetek, tengerek és virágok,

ne féljetek, állatok és füvek,

az újszülött nap nem halott,

csak megpihen, hogy holnap újra keljen,

új erővel, megújult ragyogással."

Ezen az első éjszakán azonban

senki se hunyta le szemét,

se fű, se fa, se szél, se tenger.

Mindenki várt, mindenki várta,

vajon igaz, hogy visszatér a nap,

amint ifjú királyuk megígérte?

S amikor reggel palotája

kristálytermében fölébredt a fény,

s hosszan nyújtózva éledezni

és emelkedni kezdett - hirtelen

olyan ujjongás fogadta a földön,

nagyobb, mint az első nap öröme.

Mert akkor már tudhatták mindenek,

hogy azután az éjszaka csak álom,

amit a fénylő valóság követ.

 

Pilinszky a Nap születésében  egy varázsos mesebirodalom kapuját nyitja ki előttünk.

A Nap

A földi élet fenntartása szempontjából legfontosabb égitest a Nap. Földünk felületén és légkörében minden energia, így a hő, a mozgás, a változások, fejlődések közvetlenül vagy közvetve a Nap sugárzásából származnak. Elraktározott napenergia a szén, a kőolaj, a földgáz is, hiszen azokat a növényeket, állatokat, amelyekből keletkeztek, a napsugárzás éltette valamikor.



Nap a Földtől nagyon messze: 150 millió km-re van. Ezt a távolságot a másodpercenként 300 000 km-t haladó fény is 8 perc alatt teszi meg. A távolságot mértékegységként is használják a Naprendszerben: 150 millió km = 1 csillagászati egység (CsE).
A Nap háromféle mozgást végez. A Földdel megegyező irányban forog a tengelye körül. Forgásának időtartama 4 hét. Másik mozgása a Naprendszer tömegközéppontja körüli, harmadik a Tejútrendszer tömegközéppontja körüli keringés. Utóbbit a Nap – ellipszis alakú pályáján – 200 km/s sebességgel 250 millió esztendő alatt teszi meg.

A régmúlt időkben az ember istenként imádta a Napot, a hő és a fény majdnem egyetlen forrását.
Ha az évezredekkel ezelőtt létrehozott építményekre gondolunk, mai napig megmaradt titokzatos épületek jutnak eszünkbe:    Egyiptom nagy piramisai, Nyugat-Európában a kőkorszak magányos kőkörei és a maja civilizáció romja. Miért fektettek ezek a közösségek olyan sok munkát maradandó művel alkotásába? Valójában nem tudjuk a választ, de a napmegfigyelések szükségessége bizonyára nagy szerepet játszott
az építmények tervezésében.

"A Napkultusz, a Napisten

A Nap tisztelete ősidőktől fogva a legősibb vallási nézetek közé tartozott, a Napot istenként tisztelték és a Napkultusz a Föld minden táján elterjedt, egyes országokban pedig meghatározó vallásként működött. Az, hogy a világosság legyőzi a sötétséget, egyfajta szimbólum volt arra, hogy az élet folyamatos és végtelen, így minden kultúrába beépült az e jelképet fizikailag hordozó Nap. Az ünnepek gyakran a téli napfordulóhoz kapcsolódtak, amikortól már az éjszakák megrövidülnek, a nappalok pedig hosszabbak lesznek. A napkultusz az i. e. 4–3. évezredben jelent meg erőteljesebben a mezopotámiai: sumer, Utu: akkád, Samas és a Babilóniai-asszír vallásban, valamint Egyiptomban, saját napistenségekkel.

Egyiptomi Napkultusz

Egyiptomban az 5–6. dinasztiák idején Ré napisten kultusza került előtérbe. Ehnaton fáraó maga volt a Napisten.. A régi egyiptomiak szerint a Nap minden reggel megszületik a tengerből, hogy elűzze a sötétséget, hogy az éjszaka rabsága után új tevékenységre sarkalljon. Ré az ókori Egyiptomi napisten, Egyiptom történelmének egyik legjelentősebb istene. Története során több más istennel is egybeolvadt, köztük Hórusszal, Atummal és Ámonnal. Hatásköre kiterjedt az égre, a földre és az alvilágra is, több teremtésmítoszban is fontos szerepet tölt be, és a király isteni atyjának is tekintették.

 A Napot számos ókori civilizáció természetfeletti jelenségnek tekintette és - Istenként tisztelte – Egyiptomban például főistenként: Amon, Aton – tisztelték. Ré tulajdonképpen az állam hivatalos istenévé vált, az ekkori királyi temetkezések elengedhetetlen kellékei, a naptemplomok talán a héliopoliszi nagy templom mintájára készültek. Réhez számos mítosz fűződik. Az egyik szerint az ő könnyeiből lettek az emberek, az 'ember' és a 'könny' szavak az egyiptomi nyelvben hasonlítanak. A napkorongot magát Ré fizikai megtestesülésének, máskor a szemének tartották, de „Ré szeme” több vad természetű, szoláris jellegű istennő megtestesülése lehetett. Kultuszközpontja Héliopoliszban volt, ahol alakja egybeolvadt a helyi napistennel, Atummal. Mivel Atum az Enneád első istene és a világ teremtője volt, Rét is annak tekintették. Később Hórusszal is egybeolvadt, ennek az alaknak a neve Ré-Harahti, („Ré, a Két Horizont Hórusza”). Heper napisten kultuszát szintén magábaolvasztotta, a szkarabeusz alakban ábrázolt isten innentől Ré egyik megjelenési formája, neve („keletkező”) miatt a hajnali napé. Ugyanígy Atum, akinek neve a befejezést jelentő szóval áll kapcsolatban, a lenyugvó nap jelképe lett, és idős emberként ábrázolták.


Görög Napkultusz
Hellaszban, az ókori Görög civilizáció pedig Héliosz napistent korán azonosították a művészetek, a jóslás és gyógyítás istenével, majd később egyre inkább Apollónnal, az egyik főistennel. Héliosz a mindent látó fényes Nap istene a görög mitológiában. Hüperión és Theia titánok gyermeke, Szeléné és Éósz bátyja. Felesége Perszéisz, gyermekei Kirké, Aiétész és Perszész az ő fia Hürminétől, Augeiasz is. Kedvesei közé tartozik Rhodosz nimfa, a Héliaszok közül a fiúk anyja Klümené, a héliasz lányok anyja Leukothoé, Klütia és Neaira az utóbbitól született lányai: Phaethusza és Lampetié legeltetik hófehér teheneit Trinakria szigetén. Héliosz minden reggel útra kel Keletre nővére, Éósz a ("Hajnal") nyomán, tüzes szekerét szárnyas paripák röpítik az égbolton, ezen az úton Hémera kíséri végig. A szekeret húzó négy ló neve: Aithón („az égő”), Phlégón („a lángoló”), Piróusz („a tüzes”) és Éóusz („a korai”). Estére elérkezik az óceánhoz, itt Heszpera jelenti be a szerencsés megérkezést, majd lovait megfüröszti, ő maga pedig pihenőre tér aranyos palotájában. Több mítosz fűződik mindent látásához. Ő vette észre Arész és Aphrodité szerelmét, s figyelmeztette Héphaisztoszt. Egyedül ő tudta megmondani Démétérnek ki rabolta el a lányát, Perszephonét. Csak Héraklész szállt szembe vele: nyilával le akarta lőni, mert elviselhetetlen meleget árasztott. Héliosz nem haragudott meg rá, hanem aranyserleggel ajándékozta meg, hogy abban keljen át az óceánon.A késő ókorban több misztériumvallás központja a minden nap meghaló és újjászülető Nap lett. Mithrász, Elagabalus istene, vagy az Aurelianus által tisztelt Sol-Héliosz. Ugyanakkor ugyanezen civilizációk behatóan tanulmányozták a Napot, és a többi égitestet, amelyre mezőgazdasági előrejelzési, vagy hajózási, navigációs ismeretek fejlesztése miatt volt szükség. Ezen megfigyelések első – mai értelemben vett – tudományos eredményét a milétoszi Thalész, matematikus nevéhez köti a tudománytörténet az i. e. 7. századból: a görög tudós megfigyelései alapján kimondta, hogy a Holdat a Nap világítja meg, ezzel saját fénnyel rendelkező és nem rendelkező égitestekre osztályozta az égi objektumokat, a Napot pedig az előbbi csoportba sorolta be. Nagyjából fél évszázaddal később Püthagorasz vetette fel a Hold fázisváltozásainak megfigyeléséből, hogy a Föld, a Hold és a Nap gömbölyű. Ezt a tételt az i. e. 3. században nem kisebb gondolkodó igazolta, mint Arisztotelész, amelyet kiegészített azzal a nap- és holdfogyatkozások megfigyeléséből levezetett felismeréssel, hogy a Föld–Hold és Föld–Nap távolságok különbözőek és a Nap messzebb van, mint a Hold. Ezeket a tanokat általában szabadon terjeszthették a görög bölcsek, ám a tudománytörténetet végigkísérték a vallási üldöztetések, akadályozva a felfedezések terjedését. Anaxagorasz görög filozófus volt az első az i. e. 5. században , aki természettudományos magyarázatáért – szerinte a Nap egy izzó kőgömb volt, amely nagyobb a Peloponnészoszi-félszigetnél – vallási üldöztetésben részesült. Szokatlan elképzelését istenkáromlásnak minősítették, őt magát börtönbe vetették, a halálos ítéletét csak Periklész közbenjárására nem hajtották végre. A Görög filozófusokat követően nem a Nap mibenlétét, hanem inkább látszólagos égi mozgását fürkészték a tudósok.


Római Napkultusz

A Rómaiak az ókorban a görögök hasonlóan imádták és tisztelték a napot: A görög napisten: Héliosz, a római napisten: Sol volt. A Napkultusz "államosítását" a római császárok kezdték meg. A Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap hivatalos ünnepét a téli napfordulóra, december 25-re helyezték. A történészek máig csodálják azt a ragyogó húzást, amellyel Constantinus áttérítette a napimádó pogányokat a kereszténységre, beolvasztva a pogány szimbólumokat, a jeles napokat és szertartásokat a keresztény hagyományba. Karácsony ünnepe ugyanis csak 354-ben került át december 25-re, amikor pápai rendeletben a téli napfordulót az egyházi ünnepek közé iktatta. Jézus születésnapjának meghatározása sem volt kis feladat ebben a korban, ugyanis többféle dátum létezett. A választás valószínűleg azért esett végül december 25-re, mert ezzel akarta a keresztény egyház ellensúlyozni a Napisten kultuszt... Az ókori Róma napkutatása a Julius Caesar naptárreformjához alapjául szolgáló megfigyelésekben, az év hosszának pontos megfigyelésében merült ki. A következő tudományos idényű megfigyeléssorozat a arab tudósok nevéhez fűződik. A vallási alapokon, a Nap járásához kötött napi imák időpontjának pontos meghatározásán nyugvó megfigyelések közül kiemelhető Albategnius excentricitás-változásra vonatkozó felfedezése, vagy Ibn Junus több mint 10 000, tudományos igényű nappozíció meghatározása. Mindezek, bár a Nap volt a közvetlen megfigyelési célpont, mégis inkább a Föld keringésére szolgáltattak adatokat, igaz, a megfigyelők az uralkodó geocentrikus világkép miatt úgy tudták, a Nap Föld körüli keringését figyelik meg.

A Középkori Napkultusz

A következő Nappal kapcsolatos felfedezést a reneszánsz Európa jegyzi a tudománytörténetben: a többi bolygó megfigyelése alapján a tudósok a Föld helyett a Napot kezdték központi égitestként kezelni kimondva, hogy a Föld – és a többi bolygó – kering a Nap körül, nem pedig fordítva. A heliocentrikus világkép első megjelenése még az ókori görög kultúrából származik, Arisztarkhosz Kr. előtt 300 évvel vetette fel a Naprendszer létét, ám ezek a tanok még feledésbe merültek. A Nap szerepére vonatkozó új elméletet a bolygók égi mozgásának magyarázatára vezette be Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász. A kopernikuszi fordulat néven is említett felfedezés a kozmológia legnagyobb hatású tudományos elmélete volt, amelyet a távcső felfedezése után, az eszköz használatával végzett megfigyelések támasztottak alá. Míg Egyiptomban bárkán járta égi útját a Nap, addig az észak-európai germánok hite szerint szekérrel járt, ahogy a nép is. A naptiszteletre a napszekerek, amilyen például a trundholmi napkocsi mellett a hét napjainak máig használatos pogány, germán. Így a vasárnap a napisten nevét őrzi az angol "sunday"-hangalakban, vagy a német "Sonntag" szóban."

 /forrás: Déli Magyar Krónika, Nap,Napisten..Francesco Solimeno/

Napkitörés - 2013

A csillagászoknak köszönhetően régóta ismert, hogy a naptevékenység 11 éves ciklikusságot mutat, melynek következő maximuma 2013-ra várható. A káros sugarak ellen a Föld mágneses pajzsa megvéd minket, így egészségünk helyett elsősorban a társadalmi és gazdasági működés alapját adó infrastruktúrák meghibásodásától tartanak a szakemberek. Egy-egy nagyobb napkitörés képes átmenetileg megállítani a GPS rendszert, megszakítani távközlési kapcsolatokat (telefon, internet), de akár működésképtelenné is tehet műholdakat.




Naprendszerünk központi csillaga gyakorlatilag úgy működik, mint egy kis atommáglya, belsejében állandó energiatermelő folyamatok zajlanak. A Nap tömege kb. 750-szer nagyobb, mint a gravitációs terében mozgó valamennyi bolygó és más égitest tömegének összege. Átlagos forgási sebessége 2000 m/s, az egyenlítői és a sarki pólusokon lassabb. A forgástengelye 7 fok és 15 perces szöget zár be az ekliptika síkjával.

Központi csillagunk plazmaállapotban lévő anyagból áll. Ebben a halmazállapotban az anyagot alkotó atomokról egy vagy több elektron leszakad, így a plazmaionok és szabad elektronok keveréke.

A Nap második vagy harmadik generációs csillag, mivel a Naprendszer korábbi – szupernóvaként elpusztult – csillagok maradványaiból jött létre. Ezt bizonyítja a nehéz elemek (vas, arany, urán) jelenléte a Napban, ugyanis ezek csak szupernóva-robbanások során, vagy első generációs csillagokban alakulnak ki. A Napból fejlődése során nem lehet vörös törpe, mert annál több anyagot kebelezett be, nem alakulhat szupernóvává, mert ahhoz pedig kevés a tömege. Így sem neutroncsillag, sem fekete lyuk nem lehet a Napunkból, amit nem kell sajnálnunk.

A Nap aktivitása kb. 11,2 éves periódust mutat, ennyi idő telik el az egyes napfoltmaximumok között. A ciklus elején a napfoltok az égitest 30-45 fokos szélességén jelennek meg, majd közelítenek a napegyenlítő felé. A foltok sötét színét az okozza, hogy hűvösebbek (1-2 ezer Celsius-fokkal) a körülöttük lévő anyagnál, mivel az őket körülvevő erős mágneses tér megakadályozza a hőátadást. A megfigyelhető napfoltok száma sem állandó, a 11 éves napciklus során is változó. Átmérőjük elérheti a több tízezer kilométert és gyakran kiindulópontjai a napkitöréseknek, vagy flereknek. A napciklus végén az északi és déli mágneses pólusok felcserélődnek, ekkor látható a legtöbb napfolt. A legutóbbi mágneses póluscsere 2001 nyarán volt, amit az Ulysses űrszonda is megfigyelt.

A napfolttevékenység erőssége is szabálytalan. Például az 1600-as években a ciklusoktól függetlenül is kevés napfolt jelent meg, részben ez okozhatta az akkori hűvösebb időjárást. A Föld szempontjából a napciklusoknak azért van jelentősége, mert a bolygónkat elérő részecskefelhők károsak a műszerekre és az élővilágra. A Nap 24. napciklusa hivatalosan 2008. január 4-én kezdődött, akkor észlelte a SOHO űrszonda az első napfoltot. A 2008–2009-es évek az elmúlt 50 év egyik leghosszabb napfoltmentes időszakának számít.

A következő napfoltmaximum 2013-ban várható. 

A NASA napfizikai szakemberei szerint a technológiai fejlődés miatt rendkívül érzékennyé vált a világ a napviharokkal szemben. A Földet már korábban is érték el mágneses viharok, de a civilizáció még sohasem volt olyan érzékeny a mágneses hatásra, mint most. Például egy erős napkitörés 1859-ben elnémította a távíróvonalakat Európa és az USA között, sok helyen tűz ütött ki, miközben Róma, Havanna és Hawai fölött északi fény ragyogott. 1921-ben egy hasonló napvihar megbénította New York közlekedési rendszerét. 1989-ben Quebec áramellátása napokra leállt, hatmillió ember maradt hidegben és sötétben.

Óriási koronalyuk tátong a Nap felső légkörében, amelyből intenzív napszél áramlik ki. A napanyag a hét végén érheti el a Földet.

A NASA napkutató űrszondája, az SDO (Solar Dynamics Observatory) készítette az alábbi felvételt a Napról, január 23-án. Az ultraibolya színképtartományban készült fotón látható sötét terület egy úgynevezett koronalyuk a Nap déli féltekéjén. Mérete a Földének sokszorosa (a Nap átmérője kb. 110 Föld-átmérő).

A koronalyukak olyan területek a Nap légkörében, ahol részben felnyílnak a mágneses erővonalak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű napanyag távozzon az űrbe, töltött részecskék áramlataként - ezt nevezik napszélnek. A koronalyukakból kilépő napszél sebessége 4-500 km/s.
Az aktuális koronalyukból kiáramló napanyag várhatóan a hét végén (január 26-27-én) éri el a Föld pályáját. Hogy eltalálja-e a Földet, az egyelőre kérdéses. Amennyiben igen, sarki fények alakulhatnak ki a magasabb földrajzi szélességeken, de valószínű, hogy kisebb lesz a hatása, mint amikor egy napkitörés miatt kirobbanó napanyag éri el a Földet./origo/

A Nap

A földi élet fenntartása szempontjából legfontosabb égitest a Nap. Földünk felületén és légkörében minden energia, így a hő, a mozgás, a változások, fejlődések közvetlenül vagy közvetve a Nap sugárzásából származnak.


  A Napra vonatkozó ismeretek a csillagászati irodalom tetemes részét alkotják.   A Nap  az élet szülője és fenntartója.  A régi korok embere pedig minden ízében át is érezte a Nap egyedülállóan fontos szerepét az ő, a társai, sőt az egész élővilág életében. A legtöbb régi nép istennek, fontos, sőt a legfontosabb istenének képzelte. Hívei a Föld több helyén áldozatot, még emberáldozatot is mutattak be neki, hogy megnyerjék és/vagy fenntartsák jóindulatát. Samas, Ré, Héliosz, Sol, Mithrász, Inti, Huitzilopochtli, Sen Nung, Amateraszu-ómikami, Baldr és még sok más néven tisztelték, imádták a Napot, illetve a benne lakó vagy vele azonosított Napistent.

Sok régi nép – mint az egyiptomi, az inka, a japán – a Nap fiának tartotta uralkodóját. Érthető, hogy a királyok és császárok minden módon igyekeztek fenntartani ezt a hitet, amely az el nem múló égi kapcsolat révén örökké tartó erővel tartósítja hatalmukat.

A Nap, vagyis a Napisten legfőbb ténykedése a fény és meleg kisugárzásán kívül a látható (látszólagos) mozgás, a haladás. Már a legrégebbi időkben észrevették, sőt számon tartották a Nap két legfontosabb mozgását.

1. Napi mozgás. A Nap kivételt nem ismerő rendszerességgel felkel a látóhatár keleti peremén, felfelé irányuló íven halad az égen, eléri napi pályája legmagasabb pontját, vagyis delel, majd fokozatosan ereszkedik lefelé, míg a nyugati horizont peremén lenyugszik. Megszűnik a fényesség, a világosság is, jön a sötét, félelmes éjszaka. De lassan dereng a keleti láthatár, pirkad, és a Nap ismét felkél. Napi útját a Nap – vagyis a Napisten – olyan közlekedési eszközön tette meg a nép képzeletében, amilyent maga is használt. Egyiptomban a Níluson közlekedtek, a hajó volt a fő jármű. Ezért Ré, a napisten is bárkában ült, amely az égen, mint vízen haladt keletről nyugatra./Csillagászat/

Ré, a nap két óriási bárkát készített magának. Az egyiken nappal járta be az ég tündökletes tájait, a másikon éjjelente vágott neki föld alatti útjának. És hajnalra újra elérte a napkeleti Benben követ. Minden reggel ragyogó ifjúként indult mennyei útjára - ekkor Hepernek, keletkezőnek hívták -, delelőre már érett férfiként érkezett a mennybolt közepére - ekkor Rének nevezték -, estére mint Atum törődött, fáradt aggastyánként szállt az éji bárkába, és másnap ismét megifjodva kezdte meg nehéz útját. Az égi bárka orrán a haragos Széth őrködött, a vörös isten, és rettentő fegyverével tartotta távol a napisten ellenségeit ./forrás:egyiptomi teremtéstörténet/

Legközelebb a Naphoz

2013. január 2-án   kerültünk a legközelebb a Naphoz, helyi idő szerint 6-kor voltunk legközelebb égi csillagunkhoz.
A Föld ellipszis pályán mozog, vagyis mindig változik a Nap – Föld távolság. Amikor legkisebb ez a távolság, azt nevezzük perihéliumnak, a legnagyobb értéknél pedig naptávolban vagyunk, vagyis aphéliumban. A Föld a mai napon 5 millió kilométerrel van közelebb a Naphoz, mint július elején, amikor a legnagyobb távolságban leszünk a csillagunktól.

Mégis miért nincs meleg? A Föld tengelye nem merőleges a keringési pálya síkjára, ebből adódik az évszakok váltakozása. A déli félteke nyarán ér legközelebb a Föld a Naphoz és ebben az időszakban gyorsabb a mozgása. Ugyanis napközelben felgyorsul a Föld sebessége az ellipszis mentén, viszont naptávolban lelassul, amikor az északi féltekén van nyár./Meteoline/

Mi történik június 6-án?

Reménykedjünk, hogy 2012. június 6-án hajnalban felhőtlen lesz az ég! Aki ekkor meglesi a kelő napkorongot, pici, sötét, kerek foltot láthat rajta, távcső nélkül is. Ekkor ugyanis a Vénusz bolygó - népies nevén Esthajnalcsillag - a Földről nézve épp a Nap előtt fog elvonulni. Mivel naptevékenységi maximum közelében járunk, valószínűleg más sötét foltok is lesznek a Napon, ezek az ún. napfoltok azonban kisebbek, rendszerint nem szabályos kör alakúak, és a Nap forgásával együtt viszonylag lassan látszanak elmozdulni. A "Fekete Vénusz" viszont gyorsabb lesz, és néhány óra alatt végigsétál a Nap előtt, majd (nyári időszámítás szerint) 7 óra előtt pár perccel már elhagyja a napkorongot.

FIGYELEM! SOHA NE NÉZZÜNK MEGFELELŐ VÉDŐESZKÖZ NÉLKÜL A NAPBA, SE TÁVCSŐVEL, SE KAMERA KERESŐJÉVEL, SE SZABAD SZEMMEL!

Mi történik június 6-án?

Naprendszerünk nagybolygói - köztük a Föld - a Nap körül keringenek. Pályájuk síkja, ha nem is pontosan, de nagyjából azonos. (Ha a Naprendszert nagy, korong alakú dobozba képzelnénk, a doboz vastagsága az átmérőjének csupán a 60-ad része lenne. Ebből a dobozból a kisbolygók, üstökösök pályája kilógna, de a nagybolygóké mind benne volna.)
A Vénusz közelebb kering a Naphoz, mint a Föld, hiszen közepes naptávolsága 108 millió km (a Földé 150 millió km). Keringési ideje kb. 225 nap, de mivel a mozgó Földről figyeljük, úgy látjuk, mintha 584 nap alatt kerülné meg a Napot. Ha a Föld és a Vénusz pályasíkja egybeesne, akkor a Vénusz minden keringés során egyszer elhaladna a Föld és a Nap között, vagyis a Földről nézve a napkorong előtt.
A két bolygó keringési síkja azonban 3,4 fokos szöget zár be, ezért általában úgy látjuk (azaz látnánk, ha erre nem a nappali égen kerülne sor, és a Vénusz nem az árnyékos oldalát fordítaná felénk), hogy a Vénusz a Nap alatt vagy fölött halad el. A Föld, a Vénusz és a Nap csak ritkán kerül egy egyenesbe, és ha ekkor a Vénusz van középen, sötét korongját megpillanthatjuk a Nap előtt. Ez (ahogy a csillagászok sokszor nevezik: fedés vagy okkultáció, illetve átvonulás avagy
tranzit) következik be június 6-án reggel is.

Mikor figyelhetjük meg a jelenséget?
Június 6-án reggel 4.37 és 4.59 között emelkedik a látóhatár fölé a napkorong Magyarországon   azaz nálunk csak ekkortól lehet próbálkozni a megfigyeléssel. Napkeltekor a Vénusz korongja már a Nap előtt lesz, így Magyarországról az átvonulásnak csak az utolsó óráját láthatjuk.
A Vénusz a napkorong felső részén lesz, és jobbra felfelé fog levonulni róla.
Nem sokkal 7 óra előtt a jelenség már véget is ér: 6.37-kor a Vénusz belülről érinti a napkorongot, 6.55-kor pedig a Naptól távolodó Vénusz kívülről érinti a napkorongot.

Honnan érdemes megfigyelni a jelenséget?
A Vénusz átvonulása bárhonnan megfigyelhető, ahonnan a felkelő, a horizonton lévő napkorong is látszik. Magasabb fák vagy épületek mellett előfordulhat, hogy mire a Nap elég magasra emelkedik, hogy megpillanthassuk, már vége is a jelenségnek.
Hazánktól északabbra és keletebbre többet figyelhetnek meg a jelenségből: Alaszkából, Kína, Szibéria és Ausztrália keleti részéről például az egész átvonulás látható. Skandinávia legészakibb csücskéből szintén (de ott a Nap alacsony állása miatt a megfigyelés kényelmetlen és bizonytalan).

A Vénusz 2004. június 8-án is átvonult a Nap előtt (Hingyi Gábor, MCSE)

Hogyan kövessük biztonságosan a jelenséget?
A Napra soha nem szabad közvetlenül rátekinteni, még kevésbé távcsővel. Napunk erős sugárzása komolyan veszélyeztetné szemünk épségét, és akár vakságot is okozhat. Ne kockáztassunk! Ha meg akarjuk nézni a jelenséget, akkor minimum 12-14-es hegesztőüveg vagy speciális napfogyatkozás-néző szemüveg segítségével tegyük szabad szemmel!
 A speciális napnéző szemüveg ára 690 forint. A szakember a régi - például az 1999-es teljes napfogyatkozásról megmaradt - szemüvegeket azért nem ajánlja, mert ezek anyaga már sérülhetett, károsodhatott. A speciális napnéző szemüvegekkel a mostanában gyakori nagy napfoltcsoportok is láthatók szabad szemmel.
Fontos: napszemüvegből akár több, egymás elé helyezett darab sem ad megfelelő védelmet!
Akinek távcsöve van, az e célra árusított napszűrőn át nézheti meg vele a Napot. A szabad szemes megfigyeléshez készült szűrőket távcsővel ne próbáljuk használni!
Kényelmes és biztonságos megfigyelési lehetőség a napkép kivetítése is: a távcsövet anélkül, hogy belenéznénk (mondjuk a cső árnyéka segítségével) állítjuk a Napra, majd a szemlencse mögé tartunk egy fehér papírlapot. A lapon megjelenik a Nap képe, amely a lap helyétől függően lesz kisebb vagy nagyobb, és a szemlencse mozgatásával élesre tudjuk állítani. Ez a módszer nemcsak azért célszerű, mert a szemünket nem veszélyezteti, hanem azért is, mert így egyszerre többen is láthatják a képet. De itt is vigyázni kell, mert a Nap összegyűjtött sugarai képesek tönkretenni a távcső okulárját, ha abban ragasztott lencsék is vannak. Bár napkeltekor, alacsony napállásnál nem olyan erős a Nap sugárzása, mint délben, ám még ekkor is csak néhány percig ajánlatos a távcsövet a nap felé irányítani, nehogy az okulárban a lencsék túlmelegedjenek és elpattanjanak.

Unokáink sem fogják látni

A 20. században nem volt Vénusz-átvonulás, legutóbb 2004-ben figyelhettük meg a ritka jelenséget. Ez Magyarországról jól látható volt, mert délelőtt, derült égbolton játszódott le.
Az idei után legközelebb 2117 decemberében lesz Vénusz-átvonulás, de az hazánkból nem látszik majd. A következőnek - 2125 decemberében - is csak a legelejét láthatjuk. Kései utódaink számára Magyarországról 2247 júniusában következik be ismét olyan Vénusz-átvonulás, amelyet jól megfigyelhetnek, ha az idő derült lesz.

Régebbi megfigyelések
Bár a jelenség elvileg szabad szemmel is megfigyelhető, a távcső feltalálása előtti időből nem maradt ránk feljegyzés róla. A legrégibb adat 1639 decemberéből, Angliából származik. Ettől kezdve a csillagászok már figyelték a Vénusz-tranzitokat. A Halley-üstökös névadója, Edmund Halley ugyanis rájött, hogy ha a földön több helyen megfigyelik az átvonulást, és pontosan feljegyzik a bolygó be- és kilépésének idejét, akkor a különböző megfigyelők különböző adatokat fognak mérni; ezekből pedig, ismerve a megfigyelőhelyek távolságát, kiszámítható a Nap-Föld távolság, az ún. csillagászati egység. Az elv helyes, de mint kiderült, a mérés gyakorlati nehézségei miatt igen bonyolult lenne belőle elég pontos eredményt kapni. Mégis, mivel a csillagászati egység értékét akkor még csak nagyjából ismerték, Európa több pontjából megfigyelték az 1761. júniusi átvonulást. Ezek a megfigyelések azonban még nem voltak elég pontosak.
A világ csillagászai alaposan fölkészültek a következő, 1769. júniusi okkultáció megfigyelésére. Ebben vett részt Hell Miksa, a kiváló magyar csillagász, a bécsi csillagda igazgatója is, aki már az előző átvonulást is észlelte Bécsben. Az 1769-es jelenség Európa nagy részéről nem volt látható, ezért VII. Keresztély dán király meghívására Hell expedíciót vezetett a sarkkörön túli Vardö szigetére, hogy ott végezze el a megfigyelést. E veszélyes és megerőltető vállalkozás, Európában egyedül, sikerrel járt. Más expedíciók a Föld déli félgömbjén szintén elvégezték a mérést, és az adatok alapján többen is kiszámolták a csillagászati egység értékét. Hell kapta a legpontosabb eredményt (bár később szakmai és emberi rosszindulatból többen is - alaptalanul - kétségbe vonták számításainak korrektségét).


A Vénusz tanulmányozása ma is fontos terület, jelenleg az európai Venus Express-űrszonda kering a bolygó körül, és vizsgálja a légkörét. Mérései alapján sikerült megállapítani, hogy a sűrű atmoszférában a korábbi megfigyeléseknek megfelelően alkalmanként ingadozik a kén-dioxid-tartalom - talán változó vulkáni aktivitással kapcsolatos a jelenség. Az elemzések alapján néhány lávafolyás a bolygón viszonylag fiatalnak mutatkozik, akár az elmúlt néhány millió évben alakultak ki, utalva arra, hogy a bolygó még aktív lehet. Talán a legérdekesebb, és sajnos elég bizonytalan megfigyelés a Venus Expresstől, amely szerint a kiemelkedő, gyűrt felszínű és már korábban is a földi kontinensekhez hasonlított tesszera alakzatai talán gránitból állnak. Ha valóban ez építi fel őket, talán egykor globális lemeztektonika is volt a bolygón, és az ősi óceánok léte sem zárható ki. De a biztos eredményhez további mérések kellenek.
Magyarország bemutató csillagvizsgálói június 6-án a hajnali időpont ellenére rendkívüli nyitva tartással várják az érdeklődőket, hogy minél többen láthassák a Vénusz-átvonulást, valamint a Napon esetleg éppen látható egyéb jelenségeket (napfoltokat stb.) is. Akinek szerény a tapasztalata a jelenség megfigyelésének módjáról, az a Polaris Csillagvizsgálóban május 26-án rövid tanfolyamon sajátíthatja el a biztonságos megfigyelés módszereit.

forrás: origo 
Csaba György Gábor - Kereszturi Ákos

Márciusi vasárnap