A postabélyeg - a világ első bélyege

  Nagy-Brittaniában kiadták a világ első bélyegeit.

A bélyeg története a tipikus példája annak, amikor valami pofonegyszerű dolgot találnak fel. "Ez nekem is eszembe juthatott volna" - szoktuk ilyenkor mondani. A bélyeg ötlete is bárkiben bármikor megfogalmazódhatott volna, mégis a 19. század közepéig várnunk kellett erre. A köztudat az angol tanárt, írót és állami hivatalnokot, Sir Rowland Hillt tartja a bélyeg feltalálójának, de előtte már mások is tettek javaslatokat a postai küldemények kifizetésének egyszerűsítésére

A „Penny Black”, az első postabélyeg, Viktória királynő arcképével (1840)

Nagy-Britanniában a 19. század elejére már annyira zavarossá vált a levelek kézbesítéséért fizetendő díjak rendszere, és annyira magasra emelkedtek a díjak, hogy a kereskedők és a tehetősebb emberek a posta kikerülésével, magánúton, esetleg felfogadott küldöncökkel juttatták célba leveleiket, ami a királyi posta számára jelentős bevételkiesést okozott. Mivel az újságok kézbesítése kevesebbe került, mint a leveleké, a legélelmesebbek az újságra láthatatlan tintával írt, vagy a cikkekben aláhúzott szavakból összeolvasandó üzeneteket juttattak így célba. Emellett abban az időben a címzettnek kellett a kézbesítésért fizetni, a levél átvételekor. Ezt sokan megtagadták, mert a díj 2-8 penny volt – ez abban a korban nem volt csekélység –, ráadásul külön illeték járt a többoldalas levélért, de még a borítékért is.

A legenda szerint az is szokásba jött, hogy egy egyszerű üzenetet már a levélen elhelyezett apró jelekkel is a címzett értésére adtak, így a levél átvétele szükségtelenné vált. Az ilyen esetekben a kézbesítés fáradsága, költsége megtérítetlen maradt.

A posta természetesen küzdött a válságból való kilábalásért, egyre többen sürgették a posta reformját, az ügy még a brit parlament különbizottsága elé is került. A legígéretesebbnek a falusi tanítóból lett főtisztviselő, Rowland Hill (1795-1879) terve bizonyult, amelyet már 1823-ban kidolgozott.

A javaslat szerint ne a címzett, hanem a feladó fizesse a kézbesítés díját, előre. Továbbá drasztikusan egyszerűsíteni kell a díjszabási rendszert, és megfizethetővé csökkenteni a díjakat. 1839 nyarán kísérletképpen bevezették a távolságtól független 2 pennys díjszabást, majd 1840. január 10-én áttértek az 1 pennys díjra. A reform annyira eredményesnek bizonyult, hogy a kormány a reform további gyakorlati lépéseinek kidolgozásával Hillt bízta meg.

Megjegyzésként említsük meg, hogy bár a távolságtól független kézbesítési díj Nagy-Britanniában és még számos további országban is újdonságnak számított, Báthory István lengyel király már 1583-ban rendeletben írta elő, hogy a levelekért, tekintet nélkül a címzett lakhelyére, négy lengyel garas fizetendő.
Megoldandó volt még, hogy a levelekért előre fizetendő díjak lerovása céljából ne legyen szükséges minden alkalommal a postahivatalokat felkeresni. Ennek érdekében készíteni kellett egy nehezen hamisítható értékjegyet, amely a postahivatalokban előre megvásárolható, és amelynek a levélre ragasztásával hitelesen igazolható a postai díj kifizetése.

A Times című lapban meghirdetett pályázatra mintegy 2700 pályamű érkezett, olykor igen ötletesek, de a zsűri nem talált közöttük igazán megfelelőt. Végül az első bélyeg, a „Penny Black” Henry Corbould grafikus rajzából született, amely William Wyon 1837-ben vert, az ifjú Viktória királynőt ábrázoló emlékérméje alapján készült.
Az értékpapírok és bankjegyek nyomásával foglalkozó Perkins, Bacon és Petch cég részére az acélmetszetet Charles Heath és Frederick Heath vésnökök készítették.

Rowland Hill feljegyzései szerint a megfelelő papír és festék kiválasztásától kezdve sokféle technikai nehézséggel kellett megküzdeni, de végül 1840. május 1-jén megvásárolhatók lettek az első bélyegek, óriási érdeklődést és forgalmat kiváltva, noha a bélyeg hivatalosan csak május 6-án került forgalomba.

Mulatságos érdekesség, hogy az első bélyeg elkészítői túl jól végezték el a munkájukat.
A postahivatalokban a levélre ütött bélyegző egyik célja, hogy regisztrálja a levél felvételének helyét és idejét; a másik, hogy a félig a bélyegre ütött bélyegzőlenyomat lehetetlenné tegye a bélyeg újabb felhasználását egy másik levélen. Nos, a Penny Black első sorozatai olyan jó minőségű nyomatok lettek, hogy a bélyegzőlenyomat lemosható volt róluk anélkül, hogy ez a bélyegen meglátszott volna, és így a bélyeget a levélről leáztatva újból felhasználhatták. A problémáról értesülve az újabb bélyegeken már gyengébb minőségű festéket használtak.

A brit kormány és a parlamenti felsőház Hill érdemeit bőkezűen jutalmazta. A brit posta ügyvezető titkára, később főigazgatója lett, 13 360 font sterling jutalmat utaltak ki számára, nemesi rangra emelték, bárói címet kapott, valamint a Bath-érdemrendet, nyugdíjba vonulásakor óriási, húszezer fontos jutalomban és évi kétezer fontos nyugdíjban részesítették. A gazdag jutalmazás érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Angliában a postára adott levelek száma az 1838. évi 76 millióról 1864-re 642 millióra nőtt.

A sikeresnek bizonyult ötlet bevezetését követően néhány év múlva más országokban is sor került az első bélyegek kiadására: Svájc, Brazília (1843), Oroszország, Finnország (1845), Amerikai Egyesült Államok (1847), Franciaország, Belgium, Bajorország (1849), Ausztria, Spanyolország, Szászország (1850), Románia (1859).


forrás: A postabélyeg-Mindennapi tárgyaink
Zöld forrás

Május 6. - Matek írásbeli..

A matematikát is meg lehet tanulni!

... A feladatok megoldásához tudni kell gondolkodni, gondolkozni viszont csak az tud, aki ismeretekkel rendelkezik, ismereteket pedig elsősorban tanulással lehet szerezni.....

 

A magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával kezdődik az érettségi..

 Az érettségizőknek sok sikert !

Ezen a napon - Radnóti Miklós

1909. május 5-én született Radnóti Miklós.

Radnóti Miklós
 
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag. 

Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
 

"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."

/Radnóti Miklós : Nem bírta hát ... /

Radnóti Miklós: Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
  hűs tenyeredben.

Szép tájak Magyarországon: Kőszeg

Kőszeg utcáin, terein sétálva mindenütt a magyar történelmi múlt emlékei köszöntik a látogatót.



Már 1328-ban királyi város Kőszeg, majd 1647-ben a rendi országgyűlés a szabad királyi város rangjára emelte. A XVIII. században Magyarország nyolcadik legjelentősebb városaként emlegetett, ma kb. 10 000 lakosú határszéli kisváros Európa-szerte elsősorban az 1532-es török ostromról vált híressé. A győzelem emlékét őrzi máig Kőszegen a 11 órakor felcsendülő harangszó. 

 



Jurusics vár  1532. évi ostroma a magyar hadtörténet egyik legragyogóbb fejezete: a maroknyi védősereg három hétig állt ellen a százszoros török túlerőnek.

Ottlik Géza a kőszegi várról

"A városkának volt egy erős kis vára, amely hat évvel a mohácsi vereség után feltartóztatta és visszaverte a törököt. Kétezren védték a képtelen túlerővel szemben egy teljes nyári hónapon át, esztelen bátorsággal és okos tárgyalásokkal, mert akkor már tudták, hogy kivel van dolguk. Tizennyolc heves rohamot állt ki a vár és a védők: városlakók, polgárok, parasztok, katonák; akkor az ostromló kimerült, feladta, elvonult örökre. Fura dolognak látszik a nyugati határ szélén védeni egy kis várat, a belülről jövő töröktől, amikor az ország már elveszett, s az ellenség már éppen kifelé menne. Nem is lett volna értelme, ha a védők nem tudják, hogy a hazájukon kívül még egy sokkal kisebb és egy sokkal nagyobb hazájuk is van; s ezt mind a kettőt megvédték: a városukat, ahol születtek, s a világrészüket, ahol senki sem borotválta a koponyáját."

Kalapos-kő

A Kőszegi-hegység délkeleti oldalán található amorf sziklaalakzatok régóta foglalkoztatják ez emberek fantáziáját. Az egyik legenda úgy tartja, hajdan óriások jártak erre és a sziklák az óriások [kitört?] fogai. A másik történet szerint az egyik barlangban az ördög lakott, aki dühében, hogy a Szent Vid-hegyen kápolnát építenek, úgy beverte a fejét az egyik sziklába, hogy azon egy nagy horpadás keletkezett. Így jöttek létre a Kalapos-kő és a hozzá közeli Széles-kő különös sziklacsoportjai.

A legenda

"A legenda szerint Rohonc, Bozsok és Velem határában óriások éltek. Olyan nagyok, hogy reggelire is egy egész szarvast ettek. Az óriások nemzettségében azonban több volt a fiú, mint leány. Így aztán nagy volt a harc a lányokért. Élt az óriáslányok közt egy különösen melegszívû, aki minden kérõjének hûséget és szerelmet ígért. Egyszer aztán két óriásfiú ugyanezért a lány szerelméért esedezett. Hogy eldöntsék, kié legyen a leány, egymásnak estek. A lány meg ott ült a tisztás szélén és mosolyogva nézte a dolog kimenetelét. Eközben az egyik óriásfiú a társától akkora pofont kapott, hogy kiesett a zápfoga. Aztán nagy ívben a Kalapos-kõ helyére esett. A Kalapos-kõ tehát ennek az óriásfiúnak a megkövesedett zápfoga, mely azóta is hirdeti, hogy itt egykor az óriások földje volt."

Egyes régészeti feltevések szerint a Kalapos-kõ kultikus, rituális szertartási hely lehetett. Ez az igazán különleges természeti környezet a kövekkel, a kilátással, az égi jelenségek megfigyelésének lehetõségével kiválóan megfelelt szertartások lebonyolításához. Az oszlopszerû kövek figyelem-összpontosító eszközként is felfoghatók, de lehetnek a szent terület szimbólumai is. A tûzhelyek maradványai is szertartásokra utalnak.

Környezetünk - a fák

Feszített tempót diktáló világunkban vajmi kevesen állnak meg egy-egy fa előtt, hogy elmélázzanak kicsit s megcsodálják. Pedig lenne mit. Ágas-bogas koronájukkal, tarka köntösükkel és utánozhatatlan formavilágukkal szemet-lelket gyönyörködtetnek. S mintha mindez nem lenne elég, hatalmas részt vállalnak fel a természet körforgásának örök munkájában.

"Ha nem találsz árnyékot,
ne a napot okold, hanem magad,
hogy nem ültettél egy  fát"...

A fa összekötő kapocs föld és ég között. Szeretjük, tiszteljük, hisz a vele való kapcsolat átszövi életünk mindennapjait. 
Anyanyelvünkben is gyökeret vert a fa. Az az ember, aki csak jön-megy a nagyvilágban, gyökértelen. Aki keresi a kapcsolatot az ősökkel, a múlttal, az visszamegy a gyökerekhez. Az öreg fát nehéz átültetni, mondja az idős ember, ha otthonából ki akarják mozdítani.

A fák azok az élőlények, melyekre meglehetősen nagy szerep hárul a levegőt szennyező anyagok lekötésében. Napjainkban – elsősorban az üvegházhatás kialakulásában szerepet játszó szén-dioxid koncentráció csökkentésének szempontjából véve – ez egyre nagyobb jelentőséggel bír. A szilárd részecskék, mint például a nehézfémekkel telített szálló por, a pernye vagy a korom, megtapadnak a leveleken, amiket időről-időre megtisztít a csapadék formájában érkező égi áldás. Nélkülözhetetlen körfolyamat ez a levegő felfrissítésének, „újratermelésének” oldaláról tekintve. Tény, hogy egy 40 éves erdő hektáronként és évente 70 tonnányi szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből. Nem nehéz hát kitalálni, miért is olyan fontos a fák – s velük a parkok, fasorok, zöld területek – oltalma, telepítése, megóvása; főként egy nagyváros kellős közepén, ipartelep környékén vagy nagy forgalmú autóutak mentén.

A fák – fasorok, erdősávok – egy másik igen üdvös, ám legtöbbször figyelmen kívül hagyott tulajdonsága, a zaj elleni védelem képessége. Márpedig ez a találóan zajszennyezésnek elkeresztelt, kivédhetetlen civilizációs ártalom többé-kevésbé minden városlakó életét megkeseríti. A járművek monoton dübörgését és a város sosem szűnő zaját leginkább a növények tudják kivédeni. Műszeres vizsgálatok igazolják, hogy egy háromszintes növényfal – pázsit, cserjék, fák – jobban véd a zajtól, mint egy téglából, betonból emelt fal. E sajátosság magyarázata, hogy a levelek közti levegőréteg maga is szigetel, a levelek ellenállása pedig hangtompítóként működik. Ehhez adódik még hozzá a levelek zizegése, ami bizonyos mértékig képes elfedni a hangokat, ezzel is csökkentve a zaj szintjét.

A fák árnyékukkal és párolgásukkal is pozitívan hatnak környezetükre. A forró nyári napokon lehűtik a levegőt, ami nehezebb a házak között felmelegedett levegőnél, így azzal kicserélődik, átszellőztetve ezzel a várost. Számítások szerint egy lombköbméter asszimilációs felület 47 liter vizet párologtat el egy vegetációs időszakban, ennyivel javítva a környező mikroklímát. Ha pedig ezeket az élőlényeket oxigéntermelés és széndioxid feldolgozás oldaláról vesszük górcső alá, ismét kileng a mérleg nyelve a pozitív oldal felé. Szakvéleményekből tudjuk, hogy egy lombköbméter asszimiláló felület egy évben, a vegetációs időszakban 650 gramm oxigént termel és 590 gramm szén-dioxidot dolgoz fel (1 lombköbméter átlag 4 m2 asszimiláló felületnek felel meg).

S mindez csak néhány példa arra, mekkora természeti, környezeti, egészségvédelmi értéket képvisel a fa mind az ember, mind az ökoszisztéma egészének szemszögéből nézve. Óvják a talajt, hatással vannak a vízháztartásra és a víz körforgására, összetett és színes élőhelyet jelentenek, segítve a biológiai sokféleség megóvását… a sor tetszés szerint folytatható.

Ha szeretnénk hozzátenni valamit a nagy rendszerhez, és a jó oldalon harcba szállni az igencsak megviseltnek mondható környezeti állapot és szűkebb-tágabb életterünk javulásáért, ültessünk fát. Ha lehet, legyen őshonos és várostűrő (mezei juhar, korai juhar, magas vagy virágos kőris, lisztes-, barkóca- vagy madárberkenye, kislevelű vagy épp nagylevelű hárs). Egyet, kettőt, ide vagy oda… nem számít. Csak fogjuk az ásót és induljunk el. Még ma.

„Ha egy évre elõre gondolsz, vess el egy magot. Ha tíz évre elõre gondolsz, ültess egy fát.” Kínai költõ, i.e. 500

„Aki fát ültet, önmagán kívül másokat is szeret.” Angol közmondás

„Az ember legjobb barátja a Földön a fa. Amikor a fát tisztelettel és gazdaságosan használjuk, miénk a Föld egyik legnagyszerûbb erõforrása.” Frank Lloyd Wright

„Nyugalmukban gyönyörûek; csendjükben bölcsek. Állni fognak, miután mi porrá válunk. Tanítanak minket, és mi gondozzuk õket.” Galeain ip Altiem MacDunelmor

„Bár a fa olyan magasra nõ, a lehulló levelek visszatérnek a gyökérhez.” Maláj közmondás