Szép tájakon

Az Ohridi-tó a Balkán-félsziget legöregebb, mintegy 5 millió évvel ezelőtt keletkezett tava. Az átlagosan 155 méter mély tó vizét elsősorban föld alatti források táplálják, s az egyetlen Fekete-Drin vezeti el, ennek következményeként a tó vízkicserélődési ciklusa hetven évre tehető.

Források táplálta, szűrt vize kevés mikrobiológiai szennyező- vagy tápanyagot tartalmaz, oxigénben gazdag, s ennek köszönhetően rendkívül tiszta. Az Ohridi-tó hidrológiai adottságainál fogva rendkívül sajátos ökoszisztémával rendelkezik, a benne élő fajok mintegy fele endemikus, azaz csak itt honos. Az eddig leírt több mint kétszáz endemikus faj között számon tartanak nyolc ponty- és két lazacfélét is. Hasonlóan jelentős a part menti nádasokban áttelelő vízi- és ragadozómadár-állomány.
//Forrás. Wikipedia.hu/

Utazni jó

Az utazások elengedhetetlen kelléke a jó útikönyv.

1801. november 3-án született Karl Baedeker, az útikönyv műfajának létrehozója.



Karl Baedeker jómódú, rendkívül alapos irodalmi műveltséggel rendelkező esseni polgárcsalád sarja volt. Tizenhat évesen kezdte a könyvszakmát kitanulni, 1819-től a híres Heidelbergi Egyetem diákja volt. Még nem volt huszonhat éves, amikor nyomdát alapított Koblenzben, és rövidesen kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki a kiadókkal, az irodalmi és a politikai élet befolyásos képviselővel. Az olvasóközönség igényeit kezdetben a legszélesebb körben próbálta kielégíteni, az ügyesen összeválogatott kínálat nagy forgalmat eredményezett. 1832-ben megvásárolta azt a kiadót, amely néhány évvel korábban már kinyomtatott egy útikönyvet Utazás a Rajnán Mainztól Kölnig címmel – ez lett a későbbi Baedeker-útikönyvek alapja.
Az útikönyv műfaja akkoriban már nem volt újdonság, maga Baedeker az angol John Murry útikönyveinek mintáját követte, de előtte senki nem szentelt olyan odaadó figyelmet a részleteknek, a pontosságnak és a szórakoztatásnak. A védjegyévé vált aranyozott betűs, piros kötésű könyvek tartalmazták a legmegbízhatóbb adatokat a műemlékekről, szálláshelyekről és aktuális áraikról. 1844 után csillaggal rangsorolta a legfontosabb látnivalókat is.



Baedeker sokat utazott, és mindig bőséges jegyzetanyaggal tért haza. Legendás volt alapossága, amikor például a milánói dómot látogatta meg, húsz lépésenként egy borsószemet dobott az épület tetejéhez vezető lépcsőkre, hogy pontosan tájékoztatni tudja olvasóit azok számáról. Útikönyveit szárnyra kapta a hírnév, a kereslet időnként akkora volt, hogy el kellett adja a korábbi kiadásokat is, holott kényesen ügyelt az információk frissességére.

Neve egyet jelentett az útikönyv műfajával, a bedekkereket 1846-ban franciául, majd 1861-ben angolul is kiadták, a 19. század utolsó évtizedeiben pedig már Európa-szerte az ő útmutatásaiból tájékozódtak az utazók. /forrás: Nyelv és Tudomány/

"Hagyd otthon az elektronikát"

Az internet a mindennapi életünk építőkövévé vált , minél inkább rábízzuk magunkat, annál inkább tűnik lehetetlennek a nélkül való létezés.

Az elektronika és a digitális világ a 21. századi ember életének egyik legmeghatározóbb eleme.

"De mennyire befolyásolja egy utazás élményét, ha egy fél hátizsáknyi töltővel, elemmel, kábellel és egyéb felszereléssel indulunk útnak, hogy aztán mindenhol az akkumulátoraink feltöltésének lehetősége, meg a müködő WIFI-kapcsolat legyen az elsődleges szempont?

Az utazás értelmét, szépségét és eredetiségét kétségtelenül csorbíthatja a sok elektronikus  és kommunikációs eszköz, amit újabban magunkkal hordunk, és az is, ha csak egy kamera keresőjén látjuk a bejárt tájat. Persze nem mondom senkinek, hogy   hagyja otthon az összes kütyüjét, inkább azt javaslom, hogy mindenki próbáljon meg egyszer az életében egy olyan útat végigjárni, aminek nem kattintgatja végig minden óráját, ahol nem igéri meg senkinek otthon a rendszeres bejelentkezést, és úgy általában magára, az útra és az aznapra összpontosít.  Földgömb -  H. "Bedouin" Áron cikke /részlet/"

Megfontolandó!

Szép tájakon

Provence

Napfényben fürdő halászkikötők, vadregényes szigetek, pompás római kori műemlékek, ezek adják Provence varázserejét.A természet, a művészet és a történelem együttesen töltik meg élettel a Földközi tenger térségének egyik leghangulatosabb és legkülönlegesebb vidékét.

Roussillonban a föld színe a sárgától a rózsaszinig, narancsig, vörösig és világosbordóig terjed.

Pont du Gard

A Pont du Gard római kori vízvezeték Franciaországban, Remoulins mellett, Gard megyében található. A háromszintes Pont du Gard 49 méter magas. A legalsó szinten út vezet át, a legfelső szint tetején van a vízvezeték. Az alsó szint 142 méter hosszú, 6 méter széles, 22 méter magas, a középső szint 242 méter hosszú, 4 méter széles, 20 méter magas, a felső szint pedig 275 méter hosszú, 3 méter széles, 7 méter magas. A Pont du Gard feltehetően 19 körül épült, Marcus Vipsanius Agrippának tulajdonítják. Úgy tartják, hogy az építkezés három évig tartott és 800-1000 ember dolgozott rajta. Az építmény a Gard folyó völgyén keresztül szállította a vizet az Uzès melletti forrásokból, Nemausus római városba (Nimes) vezetett.

Levendula

A római birodalom útjai

 „Minden út Rómába vezet” – mondja a közismert szállóige. Ez a ma általában már képletesen, átvitt értelemben használt megállapítás arra a tényre is utal, hogy az egész Appennini-félszigetet, az ókori Itáliát átfogó úthálózatnak Róma volt a központja, a félsziget – és idővel az egész birodalom – minden tájáról, minden irányból megközelíthető volt a város a közutak (viae publicae) valamelyikén. Különben a történeti fejlődésnek jobban megfelelne egy olyan megfogalmazás, hagy minden út Rómából indul ki. Tudniillik a nagyszabású útépítkezés Róma lassú terjeszkedésével párhuzamosan, fokozatosan haladt előre a félsziget teljes meghódításáig. A Rómából sugarasan szétfutó, illetve a tőlük távol eső fontosabb településeket egymással összekötő útszakaszok építésére csak ezt követően került sor. Ez a tevékenység azonban sok évszázadon át, a császárkor végéig folyamatosan tartott, s az Itálián kívüli hódítások nyomán az egész birodalomra kiterjedt; összességében idővel elérte a 150 ezer kilométert, s ebből magát Itáliát több tízezer kilométernyi közút szelte át.
Elmondhatjuk, hogy a rómaiak építő, szervező és civilizációteremtő tevékenysége során – a vízvezetékek, fürdők és csatornák létrehozása mellett – közúti hálózatuk kiépítése volt a legjelentősebb teljesítmény.
A kezdetek persze szerények voltak. A korai utak rövid, döngölt – esetleg murvával felszórt – földutak voltak. Nevüket vagy arról a településről nyerték, amelyet Rómával összekötöttek, mint pl. a Nomentumba vezető via Nomentana, vagy pedig rendeltetésük, funkciójuk volt a névadás alapja, mint pl. a tengerparti sólepárló telepekhez vezető via Salaria esetében, amelyen a táplálkozáshoz nélkülözhetetlen sót szállították a városba.
A közúti hálózat nagy, gondosan kivitelezett útvonalai építtetőjük, az építésüket kezdeményező állami tisztségviselő (magistratus) nevét viselték. – Ilyen volt mindenekelőtt a via Appia, amelynek első szakaszát még Kr. e. 321-ben, az első samnis háború idején kezdte el építtetni a kor neves politikusa, Appius Claudius Caecus. Az út idővel átszelte az egész félszigetet, s Campania központján, Capuán, a Pyrrhos elleni háborúk során nevezetessé vált Beneventumon (ma Benevento) és a jelentős görög gyarmatvároson, Tarentumon (Taranto) út Brundisiumba (Brindisi), a Balkán-félszigetre induló hajók kikötővárosába vezetett.

Az útépítés céljai

A Kr. e. 2. század végén épült meg a via Appiából Capuánál dél-kelet felé elágazó via Popilia, amely Nuceria (Nocera), Atinum, Muranum (Murano) és Consentia (Cosenza) érintésével a Szicíliával átellenben fekvő Rhegium (Reggio di Calabria) kikötővárosba vezetett. Később Traianus császár (98–117) építtette meg a Beneventumnál elágazó és Canusium (Canossa) érintésével Apuliát átszelő via Traiana-t, amely Barinumnál (Bari) érte el az Adriai-tengert. Fontos útvonal volt a Rómából északnyugat felé induló, a Tyrrhen-tenger partjának vonulatát követő via Aurelia, amely Etrurián és Ligurián át egészen Gallia Narbonensis tartományába vezetett. Észak felé a via Flaminia volt a legjelentősebb összekötő út az Adria felé. Ennek folytatásaként épült északnyugati irányban a via Aemilia, amely Ariminiumnál (Rimini) elkanyarodott a tengerparttól, s a szárazföld belsején át vezetett a Po-síkságra Bononia (Bologna) Mutina (Modena) és Placentia (Piacenza) érintésével.

A rómaiak többsége gyalogolva rótta az utakat és ezt a törvényhozás is tekintetbe vette. Amikor meghatározta, hogy egy idézés kézhez vétele után mikorra kell az ügyfélnek a hatóság előtt megjelennie, a gyalogos teljesítményét napi 20 mérföldben (mintegy harminc kilométer) állapította meg. (Dig. 2, 11, 1.)
Ez megfelelt egy római legionárius napi menetteljesítményének, pedig a katona még fegyverzetét, menetfelszerelését is maga vitte. A legionarius ugyanis poggyászában köteles volt magával vinni az előírt felszerelést, ezenkívül jutott hely az élelmiszereknek és a személyes használati tárgyaknak is. A tizenöt-húsz kilogramm súlyú iszák mellett még három-négy kilogramm súlyú hajítódárdát, kardot, sisakot és mellvértet is hordozott.

Az elkényelmesedett polgár-katonák restellték ezt a sok terhet cipelni, s ezért szekereken szállíttatták maguk után felszerelésüket. Amikor Gaius Marius, a kiváló hadvezér és szervező, i. e. 104-től kezdődően néhány év alatt megreformálta a római hadseregszervezetet, elrendelte, hogy a legionariusok maguk kötelesek vinni fegyverzetüket és menetpoggyászukat.
A katona a teher megkönnyítésére az iszákot egy vállának támasztott, villás végű rúd végére köthette. A nehéz málhát hordozó legionáriusokat ezért - talán becézve, talán gúnyosan - Marius öszvéreinek (muli Mariani) nevezték el.

Később az engedékenyebb hadvezérek hozzájárultak, hogy - ha erre mód nyílt - a legionariusok poggyászát a menetoszlopot követő társzekerek szállítsák. A legionariusoknak sokat kellett gyalogolniuk, említettük már, hogy ha a szükség úgy parancsolta, egész legiókat (egy teljes létszámú legio 6000 fő volt), olykor csak egyes csapattesteket messzi vidékekre vezényeltek át. Az óriási távolságokat napi harminc kilométeres menetteljesítménnyel kellett bejárni.
A római birodalom óriási méreteit hadd jellemezzük egy adattal: a Hadrianus császár építtette skóciai erődvonaltól Egyiptom provincia déli határáig a távolság légvonalban hétezerötszáz kilométer.

A hosszú, olykor több évtizedes katonai szolgálat alatt a tisztek és a legénységi állományú katonák nemcsak megszokták a gyaloglást, hanem meg is szerették. Ezért számukra a gyalogszerrel megtett utazás nem jelentett különösebb megerőltetést.
Az ifjabb C. Plinius Secundus egyik levelében beszámolt ismerőse, Vertricius Spurinna megöregedett katonatiszt tervszerű életmódjáról. Hajnalban kelt, hat óra körül háromezer lépésnyi sétát tett, délután ismét ezer lépést gyalogolt, s mindig nyugodtan töltötte napjait szórakozással, olvasással. A levél megírásakor Spurinna hetvenhét éves volt.
(Plin. Epist. III. 1.)

Hadrianus császár is megszokta és megkedvelte a gyaloglást. Ha utazásai során katonai tábort keresett fel, a menetelő legionariusokhoz csatlakozott, és teljes fegyverzetben napi húsz mérföldet gyalogolt.
A műutakon gyalogló utasember számára, ha nem volt málhája, legfeljebb csak a legszükségesebb holmit vitte magával, ez a húsz mérföld - harminc kilométer - nem jelentett különösebb megerőltetést, hiszen a szokásos napi teljesítmény harminc kilométer volt.

Cicero sem kedvelte a sietséget. Siciliai quaestor korában ötven nap alatt utazta be a szigetet és így alkalma nyílt, hogy a lakossággal érintkezzék, megismerje panaszaikat, sérelmeiket.

Augustusról feljegyezték, hogy idősebb korában legszívesebben gyaloghintón utazott, de majdnem mindig éjjel, lassan és többször megállapodva, úgy, hogy a Rómához közel eső Tiburig (ma Tivoli) vagy Praenestéig (Palestrina) két napra volt szüksége. Ha azonban valahová tengeren lehetett eljutni, szívesebben utazott a nagyobb kényelmet nyújtó hajón. 

Tiberius (a későbbi császár), midőn arról értesült, hogy öccse, Drusus súlyos betegként fekszik, azonnal hozzá sietett, és napi háromszori fogatváltással, naponta háromszáz kilométert megtéve, Pannonia tartomány déli részéből, az Alpokon átkelve, az Elba folyóig utazott. Drusust még életben találta. Tiberius utazási teljesítménye nemcsak a sebesség, hanem az út nehézsége miatt is kiemelkedő volt, nyilván azért emlegették annyiszor az ókori írók.


forrás: Római kor.hu
Ürögdi György: Hogyan utaztak a régi rómaiak?

Ezeknek az utaknak maradványait az egykori római birodalom számos területén feltárták. Egyes útszakaszok – a burkolat felújításával – ma is használhatók!
 

Tájak, városok

UTAZÁS

Utazni jó! Amit látsz és tapasztalsz az csak a Tied, ezeket senki sem veheti el Tőled, sok erőt és tudást meríthetsz ezekből, további életed során fel tudod majd használni a máshol látottakat és hallottakat.

Utazni élmény! Életreszóló élményeket gyűjthetsz be utazásaid során.



Amalfi csodálatos.



Az Amalfi-part (Costiera Amalfitana) Nápolytól délre, a Salernói-öböl északi részén húzódik. A meredek partról rálátni a tengerre, a környéken pedig egész 1400 m magas hegyek látványa bűvölik el a látogatót. A táj szépsége már a görögöknek és rómaiaknak is feltűnt, habár a tájat évszázadokon keresztül csak a tengerről, vagy gyalog lehetett megközelíteni.

Amalfi városa a teljes partrésznek kölcsönözte nevét. Itt jött létre Olaszország első tengeri köztársasága a 10. században, gazdag kereskedelmi kapcsolatokkal, melyek Pisa és Genova növekedése révén erősödtek meg. Az Amalfi-part a 19. században vált igazán híressé, amikor 1857-ben utak építése által a part könnyeben elérhetővé vált. Akkoriban a hely gyorsan ismertté vált és az európai művészek valamint tudósok ide vonultak vissza. A táj szépségét a kanyargós, néha túl keskeny, beborított sziklakiszögellések és meredek szakadékok fokozzák.
Az Amalfi-part és települései 1997-óta részei az UNESCO Világörökségének.

 Kirándulás AMALFIBA....


Viszafelé  találtunk egy közvetlen buszjáratot, Nápolyba. A busz turistákkal volt tele, kedves, 50  év körüli mosolygós busz-vezetőnk készségesen adott felvilágositást mindenkinek, /angolul/   majd elindultunk...     az út iszonyúan kanyargós...kanyar kanyar hátán..  a mélyben a tenger,  a másik oldalon  hatalmas sziklafal.  Elől ültem a tenger felőli oldalon,  a második üléssoron,  a sofőr mögött, jól láttam a sebesség-mutatót, / sajnos.../
Sofőrünk kellemes hangon   énekelgetett, dudolgatott, fütyürészett,    kb 100 km-es átlaggal véve a kanyarokat,   egy-kézzel fogva a kormányt, mert a másik kezében a mobil....   ami igencsak gyakran zenélt..../  lehet, hogy a vacsorát beszélték meg,?? olaszul természetesen, -szívől sajnáltam, hogy nem értetttem.-

   Kezdtem magam tengeri-betegnek érezni, , és a kanyarok  csak jöttek-jöttek egymásután....  nem mertem lenézni a mélybe, nincs tériszonyom,  ...de ...   Közben  az utasok kérésére a sofor ott állt meg, ahol kérték, a szembejövő busz-soförrel derüsen váltottak pár szót, ....  ez igy ment Sorrentoig,.  Sorrentoban  meglehetősen sokan leszálltak... Megkérdeztük ...hányra érünk Nápolyba,?  - este 8-ra ... Kérdezte hol szeretnénk  leszállni Nápolyban? mondtuk Garibaldi piazza.    oké...    /különben ott van a busz hivatalos végállomása/ 

 A kanyarok elfogytak,   mire rátértünk a Nápolyba vivő autópályára ,  hatan maradtunk a buszon, 2.angol fiatalember  és mi négyen. 

 .  Az autópályára érve, a kedvesen dudolgató, -mobilozó ,sofőr átalakult....  egyszerűen nem birta elviselni, hogy bármi jármű előtte legyen... mögötte lehet, de hogy az ő busza előtt?   Az autósok vagy ismerik a busz-soforöket,  vagy saját érdekükben,  de "söpörtek"  az útból... azért néha akadt egy-két ellenfél... de nem sokáig....

  /60-80-s sebességkorlátozó tábla,/ezt csak mi láttuk a sofőr nem/   sávváltás,   előzés, duda, fényszóró ... kézjelzés,   igen bőséges szó-zuhatag....  

  Átalakultunk lelkes szurkolókká  !  buszunk az abszolút győztes lett.   /majd megérkeztünk,: sofor :    Napoli... Garibaldi piazza,... ajtó kinyitva ....  majd az órára mutatott diadalmasan... negyed nyolc volt.... ...,  szuper......   bona szera ,    mi:   grazia,... 

 Kissé imbolyogva leszálltunk,  / ...    hát nem egészen a Garibaldi piazzán állt meg, / de ha egyszer neki másfelé volt a dolga?/  a két angoltól nevetve  elköszöntünk     /elég sápadtak voltak/  majd arra a kérdésre: -     felszálljunk egy buszra ,   vagy  gyalog a szállásig: ...  kórusban:   gyalog....   

 ..és  még nem utaztunk péntek esti csúcsforgalomban, villamoson Nápolyban...     ez még előttünk volt...

Vakáció......

Nyaralóknak szép időt, jó pihenést kívánok!