1813. október 10-én született Giuseppe Verdi

Verdi élete gyakorlatilag egyet jelent a tizenkilencedik századéval: romantika, forradalmak és forradalmiság - és kronológiailag is ő maga volt saját évszázada: 1813-tól 1901-ig élt.

 
1813-ban született egy Párma közelében lévő kis faluban, Le Romcoléban. Szülei szegény sorsú parasztemberek, apja kis vendégfogadóból tartja fenn magát és családját. Pártfogója Antonio Barezzi, akinek a segítsége révén kerül Milánóba, hogy itt folytassa zenei tanulmányait. A Konzervatóriumba nem veszik fel (a zenetörténet kedves játéka, hogy ezt a műintézetet azóta Conservatorio Giuseppe Verdinek nevezik), talál viszont egy lelkes magántanárt, maestro Lavignát. Megházasodik, jóakarójának leányát, Margherita Barezzit veszi feleségül, s két gyermekük születik.

Élete első felében nagy hatással vannak rá Rossini, Bellini, Donizetti művei, zenei ízlését ezek formálják. Első operája az “Oberto” szép sikert arat a Milánói Scala színpadán, de a következő, a “Pünkösdi királyság” megbukik. (Ebben nagymértékben közrejátszik az a tragédia, amely Verdi számára szörnyű megrázkódtatást jelentett: felesége és 2 gyermeke hirtelen meghal.

1842-ben azonban már országos sikert könyvelhet el magának a “Nabucco” c. operájával. A szövegkönyv és a zene nem is a “hallgatósághoz”, hanem az olasz nemzethez szólt. A babiloni füzek alatt gyászoló zsidók a rabláncra fűzött olasz hazafiak bánatát jelképezték, és mindazokét, akik az egységes, szabad Itáliáról álmodoztak. A milánói Scala körül a kirakatok megteltek Verdi-kalappal, Verdi-nyakkendővel és ezernyi emléktárggyal, ami a Nabucco zeneköltőjére emlékeztetett. Ilyen zenei-politikai telitalálat volt a Lombardok is, majd az Ernani következett.

Rendkívül termékeny zeneszerző, közel 30 operát írt. Művészetének nagyságát erősíti önzetlen segítőkészsége. Hatalmas birtokait, melyeket műveinek jövedelméből vett, arra használja, hogy nincsteleneknek munkát adjon. Birtokát mintagazdasággá fejleszti, és oktatja a parasztokat: hogyan kell termővé tenni a nehezen műveltető köves földet. Saját pénzén fegyvereket vásárol, mellyel az egységes olasz államért folytatott harcot támogatja. Kórházakat alapít, s végrendeletében rokkant zenészekre hagyja vagyonát.

Fontos közéleti tevékenységet is folytat, előbb képviselő a Parlamentben, majd 1874-ben szenátorrá nevezik ki. Egész művészetével aktív részt vállalt nemzete polgári átalakulásáért folytatott küzdelemben.

1901 január 27-én halt meg, 88 éves korában. Temetése órájában megbénult az egész ország. Becsuktak az üzletek, pár pillanatra megálltak a gépek az üzemekben, nyílt sínen vesztegeltek a vonatok. Itália szívverése egy pillanatra megállt, hogy méltón sirassa a zeneszerzőt, a hazafit, a tiszta lelkű embert, az örökkön megújuló alkotó művészt, aki Itália legtisztább, legnemesebb vonásait egyesítette magában. A nemzet halottja volt.

A varrógép története

204 évvel ezelőtt ezen a napon született  Isaac Merrit Singer, a varrógép legsikeresebb fejlesztője.  Isaac M. Singer sem színésznek, sem üzletembernek nem volt jó, viszont félelmetes érzéke volt mindenféle műszaki dologhoz. Sok találmánya és sok szabadalma volt, de a balszerencse is üldözte, így negyven éves koráig csak tengődött. 1851-ben azonban egy elromlott varrógép javításával bízták meg, ő pedig Howe masinája alapján 11 nap alatt kifejlesztett egy sokkal hatékonyabb, folyamatos varrásra is alkalmas eszközt.

A varrás – csonttű használatával – már az ember kőkorszaki színvonalán ismeretes technika volt. Az első tűk mamutagyarból és rénszarvasagancsból készültek, és fonal híján alighanem szőrmedarabok inakkal való összeerősítésére szolgáltak.  A munkaigényes és lassú folyamat gépesítése kihívás volt az ipari forradalom idejében. Az angol C. F. Weisenhall már 1755-ben szabadalmat kért két heggyel ellátott tűjére, amelynek a foka középen volt. Érdekes módon az első igazi, láncöltéssel működő varrógépet T. Saint cipő és csizma varrására szánta 1790-ben. Ezt követően sokasodtak a találmányok, jobbára a kézi öltést utánzó módon vagy az akkor már gépesített kötőgép hurkolótechnikájának (horgas tűk) átvételével. E gépek már mind megoldották az öltésekkel együtt mozgó szövettovábbítást is, de a gyakorlatban nem váltak be. Számolni kellett a kenyerüket féltő szabók ellenállásával is. Az 1820-as években alkotta meg B. Thimmonier francia szabó fából az első gyakorlatban használt varrógépet. Nyolcvan darab készült belőle, és a francia hadsereg számára varrtak egyenruhákat rajtuk, míg a ludditák (géprombolók) el nem pusztították az üzemet. Thimmonier, aki a puszta életét mentette, utóbb Angliában és az Egyesült Államokban is oltalmat kért találmányára, de nem talált tőkéstársat, és nyomorban halt meg. Időközben több amerikai feltaláló is akadt, aki a varrás mechanizálására tett javaslatot. Közülük W. Hunt volt az, aki a tű fokát a hegyére tette, és az alsó szálat, tehát a kis vetélővel hurkot készítő öltést technikailag kivitelezte (1846). Ám sem ő, sem versenytársai nem jártak átütő sikerrel, jóllehet nevüket utóbb több varrógépgyár felvette. Az iparág “arkwrightjá”-nak szokás nevezni Isaac Singert, aki elődei találmányait saját ötleteivel (például a pedálhajtással) kiegészítve létrehozta az első háztartási varrógépet. A konfekcióipar kialakulása során is főképp az ő gépeit alkalmazták. Singer hamarosan Angliában is alapított egy gépgyártó üzemet, amely az európai piacot árasztotta el termékeivel. Az egyszerű varrógépet még a XIX. században követték a nagyipari technológiában nélkülözhetetlen szakosított (például gomb- és lyukvarró) gépek. forrás: varrógép története

Postai világnap - október 9.

 

Amióta létezik írás, az emberek mindig szükségét érezték annak, hogy levélben is tartsák egymással a kapcsolatot. A leveleket és egyéb küldeményeket azonban sokáig csak igen bonyolult módon lehetett továbbítani. A „posta” szóra és az általa jelölt intézmény megszületésére sokáig kellett várni.

Kik hozták-vitték kezdetben a leveleket? 

A honfoglalástól a 16. századig Magyarországon csak a királyok, fejedelmek, egyéb főurak és a vármegyék vezetői alkalmaztak kifejezetten az üzenetek szállításával foglalkozó embereket. A leveleket és egyéb küldeményeket, olykor ajándékokat hírnökök és futárok vitték szét, lovon. Mindenki másnak – tehát a köznép tagjainak – az egyéb, merőben eltérő célokkal utazó, lehetséges szállítókat kellett megkeresniük. Ilyenek voltak a vándorlegények, a szerzetesek és a kereskedők, akik egyébként is folyamatosan úton voltak. Egy idő után a céhek megalakulása is segítette a szállítások megszervezését. A 15. század végétől kezdve például a Kassa-Debrecen-Várad vonalon lévő községekből illetve Szegedről a mészáros céh tagjai szállították a küldeményeket. Ők a veszélyes és rossz minőségű utakon amúgy is fegyveres kísérettel hajtották az állataikat a piacokra, így náluk nagyobb biztonságban voltak a küldemények, mint esetleg egy magányos vándorlónál.

Mi az a delizsánsz?

 Néhány postamúzeumot kivéve a „delizsánsz” szóval ma már csak irodalmi művekben vagy régi tudósításokban találkozhatunk, amelyekben annyi mindenképp kiderül, hogy járműről van szó. „Liszt delizsánszon utazott, de nem lehetett pontosan előre tudni, mikor érkezik a Kocsi. Ezért a város már kora reggel díszbe öltözött, az ablakokat virággal és gyertyákkal ékesítették” –írta egy tudósító, 1846-ban, egyúttal azt is érzékeltetve, hogy mekkora eseményt jelentett, ha híres személyiséggel érkezett a városba egy delizsánsz. Ezt megelőzően, csaknem száz éven át a delizsánsz sokféle embert és emellett sokféle csomagot is szállított, ez ugyanis a postakocsit, hivatalos nevén a kocsipostát jelentette. 1748-ban Mária Terézia adta ki azt a Postai Pátenst, amely a kornak megfelelően modernizálta a postai szolgáltatásokat, és egyebek közt különválasztotta a levél- és a kocsipostát. Ennek értelmében pénzt és csomagot csak olyan helyre lehetett küldeni, amely kocsipostával volt összekötve, és amelyik kocsi levelet vitt, az nem vitt egyebet. Ez volt a „malléposta” (az e-mail kifejezésből ma is jól ismert ”mail” szóból). A pénzes és csomagküldeményekre egyébként még sokáig használták gyűjtőnévként a kocsiposta nevet. Ekkor a delizsánsz embereket még nem szállított – ezt majd III. Károly teszi lehetővé, akinek uralkodása alatt tizenkét postavonalat építettek ki, és bevezették az embereket is utaztató társaskocsit. Ezek már meghatározott útvonalon és menetrend szerint közlekedtek.
A 19. században megjelent egy új járműtípus, a gyorskocsi. Ez először 1824. március 1-én indult el a Bécs-Pozsony vonalon, és ezzel sikerült visszahozni a Mátyás-kori posta sebességét.
A többi vonalon továbbra is delizsánszok közlekedtek, amelyek egy részét az 1830-as években a magán postakocsi vállalatok is fenntarthatták.
A postakocsi hálózat kiépülése a fogadók építését is föllendítette, hiszen a hosszú utakon embernek, lónak is meg kellett pihennie valahol.

Magyarok Nagyasszonya

Népünk hét "Boldogasszonyt" tisztel, akik között legnagyobbnak a Nagyboldogasszonyt tartja. Ennek "leányai" a többi boldogasszonyok (szülő-, fájdalmas-, gyertyaszentelő-, sarlós-, segítő- és havi), de ismerik a "Szűz Kisasszonyt" is. A néphit Kisasszonyt azonosítja a kereszténység legnagyobb szentjével, Szűz Máriával, jóllehet a keresztény hittan erről nem szól. Meddő asszonyok kilenc hetet böjtölnek, hogy a Nagyasszony segítsen rajtuk és aki kedden mos, megbántja a Nagyboldogasszonyt, a Kedd Asszonyát.
Kedden tilos minden erős munka, viszont elkezdésre, elindításra (
pl. tyúkültetésre) szerencsés a kedd. Az adatok tömegéből kitűnik, hogy Nagyboldogasszony az élet adója és védője, bőség, termékenység, aratás, növény és ember szaporodásának védője.

Kálmány Lajos, aki Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya című kötetet 1885-ben adta ki a magyar díszítőművészet keleti forrásainak kutatása közben talált egy ősi magyar Nagyasszonyt gabonával, gyümölccsel, termékenységgel összefüggő kultuszának nyomaira, akit Huszka József Asztarte-Boldogasszonynak nevezett. 

A magyar népművészetben együtt találjuk sumer Baú istenasszonyt és a belső-ázsiai Boldogasszonyt, amint trónszékén ott ül a baúkoronás nőalak fodros ruhában, szimbóluma az életfa, a termő ág, amit kezében tart, vagy az életvízzel telt serleg, melyek jelzik, hogy ő az Élet Nagyasszonya. Az ősmagyar Babba, a "születést adó" és a sumer Bau, az "élelemadó" alakja népünknél immár összemosódik Szűz Mária alakjával. A Boldogasszony füveket népünk Nagyboldogasszony napján a templomba viszi megszentelni, ezeket a füveket a halott mellé teszik a koporsóba. A megszentelt ökörfarkkóró pedig a boszorkányok elkergetésére hasznos. De funkciója van a Boldogasszony hajának, tenyerének, cipellőjének stb. elnevezett gyógynövényeknek is.
Az ősi ábrázolások némelyikén feltűnik a Nagyasszony mellett az úgynevezett "lagashi címer" állata, a kiterjesztett szárnyú napmadár, a mindig visszatérő sas, de mellette ott látjuk őseink totemmadarát a turult is.

A hagyomány szerint Szent István király halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként adták át nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária - tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, és XII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett, Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ára tette át. 1980-ban II. János Pál pápa ezen a napon szentelte fel a Szent Péter bazilika altemplomában az új magyar kápolnát, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.

Az embereket évezredek óta bámulatba ejtik a vulkánok.

 

A vulkánok avagy tűzhányók a Föld felszínének olyan hasadékai, amelyeken a felszínre jut a magma, az asztenoszféra izzó kőzetolvadéka.

Úgy a görög, mint a római mitológiában a tűzhányókat az istenek munkájának tekintették, mivel sem a tudomány, sem az alkímia nem tudta elfogadhatóan magyarázni működésüket. Platón két művében is említést tesz Atlantiszról, a legendás szigetről, amelynek elsüllyedésével elpusztult a hatalmas atlantiszi civilizáció. Atlantisz létezése és esetleges földrajzi elhelyezkedése napjainkban is vitatott téma – tény azonban, hogy i. e. 1620-ban az Égei-tengeri Szantorini szigetét egy sor roppant erős kitörés elpusztította. A kitörések által okozott szökőár elpusztította Kréta szigetének északi partját és hozzájárult a szigeten kialakult minószi civilizáció hanyatlásához. Szantorini (vagy Théra) kitörése egy másik görög mítosz alapjául is szolgált: a Deukalión szerint Poszeidón bosszút állva Zeuszon elöntötte Attika, Argolisz, Szaloniki és Ródosz tengerparti területeit.

A görögök úgy tartották, hogy az Etna alatt volt Héphaisztosz műhelye, ahol Zeusz fegyvereit kovácsolta. Gyermekei, az egyszemű küklopszok legendáját valószínűleg az Etna oldalán levő számos mellékkráter alakja inspirálta. Vergilius szerint Athéné, bosszújától vezérelve az Etna alá börtönözte be Enkeláduszt, akinek a fájdalomkiáltásai okozták a hegy működését és morajlását. Ugyancsak Vergiliustól tudjuk, hogy Héphaisztosz Enkeládusz testvérét, Mímaszt a Vezúv alá börtönözte be. A római költő szerint a Campi Flegrei lávaárjai a többi bebörtönzött óriás véréből jöttek létre.

A keresztény hiedelemvilágban a vulkanizmust számos áltudományos elmélettel magyarázták, és elsősorban a Sátán munkájának tudták be. Úgy tartották, hogy a katasztrófákat csak szentek csodái akadályozhatják meg. Ezért például i. sz. 253-ban a Catania lakosai Szent Ágota relikviáival körmenetet szerveztek az Etna közelgő lávaárjának megakadályozására, és a lávaár csodával határos módon elkerülte a várost. Ugyanez a módszer 1669-ben már nem vált be: a város nagy részét elöntötte a láva.

A Vezúv 1660-as kitörésekor lezúduló kődarabokban kereszt alakú piroxén ikerkristályok is voltak, és ezeket a helyi lakosok Szent Januarius (Nápoly védőszentje) csodájának tekintették.

Nemcsak az Európában, de a Csendes-óceán Tűzgyűrűjének vidékén is mítoszok övezték a vulkáni jelenségeket. A maori mitológiában Taranaki és Tongariro (két új-zélandi vulkán) jóbarátok voltak, de barátságuk hamar féltékenységi viszályba csapott át, mert mindketten Pihangába szerettek bele (ő is egy új-zélandi vulkán megszemélyesítője). A maorik máig sem telepszenek meg a Taranaki és Tongariro közötti területen, mert félnek, hogy ismét „fellángol” a két egykori barát vitája.

A hawaii bennszülöttek mondavilágában a tűz istenét, Pelét saját húga – Namaka, a tenger istennője – szigetről szigetre egyre délkeletnek űzi a tűzhányók alatt. Úgy tartják, hogy mai lakhelye a Kilauea lávatava alatt van. Ez az elképzelés pontosan egyezik azzal a ténnyel, hogy a Csendes-óceáni litoszféralemez északnyugatnak mozog a szigeteket kialakító elsődleges köpenyoszlop fölött, tehát délkelet felé haladva egyre fiatalabb és fiatalabb vulkánokat találunk.

A Szantorinit elpusztító vulkánkitörés, és az azt követő félelmetes szökőár járulhatott hozzá Atlantisz legendájának megszületéséhez - vélik a régészek, akik legújabb kutatásai szerint a cunami akkora lehetett, hogy a mai Izrael partjain is komoly károkat okozhatott.A Szantorini vulkánkitörés az emberi történelem egyik legnagyobb katasztrófája volt: a legújabb felfedezések szerint az i.e. 1630 és 1550 között bekövetkezett robbanás a sziget mellett a környező térség történelmére is pusztító hatással lehetett. Egyesek emellett már régóta állítják, hogy ez lehetett Atlantisz legendájának alapja is, ám mindezt eddig tudományosan nem próbálták bizonyítani. Az atlantiszi kapcsolatot erősíti, hogy a tragédia a Mediterráneumot uraló minószi civilizációt érintette, amely a később megírt történethez hasonlóan pusztulhatott el. A kitörés és az ezt követő szökőár pontos hatását azonban évtizedekig nem ismerték.

Az izraeli régészek legújabb ásatásai során Caesarea városában, a tengerparttól 20 méterre fedeztek fel olyan üledéket, amely a vulkánkitörésből származhat. Eszerint a szökőár olyan erős volt, hogy a Szantorinitől 1000 kilométerre fekvő partokat is elboríthatta a víz.

A Beverly Goodman, az izraeli Tengeri Tudományok Egyetemközi Intézetének tengeri geoarcheológusa vezette munkálatok során a szakértők eredetileg a város ókori kikötőjét keresték. A fúrással nyert mintákban azonban korábbi és későbbi földrengések és szökőárok nyomait is megtalálták, amelyeket a szakemberek most a különböző anyagok alapján próbálnak elkülöníteni. Minden hasonló tengermozgás ugyanis más-más üledéket, homokot, vagy épp kerámiatöredékeket hoz magával.

A tesztek végeredménye meggyőző: eszerint a szantorini vulkánkitörés okozta szökőár borzalmas lehetett, és a katasztrófa után több, korábban virágzó terület néptelenedett el teljesen. A kutatók szerint a térség közösségi élménye nagyban hozzájárulhatott az Atlantisz-legenda megszületéséhez, amely mögött így az egykor élt emberek tapasztalata húzódhat meg. A szökőár hatása több helyen egybevág az elbeszéléssel: a part menti épületek víz alá kerültek, a városokat a tenger mosta el, és szigetek születtek a tenger alatti vulkanikus tevékenységből.

A kutatók most a krétai üledékminták elemzésével próbálnak közelebb jutni a szökőár kialakulásának folyamatához. Ez azonban a múlt pontosabb megismerése és a legendavadászat mellett a lehetséges katasztrófák elleni védekezésben is segíthet. /Forrás: Geology/

Három falevél

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.

--------------------------

Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

 /Weöres Sándor/

Ősz van - gondolatok

Amikor egy falevél lehull a fáról, vajon úgy érzi-e, hogy legyőzte a hideg? A fa azt mondja a levélnek: "Ez az élet körforgása. Talán azt hiszed, hogy meghalsz, de valójában bennem élsz tovább. Neked köszönhetem, hogy élek, hiszen általad lélegeztem. Azt is neked köszönhetem, hogy szerettek, mert árnyékot tudtam adni a fáradt vándornak. A te nedved az én nedvem: mi egyek vagyunk."

Paulo Coelho

Wass Albert: Megjött az ősz

 
Ma igazán itt az ősz. Ugye:
ma nem találsz szívedben nyári dalt?
Az én szívemből minden dal kihalt.

Ma búcsuszóban elérkezett az ősz.
Ma búcsuszóval messze ment a párom…
és a szívem ma üres lett nagyon:
deresre sápadt minden, minden álom.

A hervadásban, itt, mit is keressek:
várjam amig a holt avar kihajt?
Mert most igazán itt az ősz. És érzem:
ma a szívemből minden dal kihalt.