XXII. Téli Olimpiai Játékok

 Kezdetét vette Szocsiban a XXII. téli olimpia.

Szocsiban 88 ország csaknem 3000 versenyzője – köztük 16 magyar – indul. Az ötkarikás esemény, amelyen 15 sportág 98 versenyszámában avatnak győztest, február 23-áig tart.

 Téli olimpiák története
 
A téli olimpiák története nem nyúlik vissza olyan messzire, mint a nyári olimpiáké. Az első téli olimpiát 1924-ben rendezték a franciaországi Chamonix-ban.

Az első olimpián 11 nő, és 247 férfi vett részt.


A téli olimpiai játékok  sikeres lebonyolítása sokkal inkább függ az időjárási és földrajzi tényezőktől, mint a nyári olimpiák esetében.   1964-ben Innsbruck-ban a hóhiány és az enyhe idő, 1984-ben, Szarajevóban pedig a hirtelen leesett hatalmas hómennyiség okozott gondot, a New York állambeli, mindössze 568 méteres tengerszint felett felkvő Lake Placid-ben pedig annak ellenére rendeztek kétszer téli olimpiát, hogy először vasúton szállították a havat a rendezvény színhelyére. A második olimpián pedig a kor akkori legkomolyabb hóágyúparkja biztosította a megfelelő hóréteget a sípályákon.
 A rendező városok is eltérnek a nyári olimpiákon megszokottaktól, míg a nyári olimpiákat pár kivétellel mindig fővárosok rendezték (főként a fejlett infrastruktúra miatt), addig téli olimpia mindössze egyszer került megrendezésre valamely ország fővárosában (Norvégia - Oslo), a többi alkalommal akár kis lélekszámú hegyvidéki üdülőfalvak is elnyerték a rendezés jogát.

I. téli olimpia: 1924 - Chamonix

  Az első olimpia egyik legnagyobb szenzációját kétségtelenül a svájci bobosok szolgáltatták, akik tombolán nyerték a fából készült járművüket, és igazi pályán Chamonix-ban siklottak le először, a felmelegedő időnek és a megolvadó jégnek köszönhetően végül széles nyomtávú faalkotmányukkal megszerezték az aranyérmet a kásás jégen lelassuló modernebb felszerelésekkel induló csapatok előtt. A rendezvényen 16 ország 258 versenyzője mérte össze tudását 16 versenyszámban. Az éremtáblázatban az élen az északi sísport szülőhazája Norvégia végzett megelőzve Finnországot és Ausztriát.

II. téli olimpia: 1928 - St. Moritz

  A legkülönösebb verseny az 50 km-es sífutás volt, itt az indulásnál mért nulla fok a verseny végére +25C°-ra melegedett. Sokan feladták a versenyt a rendkívüli hőterhelés miatt. A meleg szél miatt törölték a 10 km-es gyorskorcsolya számot is, mivel a jég alkalmatlanná vált a sportolásra (ekkor még természetes jégen rendezték a versenyszámokat). A rendezvényen már 25 ország 464 résztvevője versenyzett 14 versenyszámban. Az éremtáblázatot ismét Norvégia nyerte, második helyezett az Egyesült Államok, a harmadik pedig Svédország lett.

III. téli olimpia: 1932 - Lake Placid

1932-ben először került a tengerentúlon megrendezésre a téli olimpia, az akkor mindössze alig 4000 lakosú település Lake Placid kapta a rendezés jogát. 

IV. téli olimpia: 1936 - Garmich-Partenkirchen

1936-ban visszatért az olimpiai láng Európába, a bajorországi Garmisch-Partenkirchen településpáros rendezte a játékokat. A bobszámok kivételével minden versenyszámban indult magyar sportoló, ez azóta is egyedülálló a téli olimpiák történetében n-t a rendezésre 1939 nyarán, azonban a második világháború hosszú évekre kioltotta az olimpiai lángot.

V. téli olimpia: 1948 - St. Moritz

Az első, háború utáni téli olimpiát 1948-ban rendezték, immár másodszor a svájci St. Moritz-ban.  rejét. Az éremtáblázatot már "szokásos" módon Norvégia nyerte, Svédország és a rendező Svájc előtt. Páros műkorcsolyázásban Kékessy Andrea-Király Ede magyar páros ezüstérmes lett!

VI. téli olimpia: 1952 - Oslo

1952-ben a modernkori síelés szülőhazájába, Norvégiába, és annak fővárosába, Oslóba vándorolt az olimpiai láng.

VII. téli olimpia: 1956 - Cortina d'Ampezzo

Az 1956-os olimpia ismét az Alpok lejtőin, az olaszországi Cortina d'Ampezzo üdülőhelyen került megrendezésre.   Magyar siker is született, a Nagy Mariann - Nagy László műkorcsolyázó páros bronzérmet szerez. A cortina-i olimpia az első, amelyet a televízió is közvetít.

VIII. téli olimpia: 1960 - Squaw Valley

1960-ban újra tengerentúl rendezik a téli olimpiát, ezúttal a fiatal üdülővárosban, Squaw Valley-ben. 

IX. téli olimpia: 1964 - Innsbruck

1964-ben Tirol tartomány fővárosa Innsbruck rendezte az olimpiai játékokat. A rendkívül enyhe időjárás és a hóhiány miatt a hadsereg mozgósításával hozták sportolásra alkalmas állapotba a helyszíneket, a katonák 20 ezer jégtéglát vágtak ki gleccserekből, a bobpálya részére, ill. 40 ezer köbméter havat szállítottak a magasabban fekvő területekről a sípályákra, amelyet kézzel és lábbal tapostak keményre, hogy ne olvadjon el a versenyek idejére. 

X. téli olimpia: 1968 - Grenoble

1968. A tizedik téli olimpiai Játékok ismét Franciaországban, Grenoble-ben kerültek megrendezésre. 

XI. téli olimpia: 1972 - Sapporo

1972-ben először került Ázsiába az olimpiai láng, ezúttal a Japán Sapporo nyerte el a rendezés jogát. 

XII. téli olimpia: 1976 - Innsbruck

Az 1976-os rendezési jogot az amerikai Denver városa nyerte el, azonban Colorado állam környezetvédői népszavazás során megakadályozták a rendezés miatt elengedhetetlen erdőirtásokat és talajmunkákat a Sziklás-hegységben, valamint nem vállalták a rendezéshez szükséges mintegy ötmillió dolláros közpénz ilyen célú felhasználását, így a város kénytelen volt lemondani a rendezés jogáról. Innsbruck már meglévő olimpiai infrastruktúrájának köszönhetően kapta második helyszínként a rendezési jogot, mindössze 12 évvel az első itt rendezett olimpia után. 

XIII. téli olimpia: 1980 - Lake Placid

1980-ban, immár másodszor, az amerikai Lake Placid rendezte a játékokat. A hóhiány miatt elsőízben rendeznek lesiklóversenyeket mesterséges úton előállított havon. Liechtenstein, mint legkisebb ország itt nyerte első olimpiai aranyérmét.  . A közönség által győztesként ünnepelt Regőczy-Sallai műkorcsolyapáros ezüstérmet szerez Magyarországnak. 

XIV. téli olimpia: 1984 - Szarajevó

1984-ben Szarajevó, a szocialista blokk országai közül elsőként és egyben utolsóként elnyerte a Téli Olimpia rendezési jogát, a versenyekre csak komoly nehézségek árán lehetett eltávolítani a hatalmas mennyiségű frissen leesett havat a sípályákról.

XV. téli olimpia: 1988 - Calgary

1988-ban a kanadai Calgary-ban került megrendezésre az olimpia, ekkor bővítették a versenynapok számát 16-ra. 

XVI. téli olimpia: 1992 - Albertville

1992-ben a franciaországi Albertville rendezte a játékokat. Ez volt az utolsó téli olimpia, amely a nyári olimpiával azonos évben került megrendezésre.

XVII. téli olimpia: 1994 - Lillehammer

1994-ben, csupán két évvel az előző téli olimpia után a norvégiai Lillehammer rendezte az olimpiát.

XVIII. téli olimpia: 1998 - Nagano

1998-ban ismét Japánba került a láng, ezúttal Nagano rendezhette meg a játékokat, jelentős új versenyszámként debütált a snowboard és a curling. 

XIX. téli olimpia: 2002 - Salt Lake City

A  2002-es téli olimpiai játékokat az amerikai mormon vallás fővárosaként ismert Salt Lake City rendezte, magyar vonatkozás, hogy a rendezés jogát 1995-ben Budapesten nyerte el a város. Új versenyszám volt a női bob,

XX. téli olimpia: 2006 - Torino

  Az olimpiai láng december 8-án indult Rómából és február 10-re érkezett meg a nyitóünnepségre Torinóba. 

 

XXI. téli olimpia: 2010 - Vancouver

 

XXII. téli olimpia: 2014 - Szocsi

 

XXIII. téli olimpia: 2018 - PyeongChang (Dél-Korea)

2011. július 6-án eldőlt, hogy Dél-Korea rendezi a 2018. évi téli olimpiát. Pjongcsang nagyon sok szempontból tökéletes helyszínnek tűnik, a fővárostól gyorsvasút repíti majd a versenyzőket az olimpiai faluig, így 50 perc alatt bárki odaérhet Szöulból.

forrás: Téli Olimpia történelem/Hernádi  László
Sielők.hu

Fabula

A fabula latin szó, jelentése kitalált történet, mese". Két fajtája van: állatmese, növénymese.

Állatmese: rövid, csattanóval végződő, gyakran párbeszédes formában megírt történet, szereplői állatok, de   emberi tulajdonságokkal vannak felruházva. Főleg Indiában terjedtek el, de gazdag a görög és a római irodalom is Esopus, Phadrus, Babriosz költeményeinek köszönhetően. Legismertebbek az állatmeséi a francia La Fontaine írónak. A magyar irodalom is gazdag, Heltai Gáspár 100 híres fabula c. könyve igazolja ezt. Rajta  kívül Pesti Gábor írt híres fabulákat. 

  Aiszóposz Szamosz szigetén élt a Kr. e. 6. századba n. Már életében nagy tekintélynek örvendett. Ő tette naggyá a mesét, talán előadásmódjával, talán azzal, hogy írásba foglalta őket, talán, hogy közéleti szereplésein politikai eszközként használta. A meséknek az európai kultúrában való elterjedése szempontjából kiemelkedő a Kr. e. 1. században élt római Phaedrus munkássága: a görög mesék latin fordításával irodalmi rangot szerzett a műfajnak. A modern Európa jórészt az ő révén ismeri az ezópusi ha- gyományt. 

Aiszóposz fabulák

	A macska és a madarak A macska meghallotta, hogy valamelyik udvarban a szárnyasok betegeskednek. Orvosnak álcázta magát, fogta a mesterséghez szükséges eszközöket, odament, és az udvar előtt megállva megkérdezte tőlük, hogy érzik magukat. Azok nyomban megfeleltek neki: "Jól - ha te elmégy innen." Így van ez az emberek közt is: a hitványak nem csapják be az okosokat, még ha teljes erejükkel tettetik is a segíteni akarást.

 Ezopus fabulái Pesti Gábor szerint (Bécs, 1536)

 A mesék fordítása az első nyomtatott, magyar nyelvű szépirodalmi termék.   Kötete száznyolcvanöt Ezópusnak tulajdonított mesét tartalmaz. A rövid lélegzetű s az eredetiben is meglehetősen szűkszavú meséket híven, takarékos egyszerűséggel, szép magyarsággal fordította. A történeteket nem bővítette, színezte, mint három évtizeddel később Heltai Gáspár, de stílusával, előadásával határozottan esztétikai hatásra törekedett , hogy belopja az emberek lelkébe a tisztes és hasznos tanulságokat. E szándéka  a magyar széppróza első  tudatos mesterévé avatta.

Pesti Gábor (vagy ahogy maga írta nevét:Gabriel Pannonius) pontos születési és halálozási évszámát nem ismerjük. Az 1520-as években Budán tartózkodott, később, 1530 után, János király udvarában, ahol a gyulafehérvári tudós humanista kör tagja lehetett. Ez időben gyulafehérvári kanonok és küküllői főesperes – holott pappá sohasem szentelték. Bécsben többször megfordult, baráti-ismerősi viszony fűzte az ottani katolikus-erazmista humanistákhoz. A 1536 és 1538 között, amikor is munkái megjelentek, Bécsben élt, 1536-ban az egyetemre is beíratkozott. Majd ismét János király és Izabella szolgálatába állt, életéről az utolsó adat 1548-ból való.

Heltai Gáspár a 16. században oly kevés számú polgár-íróink egyike. Sikeres vállalkozó, sörfőzde-, papírmalom- és nyomdatulajdonos, a városi közfürdő egyik építtetője, aktív politikus, gazdag közéleti férfiú. Katolikus papnak indul, majd fokozatosan elfogadja a lutheránus hitelveket; 1543-ban ővele küldik el Wittenbergbe a brassói zsinat határozatait. Találkozik Lutherrel és Melanchthonnal, az egyetemen elmélyíti teológiai ismereteit, de egy év múlva már ismét szeretett városában, Kolozsvárott van. Soha többé nem utazik külföldre: a szellemi kalandot jobban kedvelte a valósnál. 1550-ben betársul Georg Hoffgreff kolozsvári nyomdájába, majd 1559-től ő lesz az egyedüli tulajdonos. Ez időtől haláláig (lapszámban mérve) nagyobb terjedelemben ad ki magyar nyelvű nyomtatványokat, mint a század összes többi magyarországi nyomdája együttvéve. 1559-ben csatlakozik a helvét irány követőihez, egy évtized múlva pedig, talán közvetlenül Dávid Ferenc hatására, antitrinitáriussá lesz. Jelentős teológusi, egyházszervezői, tipográfusi, szerkesztői munkássága.
E 16. századi német anyanyelvű polgárember a magyar próza mestere.
A Száz fabula az aesopusi mesék legmodernebb felfogását követi: amikor a mese-sorba elegyítve már nem-aesopusi mesék tolmácsolnak világnézeti álláspontokat sőt aktuálpolitikai nézeteket, mesék, amelyek már inkább novellák, amelyekben már emberek szerepelnek az állatok allegorikus figurái helyett, mesék, amelyeknek már Heltai szavaival „Semmi szükség igen hosszú értelmet megjegyeznünk.”  

forrás: A reformáció magyarországi irodalmából

Digitális tankönyvtár

Mesék

 Az öt gombóc /japán mese/

Réges-régen volt egyszer valahol egy öregember meg egy öregasszony, akik kettesben éldegéltek, ráérősen-öregesen. Ám folyton-folyvást csipkelődtek egymással, talán azért, mert túlságosan jóban voltak. Ha elgurult egy parányi babszem, máris évődni kezdtek:

- No, ez is kend miatt van!
- Még hogy miattam! Ha nem tudnád, az egér tehet róla!
Így csipkedték egymást nap mint nap.
Történt egyszer, hogy aznapra kifogytak már az évődésre szolgáló ürügyekből. Szótlanul üldögéltek a tűzhely mellett és teát szürcsölgettek, amikor váratlanul betoppant a szomszédasszony.
- Csináltam egy kis gombócot, hoztam hát belőle kendteknek is egy kis kóstolót!
- Nahát, milyen kedves, mindig gondol ránk!
Nézik az öregek, s látják ám, hogy a tányérkán öt szem finom, édesbabos gombócka van!
- Ez bizony akarva se jöhetett volna jobbkor! Hadd lám csak! No, akkor megkóstolom elébb! - szólalt meg az ember, s ezzel - hamm! - bekapott egyet.
- Hát akkor én is! - mondta az asszony, s ő is - hamm! - bekapott egyet.
- Ez tényleg nagyon jó! No, akkor még egyet!
- Ahogy kend mondja! Hát akkor én is!
A tányérkán már csak egy szem gombóc maradt, s az ember már nyúlt is érte.
- No, akkor még ezt az egyet!
Hanem az asszony hirtelen fürgén a kezére csapott.
- Ha ezt is megeszi, akkor kendnek három gombóc jut, nekem viszont csak kettő. Így nem igazságos! Inkább én kapom be azt a harmadikat!
- Még hogy te! Hisz akkor neked jutna három! Én férfiember vagyok, keményen dolgozom, ezért nekem jár a harmadik!
- Hová gondol kend? Még hogy keményen dolgozik, s hogy kend a férfi! Hát az asszony itthon tán nem dolgozik keményen? Igenis az enyém lesz az a gombóc!
- Nahát! Ki hallott már ilyet, hogy az asszony többet egyen az uránál! - vágott vissza az öreg. - A hiba ott van, hogy te sose csinálsz gombócot! Pedig ha csinálnál, annyit ehetnénk, amennyi jólesik.
- Miket beszél kend! Ha csinálnék, kend biztosan azt mondaná, hogy nem jó. Hiszen kend sose mondja a főztömre, hogy finom, hát nem csinálok! - replikázott az asszony.
- Már mért is mondanám, hogy finom, arra, ami nem jó!?
Na, ezzel megtalálták azt, ami a szokásos csipkelődésükhöz hiányzott, s mint mindig, most sem engedett egyikőjük sem a maga igazából. Igen ám, de ha egyikőjük sem tudja lepipálni a másikat, akkor a gombócot sem tudják megenni!
- Tudod mit, asszony! Nézzünk farkasszemet! - állt elő az ötlettel az öreg. - Amelyikünk győz, azé lesz a gombóc! Nem szabad nevetni, megszólalni, de még csak megmoccanni se. Na, mit szólsz hozzá?
- Nem bánom, legyen úgy, ahogy kend mondja. A tűrést az asszonynép úgyis jobban bírja. Ez máris annyi, mintha én győztem volna! Hát akkor kezdjük: egy, kettő, három!
Ezzel úgy, ahogy voltak, megmerevedtek, s elkezdtek egymással farkasszemet nézni. Az öreg az asszonyra düllesztette nagy, kerek szemét, az meg kissé előredőlve, dacosan nézett vissza rá. Így telt el az ebédidő, majd a délután is. A két öreg még mindig mozdulatlanul meredt egymásra, s közben lassacskán besötétedett.
Öreg este volt már, amikor egy tolvaj settenkedett arra. Észrevette a félig-meddig nyitva maradt ajtót, s nem bírt ellenállni a csábításnak: belesett rajta. Vissza is hőkölt ijedtében, amint meglátta odabent a házigazdákat. S mert valahogy mégis furcsának találta őket, hát lopva újra megnézte a két öreget. Ám a bentiek nem mozdultak, a szemük sem rebbent. Mégiscsak jobb lesz, ha azért előbb beköszön, gondolta a tolvaj, és beszólt:
- Szép jó estét! Hé, kendtek ott! Jó estét!
De hiába szólongatta őket, választ nem kapott. Megkönnyebbült erre, s nyugodt lélekkel belépett a házba.
- A fenébe is, de rám ijesztettek! Hisz ezek csak rabló-riogató bábuk! Biz' isten ügyes munka! Az ember még azt hinné, hogy élnek. Ha fejbe kólintanám őket, tán meg is szólalnának, annyira élethűek! - ámuldozott a tolvaj, s ahogy ezt kimondta, öklével az ember fejére húzott egy nagyot.

A szegény öreg kis híján talpra szökkent a sajgó ütéstől, de a gombóc miatt mégiscsak legyűrte fájdalmát.
Na, fölbátorodott erre a tolvaj, és sietve munkához látott. Fiókot, ládikát, mindent kiforgatott, összeszedte az asszony ruháit. Amit csak érdemesnek talált elemelni, azt mind egy jókora batyuba kötötte, s azzal, mint aki jól végezte dolgát, már indult volna is kifelé. Hanem megakadt a szeme a tűzhely padkáján árválkodó gombócon.
- Nicsak! Milyen finom kis gombóc! No, a munka hevében úgyis megéheztem! - dünnyögte, s azzal már nyúlt is érte.
- Te! - förmedt rá hirtelen az asszony, aki már percek óta figyelte a szeme sarkából.
Ám abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, ujjongva fölkiáltott az öregember:
- Győztem! Enyém az utolsó! - s azzal - hamm! - bekapta az árva babosgombócot.

Egy bizonyos szamuráj igen türelmetlen és forrófejű ember hírében állt. Egy Zen tudós, akit messze földön ismertek pompás szakácsművészetéről, elhatározta, hogy ezt a harcost megleckézteti, mielőtt még veszedelmesebbé válna. Meghívta hát vacsorára a szamurájt.

A szamuráj meg is érkezett a megbeszélt időben. A Zen tudós megkérte, hogy helyezze magát kényelembe, amíg befejezi a vacsorafőzést. Telt-múlt az idő. A szamuráj türelmetlenül várt. Egyszer csak felmordult: – Zen mester, talán megfeledkeztél rólam?

A Zen tudós kijött a konyhából. – Roppantul sajnálom – mondta. – A vacsora elkészítése tovább tart, mint gondoltam. – Azzal visszament a konyhába.

Jó sok idő telt el. A szamuráj csak ült, és percről percre éhesebb lett. Végül felkiáltott, ezúttal kissé halkabban: – Zen mester – kérlek! Mikor tálalod a vacsorát?

A Zen mester kijött a konyhából. – Nagyon sajnálom. Újabb akadály jött közbe. De már nem tart soká. – És visszament a konyhába.

Hosszú idő telt el. A szamuráj végül nem bírta tovább a várakozást. Bosszúsan és farkaséhesen felkelt. A Zen mester épp akkor nyitott be a szobába egy tálca ennivalóval. Először miszo sirut, vagyis szójabab levest tálalt fel.

A szamuráj hálásan kortyolta a levest, és el volt ragadtatva az ízétől. – Ó, Zen mester! – ömledezett. – Ez a legcsodálatosabb miszo siru, amit valaha ettem! Csakugyan megérdemled a szakácsművész hírnevedet!

– Semmiség – mondta szerényen a Zen mester. – Ez csupán miszo siru.

A szamuráj letette az üres tálat. – Ez valami bűvös leves! Miféle titkos fűszereket használsz ahhoz, hogy ilyen íze legyen?

– Semmi különöset – felelte a Zen mester.

– Pedig biztos vagyok benne, hogy igen. Ez a leves valami egészen különlegesen finom!

– Hát, valami csakugyan van...

– Tudtam! – kiáltott fel a szamuráj, és izgatottan előrehajolt. – Kell lennie valaminek, ami ilyen jó ízt ad neki! Mondd meg hát – mi az?

– Idő kell hozzá – mondta halkan a Zen mester.

A tarhonya egy magyar száraztésztaféle. Hungaricum.

A rostán átmorzsolva gömbölygetett tésztát tarhonya néven csak 1788-ban és az azt követő években írták le először, mégpedig verses művekben. Az elődök a középkori apró tésztaformák voltak. Elkészítése igen munkaigényes, később ezért foglalta el a helyét a reszelt tészta. Legjelentősebb az alföldi parasztok táplálkozásában volt öregtarhonya, keménytarhonya, sűrűtarhonya, pirított tarhonya formájában. ]

Az étel eredetije feltehetőleg Perzsiából származik, török közvetítéssel. Magyarországon általánosan az Alföldön terjedt el, mint az egyik leggyakoribb száraztészta.

A szegedi asszonyok különösen híresek tarhonyakészítő művészetükről, ezt a hagyományt máig ápolják.

Az általánosan ismert alaprecept szerint a lisztet és a tojást sóval összegyúrják (összmaréknyi liszthez számítanak egy tojást), majd tarhonyarostán áttörik. Az így készített tésztát napon szárítják ki. Ebben a formában akár több évig is tárolható. Mezőtúron a tarhonyatésztát nem gyúrták, hanem sodorták, közben vízzel locsolgatták. Az apraját a rostán átszitálták, a nagyját pedig áttörték.

Többféleképpen készítik el. Szentesen a főtt tarhonyát tejföllel vagy tojással keverték el. Általában főzés előtt szárazon, hagymás zsírban, vagy olajon megpirítják, majd paprikával ízesítve sós vízben megfőzik. Az így készült tésztáskását többek között öregtarhonyának, keménytarhonyának, aratótarhonyának nevezik. A nagykunsági pásztortarhonya krumplival, hagymával és szalonnával készül. A tejbetarhonya készítésénél a megpirított tarhonyát tejjel engedik fel és készre főzik.

AZ ŐSMAGYAROK KONYHÁJA

Egy nép ételkultúrája éppúgy hozzá tartozik, mint néprajza, zenevilága, hitvilága, nyelve vagy testalkata. Kövi Pál írja. "A népi muzsikához és a népdalkultúrához hasonló érték és páratlan művelődési kincs rejlik a gasztronómiában. Ezt a kincsesbányát fel kell tárnunk, alá kell szállnunk a mélyére, mert minél mélyebbre hatolunk benne, annál magasabbra jutunk a tudás és a szellem dolgában". A magyar konyháról sok korabeli és későbbi adattal rendelkezünk. Ennek oka, hogy ételeink egészen más jellegűek voltak - és ma is azok -, mint Európa más népeié. A másik ok ősi étkezési szokásainkban gyökerezik, amelyek a mai napig megmaradtak.

A magyar ételkultúra gyökere: a belső-ázsiai népek ételfilozófiája

"A honfoglaláskori magyar konyhát nem lehet összehasonlítani a nyugat-európai konyhákkal, mert konyhafilozófiája teljesen más volt és gasztronómiai szempontból sokkal magasabb szinten állt, mint a korabeli európai konyhák. A magyar konyhára mindenekelőtt a főzés a jellemző, miként a türk és más keleti népek konyhaművészetében is ez a lényeges vonás. Míg nyugaton inkább sütnek, keleten inkább főznek az emberek; ez az alapvető különbség a gasztronómia tekintetében" (Cey-Bert Róbert Gyula). A kínai, a mongol, a tibeti, a belső- és közép-ázsiai népek legkedvencebb ételei mindig is a főtt, párolt pörköltes ételek voltak. Természetesen keleten is ismerik a sütés módszereit, de itt az arányok az irányt adóak.

Az ősi magyar ételkultúra gyökere a világfa szimbólumrendszerében gyökerezik. Belső-Ázsiában ősidők óta öt alapelemet különböztették meg: a tüzet, a vizet, a földet, a fát és a fémet, szemben a nyugati négy alapelemmel: a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel. Már a hunok is ősi ételeik elkészítésében az öt alapelem elvét követték: 1. az áldozati étel bronzból vagy vasból készített üstben főtt (fém); 2. az üst alatt a tüzet a táltos által kiválasztott fa biztosította; 3. az üst a földön állt; 4. az áldozati ételek elkészítéséhez vizet használtak. Az áldozati étel alapanyagait a táltos úgy válogatta össze, hogy azok kifejezzék a világfa hármas szintű jelképrendszerét: 1. az égivilágot a fán termett gyümölcsökkel, levelekkel, virágokkal és a fán összeszedett mézzel; 2. a földi világot a föláldozott állattal és a földön összegyűjtött növényekkel és fűszerfüvekkel; 3. a föld alatti világot a földben megtermett gyökerekkel, gumókkal és hagymákkal. Ezért hagymának (föld alatti világ), bizonyos növényeknek, mint a tárkony és a borsfű (földi világ) és gazdag gyümölcsöknek, mint a szőlő és az alma (égi világ) feltétlenül jelen kellett lennie az áldozati ételek harmóniájának biztosításában.
/dr.Kiszely István: Ősmagyarok konyhája/