Egyszer volt Budán kutyavásár

 

Igazságos Mátyás idejében történt az, hogy egy bánáti gazdag örmény juhaira, amikor a mezőn legeltek, rajtütöttek a török portyázók, s elhajtották valamennyit, maga a juhász is alig menekült meg hat komondorával.

De az örménynek nem volt az vigasztalás, hogy a juhász megmenekült, ha a juhokat elvették, kárpótlásul ő meg elvette a juhász házikóját, kinek aztán egyebe sem maradt, mint a hat kutyája.

Mit tegyen mármost szegény ember? sem testének, sem lelkének nem volt hova lenni. Ő biz azt gondolta, hogy felviszi kutyáit Budára, ott azokat eladja a királynak, soha náluknál jobban meg nem őrzi a király házát senki; maga meg majd felcsap katonának.

E becsülendő szándékkal felballagdogált Budára, s a várkapuban ott letelepedett mind a hat kutyájával, azok körülfeküdték szépen farkaikat csóválva nyájasan.

A király szemébe tűnt a jóképű ember a hat fehér komondorral, s leküldé főembereit, hogy tudakolják ki tőle, mi járatban van. Az ember elmondta jámborul, hogy őt megfoszták a törökök juhaitól, gazdája ezért elvette házát, ő tehát elhozta kutyáit eladni Budára, tudván hogy itt mindennek van ára, maga meg majd katonává lesz, s visszaveszi a töröktül a juhait.

A királynak megtetszett az ember jámborsága, s rögtön leküldé főurait, hogy menjenek oda, s vegyék meg jó pénzen az árult kutyákat.

A szegény ember csak elbámult, mikor egyszerre körülfogta a sok fényes, hatalmas úr, s elkezdték a kutyákat egymásra árverelni, úgyhogy utoljára száz aranyon feljül kelt darabja a kutyának.

Az ember megköszönte szépen a segítséget, s felpénzelten újra visszament elébbi falujába, vett magának házat, nyájat, s nem győzte a budai jó urakat magasztalni, kik oly jól bevásáltak nála.

Az emberek nagyobb részének volt annyi esze, hogy átlássa, miszerint ez esetben a király nagylelkűsége működött; de nem volt az örménynek. Amint ennek fülébe ment egykori juhászának szerencséje, ki oly derék vásárt csinált a komondorokkal, nosza felkerekedett ő is; eladta minden marháját, bevásált helyette kutyákból, s egy egész kutyanyájat hajtott fel Budára.

Az úton, ahol csak a falukon keresztülment, az emberek kiálltak a csudájára, a gyerekek hanttal dobálták, és minden ember nevette, hogy mit akar ennyi sok kutyával.

Ő azonban előre elképzelé, hogy mennyi pénzt fog azért kapni; első kutyakereskedő lesz a világon.

Hát amint felér Budára s be akar menni a kapun, jönnek elé a pecérek, s kérdik tőle, hogy mire hajtja ezt a teméntelen ebet. Ő mondá, hogy csak bocsássák be a kapun, majd megveszik ezt odabenn.

De biz onnan elhajtották.

– „Egyszer volt Budán kutyavásár” – mondának neki, s szétriasztották az ugató nyájat.

Az örmény visszafanyalodott falujába, s most ő szegődött be hajdani juhászához cselédnek.

Mesék Mátyás királyról

 Szamár a csillagász és csillagász a szamár

Mikor Mátyás király kiindult a kíséretével, megkérdezte a csillagászt, hogy:
– Lesz-é eső?
A csillagász feltolta a szemüvegét, és mondta:
– Felséges királyom! Nem lesz eső, mert nagyon szép idő van, indulhatunk!

Mikor mentek, a juhásznak a szamara megszólalt, háromszor a szavát hallatta. Mátyás király odahívatta a juhászt, hogy mi ennek a jelentősége. Azt mondja a juhász:
– Felséges királyom! Szamaram valahányszor a szavát hallatja, bőven hull az esőnek harmatja!
Megint megkérdezte a csillagászt, akkor is azt mondta:
– Szép idő lesz.
A juhász csak mondta:
– Felséges királyom, ne indulj el, mert nagy eső lesz!
De a csillagász csak azt mondta, hogy nem lesz. Nem haladtak egy félórányira, amikor nagy zivatar és nagy eső lett, még a csillagásznak a pápaszeméről is csurgott a víz.
Akkor azt mondta Mátyás király:
– Szamár a csillagász és csillagász a szamár.


Mátyás király és Kinizsi

Történt egyszer, hogy Mátyás király a Bakonyban, Nagyvázsony környékén vadászott. Nagy meleg volt; a király beüzent a barátok klastromába, hogy erősen megszomjazott.
Mindjárt futottak a barátok, és aranykupában finom somlai bort hoztak a királynak.
De Mátyás király hozzá sem nyúlt, hanem azt mondta:
- Ilyen melegben nem iszom bort.

Meghallotta ezt a malomajtóból Kinizsi Pál, az erős molnárlegény, aki éppen malomkövet forgatott. Beugrott hát a korsóért és futott vele a királyhoz. Amikor  odaért, azt mondták a barátok:
- Ejnye fickó, hát a tálca hol marad?
Visszafut Kinizsi, felkapja a malomkövet és azon nyújtja a korsót.
Mátyás királynak megtetszett az a derék legény. Ott nyomban nekiajándékozta Nagyvázsonyt. Szót váltott vele, bevette seregébe, aztán harcba küldte a török ellen.
Amikor Kinizsi bátorságával is kitűnt, Mátyás még jobban megszerette, és egyszer azzal bízta meg, hogy követségbe menjen a török császárhoz.
De Kinizsi, aki a csatamezőn nem ijedt meg a töröktől, semmiképpen nem akarta vállalni ezt a kitüntetést.
A király így biztatta:
- Jó hívem, Kinizsi Pál! Ha a török a te fejedet leüttetné, én a fejed helyébe harmincezer török fejet vágatok le!
- Úgy bizony  - mondta erre Kinizsi -, de a harmincezer fej közül egy sem illik úgy Palkó nyakára, mint ez a mostani fejem.

Mátyás meg öreganyó húslevese

Mátyás vadászgatott erdőrengetegben
sok vadásztársával egybekeveredten.
Déltájt, míg a szakács ebédet készített,
elsétált a király, és el is tévedett.
Elmúlt a délidő, aztán esteledett.
Királyunk megfáradt, és elcsigázódott,
mikor pislogó fényt pillantott meg amott.
"No, ide benézek" -gondolta jó Mátyás -,
"éjszakára veszek itt magamnak szállást."
Öreg anyóka ott, erdő mélyén lakott.
"Adj' isten jó estét, édes öreganyám!"
Kopogtatott, és így köszönt be a király.
"Néked is szép fiam, adj' isten néked is!
Mi járatban erre, amerre madár sincs?"
Eltévedtem Anyó, sűrű lett az este,
vadásztársaimhoz utat nem lelem meg."
"Ha világosságban nem találtad őket -
egyet mondok fiam, kettő lesz belőle -,
éjjel az erdőben reménytelen eset.
Ám itt ez a dikó, ezen megpihenhetsz,
van nekem egy tyúkom, megfőzöm azt neked."
Térült-fordult Anyó, tyúkot kopasztotta,
főzött abból levest a királynak nyomba'.
Megmelegedett a király szíve, mikor
elébe került a finom leves, bizony.
Megolvasta, hogy hány zsírkarika van a
párolgó levesnek tetején, és mondta:
"Nem tudod te, anyó, ki vagyok én, ugye?
Bizony Mátyás vagyok, magyarok vezére."
"Jaj fiam, kegyelem, meg nem ismertelek,
és királyhoz illőn meg sem tiszteltelek!"
Válaszolt Mátyás így:"Bizony megtiszteltél
elégedett vagyok: megettem leveskéd.
Utolsó tyúkodat adtad a vendégnek,
jól megkopasztottad, megfőzted levesnek.
Kapsz aranyat tőlem, mégpedig épp annyit,
ahány zsírkarika leveseden úszik."
Vette Mátyás király a pénzes iszákját,
s öntötte asztalra anyóka aranyát.

Ekkor kopogtattak kunyhónak ajtaján:
örvendett sok vitéz királyuknak láttán:
"Hej, urunk, királyunk, esszük a te lelked,
már az egész erdőt bejártuk mi érted!
Miért jöttél ily messze? Utat elvétetted?
Aggodalmunk, mint a tenger teéretted!"
Látták a kísérők a tenger aranyat,
kérdezték a királyt, mi oka van annak?
Mátyás meg elmondta annak sorát szépen.
Gondolta egy kukta, aki ott volt éppen:
"Így gazdagszom én meg, király leveséből.
Főzök zsíros levest holmi jó kövérből..."

Ahogy eltervelte, aképp cselekedte,
a húslevest már másnap elkészítette.
Sejtette a király, honnan is fú a szél,
méregbe gurulva, ím eképpen beszél:
"Hej kukta, ne, te ne! Miféle leves e'?
Egy zsírpacni ennek az egész teteje!
Leves ez, te kukta? Ördögadta dolga:
nem leves ez, csupán leves utánzata.
Itt egy arany, vegyed!Egy arany az árad,
egy zsírkarika, mi leveseden árad.
Egy zsírfolt az egész: ilyféle levesek
királyi asztalon nem gőzölöghetnek!
Kapsz tőlem aranyat! Olyat, mint kevesek!
Pusztulj udvaromtól, többé ne lássalak,
aranyért levest főzz más-más királyoknak!"

Kókadt fejjel hagyta el kukta a királyt,
sok aranyat akart, ami néki nem járt...

1443. február 23. - Kolozsváron megszületett Mátyás magyar király (1458-1490)

 Nevezik Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv egyszerűen, mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Mathias Corvinus. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen-)király, 1486-tól Ausztria hercege.
Máig egyik legismertebb uralkodónk, kinek alakja köré a magyar néphagyomány egész legendafüzért font.

Hunyadi János Szilágyi Erzsébet második fiaként született Kolozsvárott 1440. február 23-án. 

      
/Mátyás király  szülôháza - Kolozsvár legrégibb lakóháza. Két vagy három épület összevonásával keletkezett a mai emlékház. Közbülsô része a tulajdonképpeni gótikus egység, mely már születésekor is állt, a másik két rész vagy száz évvel fiatalabb, ezek reneszánsz stílusúak. A ház az 1440-es években Méhfi Jakab tulajdonában állt, rendszerint nála szállt meg Szilágyi Erzsébet, Mátyás édesanyja, Kolozsvárt. A házat 1467 szeptember 28.-án Mátyás király minden adó alól felmentette, ami egy olyan kiváltság volt, amely rendkívül értékessé tette az épületet, és biztosította aránylag változatlan fennmaradását. A Mátyás szobor felállítására készülve a város a századfordulón egy budapesti műépítész tervei szerint, majd az 1940-es évek elején Kós Károly tervei szerint rekonstruáltatta a házat, ekkor kapta a mai puritánabb jellegét. /

Még gyermek volt, amikor alaposan kiigazodott a társadalmi és a politikai élet területén, nemhiába tartották az ország legműveltebb emberének. A latin mellett jól beszélt magyarul, csehül és latinul is. Gyakran tűnt fel tolmácsként apja mellett a fontos politikai tárgyalásokon.

Tíz évvel idősebb bátyjának kivégzését rabként élte át, majd V. László király Bécsbe, azután pedig Prágába vitette. Mivel 1457 őszén V. László pestisben meghalt, jövő év január 24-én a korábban apját támogató köznemesi rétegek segítségével Mátyást királlyá választották, de nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében kormányzót állítottak mellé. A fiatal királynak nehéz elvárásoknak kellett megfelelnie. A főurak azt szerették volna, ha engedelmes és jámbor lesz, a köznemesek támogatását várták a nagyurakkal szemben, a városok a külső garázdálkodók megfékezését, a pénzromlás megakadályozását, a pápa pedig "Isten emberét" kívánta látni benne, aki majd kiírtja az eretnekek és a mohamedánok maradékát.

Mátyás azonban gyorsan a sarkára állt, és megmutatta, hogy ezeket a korlátokat nem hajlandó elismerni, és csorbítatlan királyi hatalomra törekszik. Meglepő erélyességgel fogott hozzá az erős központi hatalom megszervezéséhez. Garait leváltotta, Szilágyit lemondatta és elfogatta, az ellenségeskedő főurakat pedig legyőzte. 1464-ben pedig megkoronáztatta magát a III. Frigyestől nagy nehezen visszaszerzett Szent Koronával.

Uralkodása alatt igyekezett megerősíteni a központi hatalmat, a maga számára biztosította a vámszedés jogát, újjászervezte az adórendszert, Pénzügyi reformot hajtott végre, s az így megnövekedett jövedelmekből jól szervezett zsoldos sereget állított fel. Társadalmi reformjaival a köznemesség politikai befolyását növelte. A nádor hatáskörét kiterjesztette, új központi hivatalokat állított fel.

A török elleni küzdelmet "családi örökségnek" tekintette, és már a belső rend megszilárdulása előtt a török ellen fordult. Ehhez Nyugat-Európától nem kapott kellő segítséget, ezért megszerezte a cseh királyi címet, meghódította Morvaországot, Sziléziát. Bécs, Bécsújhely, Stájerország és Karintia ellen is hadba indult, de sikerei csak átmenetiek voltak.
Híres volt művészet- és tudományszeretetéről. Híres tudósokat és reneszánsz alkotókat hívott udvarába. Várakat, kastélyokat építtetett, hatalmas kódexekből álló könyvtára (Bibliotheca Corviniana) máig híres maradt.

1476-ban feleségül vette Beatrixot, a nápolyi király leányát, gyermekük azonban nem született. Ezért élete utolsó éveiben megpróbálta házasságon kívül született fia, Corvin János számára biztosítani a trónt. Nem volt még ötven éves, amikor egy nagyszabású török elleni háború előkészítésében váratlanul meghalt Bécsben, 1490. április 6-án. Székesfehérvárott temették el.

Mesék Mátyás királyról

Hogyan került a holló Mátyás király címerébe?

Mátyás ifjú korától igen nagy vitéz volt. Sokat csatázott mindenféle ellenséggel. Egyszer, hogy, hogy nem a poroszok fogságába került. A porosz vezér úgy gyűlölte, annyira haragudott rá, hogy megparancsolta a katonáinak:

- Mátyást mindennap fogjátok eke elé! Hadd szántsa a hegyoldalakat, bánja meg azt is, hogy a világra jött!

Így szenvedett Mátyás, nehéz rabságban, porosz földön. Egyszer az édesanyja, Szilágyi Erzsébet, meghallotta, hogy az ő egyetlen fia micsoda nyomorúságban sínylődik. Előhívatta az egész háza népét, szolgákat s katonákat. Megkérdezte tőlük:

- Melyiktek vinné el hamarabb ezt a levelet a fiamnak?

- Én viszem, én viszem! - versengtek a szolgák.

Akkor csak lereppent egy nagy, fekete holló, s kikapta a levelet Szilágyi Erzsébet kezéből, s elszállt.

Mátyás még azon az estén megkapta az édesanyja levelét, s választ is küldött a hollóval.

Megírta, hol szenved, hogy szenved, s hogy eke elé fogják mindennap.

Mikor Szilágyi Erzsébet ezt elolvasta, a szíve szinte meghasadt a gyermekéért. Nagy szándékot tett fel magában, s üzenetet küldött Mátyásnak:

- Apád helyett apád leszek!

Ebből Mátyás megtudta, hogy hamarosan kiszabadul.

Szilágyi Erzsébet akkora csapatot gyűjtött, hogy Mátyást ki tudták szabadítani a rabságból. Az asszony is ott harcolt a katonákkal, mint egykor Mátyás apja, Hunyadi János.

Amikor Mátyást királlyá választották, a címerébe hollót tetetett, mert a holló vitt neki hírt a nehéz rabságba.

/Kóka Rozália meséiből/

Április 6-án történt

523 évvel ezelőtt, 47 éves korában Bécsben meghalt Mátyás király.

Mátyás király az egyik legnagyobb uralkodónk volt. A népnyelvben "igazságos Mátyás királyként" maradt meg, rengeteg monda szól arról, ahogy álruhában járta a vidéket, és ahogyan megvédte az ártatlanokat a sanyargató uraikkal szemben; a szinte "mesés" uralkodói kép mellett azért említsük meg, hogy Mátyás kegyetlenül leszámolt ellenfeleivel, rengeteget háborúzott, és meglehetősen "despota" királyként uralkodott.

Mátyás királyt 1489 januárjától egy rejtélyes betegség kínozta, mely "alattomos bágyadságként" csapott le a királyra, és köszvényként írták le (vagy talán reuma?). Az addig megszokott orvosa mellé ajánlottak egy másikat is neki, de ő sem tudott segíteni, és híre ment, hogy a király halálos beteg. Mátyáson a betegség 1490 telén már annyira elhatalmasodott rajta, hogy nagyon lefogyott, márciusban pedig rohamosan romlott az állapota. Tehát Mátyás halála korántsem volt annyira váratlan, mint ahogy sokan sejtetik.

A "végjáték" április negyedikén kezdődött, a "virágok ünnepén". Bécsben vagyunk, és a vár udvarán egy igen drágán feldíszített oltárt állítottak, majd miséztek, ahogy a szokások diktálták. Mátyás végig ott volt a ceremónián, majd' hat órán keresztül, étlen-szomjan. Utána még felvette a velencei követet a lovagi rendbe, majd bágyadság fogta el (nem csoda, még mindig nem evett semmit), és ezért visszavonult a lakosztályába. Itt töltött három órát, és mivel gyomra gyenge volt, most sem evett semmit, sőt, úgy döntött, az étkezéssel megvárja a királynét, aki a város templomait járta. Gyengesége csillapítására Péter kamarástól fügét kért, ami azonban romlott vagy állott lehetett, mert az első harapás utána hatalmas haragra gerjedt a király. De éppen megérkezik a királyné, aki csillapítgatja Mátyást, és végre megkezdhetik az étkezést - azonban a király szédülésre és látási zavarokra hivatkozik, és beviteti magát a szobájába. Itt hirtelen gutaütés éri, amire összecsődül az egész udvar, és látják, hogy a királyt iszonyú fájdalmak gyötrik, és csak jajongani tud, beszélni nem, szeme pedig befordul. A királynő valami "éltető folyadékot" erőltet a betegbe, majd elkötözik kezét, lábát, ahogy ilyenkor szokás, és kérdezgeti, noszogatja az orvosokat, akik alighanem már tudják, hogy nincs remény.

A király egész éjszaka üvölt a fájdalomtól, mely hajnalban kicsit alábbhagy, és Mátyás végre elalszik. Április ötödike van: pár óra alvás után a fájdalom felébreszti a királyt, aki már nem jajgat, hanem némán fekszik, és meredt pillantásokkal nézi a körülötte lévőket. Szólni akarna, szavakat formálna, de nem tud. Később visszazuhan a kábulatba, Április hatodikán reggel 7 és 8 óra között meghal.

Bonfini mester, a kortárs így írja le a király utolsó napjait  - azonban sokan kételkednek, hogy ilyen "simán" ment volna az egész, és inkább ügyesen álcázott gyilkosságra gyanakodnak. "Megrendelő" lett volna bőven: Mátyás háborúival rengeteg külföldi (főleg német) érdeket veszélyeztetett, másrészt erőskezűségéért nem szerették a hazai nagyurak sem (jellemző, hogy halála után milyen könnyedén félresöpörték Mátyás embereit). Gyanús, hogy nem-e mérgezésről van szó: egyrészt érdekes, hogy hogyan került oda 1489-ben az a "talján orvos", és vajon mit ténykedett - egyes gyanúk szerint ő mérgezte folyamatosan Mátyást (megbízásra), és az áprilisi halál ennek a következménye volt. A "füge szerepét" is sokan kétségbe vonják: hogyan lehet az, hogy romlott fügét adnak a királynak, nem-e mérgezett volt az a füge? ( Bonfini szerint Mátyás csak belekóstolt a fügébe, de nem ír arról, hogy megette volna.) Aztán érdekes a történetben a királyné "ténykedése" - vajon miért csak ő reagál az eseményekre, és mi lehet az az "éltető folyadék", melyet Mátyással itat? Egyesek szerint ez az aktivitás nem véletlen, ugyanis kapcsolatuk messze volt a "kívánatostól" a gyermekáldás elmaradása miatt. 

És akkor lássuk az orvosi véleményeket: Kotányi Frigyes professzor szerint az április negyedikei történések agyvérzésre utalnak, mégpedig oly módon, hogy a reuma hatására Mátyás szíve megnagyobbodott, és ez agyembóliához vezetett. Ennek azonban ellentmond az a dolog, hogy az agyvérzés nem vált ki kínzó fájdalmat, tehát nem üvölt az ember, mint Mátyás tette, inkább csendben szenved. A romlott füge azonban okozhat csillapíthatatlan gyomorgörcsöt, ami megmagyarázhatja az ordítást, és elősegítheti az agyvérzést is 

Bármi is történt akkoriban, ma már nem tudjuk bizonyítani, csak találgathatunk, hogy vajon miért is halhatott meg a király  ezen a napon.

Források: Tudtad?

 Grandpierre K. Endre: A magyarok titkos története

555 éve történt

1458. január 24-én Buda és Pest között a Duna jegén Magyarország királyává választották az alig 15 esztendős Hunyadi Mátyást, aki a középkori magyar állam legnagyobb uralkodójává vált.

Ezen a napon is csoda történt: a választás híre még ki sem szivárgott, de a pesti nagytemplomban már felhangzott a hálaadó ének. Amikor aztán az egész nép megtudta, hogy Mátyás lett a király, mindenki nagy örömmel ujjongott. Minden templomban meghúzták a harangokat, harsogtak a kürtök, szóltak a sípok, és olyan nagy hangon énekelt mindenki, hogy megtelt azzal a levegőég.
A választás éjszakáját annyi máglyarakás világította meg, hogy az emberek azt hitték, a csillagok szálltak le az égboltról. Soha még királyválasztás ennyi örömmel, ennyi dicsőséggel nem történt.

Máig egyik legismertebb uralkodónk, kinek alakja köré a magyar néphagyomány egész legendafüzért font.

Székesfehérvárott királlyá koronázták az 1458. óta uralkodó Hunyadi Mátyást.

Hunyadi Mátyás neve még azok számára is ismerősen cseng, akik a magyar történelmet csak felszínesen ismerik. Amikor Mátyás királyról van szó, még a gyermekeknek is felcsillan a szeme. Mert ő tényleg varázslatos uralkodója volt Magyarországnak. Mintha nem is történelmi személy lenne, sokkal inkább a népmesék hőseihez hasonlítható.

Mindezekhez képest viszont Mátyásról nagyon keveset tudunk azon túl, amit a Vélekedések Mátyás királyról, az utolsó magyar "sámánkirályról" című emlékből:
"Közepes magasságú volt, de a csatában megnagyobbodott a teste, mikor harcolt.""A kisujját nem tudta kiegyenesíteni - mármint a 6. vagyis a „többlet” kisujját ."Természetesen forrott össze a lovával /táltos ló/.""Oroszlán-nézésével nagy erőt sugárzott. Órákig nem is pislogott. Tekintetével irányította beosztottait ő csak a legvégső esetben kezdett beszélni. Mindegyik vitázót név szerint ismeri."„Oláh Miklós esztergomi érsek szerint a török követet így megzavarta Mátyás tekintete, hogy zavarában nem tudta átadni a szultán üzenetét.”„Katonáinak tiltotta, hogy idegen területeken nők kísértésének engedjenek ő maga sem tette. Idegen ország zsoldosai ingyen szegődtek mellé, csupán a dicsőségért."Jól ismerte a csillagokat - Bécs ostrománál 3 napot vért a bevonulással a csillagok kedvező állására. A Mars /harc/ és a Vénusz /szeretet, megbocsátás/ bolygókat különösen figyelte. Nem is vesztett csatát életében.""Az egynyelvű, egyszokású udvar esendő" - vallották Attila, I. István király és Mátyás király is. Nem az ország az udvar! Ez azt jelenti, hogy sokan kíváncsiak messzi országokból az uralkodóra. Mert különleges és kiemelkedő képességű. Mindenki elhozza a tudományát az uralkodónak. Mátyás önmaga is több nyelven beszélt.

Forrás: Szántai Lajos: Mátyás király

Nézzünk szét a korabeli krónikákban, mit írtak le a lelkes középkori tollforgatók ugyan mit evett, és hozzá mit ivott Mátyás, az igazságos?

Különleges kulináris élményt jelenthetett minden ebéd Mátyás király udvarában.
A reneszánsz uralkodónk asztalánál nem volt ritka az egy tucatnyi fogás.

Mátyás idejében még szigorúan tartották a pénteki böjtöt, és a negyvennapi étel-italtól való megtartóztatást húsvét előtt, ilyenkor nem csak a hústól, hanem a tejtől, sajttól, tojástól is tartózkodtak mindenütt az országban - és ezt tartotta maga a király. Igen ám, csakhogy eszerint halat viszont lehet nyugodtan enni, a Duna pedig adott eleget, így hát kerülhetett jóféle elemózsia e szűkös időkben is az asztalra. Különösképpen, mint ahogy a kor krónikásai lelkiismeretesen feljegyezték, csuka került gyakran Mátyás és az alattvalók elé, ez a fehér húsú, tömör, nagy, emberes méretű hal, amelyik sokszor szinte beterítette az egész terítést. Valamiért azonban a király nem szívlelhette egyik legegészségesebb részét, a máját, pedig akkoriban ez fejedelmi éteknek számított. Mátyás soha nem vette ki az elébe tálalt csukamájat, aminek okát egyszer az egyik alattvaló nagy bátran meg is kérdezte. Ez a felelet érkezett: „Ne higgyétek, hogy ne volna kényes a kedvest a kelletlentől megválasztó ízlésem. Hogy pedig a csukamájhoz sosem nyúltam előttetek, az egy szilárd határozat következtetése, amit még gyermekül tevék fel magamban. Két ember ugyanis a szemem láttára ment a fogadóba, s a csaplár jókora csukát tett eléjük, a hal testéhez képest nagy és igen jó májjal. Egyikük, félretéve minden illedelmet, az egészet maga elé vette, hogy megegye, míg a másik haragra lobbant, s a maga részét követelte. Mocskolni kezdték egymást, a szitkok után a fegyverekhez nyúltak, megsebezték egymást, az egyik hamar, a másik mihamar reá kimúlt. Emiatt én, a gyermek a csukamájtól úgy elundorodtam, ami két ember halálának okozója lett, hogy később is irtóztam tőle, és bár tudom, hogy kellemes ízű, de e galád eset miatt belőle soha nem vennék."

De azért ne féltsük a királyt, hiszen a következők kerültek nap-nap után elé: lúd, kappan, kacsa, fácán, fogoly, seregély, marha, bárány, gödölye, házi- és vaddisznóhús, különféle halak, amelyeket mind megsütöttek, vagy saját levükben főztek vagy pároltak. Mindenki egy nagy közös tálból vett magának, villát, kést, kanalat senki nem használt, hanem ujjaikkal rakták a szájukba. A magyar királyi asztalnál nem volt szokás tálnokot alkalmazni - azaz olyan főt, aki a tállal, ruhával állt volna az asztalnál, tisztálkodás céljára. Miközben pedig folyt a lakoma, öntötték a kupákba a sok édes bort, közben költeményeket daloltak a királyi asztalnál a muzsikosok. Ráadásul ezek a költemények nem a más királyi udvaroknál megszokott olasz nyelven (amit a király természetesen értett volna), hanem, hogy mások is élvezhessék - magyar nyelven szólottak, hogy polgár, közép- és főrangú úr is egyaránt megértse az asztalnál.

Ahogy Bonfini mester, a király korabeli életrajzírója lejegyezte, a szószos, szaftos húsokat a következőképp ették a királyi asztalnál: Mátyás és az alattvalók egy nagyméretű lábosból kiemelték maguknak, fatányérukra tették, majd kenyérrel mártogatták a közös lábosból a szószt, a mártást. Azonban Beatrix megjelenésével a királyi udvarban némi változás állt be az étkezések során: már nem mehetett be boldog-boldogtalan a palotába (ahogy korábban megszokott volt), kidobáltatta a piszkos, pecsétes abroszokat, kimeszeltette a termeket, és a fatányérok használatát is megszüntette.