Hunyadi Mátyás neve még azok számára is ismerősen cseng, akik a magyar történelmet csak felszínesen ismerik. Amikor Mátyás királyról van szó, még a gyermekeknek is felcsillan a szeme. Mert ő tényleg varázslatos uralkodója volt Magyarországnak. Mintha nem is történelmi személy lenne, sokkal inkább a népmesék hőseihez hasonlítható.
Mindezekhez képest viszont Mátyásról nagyon keveset tudunk azon túl, amit a Vélekedések Mátyás királyról, az utolsó magyar "sámánkirályról" című emlékből:
"Közepes magasságú volt, de a csatában megnagyobbodott a teste, mikor harcolt.""A kisujját nem tudta kiegyenesíteni - mármint a 6. vagyis a „többlet” kisujját ."Természetesen forrott össze a lovával /táltos ló/.""Oroszlán-nézésével nagy erőt sugárzott. Órákig nem is pislogott. Tekintetével irányította beosztottait ő csak a legvégső esetben kezdett beszélni. Mindegyik vitázót név szerint ismeri."„Oláh Miklós esztergomi érsek szerint a török követet így megzavarta Mátyás tekintete, hogy zavarában nem tudta átadni a szultán üzenetét.”„Katonáinak tiltotta, hogy idegen területeken nők kísértésének engedjenek ő maga sem tette. Idegen ország zsoldosai ingyen szegődtek mellé, csupán a dicsőségért."Jól ismerte a csillagokat - Bécs ostrománál 3 napot vért a bevonulással a csillagok kedvező állására. A Mars /harc/ és a Vénusz /szeretet, megbocsátás/ bolygókat különösen figyelte. Nem is vesztett csatát életében.""Az egynyelvű, egyszokású udvar esendő" - vallották Attila, I. István király és Mátyás király is. Nem az ország az udvar! Ez azt jelenti, hogy sokan kíváncsiak messzi országokból az uralkodóra. Mert különleges és kiemelkedő képességű. Mindenki elhozza a tudományát az uralkodónak. Mátyás önmaga is több nyelven beszélt.
Forrás: Szántai Lajos: Mátyás király
Nézzünk szét a korabeli krónikákban, mit írtak le a lelkes középkori tollforgatók ugyan mit evett, és hozzá mit ivott Mátyás, az igazságos?
Különleges kulináris élményt jelenthetett minden ebéd Mátyás király udvarában.
A reneszánsz uralkodónk asztalánál nem volt ritka az egy tucatnyi fogás.
Mátyás idejében még szigorúan tartották a pénteki böjtöt, és a negyvennapi étel-italtól való megtartóztatást húsvét előtt, ilyenkor nem csak a hústól, hanem a tejtől, sajttól, tojástól is tartózkodtak mindenütt az országban - és ezt tartotta maga a király. Igen ám, csakhogy eszerint halat viszont lehet nyugodtan enni, a Duna pedig adott eleget, így hát kerülhetett jóféle elemózsia e szűkös időkben is az asztalra. Különösképpen, mint ahogy a kor krónikásai lelkiismeretesen feljegyezték, csuka került gyakran Mátyás és az alattvalók elé, ez a fehér húsú, tömör, nagy, emberes méretű hal, amelyik sokszor szinte beterítette az egész terítést. Valamiért azonban a király nem szívlelhette egyik legegészségesebb részét, a máját, pedig akkoriban ez fejedelmi éteknek számított. Mátyás soha nem vette ki az elébe tálalt csukamájat, aminek okát egyszer az egyik alattvaló nagy bátran meg is kérdezte. Ez a felelet érkezett: „Ne higgyétek, hogy ne volna kényes a kedvest a kelletlentől megválasztó ízlésem. Hogy pedig a csukamájhoz sosem nyúltam előttetek, az egy szilárd határozat következtetése, amit még gyermekül tevék fel magamban. Két ember ugyanis a szemem láttára ment a fogadóba, s a csaplár jókora csukát tett eléjük, a hal testéhez képest nagy és igen jó májjal. Egyikük, félretéve minden illedelmet, az egészet maga elé vette, hogy megegye, míg a másik haragra lobbant, s a maga részét követelte. Mocskolni kezdték egymást, a szitkok után a fegyverekhez nyúltak, megsebezték egymást, az egyik hamar, a másik mihamar reá kimúlt. Emiatt én, a gyermek a csukamájtól úgy elundorodtam, ami két ember halálának okozója lett, hogy később is irtóztam tőle, és bár tudom, hogy kellemes ízű, de e galád eset miatt belőle soha nem vennék."
De azért ne féltsük a királyt, hiszen a következők kerültek nap-nap után elé: lúd, kappan, kacsa, fácán, fogoly, seregély, marha, bárány, gödölye, házi- és vaddisznóhús, különféle halak, amelyeket mind megsütöttek, vagy saját levükben főztek vagy pároltak. Mindenki egy nagy közös tálból vett magának, villát, kést, kanalat senki nem használt, hanem ujjaikkal rakták a szájukba. A magyar királyi asztalnál nem volt szokás tálnokot alkalmazni - azaz olyan főt, aki a tállal, ruhával állt volna az asztalnál, tisztálkodás céljára. Miközben pedig folyt a lakoma, öntötték a kupákba a sok édes bort, közben költeményeket daloltak a királyi asztalnál a muzsikosok. Ráadásul ezek a költemények nem a más királyi udvaroknál megszokott olasz nyelven (amit a király természetesen értett volna), hanem, hogy mások is élvezhessék - magyar nyelven szólottak, hogy polgár, közép- és főrangú úr is egyaránt megértse az asztalnál.
Ahogy Bonfini mester, a király korabeli életrajzírója lejegyezte, a szószos, szaftos húsokat a következőképp ették a királyi asztalnál: Mátyás és az alattvalók egy nagyméretű lábosból kiemelték maguknak, fatányérukra tették, majd kenyérrel mártogatták a közös lábosból a szószt, a mártást. Azonban Beatrix megjelenésével a királyi udvarban némi változás állt be az étkezések során: már nem mehetett be boldog-boldogtalan a palotába (ahogy korábban megszokott volt), kidobáltatta a piszkos, pecsétes abroszokat, kimeszeltette a termeket, és a fatányérok használatát is megszüntette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése