"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet." (Madách Imre)

2012. február 2., csütörtök

Mit jósól a medve:

A tél komoly megpróbáltatást jelent minden állat számára. A téli táplálékhiányt sok állat - például pelék, sünök, denevérek - próbálja átvészelni úgy, hogy téli álmot alszik. A medvékről viszont a szakemberek zöme úgy véli, hogy nem alszanak igazi téli álmot, mert testhőmérsékletük ilyenkor sem csökken le annyira, mint a kisebb termetű emlősöké. A legújabb kutatásokból azonban kiderült, hogy anyagcseréjük sokkal alacsonyabb szintre esik vissza, mint azt a testhőmérséklet-csökkenésük indokolná.

Mi a téli álom?
A testhőmérséklet csökkentését a túlélés érdekében adaptív hipotermiának nevezzük. Azt mondhatjuk, hogy ennek szinte annyi változata van, ahány állatfaj alkalmazza ezt a stratégiát. A legtöbb állat azonban besorolható a két testhőmérséklet-csökkenéssel járó állapot - a torpor és a hibernáció - valamelyik típusába.
A medvékről sok szakember úgy véli, nem alszanak valódi téli álmot, hanem csak úgynevezett szezonális letargiába esnek, mert testhőmérsékletük viszonylag csekély mértékben - 5-6 Celsius-fokkal - csökken a normális, körülbelül 37 Celsius-fokról. A fekete medvékről vagy baribálokról (Ursus americanus) a Science folyóiratban most közzétett tanulmány azonban más megvilágításba helyezheti ezt a felfogást. Kiderült, hogy a medvék anyagcseréje - a kis testhőmérséklet-csökkenés ellenére - 75 százalékkal csökken az aktív időszakhoz képest. /origo/


Jókai Mór Az új földesúr című regényben így ír:

„Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett. Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.”

Kevés olyan, hosszútávú népi megfigyelés van, amely sok országban megtalálható. De éppen az egyik ilyen február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kötődik:

- Egy régi angol dal szerint: „Gyertyaszentelő, ha fénylő, A tél még újra eljő. Gyertyaszentelő esője,kora tavasz hírnöke.” (nem teljesen azonos a magyar hiedelemmel, de kapcsolódik)
- A németek feltehetően ezt a szokást a római légiók közvetítésével, az északi hódítás során ismerték meg, majd átvették és arra a következtetésre jutottak, hogy ha a nap kisüt Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, akkor egy bizonyos állat, a sündisznó meglátná az árnyékát, s ebből még hat hét rossz időt jósoltak, amit Második Tél-nek is neveznek



- Számos országban úgy tartják, hogy február másodikán előjönnek az állatok, hogy megállapítsák, milyen idő van.
- Amíg Magyarországon a barnamedve árnyékát figyelik, addig az Egyesült Államokban az úgynevezett Mormota nap nagyon népszerű hagyomány. „Ha a mormota meglátja az árnyékát, még hat hétig fog tartani a tél”. A mormotához kötődő előrejelzés pontossága alacsony. Egy elemzés szerint a télre vonatkozó előrejelzések csak 39 %-ban viszonyulnak helyesnek.
- A medvével kapcsolatban más népcsoportoknak is vannak hiedelmeik: a finnugor népek például medveünnepet tartanak, nagy mulatsággal, és a medvét szent állatként tisztelik. Kevésbé közismert tény, hogy a gyertyaszentelő napjához fűződő medvejóslat eredetileg szintén Pál napjához kapcsolódott. „Ha Pál-fordulókor a medve kijön téli menedékéből és meglátja, hogy süt a nap, akkor még visszasomfordál, mert annyi hideg nap lesz a kitavaszodásig, mint amennyi az esztendőből már elmúlt.”
- A délvidéken a régi öregek így fohászkodtak jórafordító Pálhoz: Inkább farkas ordítson be, mint hogy jó idő legyen. Mert akkor, a tapasztalások szerint, akár meg is számlálhatták a kivénhedt tél utolsó napjait. A népi jövendölés szerint legalább ennyire fontos szerep tulajdonítható a pacsirtának is: „Ha gyertyaszentelőkor énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni” - mondják. Egy másik mondás szerint „ameddig besüt a nap gyertyaszentelőkor a pitvarajtón, addig fog még a hó beesni”. Elhúzódó télre utal a következő a mondásunk is:
„Hogyha fénylik gyertyaszentelő, az iziket is vedd elő”. (Izik: a hulladék takarmányból megmaradt apró szálak, valamint a kukoricaszár maradványok elnevezése.) A mondás jelentése arra utal, hogy a tüzeléshez még szükség lehet a hulladék takarmányra is. „Itt a gyertyaszentelő, a pincekulcsot vedd elő.
Ha fénylik, ha nem; nem bánom, majd búsulhatunk a nyáron.
De most az nem való ide, bort az asztalra ízibe.”

/Fullextra/

Mackófesztivál

Február 2-től 5-ig tart az állatkert tavaszváró Mackófesztiválja, amely változatos és tartalmas programokkal vár minden korosztályt. Akik vonzalmat éreznek a nagy szőrmókok iránt, most akár örökbe is fogadhatnak egyet, etethetnek jeges- és barnamacikat, felébreszthetik őket téli álmukból, és személyesen jelen lehetnek egy igazi orvosi vizsgálaton. Akik pedig inkább a plüssváltozatot kedvelik, megtekinthetik a mackókiállítást, vagy akár készíthetnek is egyet a mackókészítő műhelyben.
A kalandorok biztosan élvezik majd az állatkerti medvevetélkedőt vagy a Dörmögő Dömötör játszóházat, és aki megéhezik, megkóstolhat egy csupor mézet és számos mézes nyalánkságot!

Február napjai

Gyertyaszentelő (febr. 02.)



A keresztény ünnepi kalendáriumban e hónap kiemelkedő napjai közé tartozik február 2., gyertyaszentelő Boldogasszony, másként Mária tisztulása. Ennek a tavaszkezdő napnak fontos szerepe van a zsidó és a keresztény mitológiában is, hiszen jelképesen a megújuló és újrakezdhető világ szimbólumait találjuk bennük. A katolikus templomokban a nagymise előtt ezen a napon gyertyát szentelnek, amely jelképezi az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángjait. A szentelt gyertya egyike a legrégebbi hazai szentelményeknek.

A magyar középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, majd ennél a tűznél szentelték meg a gyertyát, amit aztán a későbbi századokban is gondosan őriztek a sublótban és a ládafiában, vagy a szentképek rámái mögé erősítetve. Régen minden katolikus falusi házban volt szentelt gyertya, aminek nagy szerepet tulajdonítottak az emberi élet során, a bölcsőtől a koporsóig. Gyakran vihar idején gyújtották meg, védelmező céllal. De égett, ha beteg volt a családban, befalazták az új ház falába, a haldokló kezébe is ezt adták. A gyerekágyas anya szobájában is ez égett éjjel-nappal, egészen a keresztelőig, "nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék".

Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja.


Nagy Lajos: képtelen természetrajz c. ,,átfogó szakmai enciklopédiából" :

"A medve utálja a telet...


Gyertyaszentelőkor előjön a barlangból és szétnéz; ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél, ha pedig csúnya idő van, akkor künn marad, mert tudja, hogy nemsokára kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite, ha szép idő van, kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál, hogy nem pont gyertyaszentelőkor bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő tájban, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit későbben, csak azért, hogy a néphit egyáltalában ne tudjon rajta eligazodni."


Balázsolás /(febr. 03./


Szent Balázs püspök a legenda szerint egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg, aki halszálkától fuldoklott. Ezért egyes vidékeken a balázsolást "torkoskodásnak" vagy "toroknyomásnak" is nevezik. Néhány vidéken almát szentelnek ezen a napon, amit később torokfájás gyógyítására használnak. Régebben borszentelést is végeztek Balázs napján, és a Balázs-bor is szentelménynek számított. Az áldás alatt mormolt szavaknak a néphit rendkívüli erőt tulajdonított, ezért a férfiak sokfelé így imádkoztak: "Ments meg uram engem a torokfájástól, a kígyómarástól, de főleg a rossz asszonyoktól"
Balázs napja már inkább illeszkedik a farsangi vígságok sorába, hiszen akik ünnepelnek ilyenkor, azok maguk is minden csínyre hajlandók.
A diákok, a sok alkalmi csibészség mellett védőszentjük napján kéregettek maguknak és mesterüknek - a magister kamrája régebben is kongott az ürességtől, akárcsak a diákgyomor.

Szent Balázs egyike a tizennégy segítő szentnek, és a torokfájás mellett sok testi nyavalya gyógyítója is. Tisztelete a XIV. századi pestisjárvány óta ismert, és tegyük hozzá nem véletlenül, mert a fekete halál kezdeti tüneteiben torokfájással, majd fulladási rohamokkal jelentkezik. Balázs napja gonoszűzésre is alkalmas volt. Baranyában úgy tartották, hogy ha ekkor eső támad, a nyár elején elveri a jég a termés.

2012. február 1., szerda

Tiszai receptek

Csirkehalászlé


Hozzávalók: (8-10 főre) 1 liter halászlé alap, 2 db bő egy kilós csirke, 6 fej vöröshagyma, 3 dl étolaj, 3 teáskanál só, 3 db paprika, 2 paradicsom, 3 evőkanál őrölt paprika, 1 kg krumpli, 1 csípős paprika, fél liter tejföl, 2 evőkanál liszt. A csipetkéhez: 2 tojás, liszt.
A csirkét feldaraboljuk. A hagymát apróra vágjuk, és étolajban megpároljuk. Meghintjük sóval, hogy levet eresszen, és 1 dl vízzel puhára főzzük.
Közben a paprikát feldaraboljuk, a paradicsomok héját lehúzzuk, és felkockázzuk. Egy nagyobb fazékban egy liter vizet felmelegítünk. A hagymára rászórjuk az őrölt paprikát, és beleöntjük a vízbe. Hozzátesszük a csirkedarabokat, 5-10 percig forraljuk együtt, majd hozzáadjuk a paprikát, paradicsomot, és a halászlé alapot. Egy, másfél órán át főzzük.
Közben csipetkét készítünk. A tojásokhoz annyi lisztet teszünk, amennyit felvesz. Jól kidolgozzuk, kicsit pihentetjük, majd megnyújtjuk, csíkokra vágjuk, és apró gombócokat formázunk belőle.
A krumplit megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, és a csirkehalászlébe tesszük. Beledobunk egy csípős paprikát is. Amikor felforrt, a csipetkét is hozzáadjuk, és azzal együtt készre főzzük. A tejfölt a liszttel, és annyi forró levessel apránként elkeverjük, hogy felmelegedjen a habarás, és az ételbe öntjük. Tízpercnyi főzés után tálalhatjuk.

Tarhonya



Hozzávalók: 1 kg félfogós liszt, 6 tojás, só, kevés víz.
A tojásokat felütjük, 2 teáskanál sót teszünk bele, és fél dl vizet. Felverjük, és a lisztbe öntjük. Folyamatosan gyúrjuk, majd morzsolgatjuk. Amikor már eléggé szétesett a tészta, először nagyobb lyukú rostára tesszük, és átrázogatjuk rajta. Ha apróbb tarhonyát szeretnénk készíteni, akkor kisebb lyukú rostán is átdolgozzuk. Asztalterítőre kiterítjük, és ha hosszabb időre szeretnénk félretenni, akkor alaposan kiszárítjuk, és csak utána tesszük vászonzacskóba.

Lecsós tarhonya
Hozzávalók: 30 dkg füstölt szalonna, 6 db paprika, 2 db vöröshagyma, 3 teáskanál só, 3 paradicsom, 30 dkg füstölt kolbász, 2 dl paradicsomlé, 1 teáskanál őrölt feketebors, 2 teáskanál őrölt paprika, 15 dkg apró szemű tarhonya.
A füstölt szalonnából három nagyobb szeletet vágunk, és bevagdossuk kakastaréjnak. A paprikát felkarikázzuk, a vöröshagymát felszeleteljük. A szalonnát szép pirosra megsütjük, kiszedjük, a zsírjába beletesszük a paprikát és a vöröshagymát, majd megsózzuk, és összesütjük. A paradicsomokat meghámozzuk, kisebbekre vágjuk, és azt is a lecsóhoz adjuk. A kolbászt karikákra vágva dobjuk bele. Felöntjük paradicsomlével, fűszerezzük borssal és őrölt paprikával, majd még 2 dl vizet is öntünk alá, és hozzáadjuk a tarhonyát. Összefőzzük. Amennyiben szükséges, közben a levét még pótoljuk vízzel. Amikor a tarhonya megpuhult, lehet tálalni.

Csukafilé sörtésztában
Hozzávalók: egy közepes, kb. 1 kilós csuka, 1 fej fokhagyma, 15 dkg kolozsvári szalonna, borsikafű, só. A sörtésztához: 15 dkg liszt, 3 evőkanál étolaj, 2 dl sör, 1 tojás. A sütéshez étolaj. Köretnek párolt rizs, ízesítéshez citrom.
A csuka fejét levágjuk, a bőrét rajta hagyjuk, és kifilézzük. A gerince mellett vágjuk be, egymás után mindkét oldalon. A színhúst lefejtjük, és a nem bőrös felét sűrűn bevagdossuk majdnem a bőrig, hogy az ipszilon szálkákat elvágjuk. Munka közben hallani is lehet, ahogy reccsennek a szálkák. Az uszonyokat eltávolítjuk. A filét szeletekre vágjuk.
A fokhagymát megtisztítjuk. A szalonnát felcsíkozzuk. A csuka irdalásait megtűzködjük szalonna szeletekkel, és vékonyra vágott fokhagymával. Besózzuk, és 2 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy jól átjárják az ízek.
Közben sörtésztát készítünk. A lisztet csomómentesre keverjük az étolajjal, sörrel, tojással. A csukát borsikafűvel megszórjuk, és sörtésztába forgatjuk. Forró olajban mindkét oldalán kisütjük.
Párolt rizst, citromszeleteket teszünk mellé az asztalra.

Libamáj karamellizált almával


Hozzávalók: egy kg libamáj, zsályalevél, őrölt fahéj, őrölt feketebors, só, 70 dkg libaháj, 3 alma, 4 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál vaj, 2 dl száraz fehérbor.
A libahájat vékony csíkokra daraboljuk. Lábosba 2 dl vizet felmelegítünk, beletesszük a hájat, és tepertőt sütünk belőle. Közben néhányszor átkeverjük.
Közben az almákat cikkekre vágjuk, magházát eltávolítjuk, de nem hámozzuk meg.
A megsült tepertőt kiszedjük, megsózzuk. A zsírjából kiveszünk, ha túl sok lenne, és a lábosba helyezzük az előzetesen áttörölgetett libamáj darabokat. Néhány perc alatt átsül, közben átfordítjuk. Rászórjuk a zsályaleveleket, hogy az is vele együtt süljön ropogósra. Mindkettőt tálra szedjük, megsózzuk, ízlés szerint borssal is megszórhatjuk. A sütőzsírból megint leöntünk, csak annyit hagyunk benne, amennyi az almához kell. Ebben először a cukrot elkevergetjük, karamellizáljuk. Teszünk hozzá vajat, és belehelyezzük az almagerezdeket. Fedő alatt, lassú tűzön sütjük. Meghintjük fahéjjal, és sütés közben apránként locsolgatjuk borral. Pár perc alatt elkészül. Kiszedjük, lecsepegtetjük, a libamáj, és a tepertő mellé kínáljuk. Pirítós kenyeret adhatunk mellé.

Aszalt szilvával töltött vaddisznó almával

Hozzávalók: 1,5 kg vaddisznócomb. A páchoz: só, bors, babérlevél, 2 vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 2 szál sárgarépa, 2 petrezselyem gyökér. 25 dkg aszalt szilva, 2 dl vörösbor, só, 3 dl étolaj, 8 alma, 20 dkg kemény sajt, 30 dkg füstölt szalonna, 1 kg krumpli.
A vaddisznóhúst a csontos részekkel együtt vizes pácban 5-6 napig érleljük. Ehhez a zöldségeket kicsit átpároljuk, beletesszük a megtisztított, bevagdosott vöröshagymát, fokhagymát, fűszereket, a húst, felöntjük vízzel, és ebben néha átforgatva pihentetjük.
Az aszalt szilvát sütés előtti este vörösborba áztatjuk.
A húst kivesszük a pácból, lecsepegtetjük, a közepét felszúrjuk. Kívül-belül sóval enyhén bedörzsöljük, és megtöltjük a leszűrt aszalt szilvával. Hústűvel összetűzzük, és forró olajban mindkét oldalán hirtelen átsütjük, hogy kéreg képződjön rajta.
Az átpirult húsra 6-7 merőkanál páclevet merítünk, és ebben, fedő alatt legalább egy órán át pároljuk.
Közben az almákról egész kicsi kalapokat levágunk, és kivájjuk a magházukat úgy, hogy a gyümölcsök egyben maradjanak. A sajtot kisebb darabokra vágjuk, és megtöltjük vele az almák üregeit. A kalapokat visszahelyezzük, és mindegyik tetejére nyomunk még 1-1 szem aszalt szilvát is.
Amikor a hús átpuhult, mellétesszük az almákat, és fedő alatt együtt sütjük tovább, míg minden átpárolódik (kb. fél óra).
A füstölt szalonnát hosszú szeletekre vágjuk, bevagdossuk, és ropogós kakastaréjokat sütünk belőle. A krumplit megtisztítjuk, felszeleteljük, és bő olajban ropogósra sütjük.
Tálalásnál a hústűket eltávolítjuk, a vaddisznóhúst felszeleteljük, a keresztben félbe vágott sajtos almákkal, sült krumplival, és a kakastaréjjal együtt kínáljuk.

Tiszakécskei receptek

Forrás: Ízőrzők

Columbia-katasztrófa



2003. február 1-jén visszatérés közben a Columbia űrrepülőgép Texas állam fölött darabokra szakadt és a fedélzetén tartózkodó űrhajósok életüket vesztették. A következő napokban a robbanás környékén elégett maradványokat találtak az űrrepülőgépből. A Columbia éppen egy 16 napos küldetésen (STS-107) volt túl, amelynek keretében több tudományos kísérletet végeztek. A katasztrófát valószínűleg egy indításkor leváló törmelék okozta, amely eltalálta az űrrepülőgépet, és visszatéréskor a sérült szárny már nem bírta a terhelést. 1986-ban ugyancsak hét űrhajós halt meg a Challenger űrrepülőgép katasztrófájában.

A Zsolnay-porcelán





A pécsi Zsolnay gyár 1853-ban kezdte meg működését. Vezetője Zsolnay Ignác volt, akitől tíz év múlva testvérbátyja, Zsolnay Vilmos vette át az akkor még kezdetleges kis üzemet. 1868-ban már a kor követelményeinek megfelelően felszerelt gyárként jegyeztette be cégét. Első nemzetközi sikerét 1873-ban, a bécsi világkiállításon érte el. Gyártmányainak finomítására állandó kísérleteket folytatott, új mázak eljárásait dolgozta ki. A vázák, tálak, korsók díszítésében részt vettek leányai: Teréz és Júlia, majd az üzem vezetésében fia, Miklós is. Újabb átütő sikere az 1878. évi párizsi világkiállításon volt, ahol a Francia Becsületrendet és a Nagydíjat érdemelte ki termékeinek szépségével.

Zsolnay Vilmos - 1900-ban bekövetkezett haláláig - gyárát az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb kerámiagyárává fejlesztette. Magyarországon nem volt vetélytársa. Követője fia, Miklós, az építészeti kerámia területén ismételte meg apja sikereit. A gyár fejlődését, a nagy elődök művészi munkásságának szinten tartását a későbbi generációk a gazdasági válságok idején már alig tudták biztosítani. 1948-ban pedig az államosítás akadályozta az újabb kibontakozást. Ma a privatizált Zsolnay-porcelán a legjobb hagyományok és a modern porcelángyártás útját járja. Díszmű termékei: a Zsolnay-féle porcelán és az eozin iránt állandó és növekvő a kereslet.

Röpködnek a mínuszok




A hidegben az erek összehúzódnak, csökken a perifériák vérellátottsága, ami a kéz- és lábujjakat, fület, orrot sérülékenyebbé teszi az elfagyással szemben. Ezért érdemes a fület és az arc alsó részét is sállal fedni. A kezet pedig az ötujjas kesztyűnél jobban védi az egyujjas.

A nagy hidegben a nehéz, vastag ruhadarabok helyett inkább több könnyű réteg ruha viselése ajánlott, mivel a rétegek között a levegő szigetelő rétegként működik.

Mivel a szervezet hőleadásának 40-50 százalékát a fejen keresztüli hőleadás teszi ki, ajánlott a sapkaviselés.

Havas, hideg időben a vízálló, maximális tapadást biztosító cipő ajánlott.

A hideg kiszárítja a bőrt

A hideg szárazzá, érdessé teszi a bőrt. A bőr állapota a testápolók mellett a táplálkozással is nagyban befolyásolható. A bőr rugalmasságát segítenek megőrizni az egészséges zsírok és az E-vitamin. Omega-3 zsírsavban bővelkednek a tengeri halak, az E-vitaminnak pedig a mandula, a tökmag vagy a napraforgómag kitűnő forrása.

A hidegben könnyű felszedni néhány kilót

Vannak, akik azért híznak télen, mert kevésbé aktívak, kevesebbet mozognak, másoknál a szezonális depresszió jár fokozott szénhidrátbevitellel.

Tény, hogy a testhőmérséklet csökkenése fokozza az étvágyat. Az evés hőtermeléssel jár: már 30-60 perccel az étkezés után a szervezet 10 százalékkal több hőt termel, mint üres gyomor esetében. Ha valaki el akarja kerülni, hogy a hideggel járó étvágynövekedés plusz kilókat eredményezzen, töltse fel konyháját kalóriaszegény, de tápanyagokban gazdag ételekkel.

Téli depresszióban szenvedőknek a csokoládé helyett érdemes inkább banánt fogyasztaniuk, figyelembe kell azonban venni, hogy a banán a hangulatjavító szerotonin mellett kalóriában is gazdag.

A magasabbak előbb kezdenek fázni

A hideg időre adott reakció a testalkattól is függhet: a magasabb emberek hamarabb kezdenek el fázni, mint az alacsonyabbak, mert nagyobb felületen szenvednek hőveszteséget. A test hidegre adott egyik reakciója a remegés, a vacogás, amely révén hő termelődik az izmokban. Az akaratlagos mozgások, mint a lábrázás, kar lóbálása egy másik módja a hőtermelésnek.

A hideg gyógyít is

A hideg azonban nem csak veszélyt jelent az egészségre, az orvostudomány gyógyításra is használja. Az egész testes fagyasztásos kezelést Japánban fejlesztették ki, az eljárás során a páciensek 1-3 percet töltenek a mínusz 110 Celsius-fokban. Elsősorban fájdalomcsillapításra és krónikus ízületigyulladások esetén alkalmazzák.

Finnországban, Oroszországban sokan hódolnak a téli úszásnak is. Néhány éve finn kutatók a hideg zuhany hatását vizsgálták nőkön. A vizsgálatba bevont önkéntesek három hónapon keresztül tusoltak hideg vízzel: naponta legalább 20 másodpercet kellett az épp csak fagypont feletti vízben tölteniük. A fürdés után a nőket vérvizsgálatnak vetették alá, és megállapították, hogy néhány perccel a jéghideg zuhanyt követően a résztvevők norepinefrin szintje 2-3-szorosára ugrott. A norepinefrinnek többek között szerepe van a fájdalom elnyomásában.

egészség,origo

A Tiszáról

A vaskorban (Kr.e. VII-VI.) a mai Szeged területén megtelepedett agathürszosz és szignünna népcsoportoktól származhat: (tijah" (etsd: tidzah) szó folyót jelenthetett.

Eredeti hossza 1.419 km volt. Az alföldön folyik keresztül, amely Közép-Európa legnagyobb síksága, s mint minden síkság, lelassítja a folyó futását. A Tisza is rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki, így gyakoriak voltak az árvizek.

gróf Széchenyi István szervezte meg a Tisza szabályozását, ami 1846 augusztus 27.-én vette kezdetét. A szabályozás eredményeként a folyó új hossza 962 km lett, született 136 km új épített meder, valamint kialakítottak 589 km holtágat. A terveket Vásárhelyi Pál két változatban is elkészítette, de a kivitelezést már nem tudta megélni, 1846. április 8.-án szívroham következtében meghalt. Az Ő tervei alapján készült el a folyó szabályozása.


A Tisza hossza: 962 km
Vízhozama: 820m3/s
Vízgyüjtő területe: 157.000 km2
Forrása: Északkele-Kárpátok, (Ukrajna
Torkolat: Duna,Titel (Szerbia)
Országok: Ukrajna, Románia, Magyarország, Szlovákia, Szerbia
Magyarországi hossza:597 km.

Jókai Mór szerint a Tisza a legmagyarabb folyó. Ez a jelző évszázadokig igaz volt. Magyarország területén volt a forrása és a torkolata is.

Forrás: Érdekességek a Tiszáról
Tiszabarátok Köre


A népdalok valamennyi folyamaink közül legtöbbször a Tiszát éneklik meg.

„Zavaros a Tisza, keskeny híd van rajta,
Ne menj rá galambom, mert leesel róla.”

„Tisza mellett van egy hajó kikötve,
Abban van egy barna legény megölve;
Jertek, lyánkák, öltöztessük biborba,
Temessük el egy nefelejts-bokorba.”

„Nincsen olyan víz, mint a Tisza víz;
Csuka, potyka úszik benne,
Szép menyecske fürdik benne.”

„Túl a Tiszán, Tisza szélén,
Ott terem a magyar legény,
Vékony, mint a vékony nádszál,
Hajlik mint a rozmaringszál.”

„Túl a Tiszán, Tisza; partján,
Ott terem a szép magyar lány,
Vékony, karcsú a dereka,
Csókra termett az ajaka.”

„Túl a Tiszán selyemkendő integet,
Általmennék hozzád, rózsám, nem lehet;
Széles a víz, nincsen sajka,
Nem mehetek által rajta,
Galambom!”

„Ki a Tisza vizét issza,
Vágyik annak szíve vissza.”

„Lassan foly a Tisza,
Boldog; aki issza.”"