Csillaghullás

A népnyelvben hullócsillagokként említett meteorok amúgy a valóságban az űrben keringő kő- és porszemcsék, amelyek bolygónk légkörébe érve fényjelenség kíséretében felizzanak és elégnek. Gyakran rajokba társulva keringenek, és keresztezik a Föld légkörét. Megtudtuk: a raj az elnevezését arról a pontról kapja, amelyből az égen látszólag sugárirányban kiindul. A nagy augusztusi meteorraj égi központja (radiánsa) a Perseus csillagképben található, így Perseida-meteorokként hívjuk őket. Keletkezésük kisbolygók, üstökösök anyagfelhőjére vezethető vissza.

Már Kínában is látták a Perseidákat

A Perseidák első megfigyelése Kr.u. 36-ban történt Kínában, vagyis egy régóta létező meteorrajról van szó. A meteorokat létrehozó porszemek a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle-üstökösből származnak, melyet szintén láttak az ókori Kínából Kr.e. 68-ban.
A számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a földpályát, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla.

Az üstökös pályája mentén szétszórt por mára egy igen széles lepellé terebélyesedett, így már július második felében is láthatunk Perseida meteorokat, természetesen ekkor még kis számban.
A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 12-13-a tájékán szoktunk áthaladni. Az első megfigyelések után a 8-11. században jegyezték fel rendszeresen a raj jelentkezését, később azonban csak szórványosan említik. A hivatalos nyugati tudomány számára Adolphe Quételet fedezte fel újra a rajt 1835-ben. Az áramlat 1839-ben óránként 160 meteort adó maximumot produkált. A Szent Lőrinc könnyeinek is nevezett csillaghullás 1993-ban és 1994-ben 300-500 meteort adott óránként, ami a Swift-Tuttle legutóbbi, 1992-es napközelségének volt köszönhető.

Tejút a Zselicből fényképezve

 Fotók: dr. Kolláth Zoltán, az MTA doktora,
a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke

Arról se feledkezzünk meg, hogy a népi hiedelem szerint ha egy fényes hullócsillag láttán kívánunk valamit, akkor a kívánságunk rövidesen beteljesedik.